Félegyháza és Vidéke, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám

1888-06-03 / 23. szám

II. évfolyam Félegyháza, 1888. junius 3 23. szám­ár. Egész évre 4 frt. Félévre...........................2 frt. Negyedévre1 frt. Egyes szám : 10 kr. Megjelenik minden vasárnap.FELEGYHÁZA ÉS VIDÉKE Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: Dr. Fazekas Kálmán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized, 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. Ecce Sacerdos . . . Kiválóan fontos és szép ünnepségnek lesz tanúja városunk a mai napon. Schuss­­ter Konstantin váczi megyés püspök ő nagyméltósága püspöki körútjában váro­sunkat is érintvén, e napon jő közénk, hogy a hívekre főpásztori áldását adja s helybeli papsága, úgy a népnevelés köré­ben magasztos hivatásához képest vizsgá­latot tartson. A hívők serege, városunk minden rendű és rangú lakossága bizonyára ön­zetlen és mély hódolattal fogja fogadni a főpásztort. Városunk hatósága s a ke­beléből kiküldött rendező bizottság hetek óta azon buzog, hogy a fogadtatás méltó legyen városunkhoz s az azt megtisztelő egyházfejedelemhez. Szóval a főpásztor úr rendbe fogja találni a nyájat, a mi lakosságunk tiszta szívből vallásos s a tisztelet érzetére s a hódolat kinyilvání­tására elegendő lenne itt magának a püs­pöknek egyházfejedelmi s a vallás külö­nös oltalma alá helyezett állása. Mind­kettő természetesen annál fokozottabb mérvben jő elő, mentül inkább tudja né­pünk, hogy a közénk jövő főpásztor a mellett, hogy az adminisztráczió ügyekben egyike a legszigorubbaknak, a vallás ügyeiben a leghivatottabb apostolok egyike s széles látkörű és mély tudományu férfiú. Ez a főpásztor első körútja megyéjé­ben. Az első benyomások, s a közvetlen tapasztalat reá, ki aggódón figyel hitéle­tünkre s a népnevelési rendszerre, kétség­telenül nagy hatással lesznek. Nagyon kívánatos és nagyon örvendetes lenne te­hát, ha ezen első benyomások úgy ütné­nek ki, hogy eddig tapasztalt figyelmét és atyai gondoskodását tőlünk meg nem vonva, jövőben fokozottabb figyelemmel, s immár a személyes ismeretség alapján intézné főfelügyeleti jogát. Az egyházéletet illetőleg itteni pap­sága ellen alig lehet kifogása. Örvendete­sen konstatálhatjuk, hogy e téren bírja a közbizalmat az itteni clerus, s annak tag­jai megfelelően töltik be hivatásukat. Leg­feljebb az egyesek által űzött politikai magaviselet jöhetne élesebb megbírálás alá, s mi hiszszük, hogy ha ő nagyméltó­sága e dologba szokott szigorával bele-­­ néz, jövőben e tekintetben sem leend okunk panaszkodni. Kiváncsiak vagyunk, fenn lesz-e az ünnep tisztességére az új templomon a 48-as kör trikolorja. Alig hiszszük. De valamint a templomot szen­­tebb helynek tartjuk, hogysem oda a pro­fán politika beférkőzzék, ép úgy a tem­plom s az Isten szolgáit a papokat csak úgy s akkor látjuk hivatásuk magaslatán, ha s legkivált attól a szerencsétlen poli­tikától, mely városunkat mindinkább be­hálózza s melynek súlyos nyomait már a jelen, de a jövő nemzedék bizonyosan érezni fogja — magukat távol tartják. Népnevelési ügyünk bizony nagyon rászorul az atyai gondoskodásra, nemcsak azért, hogy tanintézeteink még mindig hiányosak s kellő számban fel nem állít­­­vák, hanem főleg azon slendrián szellem miatt, mely nem értelmes s megélni biró egyszerű embereket nevel hazánk s váro­sunknak, hanem csak a proletár elemet szaporítja, azt az elemet, mely minden ország s minden városnak legnagyobb veszedelme. Mindeme bajokon ő nagym­éltós­ága közénk jövetele, atyai tanácsai s jövőben is fokozottabb gondoskodása felettébb so­kat segíthet. Épen ezért a személye iránt érzett hódoló tiszteleten kívül városunk érdekéből is szívből mondjuk, hogy az Isten hozza közénk. Ismerjen