Félegyházi Hiradó, 1896 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
I 1896. január 5. FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ. MILLENNIUM. Kunsági lakodalmas menet a milleniumra. Bennnket, kik Kis-Kun Félegyházán megtelepedtünk, mindenesetre, érdekelhet az az érdekes lakodalmas menet, melyet a nagy-kunsági városok egyesült erővel tartanak meg Budapesten aug. havának elején. A lakodalmas menetet laptársunk a Nagy-Kunság nyomán röviden ismertetjük. E kultur históriai felmulásban, melyet Kenéz Zoltán turkevei földbirtokos rendez a kun városok polgármesterei és előkelőivel, részt vesz 100 személy, Karczagról 12, Turkevéről 7, Kisújszállásról 7, Kun-Szt.Mártonból 7, Kunhegyesről 4, Madarasról 3 pár. Minthogy ősi hagyomány szerint a nagy-kunsági sohasem lakadalmaskodik gyalog, 16 kocsi és 24 lovas legény vesz részt a menetben, mely a Kálvin téren gyülekezik és saját bandájuk nótája mellett végigmegy a Muzeum-Károly-Váczi-köruton s az Andrássy-uton a kiállítás területére érkezik, hol a faluban a lakodalom is meg fog tartatni. A menethez könnyű, egyenes lőcsös alföldi kocsit használnak, mely a kunvárosokban divó szokás szerint leend festve. A lovakon sallangos magyar szerszámot használnak. A lakodalmas női ruházata a következő lesz: a legények a darutollas pörgő kalapban, fehér zsinórral díszített sötét kék spenczerben, bő gatyában és ingben, sarkantyús csizmában jelennek meg vagy pedig gatya és ing helyett panyókára vetett ezüst pitykés dolmányban és nadrágban. Az asszonyok magyar főkötőben és a népies viseletnek megfelelő honi ruhában s leányok párjával, sötétkék alapú és fehér pettyes szoknyában, bő ingvállban, és magyaros derékban jellennek meg. E kun lakodalmasmenetnek kiváló érdekességét emeli ama körülmény is, hogy a tervező bizottság valódi jegyes párokról is fog gondoskodni, kiknek forma szerinti egybekelése is meg fog történni. Így lesz azután alkalom, hogy az ország népe gyönyörködhesék a deli kánnép szép lakodalmas szokásában, s kebleinket pedig a büszkeségnek egy bizonyos neme töltheti el testvéreink impozáns felvonulásának láttára a légvárakat. Egyszerűségében nemes hivatásunk nem állt egyébből: Félegyháza város közönségének igaz jólétéért való hit és kitartó szolgálatunknál. Programmunkat betartottuk s ahol fogunk alkalmazkodni jövő küzdelmeinkben is. Amint a viszonyok kívánták, időnk, terünk és szerény tehetségünk engedő, városunk aktuális érdekű közügyeinek tárgyalása közben, a közhasznú törekvések és működések őszinte méltatása mellett s a közbajok és viszásságok lehető elhárítása útján legtisztább törekvésünk valt, hogy népünk és városunk haladására közreműködjünk. A haladás zászlaja alatt harczolva sokszor erélyes, sőt talán olykor kiméletet nem ismerő, de mindenkor igazságos hang vezette tollunkat. Jó akarattal mutatunk reá ezután is minden oldalról függetlenül a hibákra és kérlelhetetlenül küzdünk a tehetetlenség, a stréberség és a hamis pózolás ellenében, de viszont ahol igaz érdemet látunk ott sohasem marad el örvendve dicsérő szavunk és elismerésünk őszinte és nyílt adózása. Ez volt, és ez lesz a mi személyi kultuszunk. Nem csüggedünk s mellette egyszersmind fokról-fokra tökéletesedni akarunk. A vidéki sajtó nagy mérvű haladásával lépést tartunk s mindenek felett komoly, jól értesült és eleven lapot akarunk olvasóink kezébe adni. Vezérczikkeinkben szeretett városunk és társadalmunk jogos törekvéseinek akarunk igaz tükre lenni. Tárcza közleményeinkben pedig oda törekszünk, hogy kellemesen