Félegyházi Hiradó, 1899 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
SI F JE L F. 0 Y H A FI R J R A D <*>. 1899. január 1, nem hanyagoljuk. A pótadó némi leszorítása is csak ötven káros racszenű, ami a közeljövőben ki fog tűnni. A 48-asok is az 50 százalék körül tartották a pótadót, de az új osztály árát elköltötték a jövedelemmel. A pótadónál csak az ad vigaszt, hogy a jövő számára utakat, vasutakat, artézi kutakat építettünk, mely beruházások talán haszonhajtók lesznek, ha nem is a városra, mint közüeletre, de annak megadóztatott polgáraira, így azután a város közönsége nagy áldozattal értékeket termel a polgárok, az egyesek részére. A közérdek szolgálatot tesz a magánosok magánérdekeinek. Közérdek és magánérdek, ezeknek harcra tölti be városi közéletünk azon mezőit, ahová nem egész megelégedéssel tekinthetünk vissza, azokat az intézményeket jellemzi ez, amelyeknél a közérdek kívánalmai mellett a magánérdek követelményei is erősen kiérződnek. Ezért városi közéletünk még nem egészen egészséges, időleges lázak még bántják olykor-olykor. Miután megígértem, hogy a fő kritikától tartózkodom, csak pár példát. Kérdezem, ami még mindig előfordul, egészséges állapot-e az, ha egy városi képviselő egyúttal vállalkozója a városnak? Várjon az ilyen képviselő-e vagy vállalkozó inkább, munkaadó-e vagy munkás? (Akinek nem inge, ne vegye magára!) A magánérdek ezen túlkapása mellett láttunk a múlt évben még két példát arra, hogy a magánérdek a közérdek köpenyében hazaszólni nem restelkedett. Az egyik eset, mikor a takarékpénztár az ajánlatok közt néma legolcsób pénzét a közgyűlésen unszolta, a másik az, mikor a malom haszonbéres földön tavat akart csinálni s ezt a közgyűlésen a malom „szóval“ értette. Még egyet! A regálét a város nem bérelte ki, mert nála más többet ígért az árverésen. A korcsmárosoknak évek óta dédelgetett magánérdeke most nem lett biztosítva. Lehet, hogy a magánérdekek egész vonalon annyira sajtolva lesznek, hogy a kivétel elmulasztása kár volt! A jövőt nem tudjuk! De még a múltat se egészen. Mikor a város a bérlettől elesett, miután a városnak elsőbbsége van, miért nem kérdezték meg a város képviseletét, tartod-e azon az áron? Lám azt se tudjuk, de sejtjük. Nem folytatom a példákat. Ezekből is látszik, hogy a közérdeket iné£ néha-néha le akarja gyűrni a magánérdek ! Szerencsénkre már kevésszer, és sikerrel még kevesebbszer. A közélet bajait sohsem a tévedés okozza, nagy számú tanács, népes közgyűlés ritkán téved, hanem az elfogultság s az egyéni magánérdek túlhajszolása az, ami ellen a városatyáknak óvakodni kell. Sokat lehet és kell tenni ez ellen társadalmi úton, mert nem minden illik, ami szabad. A bíró — mintha gyönyörködnék a zamatos parasztbeszédben — nem szakította félbe. „Mondogattam magamban,“ folytatta Aragy Mihály uram, békítgettem magamat, hogy ne nézzen egy kicsire az ember, bizonyosan az az istenadta legyes marha cselektette az ekét, azért nem egészen egyenes a mesgye , de majd szólok én a komának, aztán rendbe jön minden. Szóltam is. Komám, mondok, vigyázon kend a szántásnál, mert úgy látom, hogy egy kis hiba esett a mesgyében, majd a jövő szántásnál a földembe hasaló csücsköt hozza kend rendbe, hogy egyenes legyen a mesgye. A koma fogadta is, hogy majd az őszi szántáskor visszaállítja a mesgyét. No ugyan szépen visszaállította! Igaz, hogy az új mesgye egészen egyenes volt, de nem a régi helyén feküdt, hanem a régihez párhuzamban a behasaló csücskön ment át. Most már több másfél fukra betolta a mesgyét a földembe.“ „Nézem, nézem , nem hiszek a szememnek. Lehet-e ennyi lelke egy jó szomszédnak, egy jó czimborának, egy keresztkomának, hogy ilyet tegyen? A fejemtől a lábam talpáig, onnan meg vissza szaladgált valami bennem s úgy vert a szivem, mintha kiakart volna szaladni. Hát azt, a mi az enyém, láthatja Isten, ember, még azt is elakarja tőlem harácsolni ? Mikor igy dúlok, tülök magamban, látom, hogy a szekérrel jön a koma kifelé. Odaintettem, odajött. Fojtogatott, de elnyelem mégis haragomat. Elébe tálaltam a dolgot egész szépen. Aztán azt mondtam, hogy a két sarokkaróhoz egyenesen hasítsuk ki a megyét újra közös megegyezéssel, mint jó szomszédok, aztán tegyünk közben is ide-oda egy-egy karót. Mikor bevégeztem a szót, azt mondja a koma: Ha nem tetszik kendnek még most sem, hát akkor menjen kend a törvényhez! Nem is hiszem, hogy nem vesztegette kend meg azt a mérnököt, mert a mesgye csak igy áll jól a hogy most van. Ejnye — mondok, hát kendben csak ennyi lélek lakik, csak ennyi a barátság! — „Ennyi hát!