meg ben­nünket, ismerje meg bajainkat, s a sze­rint gondolkozzék és gondoskodjék rólunk. IEZ árpáti e­m­­­é is:. Te völgy, hol hőbb a nap, olvadóbb a hó, Tél hamarább fut, nyár tovább pihen, És szebb virány közt lüktet a folyó, Te völgy, e szóra oktatsz, szerelem. S te bérez, vihar kartácsát megvető, És visszavágó villámok haragját, Te elhagyott, sújtott, kopár tető, Fenséges bérez, ezt menydörgöd : szabadság. Bartók Lajos: Mire jó az újságíró? Elbeszélés. Irta: Porzsolt Kálmán. Volt nekem egy nagybátyám. Nem volt ugyan „amerikai“, vagyonát sem hagyhatta így nekem örökségül, hanem voltak neki olyan jó mondásai, amikért nagyon szerették őt egész Sicáliában, a­hogy Székelyországot nevezik. Ez a nagybátyám mondta azt is, hogy a­ki csúf asszonyt vesz el feleségül, azt meg­verte az isten, aki pedig szép asszonyt vesz el, azt megveri a felesége, így hát legjobb nőtlenül és veretlenül maradni. Sándor Mózes úr is igazat adott az én nagybátyámnak, de már akkor késő volt, mert az ő históriáján kac­agott már akkor Borszék fürdőközönsége három saisonon keresztül. Mert hát valósággal három saisonra való történet volt az, a­melynek tragikomikus hőse Sándor Mózes ur volt. Sándor Mózes ur igen derék ember volt, góbé volt, táviró tiszt volt, ötven éves volt, szép felesége volt, elég az egy embertől. Télen-nyáron boldogan élt Mózes úr Ma­rosvásárhelyen, hol a hivatala volt. Lakásáról a hivatalba, a hivatalból a korcsmába és a korcsmából ismét a lakására ment; ez volt ránézve az egész világ. Hanem mikor megházasodott és megkapta feleségül a gyönyörű szép kis Juliskát, egészen megválto­zott az élete ; zajosabbá mulatságosabbá vált, de néha keservesebbé is. A felesége volt az oka annak is, hogy a fürdő saisonra Borszékre tétette magát Sándor Mózes úr a fürdő táviró hivatalába. Juliska kitűnően érezte magát a kies für­dőben. Előkelő, és mi a fő, fiatal társaság volt itt , de az egész társaságban legjobban mula­tott egy fiatal földbirtokossal, Peterdy Ákos­sal, ki a fürdő jeunesse dorée-ján­ak feje volt. A fürdő pletyka­gyárai sokat is foglal­koztak már Ákos úrral és a fiatal menyecs­kével, kiket gyakran lehetett látni a fenyve­sek közt kanyargó utakon párosával, de azért az ég tiszta volt, fellegek nem gyülekeztek a láthatárra : a férj nyugodtan ült hivatalában és verte a Morse gépet kereskedők, szerelme­sek, gyászolók és kölcsönkérő gavallérok szá­mára egyforma jókedvvel. S amíg Sándor Mózes úr a drótozó asz­tal mellett ült, szép felesége az alatt termé­szetesen ud­­ároltatott magának, sétákat tett, kirándulásokban vett részt, amelyeken legelső gavallérja mindig Peterdy Ákos volt. Hanem azért a férj nem gyanakodott semmit sem. A menyecske gyengéden bánt urával és midőn ez hivatalos dolgát végezte, az asszony megvárta őt és aztán ketten tettek sétákat a fürdőben és környékén. Egyszer azonban a kis Borszék nyugal­mas életét nagy esemény zavarta fel. A köz­művelődési egylet adatott ünnepélyt és ez al­kalommal nagy tánczmulatságot is rendeztek. A fürdő zsúfolásig megtelt idegenekkel és két napon át ünnepi toiletteben volt az egész fürdő és közönsége. A fiatal menyecske természetesen kitűnően mulatott, míg a férj természetesen most is hi­vatalában ült. De a legjobb mulatságnak ígér­­­­kezett maga a bál, a­mi után már annyira­­ sóvárgott Juliska, de sóvárgott különösen Pe­terdy Ákos is. A közművelődési egylet ünnepélyére ér­kezett Ákosnak egy újságíró barátja is, akinek nem volt ugyan valami költői neve, mert a praedicatumával együtt, Teleki Zeke Kelemen­nek hívták, de annál költőibb kedély volt ő maga. Amint Kelemen Borszékre érkezett, Ákos­nak természetesen legelső dolga volt, hogy ba­rátjának elpanaszolja, hogy ismét rabbá tette a szerelem. — Kedves