Félegyháza és Vidéke, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1889-01-06 / 1. szám

4 Felhívás előfizetésre ! A folyó évvel lapunk 3-ik évfolyamába lép­ett A lefolyt két év megállapította a lap létjogát és szükségességét, miért is habozás nélkül indítjuk azt harmadik éves útjára. Törekvése és iránya azonosak a hely­beli értelmiség igényeivel, s talán nem csalódunk, ha ebben látjuk biztosítva la­punk sorsát. A mondott irányt a lap továbbra is megtartandja s a jelzett érdekek mellett felkarol minden üdvös társadalmi eszmét vagy mozgalmat. Főelve a teljes függetlenség mindenkivel szemben s a szókimon­dás mindenütt, hol azt a közérzet kö­veteli. Városunk ügyeiben pártatlan álláspontot foglal s minden a res publicára hasznos tervet vagy kezdemé­nyezést — bárkitől jöjjön is az — öröm­mel üdvözöl. E tekintetben tehát lapunk nem p­á­r 11 a p. Pártlap csak politikában, hol természetesen egész ere­jéből ostorozza az ellenzékieskedési visz­­ketegtől áthatott s komolyan számba nem vehető 48-as pártot. Ez volt lapunk programmja eddig is, ez marad ezutánra is, s mert jól tudjuk, hogy e programm Félegyháza lapfenn­tartó közönségének gondolkozását adja vissza, nyugodtan ajánljuk­ azt minden ér­telmes ember figyelmébe s kérjük intel­­igens közönségünk szellemi és anyagi­ámogatását. Lapunk előfizetési ára : évnegyedenkint 1 frt. egész évre 4 frt. Az előfizetési pénzek helyben ifj. Molnár Imre urnál, mint lapunk kiadó­­hivatalának vezetőjénél rovandók le ; vi­i­dékről pedig legczélszerűbben postautal­ványon ugyan e névre küldendők. Ugyanott vétetnek fel úgy a helyi, mint a vidéki hirdetések is, a legjutá­­nyosabb árak mellett. A „Félegyháza és Vidék­­ szerkesztősége. A hitéletről. A két eseményét három jezsuita at­yá­­nak városunkban időzése, s a szent mis­­sió folytán a hitélet erősbitésére irányzott beszédei képezték. Ámbár Isten tisztelete, s az ember lélekvilágának gondozása mint a vallás legfelsőbb eszménye, s az erkölcsösig alaprugója közvetlenül minden egyén leg­­bensőbb szívvilágához tartozik, és nyilvá­nos traktálásra nem való, mind­amellett a szent törekvés eredményeinek felemlí­­tése, s ezzel kapcsolatosan népünk álta­lános vallásos érzületének kiemelése a je­­len esetben annyival örvendetesebb köte­lességünk, mert meggyőződtünk arról, hogy a nagy áhítattal s még nagyobb elmeéllel fűzött szent beszédeket városunk lakossága rangkülönbség nélkül a legna­gyobb figyelemmel és benső lelki öröm­mel hallgatta. Kétségtelen az, hogy a jezsuita­ rend előkelő hivatását a hitéletnek szent mr,­­siók útján való erősbitését amily buzg­a­­lommal, épp oly fényes eredménynyel s végzi s kétségtelen, hogy e rend­­tagjai a legnagyobb részben amily fényes te­hetséggel vannak megáldva, ragyogó ékesszólásukkal, egykép lekötik a társa­dalom minden osztályát s imára hívják még azt is, ki talán eddig a hittel, a lé­lek halhatatlanságával, a túl­világi léttel s az Isten és az anyaszentegyház paran­csolataival vajmi keveset törődött­, de kétségtelen viszont s ezt örömmel jelent­jük ki, hogy népünk vallásos érzülete szent missió nélkül is oly erős, hogy itt a jezsuita atyák nehéz föladata tulaj­donképpen könnyűvé vált, itt az általuk elhintett mag alkalmas talajra találván s az ég kegyelme és a földi légkör egy­képp megadván hozzá harmatát, növelni s izmositani fogja azt a fát, a vallá­sos érzület fáját, melynek törzse nem szikkadt bár, de, az ég ke­gyelme uj forrást adott a hirdetett szent igékben, mely táplálva járta át, hogy vi­ruljon még hosszú, hosszú időkön át, s alapját képezze népünk haladása és bol­dogulásának. És ez azon körülmény, melyet ör­vendve említünk fel, anélkül, hogy ez­zel azt akarnék mondani, hogy a jezsuita atyák itt időzése