“— felelte nagy gőggel s készült felülni a szekérre.“ „Száz és száz gondolát szaladt át egy pillanat alatt az agyvelőmen erre a hányt-veti szóra. Hogy csalhatott ez az ember engem az előtt, aki ilyen rosszlelkűen tud, szemmel láthatólag az én örökömben engem megröviditni ? Aztán még neki áll felébb! De mit tudom én, hogy mi, mi nem járta át egy szempillantás alatt a fejemet; elég az hozzá, hogy én csak azt láttam, hogy ez az ember most innen mindjárt szárazon men el. Hát ne vigye el szárazon! ez a gondolat fogta el lelkemet. Bizonyosan az ördög sugalta a fülembe. Kirántottam a járomszöget, egy fekete karikát vetett a szemem, aztán a komát megütöttem. Elesett. Nem tudom, él-e, hal-e, de azt tudom, hogy bűnös vagyok, ide jöttem a tekintetes hallgató bíró úrhoz, a törvényhez: föladom magamat, büntessenek meg, ahogy érdemelem!“ Itt Nagy Mihály megállóit, nagy lélekzetet vett s mintegy megkönnyebbülve sóhajtott fel. „Nagy Mihály!“ — szólt a biró, még megejtjük a vizsgálatot, jegyzőkönyvet veszünk fel s ügyét majd elintézi a törvényszék. Addig is fogva marad: két őr vezesse el! A nagy Mahomed-ember roskadozva ment az ajtó felé. Hirtelen az ajtó feltárul, felesége rohan be, sírva, fuldokolva borul a szegény bűnös nyakába. „Nem halt meg, nem halt meg, csak megszédült“ mondotta örömkönnyek között. „No, úgy talán nem sokáig leszünk egymástól elválasztva, kedves párom. Aldassék érte az Isten szent neve, hogy így történt!“ Avval nyakába borait a feleségének, úgy ölelte, úgy csókolta. Még a biró szemei is megnedvesedtek e szép látáson. Ő is örült, hogy a dolog nem vett nagyon szomorú fordulatot. „Nagy Mihály!“ szólt a biró — köszönje a jó Istennek, hogy meggondolatlan tettének komolyabb következése nem volt. Most pedig a dolog törvényes elintézéséig, vizsgálati fogságban marad.“ Még egy ölelés, egy néma csók és Nagy Mihályt feleségétől elválasztva, kivezették. Az asszony mereven, szótlanul nézett a bezárult ajtóra, aztán ájultan öszszerogyott. Ilyen drámák szoktak lefolyni a törvény előtt. M s A—*. Hivatalos közlemények. A közgyűlés. — 1398. évi november hó 13-án. — (Folytatás.) 168. szám. Felvétetvén a napirend bemutattatott kihirdetés végett dr. Böhm Jakab egyetemes orvos tudori oklevele. V. Miután a városi tiszti orvos azt rendben levőnek jelentette, dr. Böhm Jakab egyetemes orvos tudori oklevele kihirdettetett s az a kihirdetési záradékkal elláttatott. Miről dr. Böhm Jakab oklevelének visszaadása mellett jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. 169. szám. Bejelentetett, hogy a központi választmány alakítása vált szükségessé. Miután pedig ennek tagjai az 1874. évi XXXIII. t. sz. 20. §-a szerint szavazólrpokkal választandók, elrendeltetett a névszerinti szavazás. A szavazatszedő bizottság elnökéül kiküldetett Szabó János tagjaiul : Bánhidy Gábor, Holló Ílászló Szabó S. László és Tóth Imre. Beadatott, összesen 104 szavazat, melyből esett Szabó J. Antalra 103, Szabó Jánosra 103, Szolnoky Lajosra 102, Kolossváry Mihályra 102, Bánhidy Kálmánra 63, Stoffer Imrére 61, Szabó S. Józsefre 61, Barti Jánosra 60, Drahos Ferenczre 60, Kalmár Jánosra 61, Lengyel Gáborra 60, Varga P. Istvánra 60, dr. Szerelemhegyi Károlyra 44, dr. Holló Lajosra 44, dr. Fazekas Kálmánra 44, Csák Kálmánra 44, K. Szabó Istvánra 43, Tóth Imrére 44, Ring Pálra 43, Bánhidy Gáborra 44, Huszka Dezsőre 1, Agócs Jánosra 1. V. A központi választmány tagjaiul megválasztottaknak kijelentettek: Bánhidy Kálmán, Barta János, Drahos Ferencz, Hoffer Imre, Kalmár János, Kolossváry Mihály, Lengyel Gábor, Szabó János, Szabó