barátom, most az egyszer sokkal komolyabb a dolog, mint az eddigiek voltak, sőt komolyabb, mint magam is hittem. Ma este fogom intézni ellene a főostromot és ha a vár meg nem adja magát, úgy nem tudom mit tevő leszek. Elmegyek kolostorb­a s beállók barátnak, vagy katona leszek és a háborúban halok meg. — Vagy udvarolsz egy másik menyecské­nek, tette hozzá Teleki Zeke Kelemen. — Bár úgy volna­­ magam sem bánnám, de a dolog sokkal komolyabb. Ha ez a me­nyecske nem lesz az enyém, úgy boldogtalan leszek teljes életemben. — De gondold meg, hiszen már másnak a felesége. — Meggondoltam és csak a felől bizonyosod­tam meg, hogy ő is boldogtalan a férje oldala mellett, hiszen ő szép és fiatal, kedves és szel­lemes­, a férje pedig mindennek az ellenke­zője. Csak azért ment hozzá, mert a szülei erőltették. — De hát mit akarsz vele ? — Azt nem tudom, az tőle függ. Először is meg kell tudnom, hogy szeret-e ? — Hát még azt sem tudod ? —­­Tudom, mert hiszen eléggé kimutatta, de még sohasem mondta. De barátom, ma van a döntő pillanat és ma a te közreműködésedre okvetlen számolok. — Ha tisztességes a szándékod, szívesen segítek ; de hát mit tehetek én érted ? — Oh nagyon sokat, míg én a bálban Juliskát ostromlom, te azalatt foglald el az öreget. — Elefánt legyek ? — Nevezd magadat, ahogy tetszik, csak azt akadályozd meg, hogy a férj éjfél előtt a bál­terembe ne jöjjön ; a többit aztán bízd rám. — No hallod, te sokat kívánsz, hiszen ha te éjfélig a férjet távoltartod, akkor, a töb­bit akár én is elvégzem. — Köszönöm, de abban már csakugyan nem kérem segítségedet. — Kár, no de hát’ jól van , a mit lehet megcsináljuk. Legelőször is mondd el haditer­vedet, de azt természetesen kikötöm, hogy az egész dolog a te kontódra megy és az egész háborúban az én bőröm és tárczám érintetlen marad. — Praktikus ember vagy, de légy nyu­godt ez irányban, én már bőven gondoskodtam minden eshetőségre. A két fiatal­ember az erdő árnyas utcáira tért, megbeszélendő a haditervet. Végre elérkezett a bál estéje. Juliska gyönyörűen nézett ki és elragadta az egész közönséget, de leginkább Peterdy Ákost, ki folyton körülötte forgolódott. Teleki Zeke Kelemen is ott volt a bál­ban és miután összeírta volna a jelenvolt szép­ségeknek neveit, leült egy sarokba és az újságírók közönyével nézett végig a közönsé­gen, mely ránézve — úgy látszik - csak azért létezett, hogy egy újdonságot csináljon az ő lapja számára. Egyszerre csak Peterdy Ákos rohan fe­léje és kivonszolja a teremből. — Az isten szerelmére, mit csinálsz, hi­szen a férj mindjárt itt lesz ? — Csak légy nyugodt; a férj tizenkét óráig ebbe a terembe be nem teszi a lábát, arról én kezeskedem. — Hát találtál ki már valami módot ? — Azt hird rám. Örökre letenném az ollót, akarom mondani, a tollat és elcsapatnám ma­gamat a „Hírnök“ szerkesztőségéből, ha nem tudnék segíteni a bajodon. Bele fog ugyan kerülni esetleg egy-két száz forintodba, de hát ez a te dolgod. — Ezreket is szívesen áldozok, csak az isten szerelmére siess, hiszen hét órakor már véget ér a hivatalos óra a távirónál. — Ugyan hagyd el, mit értesz te a do­logba ? Hiszen még délután táviratoztam a tá­viró hivatal igazgatóságához, hogy rendeletileg hosszabbítsa meg a közművelődési egylet­en- A modern és a magyar iparos *) Ki akarná tagadni, hogy az ipar fejlő­désére döntő befolyással bír az illető nem­zetek iparosságának a műveltségi és véralko­tási állapota ? Akárminő alárendeltnek is látszik e kérdés az első pillanatra, mégis igen fontos és ettől függ az ipar mikénti fejlődése. Néhány rövid vonásban akarunk épen azért megemlékezni a magyar iparosról is és felemlíteni, hogy mit kíván tőle modern környezete és hogy mostani állapotában mű­ködhetik-e előnnyel. Két irányba vetjük