felesleges volt. Nincs az az erős vallásos érzet, nincs az az erős hit, melyre az ápo­lás és gyámolitás buzdító- t­a­g ne h­a­t­n­a, s nincs az a megrögzött gonosztevő, ki­nek elfásult lelkét a hit m­a­l­a­s­z­t­j­a fel ne melengetné. És a jezsuita atyák nagyon értenek ahoz, mint kell a jámborokhoz, s mint kell a gonosztevőkhöz beszélni. Amazokat foko­zottabb jámborságra, hathatós jó cseleke­detekre, emezeket tevékeny bűnbánatra intik, és szavaik varázsa annyival sikert igérőbb, mert a hang, a nép hangja a túlnyomó többség hangja, s az érzet, mely e tulnyomó többség vallásos érze­tét hova jobban felkelti, pregnáns kifeje­zést nyer abban. Ez az talán, amiért őket bizonyos osztályok részéről gáncs érhetné, hogy tudniillik szavaikkal felettébb ked­veznek annak az osztálynak, hol bár a hitélet talán fejlettebb mint a magasabb körökben, de ahol nagyon szeretik hal­lani azt, hogy az emberek egyformák s Isten előtt gazdag úgy mint szegény, egyforma elbánásban részesül, ejtetett, oly engesztelhetetlen, oly gyűlölettel teli, hogy Ilma bárónő alig fojthat el egy pi­ros ajkain előtörő rémült sikolytást. És hallja, amint az idegen lassú, megtört hangon is­mért. A szegény népnek e szavak jól es­nek. A műveltebb osztályokat megvédi az ily irányú beszédek élétől népünk józansága, s ez osztály magasabb mű­veltsége. A szent missió emelkedett hangula­tot keltett népünkben. A karácsonyi szent ünnepeket ájtatos imák közt tölté el. A hitélet bizonynyal erősbödött a szent atyák ittléte által. Isten áldja őket s ad­jon működésükhöz hasonló szerencsét s hasonló alkalmas talajt máshol is. A regálé-megváltásról szóló törvény vég­rehajtására vonatkozólag a pénzügyminisztérium a hivatalos lapban részletes hirdetményt tesz közzé, mely kivonatilag a regálé-birtokosok eljárását kárpótlási igényük bejelentésénél, il­letőleg a bejelentés kellékeit körvonalazza. E hirdetményben azonkívül ki van mondva, hogy mindazok, akik bizonyítással igényelnek nagyobb kárpótlást, mint amennyi fizetett adó­juk után megilleti, a kártalanításnak ekként megállapított tőke ösz­­szege csak 1892. év végén lesz ki­szolgáltatható. E közlemény első része következőleg hangzik : az italmérési­ jog kártalanításáról szóló 1888. XXXVI. t.-cz. rendelkezése szerint a hivatkozott törvényben megjelölt többi feltéte­lektől eltekintve, italmérési jogért kártalanítás csak az esetben adható, ha az italmérésre jo­gosult, vagy törvényes képviselője avagy meg­bízottja kártalanítási igényét legkésőbb 1889. évi márczius hó 31-ig az illetékes, vagyis annál a kir. adófelügyelőnél, mely adófelügyelőnek mi­z­orj­ai fpvíjlp.t0P az j-© £TrftkiQ -roltatott, a község megnevezésével, amelyben gyakoroltatott, írásban bejelenti. Felhivatnak ennek folytán az érdekelt jo­gosultak, hogy kártalanítási igényüket a meg­jelölt helyen és módon legkésőbb 1889. évi márczius hó 31-éig annyival inkább jelentsék be, mert ellenkező esetben ezek az igények a hivatkozott törvényszakasz értelmében, tekin­tetbe semmi szin alatt sem lesznek vehetők. Ez írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell: 1. A község nevét, melyben az italmérési III. évfolyam. Előfizetési ár Kgys/. évre . . . 4 frt. Félévre...................................2 frt. Negyedévre .... 1 frt. Kgyes s/.ám­ : 10 Ur. Megjelenik minden vasárnap.­­. szám . Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő: IDr. ZE Z a.zella.s ZEZálnv­áti-Félegyháza, 1889. január 6. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. tized,­ 1492-ik szám, hová a lap úgy szellemi, mint anyagi részét érintő minden közlemény küldendő. Hirdetések díjszabály szerint. S e n Is­­. — Elbeszélés. — Ilma bárónő édesen alszik menyezetes ágyán. Az őszi nap kiváncsi sugarai belopóz­­nak a magas íves ablakokat fedő nehéz füg­gönyök nyílásain s odatűznek a szép asszony rózsás arczára, pihegő keblére, melyet csak félig fed el a piros selyem takaró. Majd kö­rüllebegnek a kis szobában, e titkos szentély­ben, melynek úrnője ott az az álomban nyugvó bájoló alak, szőke fürtös fejecskéjét puha kar­ján nyugtatva, csókra termett ajkain át édes kerzemmel szedve lélekzetet. Alszik, de álma nem csendes. A pajzán sugarak szép, selyem pilláktól árnyékolt szemeit csókolják, mintegy el akarva űzni belőlük az álmot. Hanem az még egy ideig megtartja uralmát. A szép alvó fürtös fejecskéjét baljára nyugtatja, míg jobb karjával szemeit igyekszik félig öntudatla­nul megóvni a nap nyilaitól. D­e habtermete egyszerre ijedten megrán­­d­ul a selyem takaró alatt s ő mintegy villa­mos ütésre ül fel fekvő helyén. Figyelmesen tekint körül és szemei sugarát egy lefüggö­nyözött ajtóra szegezi. Azután, hogy jobban figyelhessen, karjára­­támaszkodik, mig jobbjá­val zavartan babrál a selyem takaró zomán­­czos gombjai közt. A napsugarak, mintha fél­nének, hogy nemsokára elveszítik, mámoros kedvvel pihennek fehér vállain, szép kerek nyakán s azon a domború keblen, mely még most is gyorsan emelkedik az ijedtség hatása alatt. V­égre megbizonyosodik. Zavart párbeszéd hangjai hatnak hozzá azon a magas ajtón ke­resztül. Gyors elhatározással hárítja el magá­ról a takarót. Formás, kis lábait az ágya előtti szőnyegen álló gyöngyös papucsokba rejti ; karcsú termetére fényes és igéző pongyolát ölt. S azután lassan, félve kinyitja a függönyös ajtót. Most már határozottan hallja. Férje szo­bájában heves hangon beszél valaki. Sokáig, hosszasan , majd fenyegető, majd könyörgő hangon, itt büszke gúnynyal, ott alázatos meg­bánással. M­eglepetve áll meg a szoba közepén. Ha­talmas, czirádás tölgyfaajt­ó zárja el szemei elől a tért, férje dől ,ozószobáját. Először a cselédek jutnak eszébe. Nem tudja az a Jenő mérsékelni a társalgást ? Minden szó kihal­­latszik az előszobában őrködő Maurice inas füleihez. Azután kétszeres erővel szállja meg a kíváncsiság. Ki lehet az a jövevény, kit férje ily zajos társalgás közt ily korán fogad ? Hi­szen éppen most üti a kastélytorony óráján a tizet. Óvatosan az ajtóhoz lopózik. Kék szemei egyikét a kulcslyukra függeszti. Hiába. De azért ott marad. Nem jut eszébe, hogy mindez nem illik , nem gondol férje haragjára, ki méltán bosszankodhatnék, ha tettét megtudná. Csak azt érzi, hogy szivecskéjét lekötve tartja valami, mi legkevésbbé sem ellenkezik nőies természetével. Sőt inkább következménye. S kifejezhető egy szóval : a kíváncsiság. E­gyszerre azonban ijedten kapja el fejét a kulcslyuktól. Férje zord, visszautasító han­gon vág vendége szavaiba. — De mi hozott téged vissza, szeren­­csétlen ? Szinte látni véli Kutassy Jenő báró ma­gas, hatalmas alakját büszkén felegyenesedni, sűrű tömött feke szakadtól s torzonborz bajusz­tól köritett arczára a megvetés gúnyját szállni. Oly visszataszító s lealázó lehet. Óh csak egy szemernyit láthatna bár abból a szerencsétlen vendégből, kinek férje ily bizalmas megszó­lítással s mégis ily zordonan vágja ketté sza­vait. Teste a fényes pongyolában szinte meg­remeg a félelem és kíváncsiság, a folytonos rettegés és kapzsi vágy között. Végre egy órának tetsző pereznyi szünet után megszólal a vendég. — Mi hozott vissza ? Hahaha! Hát aka­rod, hogy újból elmondjam egész élettörténe­temet ? Akarod, hogy elmondjam, mit éreztem akkor, midőn az a nő, az a sátán, kiért le­mondtam fényről, gazdagságról, kiért elhagytam családomat — — — Kiért megölted atyádat ! C­sak nehány szó, de a hang, melyen ki­— És kiért megöltem atyámat, — meg­csalt, elhagyott! . . . Szerettem őrülten, amint csak szerethet egy