szórakoztathassanak. E törekvéseinkben avatott és elismert országos nevű írók támogatnak s a jövőben kiváló figyelemmel leszünk női olvasó közönségünkre is. Többi rovataink összeállításánál a komoly és élvezhető dolgokat akarjuk pertraktálni a jó hírlapíró ügyes ront,vitával és ízlésével. Nem akarunk ily rövid múlt után munkatársaink számával kérkedni, de ezélünk az, hogy ti jövőben még többet vonzhassunk lapunkhoz. -Ami lapunk administratióját illeti, főtörekvésünk mindenkor a pontosság, melyet eddigelé betartottunk. Lapunk külalakja és belterjedelme marad a régiben s ha a körülmények követelni fogják mint eddig is rendkívüli mellékleteket fogunk adni. Az életrevaló eszmék propagálásáért s nem anyagi haszonért dolgozunk. És ennek illusztrálására, a rossz akaratú és galád híresztelésekkel szemben e fél év alatt nagy számban jelentkezett előfizetőinknek fönmaradásunkat dokumentálni akarván, lapunk eddigi jövedelméből egy fényesen kiállított illustrált ..Karácsonyi Albumot" adtunk ki, melylyel olvasóink iránti hálánkat és köszönetünket akartuk kifejezni, működésünk iránt tanúsított kiváló rokonszenvéért. . ..Karácsonyi Albumot", melynek bolti árát ■ koronára szabtuk, megküldjük mindazon előfizetőinknek, kik egy félévre előjegyeztetik magukat. Egyszersmind tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy kötelezettségeiknek szíveskedjenek eleget tenni, hogy így letéve az anyagi gondokról egyedül a szellemiekkel foglalkozhassunk. Vidéki előfizetőinknek az előfizetés megújítására mai számunkhoz postautalványt mellékelünk. IRODALoI ÉS BŰVÉSZET. Uj lap. Nagy-Kőrösön Losonczy László tanár szerkesztésében Közérdek czimmel új vegyes tartalmú hetilap indult meg. Szerkesztőtárs Tass Sámuel tanár, főmunkatárs Halom Vincze s. lelkész. Jól szerkesztett laptársunknak üdvözletünket küldjük és sok kitartást kívánunk. * Molnár László: A mi jó Molnár Laczink, ki Halmay társulatnál működik, egymás után aratja babérjait a szabadkai színpadon. Legutóbb „Othellót“ adta, melyen az egész város intelligenciája megjelent, hogy szűnni nem akaró tapsokkal jutalmazza művészi alakítását. A sajtó a legnagyobb elragadtatással nyilatkozik róla, de tévesen állítja édesapjául Molnár Györgyöt a megboldogult nagy színművészt, s a szegény Laczi bácsink, ha élne bizonyára tiltakoznék, hogy az ő büszkeségét tőle elvitassák. Kedves földink a múlt héten pedig Zomborban vendégszerepelt Füredi Károly színtársulatánál, hol „Hamlet-jével ragadta el a közönséget. Előfizetési felhívás. A következett év január elsejével lapunk második évfolyamába jutott. Reályelőfizetést nyitunk meg. Ha visszatekintünk rövid múltúnkra, melyben a komoly munka és szeretett városunk érdeke vezérelte tollunkat, bizalommal nézünk a jövő elé is. A nagy közönség, mely szíves támogatásával karolta fel lapunkat, tisztában lehet munkálkodásunk irányával. Világra szóló eszméket zászlónkra nem írtunk, emberfeletti czélokért nem epedtünk, nem építettünk fel ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre..................................4 fvt. Fél évre..................................2 „ Negyed évre............................../ „ Egyes számáva S Jer. Azon reményben, hogy a nagy közönség eddigi szives támogatásával továbbra is meg fog tisztelni, maradok hazafias tisztelettel Szalay Gyula a .,Félegyházi Hiradó,‘ felelős szerkesztője és kiadója. HÍREK. Millennáris év kezdeti ünnepségek. Édes hazánk ezredéves emlékünnepét f. hó 1-én nagy fény- és pompával ünnepelte meg városunk r. kath. lakossága. Hajnali 4 