Félegyháza, 1884 (2. évfolyam, 1-30. szám)
1884-03-30 / 13. szám
gedjük a már meglevő faültetvényeket is. Mindannyiunknak fáj a szive, ha az elpusztult szép vasúti alléra gondolunk. Mi volt ez régebben és mi most! — Igaz, hogy nem mi vágtuk ki tőben a fákat, hanem elvette a viz. De hogy a vizet elvezessük, azt a nyomorult mocsárt két oldalt betemessük, a kiveszett fasorokat pótoljuk, azt mi tőlünk se várja senki! — Ahhoz egy másik Barcsik kellene. De nem akarunk rekriminációkba bocsátkozni, az egészségügyről szólunk. Nekünk három ellenségünk van: a rossz víz, a mocsár és a por. A vizen már, tudjuk, segítve lesz, gyökeresen ugyan csak egy artézi mély kút segítene, de ennek 20 ezer forintnyi költségeit csak egy lelkes Maecenastól remélhetjük. A mocsáron és dögleletes levegőn is segítene valamit a csatorna és fásítás. De a poron azon nem segít semmi. Azaz hogy mégis, valamit segítene az öntözés. A város két főutcáját, főleg pedig a vasúti utcát, este és reggel egy fáradt sajttal végig lehetne öntözni s ez legalább a főutcán, hol mindnyájan járunk, lekötné a port, költségbe sem kerülne, mert a városi fuvarosnak azon időben úgy sincs semmi dolga. De bár mindez nagyon fontos és elodázhatlan teendő, gyökeres segítséget csak a város közvetlen közelében, a vasút mellett létesítendő nagy üdülőhely megteremtésétől várhatunk. A terv megvan, a keresztülvitel a birtokossági per miatt most nehéz, az tény. De az előkészületeket megtenni, sőt a peres feleknek e tekintetben egyezségre jutni és egyöntetűen eljárni, ma sem volna lehetetlen. Sokat lehetne még egészségügyi teendőinkről szólni. De itt nem a thémát kimenteni, csak a figyelmet az égető bajra irányítani volt szándékunk. Többeknek lehet e téren helyes eszméjük, különösen a szakértőknek kell is hogy legyen, mi itt újólag csak azt emeljük ki, hogy rendszeresség és mindenre kiterjedő terv kell először is hozzá, azután férfias, szigorú kivitel. Észrevételek csak észrevételek maradnak, a tettet illetendő majd az elismerés. De tegyünk valaha rá, ha drága előttünk önmagunk és szeretteinknek élete és egészsége. Az örvény szélén. — Beszély . — irta: Csákberényi jeni». *) .(Vége.) A kandallóban a tűz utolsót lobbant s úgy sínylődött tovább a tüzes zsarátnok. Gyula szivében is utósót lobbant a remény. Az észvesztő hacsból, hasztalan kérésé, nem talált ki utat. Egy sötét gondolat, melyet csak a kétségbeesés sugall, fogamzott meg agyában. Felkelt s kezébe vette az asztalon heverő pisztolyt. Belenézet abba a két csőbe, melyekből a halál sötétlett elő. És ő inkább választa az öngyilkos halálát, mint egy céltalan élet hosszú szenvedéseit. Belátta, hogy szégyenteljes helyzetéből egyedül az öngyilkosság szabadítja meg. Sokkal lentebb volt már a lejtőn, mely ahoz vezetett, semhogy fél után megállni képes lett volna. Asztalához ült s több levelet irt. Midőn a levelekkel készen volt, egész nyugodtan kelt fel, mint aki jól végezte dolgát. S magához vévén pisztolyát, egy futó tekintettel búcsút vett szobája minden egyes bútorától, aztán a verandára lépett. Nem akarta vérével beszennyezni jótevői lakhelyét. A kastély felett szélroham zúdult keresztül *) Többek kívánságára hozzuk e befejező közleményt. — Szerk, mely egy csomó havat vágva az udvarra lépő arcába, éles sikongással rohant odább. Gyula az erdő felé indult. Megállt egy percre. Visszatekintett a