Félegyházi Hiradó, 1898 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
s FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1868. január 2. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Január elsején itt előfizetést nyitunk m ,, Félegyházi Hiradó‘‘-ra. Kérjük tehát közönségünket, a kinek — etet hisz szűk — elég e lap múltját figyelemre taltani — támogasson bennünket. Mi a jövőre is változtlan irányban fogjuk lapunkat vezetni Őszinte, igaz szókimondás volt e lap jeligéje a múltban, az lesz a jövőben is. A város életében most megindult átalakulás szükségessé teszi, hogy a közönség tárgyilagosan tájékozódjék az eseményekről, mert csak így bír magának fogalmat alkotni a múlt és a jövő cselekvései között. A „Híradó“ abban a helyzetben van, hogy mindenről alapos és biztos értesülést szerezhet, azért annak olvasása mindenkire egyenlően szükséges. Az 1898. év január elsejéig előfizetőink sorába lép ingyen kap egy nagy és terjedelmes naptárt. A „Budapesti Bazár“ divatlapot ■negyedévre 1 frt 50 kr. helyett csak egy forintért adjuk. Apró hirdetést előfizetőinktől ingyen közlünk név nélkül, névvel ellátott apró hirdetésért 30 kr. bélyegilleték jár. Kölcsönkönyvtáruunkat, mely 2000 kötetből áll, január elsejétől havi 5 kr. könyvtárárjért bocsájtjuk előfizetőink rendelkezésére. A „Híradó*4 előfizetési ára : egész évre 4 frt fél évre 2 frt negyed évre 1 frt Tisztelettel a Szedi, Kiadói cégesnek véljük a bizottság elfoglalt álláspontját röviden ismertetni. A mérnöki állást a gazdasági tanácsnoki állástól elválasztandónak tartja. A külön mérnök, mint egyúttal közmunkaügyi tanácsnok a közmunka kezelése mellett fogja végezni a város összes műszaki teendőit. A háztartásba vágó ügyek, a városi faiskola, városi park, péteri tó, előfogat, közvilágítás iránti kérdések adják a gazdasági tanácsnok munkáját, ki ezen felül még a mezőgazdasági kérdéseket is ellátja (a mezőrendőri bíráskodást kivéve) és mint alapítványi gondnok a közalapok felügyelője lesz. A másik újítás, amit a bizottság elfogadott, az, hogy a garasos mezőbíráskodást a községi tisz utalta, hogy igy a jogügyi tanácsú , ki eddig ezzel is bíbelődött, fontosabb ügyeket végezhessen. Az anyakönyvvezetés körül a város főjegyzője, mint kinevezett anyakönyvvezető fog működni, ő lesz a tanács és a közgyűlés jegyzője s ezek mellett még a tanügyet fogja kezelni. Helyettes anyakönyvvezető Csák Kálmán marad, de csak a főjegyző akadályozása esetén fogja vezetni a matrikulát. Egyébbiránt, mint közigazgatási jegyző az illetőségi, betegápolási ügyeket látja el, jegyzője lesz a szakosztályoknak és minden bizottságoknak kezeli az iparügyeknek azt a részét, mely ülésen kívül intézhető. Ezen rövid néhány szóból is már látszik, hogy az egyenletes munkabeosztás elvét akarják keresztül vinni és vége lesz annak, hogy valakinek csak a felügyelet és az őrködés se is ilyen üres szavak, no meg a vendég, túdás képezzék dolgát. A város szervezési szabályainak átdolgozására kiküldött bizottság decz. 30-án volt együtt és megállapította azokat az irányelveket, melyek szerint a városi hatóság szervezete átdolgozandó. A módosítandó szabályrendelet szövegezésével egy 5 tagú bizottságot (elnök és jegyzővel) bízott meg. Ha ezen munkálattal kész lesz, majd részleteiben is előttünk fekszik a megjavított szabályrendelet. Addig is azonban szűke barna isztriai alkudozik a virágos ködnemű, szikár Dalmatával, a komoly görög kalmár törökös bugyogójával, saruival és fekete fezével árul az élénk véralkatú olasznak, akinek füleiből nagy aranykarikák lógnak le. A nagy tengeri hajók között ott találjuk a gyapjúsipkás chioggiói halászt, a maga halász bárkájával és a velenczei olaszt, czimeres „trabuccolójával.