órakor, mind a két plébánia-templomban meghuzatták az összes haragok, üdvözölvén az ezredév első hajnalát; délelőtt 9 órakor pedig mind a két plébánia-templomban ünnepies „Te Deum“-mal összekötött hálaadó isteni tisztelet tartatott, és pedig az ótemplomban „sub unsula“ Agócs János apát-plébános, az új templomban Kiss Boldizsár plébános fényes segédlettel szolgáltatták a szentmisét. A váczmegyei püspök rendeletéből a püspöki alkalmi körlevél egész terjedelmében felolvastatott és hatásos beszéddel kisértetett. Mindkét plébániás templom zsúfolásig megtelt díszes és nagy közönséggel, melyek közt ott voltak a bizottságok képviselői és a honvédség tisztjei. A farsang. Hát bizony ez a várva várt időszak is elérkezett a hideg uj ével melynek minden napja ha nincs is vörös hetükkel beleírva a kalendáriumokba, de bizonyára ott van a bálokról álmodozó leányszivekben. Ezt az édes időszakot oly hosszúnak szeretnék tudni, lám a Csokonai vitéz Mihály Dorotyája és ennek rövidségéért kelt harczra Karneval herczeggel. Az idén is rövid leszen, csak februári 6-ig tart s akkor azután a sok mulatás után hamut hinthetünk a fejünkre. A megye-bál. A ,, Pestmegyei bál" rendező bizottsága Fazekas Gusztáv megyei főjegyző elnöklete alatt e hó 3-án, délután 6 órakor tartott ülésében határozott végleg a rendezői jelvények és női tánctrendek ügyében, melyek kellemes meglepetésül fognak szolgálni. A báli meghívók szétküldése is már kezdetét vette s mint az érdeklődésből s ez eddigi jelekből megítélhető, a február 8-án megtartandó bál az előző évi jóhírű megyebálokat is felül fogja múlni siker tekintetében. A 25-iken tartandó hangverseny. Mint értesülünk, a kereskedelmi egylet vigalmi bizottsága által tervezett hangverseny megtartásához az itthon időző egyetemi ifjak csatlakoztak s igy a mulatság együttes közreműködéssel és vállvetett buzgalommal fog e hó 25-én megtartatni. A műsor szereplői közt már eddig felemlíthetjük: Grünfeld Bellike, Bauer Irén, Weisz Regina, Steiner Malvin és Bauer Szerén kisasszonyokat. Lorbeer Vilmosné úrnőt, továbbá Haubner Károlyt, Rónay Mihályt, Ulrich Antalt és — mint már jeleztük — a vendégszereplőket: dr. Gullust és nejét Füredi Eszter úrnőt. Megjegyezzük, hogy bár e közreadott műsor végleges ugyan, mindazáltal még nem teljes, s a teljes műsort a legközelebbi számban fogjuk közölni. A meghívók már a napokban szétküldetnek. Három királyok napja. A népszokás így nevezte el a három keleti bölcs: Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevéről nevezett napot, melyen névnapját üli közszeretetben álló plébánosunk és iskolaszéki elnökünk, Kiss Boldizsár. Ez alkalomból itt mi is kifejezzük szerencsekívánatainkat. A borállomány bejelentése. A városi hatóság — mint közhírré tette — folyó évi január 1-én minden borgazda tartozott borállományait bejelenteni. Mint értesülünk a bejelentések felett lanyhán folynak. Eddig (a mai napig) mindössze 550 bejelentés történt. A fogyasztási adóhivatal — tisztán kedvezményből — a bejelentési határidőt január 6-ig meghosszabította, hogy mindenkinek legyen ideje borát felvétetni, mert az ezt elmulasztók január 6-ika után mint csempészek fognak tekintetni és szigorúan bírságoltatni. Értesítés. A helybeli prot. fiók-egyház január hóban kétszer u. m. és 12-én és 26-án reggel istentisztelet az álllami tanitóképezde nagy termében. A gondnokság. Rendjelviselési engedély. A király ő felsége megengedte, hogy Beniczky Ferencz, megyénk főispánja, a szerb királyi Takowarend nagykeresztjét elfogadhassa és viselhesse.