kastélyra, melynek minden ablaka sötét volt, egyedül Ellánál égett még világ. Egy lefüggönyzött ablak redőnyén átszűrődő fénysugár szemei közé tévedt. Ez a sugár szívébe is betévedt, mert tétovázott a visszaemlékezésnél . . . Mintha a függöny mozdult volna, eh, káprázat! — hirtelen elfordult, s az önfeledten kezében tartott pisztolyt kabátja zsebébe rette, aztán felsietett az erdőnek. Ella leomlott fürtökkel, melyek mint arany palást bobták be termetét, futott utána. A függöny csakugyan lebbent. Látta Gyula feldúlt arcát, mikor hazajött, s mintha lelke súgta volna, hogy valami történni fog; látta a homályban megcsillanó pisztolycsőt, mikor is őrülten rohant le szobájából. Gyulát elfödte az erdő sötét homálya. Néma csend ült az egész vidéken. Csak a csonttá fagyott fakérgek pattogtak olykor, s az erős hangra, mely messze elhallott a siri éjszakában, a völgy adott kísérteties visszhangot. Az átsuhanó téli szél megingata a fákat, s hideg virágeső hullott a zuzmarás ágakról a réveteg szemekkel körültekintő Ella összekuszált fürteire Oly számaidóan nézett ki a szép leány. Arca sápadt volt, keble erősen pihegett, s szemei ösztönszerüleg tekintenek az erdő ama tisztására, hol Gyula állt. A szerencsétlen ifjú egy tölgy oldalának veté hátát. Amint a felbukó hold reátűzé halvány fényét, arca oly kísértetiesen sápadt volt; keze, mely a pisztolyt tartó reszketett, s homlokán hideg verejték csillogott. Ella mozdulatlanul állt. A látvány egészen elkábító. Szólni akart, de ajkai görcsösen szorultak egymásra. Oda akart rohanni, de lábai mintha gyökeret vertek volna, felmondták a szolgálatot. Olyan élő halott volt e percben, ki maga előtt látja ugyan a fenyegető veszélyt, de képtelen azt eltávolitani. Gyula kebléből egy fájdalmas sóhaj tört fel, s mig bal karjával szemeit elfödte, a pisztolyt szivének irányzó ... A fegyver sárkánya percegett, s mikor a ravasz elcsappant, Ella egy velőtrázó sikolylyal félreütve a pisztolyt, ájultan rogyott az ifjú mellé a fagyos földre. A dörrenés többszörös viszhang után a távol hegyek közt enyészett el, s viszatért újra a régi csend, mintha mi sem történt volna. Sokáig fekhettek így öntudatlanul. Midőn feleszméltek, mindkettő felett szerető szemek őrködtek. Az erdőkerülő ugyanis, hivatalos kötelességéhez képest épp ezen a tájon járt, midőn a A nagy világ. Kairó. Ozmán Digma, a felkelők vezére a lassan, de biztosan előre nyomuló angol hadak elöl menekülésről kezd gondolkozni, annyival is inkább mert a felkelők már már lemondtak vérmes reményeikről s vezéreket csapatonként hagyják el. Földrengés. A folyó hó 25. esti 9 órakor Diakovárott, Vinkovcén, Pécsett és Zaraborban nagy földrengés rémítette meg éjjeli nyugalmában a lakosságot. Legnagyobb rombolást Diakovárott tapasztaltak, hol alig maradt ház, melynek a kéménye le ne dőlt volna. Leírása A' Jász, Nagy, és Kiss Kun Kerületeknek. 