“ És e hajósnép, amilyen durva kinézésű, épen olyan jámbor lelkületű is. Hajócskái többnyire szentek neveiről van elnevezve, s elmaradhatatlan „talizmánjuk“ ott lóg a nyakukon, a mely gazdáját minden bajtól megóvja. E bátor hajósok gyakran hónapokig kint járnak ks nyilt tengeren, s addig nem jönnek viszsza, míg hajójuk meg nem telik zsákmánynyal, az Adria száz halfajával. A parti hajósok között megjelenik olykor az orosz tengerész, aki Raku naphta forrásaitól olajat hoz és az angol, nagy szenes hajóival-A parton mindennapos vendég Veglia, Chelsa, Arbe, sőt Lussin szigeteinek lakosa is, terményét, jó áron eladni. Közöttük legérdekesebbek a vegliaiak, tiszta fekete darucz ruházatban és lebbentyűs, fekete süvegben. A falak tövében jó egyetértéssel megfér a tétlen csavargó, vagy olasz nevén „lazarettó“ a bosnyák mozgó bazárjával és a zsibárusnak ezerféle portékája, eldobált narancshéjak, utczai szemét között bántó bűz hívja fel a figyelmet a pokróczokon heverő csúszó-mászó tenger csodáira. A léger csomagok görgetése, teherhordók rekodt ordításai , távolról érkező és távozó hajók sípolása, kürtölése, zakatolása, gyárak kopácsolása tölti be. A kikötő zaja csak este csöndesül némi képen, ha a vámőrök lezárják az állami rakpartot. A szabad kikötő élénk marad még sokáig. Ha az utolsó napsugár is leáldozik a „Monte Majore,, (monte maggiore) csúcsa mögé, akkor a napi nehéz munkától kifáradt tengerész leül dereglyéjébe, bográcsa alá gyújt, s főzi az isteni „scampit“, napi horgászásának eredményét. Azután megfürdik, mandolint vesz elő s társaival „szerenádot“ rendez az Adria nyugvó szellemeinek. A csillagok lassan feljönnek az égre, a tűzhely parázsa pislog s az Adriáról hűvös szellő lengi át a kikötőt. Az ónok és mandolin utolsó akkordjai is elhangzanak a tiszta légben; a tengerész beburkolódzik köpenyébe, s a kikötő elcsendesül. Csak a hullámgát piros lámpája villog messziről. Az aki Fiume képét együtt akarja látni, az menjen ki az esti órákban a „Corsóra“. A kikötők végigsétálása után volt még annyi időnk, hogy megnézhettük Fiume esti életét. A corsó tart esti kilencz órától tíz, féltizenegygyig. A nagy, „via Corsó“, amilyen hosszúságban végighúzódik czementburkolatával a városon, olyan nagy tömegben van belepve sétálókkal. Az előkelőbb elem kizárólag estélyi öltözetben s a hölgyek kalap nélkül. A koasi közlekedés megszűnik , s a köztereket zenekarok foglalják el. A nap hevétől elcsigázott nép pedig tódul ki az utczára s nem ritkán a közeli Abbázia fürdővendégei is megjelennek. Együtt találjuk itt sajátságos vegyülékben a durva matrózt, a büszke patricziusi családot, a teherhordó munkást, „fachinót“ (facsinó) a munkásleányt és a hajótisztet, kit-kit a maga társaságában. És ha az idegen hajók személyzete megjelenik, akkor