tekintetünket. Az egyik, a­hol a magyar iparos állapota nem tőle, és a másik, a hol sorsa tőle, saját cse­lekedeteitől, saját magatartásától függ. Mind a két irány tanulságos és érdekes. Rövid idő óta sűrűen h­irdettetik nálunk, hogy minden j­óravaló fiú az iparos pályára menjen ,­­ azonban e tannak az előfelté­telét senki sem pendíti meg. Manapság az­­ iparos pályára még csak az lép, a­kit a kényszerűség visz reá, mert hiszen az ille­­­­tők társadalmi állása e téren olyan alacsony, hogy valódi szerencsének tartják, ha valaki kezet fog velük, és van elég „művelt“ buta ember, a­ki nem utalja az iparosságot, mint lealacsonyító tulajdonságot a magyar iparos­nak arczához vágni. Számos rut példára hivatkozhatnánk. Azoknak, a­kik magyar iparosokat akarnak nevelni, első­sorban arról kellene gondoskodni, hogy a mi iparosunk ét oly tiszteletben részesíttessék, mint részesül az iparos más modern államokban, s akkor a fiuk tömegesen lépnének erre a pályára. Ez az egyik feltétele annak, hogy fiaink az ipa­ros pályára kedvvel léphessenek. A másik, sokkal fontosabb feladat pedig: elkövetni mindent, hogy a magyar iparos­-ne kénysze­­ríttessék külföldre kivándorolni, hanem hogy itthon legyen munkája. Nem oknélküliek a panaszok ez irány­ban, mert valóban a szegény iparos, midőn tapasztalja, hogy míg munkája után alig tud még megélni, a társadalom becsülését,­­ — melyre ép oly joggal vágyódik, mint bárki más, — lenézett, de azért becsületes mun­k)Mutatvány Bolmla János budapesti építésznek „Magyarország iparügye“ czímű feltűnést keltett jeles munkájából. Másságával kiérdemelni nem bírja: csodál­kozhatunk-e, ha igyekszik elhagyni azt a h­aladatlan tért, melyen szorgalmának meg­felelő anyagi és erkölcsi jutalmat kiérde­melni nem remél ? 11) A széhek eltörlése után leginkább az úgynevezett kereskedelmi ipar burjánzott fel. Ez tagadhatatlanul háttérbe szorította a ma­gyar ipart és az egyre meggyengülő magyar iparosság — mint Keleti Károly mondja — duzzogva félrevonult, idegennek érezvén ma­gát saját hazájában és se gyámolítást, se támogatást sehol sem lelve, nagy része po­litikai oppozíczióvá szegődött, e mellett még alig rázható fel nagyobb társadalmi akczi­­óra. Értelmesebb osztályaink pedig — meg­­c­áfolva az elnevezést — nagy úri lenézés­sel tekintettek az új térfoglalókra, dehogy engedték volna, hogy sarjaik oly munkás­térre lépjenek, melyen velök össze kell vala keveredniök ; inkább néma büszkeséggel — bátran mondhatnék korlátoltsággal — vérez­­tek a­ tétlenségben. És az ország s a nemzet tönkremenjen-e egyesek indolencziája, mások álbüszkesége, a tömegnek értelmetlensége folytán? Még ma — kiált fel a nevezett szerző intő szavával — a miénk az állam és a ha­talom , történelmi jogosultságnál, számbeli aránynál fogva mi vagyunk a nemzet. Ezért kell tért foglalni ott, honnan a termelés és termőképesség, a jóllét s a vagyonosság sar­­jadzik. Munkára kell fogni véreink legjavát, műveltségre ivadékunk zömét; tétlenül nem szabad veszítenünk egy órát sem, mert ma többé csak munkával, értelmes, józan s kereső munkával tarthatjuk fel a magyar nemzetet.1 2) A­hogy azonban elismerjük, hogy mindez okok, mint kívülről működő erők a magyar iparost leszorítják onnét, ahol helyet foglal­hatna mint művelt, modern iparos , ép úgy nem szabad szemet hunyni, maguk az ipa­rosok által teremtett helyzetük előtt. Bizony az igaz, hogy sok esetben az iparosok m­ű­­veletlensége és ingadozó jellemvonása hát­ráltatja az iparügy haladását. Vannak ugyan olyanok is már, akiknek ezt a szemrehá­nyást tenni nem lehet, és legalább­­ velük kellene számolni. 1) Dienes Péter : Teendőink a hazai ipar védelme és emelése érdekében. 2) Keleti Károly: Magyaror. közgazd. és miv. áll. 214.

Next