3110 A Kiss Kunságról. (Folytatás.) Dósa, Jász Dósa szabad Jász Helység a Tárna folyó vize partján helyheztetve békeriti éjszaknál Árokszállása Várassa, és Heves Vármegyei Miske nevezetű Puszta, Tárna Örs Helysége, napkeletrül Jász Apáti Várassa, délről Jakohalma, és Jász Berényi Negyszállása nevű puszta, napnyugatéul ismét Árokszállása. Földjei három nyomásokra vagynak felosztva, tiszta búzás és más akámelly gabonát bőven termi. Pestiül 8. Vátztul 8. Gyöngtől 3. Egertül 6. mérföldre fekszik a’ hol a’ Lakosok gabonáikat szokták el adni. Jász-Berénytül, Árokszálásátul, és Apadtul egy egy mérföldre vagyon. A Lakosinak száma 1889-re megyen, kik mind Római Katolikusok, szép Templommal ditsekedik, vagyon a Tárna vizén 4 kerekű malma, határjában mintegy 1400 ölnyire napnyugot felé szép térségen látszik a Boldog Asszony halma, melynek tetején Sarlós Boldog Asszony tiszteletére minden emberi emlékezeten felül építtetett kápolna áll. Ezen halom felöl közönségesen tartják, hogy az előbbi századokban, a midőn a dühös Tatárok Országunkat dúlták, ezen helyen nagyobb tsatájok lévén, a mint azt az úgy nevezett Agyagos mellett a határ napkeleté részén fekvő halmok, s Tatár hányások bizonyítják, az elesetteknek testeiből emelkedett, mellyet mostanság is mindennapi tapasztalás bizonyít, mert akármely részében ásattasson is, ottan nem egéd, hanem holtak tetemi fordulnak fel. Fábiánka Nagy Kun puszta, Madaras Helysége, mellyel egybekapcsoltatott, dél fele határi ezek, és éjszakról a Madarasi belső Terrenum, napkeletről Kun Kápolnási pusztával, egy darab része dél felül Kardszagi hadszállása nevezetű puszta, napnyugatéul Kolbasz puszta és a Kunhegyesi föld, a földje részszerént fekete termékeny és szántatik, rész szerint lapos és vizárlásos, kivált a hol az úgy nevezett Kisüllő keresztül folyja. Fejértó Kis Kun puszta Halas Várassal, melytül napnyugat és dél közt fekszik, vagyon hasonló nevű nagy térségü szőke színű Tó, mely vizes időkben hallal és náddal bővelkedik, ezen Tóhoz közel vagyon egy szép nyár és galagonya fákból álló erdőtske. Ezen puszta a mint Mátyás Király Privilégiumával olvastatik, Tót Domonkos nevű Kun Kapitánynak Lakóhelye volt, a kinek is ott Vára vala hármas sántzal körül kerítve voltnak lenni most is látszik, és Várhelynek neveztetik. A földje ezen pusztának a halasi földre tekintvén legjobb termésű, és ugarra van felosztva. Félegyháza Kis-Kún népes mezőváros, nevezetét vette itten régenten az ellenség dühüssége után télen megmaradott puszta Templomtul, vagy Egyháziul, fekszik a Kis Kunság alsó részének napkeleti oldalán. Ketskeméten alól 4 Posta mérföldre, Alpáriul 2 Csongrádtul 3 Kis Telektől 4 Májsatul 3 mérföldre, határi: éjszakrul Póka Kun Puszta napkeletről Újfalu, és Mára Csongrád Vármegyei, és Kisszállás Kun puszta, délrül Ferentz Szállása, napnyugatiul Galambos tulajdon Pusztája. Elő földje mind szállásokra vagy Tanyákra vannak felosztva, leginkább rozst, kétszer búzát, árpát, zabot terem, és szénát középszerűen, tiszta búzát is. Juhok és barmok tartásábul legtöbb hasznot visznek a Lakosi, a szőlleiek jó kerti borok és szép gyümöltsök teremnek, ellenben erdő nélkül szűkölködik. Újra megszállittatott 1743-ik esztendőben, némelly Fényszarusi Lakosoknak iparkodása és oda költözése által. Hajdani külömbféle nemzeti lakossai voltak, melly onnan bizonyos, hogy a Görögök vagy Romaiak módjára a’ holt embereknek meg-égetett tetemiböl öszve szedett hamvaiknak temetésére készített koporsós fazekak (Urna Romana) tampasi mérsekkel együtt néha a szántó földekben egészen is találtatnak, a mint mai napig is egy a Varas Arhivumában tartatik, egyet pedig a Jász Berényi gyimnasiumnak ezelőtt egynéhány esztendőkkel a Váras ajándékozott. A Mező városok közé 1774-ikben Fölséges Mária Terézia Boldog emlékezetű császárné, és Királyné által számitatott. Ékesíti jeles Parokialis Tempus.