meg a figyelő fül egyszerre tízféle nyelven is hall maga körül beszélni. A corsó életének szintén a hűvössé váló tengeri szél vet véget, bár a séta azontúl is kellemes. A városi banda „banda cittadina“ (csitadina) nagy lampion menettel végig vonul még egyszer a corsón, s akkor mintegy varázsütésre megszűnik az élet, a mozgalom. Az utczák kiürülnek csak az „ostorfák“ (korcsmák) és kávéházak maradnak hosszú ideig zajosak. Az a mozgalmas élet, ami Fiuméban a mindennapi életet oly változatossá teszi, csak a tengerparti városok különlegessége. A vármegye alipánja a magyarosokért. A magyar nemzet létjogának egyik alapvető erősségét, képezte a múltban, azt képezi a jelenben is nemzeti sajátosságunkhoz, hazánk lelkesen szeretett, lágyan csengő édes nyelvéhez kötött az a ragaszkodás, mely fajunkat jellemezte. Láttunk csudálatot keltő, tutáni küzdelmeket, midőn a magyar nemzeti jelleget veszély fenyegette, midőn az idegen befolyástól kellett megóvni legféltettebb kincsünket, nyelvünket, a midőn a szent meggyőződés kapta szárnyra ezt a mondást: „Nyelvében él a nemzet!“ Láttuk nagynevű elődeink hálát parancsoló munkásságát a tudomány hatalmas fegyverével küzdeni, a midőn a százados viharok alatt rárakódott idegen elemektől megtisztisztították nyelvünket, ihletett ajkakkal hirdetvén : „Nyelvében él a nemzet!“ Az események logikus sorrendje feladatokat ró reánk s ha kötelességünkké teszi, hogy szókincsünket a maga tiszta szeplőtelen voltában híven megőrizzük, kötelességünkké teszi azt is, hogy a mi kisebb, de nem jelentéktelen tenni valónk van még hátra e téren, annak is testet adjunk. Lelkes kezek indították meg a névmagyarosítás terén azt a nemes mozgalmat, mely immár tekintélyes eredményt ért el. Mindazonáltal vannak még többen, közöttünk, kik magyarok ugyan a szó legszentebb értelmében, tevékenységük előtt egy magasztos ideál, a haza java lebeg, szívük értelme azonos a mienkével, de nem magyaros hangzású a nevük. Legyünk szinmagyarok minden tekintetben! Lelkes szeretettel hívjuk fel azokat, kik még eddig nem tették meg ez irányban a lépéseket, hogy magyarosítsák meg idegen hangzású nevüket, legyen a nevük egyforma hangzású, mint egyforma hangzású a szívünk verése, ha magasztos czélok eléréséről van szó ! S ha valaki ennél a kérdésnél a családi név iránti kegyeletre való hivatkozással ellenvetéssel él, attól azt kérdezzük, hogy mi érdemel ennél nagyobb kegyeletet? az az előítélet-e, mit itt családi hagyománynak neveznek, vagy az igazi, magyar nemzeti sajátosság. E kérdésre csak egy irányban lehet megadni helyesen a feleletet. Más kitérés nincs! Pest vármegye lelkes közönsége, amely ha nemes mozgalomról van szó, nemcsak az elsők között volt mindig, de a Zászlót vette a körébe, tud alkalmazkodni a kor követelményeihez, tud különösen akkor, ha e követelmények teljesítése haladást jelent! Felkérem a vármegye minden bizottsági tagját és felhívom az összes járási főszolgabíró és polgármester urakat s a községek érdemes elöljáróit s általuk mindazokat,tanárokat, tanítókat, társaskörök, egyletek elnökeit stb. stb.,akik a névmagyarosítás mozgalmához sikeresen járulhatnak, hogy közreműködésükkel segítsék elő azt az ügyet, amelyen minden elfogulatlan hazafi igaz ragaszkodással csüng.