ifjú, ki eltűrve meggyalá­­zást, kitagadást, átkot, megveti kedveséért je­­lenét, múltját s csak keblen keresi a jövő nyugalmát, szemében a jövő reményét s ajka szózatához köti üdvét, szerencséjét. Fél évig feküdtem seblázban, melyet a kebelembe bo­csátott golyó okozott. Még most is, hosszú tíz év után, itt viselem szívem mellett a seb he­lyét, melyet saját kezemmel ütöttem. Nem haltam meg, s nem sodortak el az újvilág ve­szélyei s harczai sem. Tíz évig viseltem a hit terhét, mely még sem tudott sírba vinni. Min­den vállalatomat siker koronázta. Dúsgazdag vagyok. De nincs senkim, kivel megosszam jó­létemet, kevés örömöm. Ezért jöttem vissza. — De hát elfeledted, hogy mit tettél, hogy a gyalázat sorába hurczoltad őseid ne­vét, hogy őrült szenvedélyeddel halálát okoz­tad annak az ősznek, ki atyánk volt ? .. .Igen, atyánk ! És mégis hozzám jöttél ? Ugyan miért ? — Nehéz a vád, bátyám. Viselem terhét régóta. Pedig meg kellene gondolnod, hogy ti voltatok, kik a gyalázatba űztetek, ha ugyan gyalázat volt, hogy szivem szavát nem követ­tétek. Ősz atyánk az átok szavai között halt meg, melyekkel kitagadott. És téged megvé­dett még az emlékezéstől is az idő, mely min­dent elfeledtek Amint elfeledted testvéredet, kit családod többé nem ismer s kit magad sem akartál megismerni. Nem is kérek én emléke­zést, nem vagyok érdemes reá. De élni aka­rok ; élni itt, hol születtem, megvonulva s is­meretlenül bár, hanem nem elhagyatottan, egyedül. Szivem, mely nem élvezte még soha a szerettetés boldogságát, az után esd. És meg kell őrülnöm, ha ismét kitaszítanak a nagy vi­lágba, az emberek milliói közé, hogy egyedül bolyongjam, egyedül örökre! Szenvedés, fájdalom, kétségbeesett rém­a-jog gyakoroltatott, let­­ör elő szavaiból. Hangja megtört, lassú s csak néha cseng fel, hogy újból rekedtségben vesszen el. Ilma bárónő látja lelkében, mint hajtja meg fejét, mint lép kitárt karokkal fér­jéhez közelebb. És ajkán valóban megjelen a szívet ostromló kérés. — Bocsáss meg, bátyám! Bocsánatod ad­hat vissza csak az életnek. Legyünk egymásra nézve idegenek ezután is ; a kitagadott fiút nem fogja bennem senki felismerni, te se is­merd fel soha. Csak most mondd, hogy meg­bocsátod, mit családunk ellen vétkeztem. Óh, szólj ! esedezem, könyörgök! . . . K­utassy Jenő báró felemeli jobbját, hogy eltiltsa a közeledőt. — Vissza ! . .. Lehelj életet annak a ha­lottnak ajkára, ki tíz év óta porlad lenn a sírban. Ha ő azt mondja neked : fiam, én s­e tagadom, hogy testvérem vagy. De csak ak­kor bocsátok meg. N­yomasztó csend következik e szavak után. Ilma bárónő lélekzetét visszafojtva, re­megve burkolja magát pongyolájába. Hosszú, selymes szőke haja hullámzó fürtökben hull le vállaira s elfödi azok vakító fehérségét. E bor­zasztó szünet után végre megszólal az idegen. — Tehát nem bocsátasz meg ? De nem, erre nem hiszlek képesnek. Várok a jövő hold­töltéig, úgy is csak akkor mehetek vissza ügyeim miatt Amerikába. Az erdőben, a régi vadászlak lakója leszek addig. Ha szánalomra kelsz nyomorúságom, bünhődésem tudatában, küld oda csak azt az egy szót cselédeiddel : meg­bocsátok. Ha nem, akkor — — akkor ne gon­dolj soha többé rám. . . testvéredre! É­s valaki idegesen rántja fel a dolgozó­­szoba ajtaját s hevesen csapja be maga után. Ilma bárónő a csodálkozás és félelem bizony­talan hatása alatt gondolatok nélkül áll néhány pillanatig helyén. Azután gyorsan a szoba egyik ablakához siet, félrevonja a nehéz selyem függönyt s letekint a kastély előtti árnyas útra. Nem kell sokáig várakoznia. Magas, de kissé meggörnyedt termetű férfi siet ki a czi­­meres kapun. Egyszerű öltözet fedi termetét, fekete fürtéin kalpagját mélyen szemére húzza. Csaknem rohanva siet végig a kövecses utón.

Next