Félegyházi Hiradó, 1902 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

1902. január 5. FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 3 ive az elsőfokúval egybehangzó határozat ellen (1. és 2. §.); végül felfolyamodás használható akkor, mikor az elsőfokú ha­tóság a felebbezést vagy felülvizsgálati kérelmet hivatalból viszautasította, vagy az igazolásnak helyt nem adott. (5. és 9. §.) E három jogorvoslati eszközt nevezi a törvény közös névvel fölebbvitelnek. Ezek mellé sorakozik rendkívüli jogorvoslati eszközként az újrafelvétel. Ezenfelül ter­mészetesen megmarad az 1896. XXI­I. t.-cz.-ken alapuló panasz, mely a törvény által meghatározott esetekben a közigaz­gatási bírósághoz intézhető. A felebbvitel nemeinek szabatos megjelölése mellett a közigazgatási hatóságok egyes intézkedé­seinek kifejezésére is egységes és világos rendelkezést állapít meg a törvény. Neve­zetesen a közigazgatási hatóságok akarat­­nyilvánításának megjelölésére általában a határozat (intézkedés) szót használja, az ügydöntés mellőzését kimondó határozatot véghatározatnak nevezi, végül az elsőfokú hatóságnak azt a tényét, melylyel meg nem engedett vagy elkésett felebbezést vagy felülvizsgálati kérelmet hivatalból visszautasítja, vagy az­ igazolási kérelem felett határoz, végzésnek mondja (5. és 9. §.) Szükséges, hogy e megkülönbözte­téseket, mint a törvényben szabályozott eljárási rendszer alapjait, a közigazgatási hatóságok szigorúan szem előtt tartsák és következetesen használják. Különösen fölhívja még a minisztérium a közigazga­tási hatóságok figyelmét arra a fokozott mérvű felelőségre, mely a törvény egyes rendelkezései folytán a jövőben reájuk nehezedik. A törvény ugyanis az­által, hogy a fölebbvitel tekintetében bizonyos korlátozásokat állít fel s igy azon ható­sági fokozatok számát, melyekben az ügyek ma megfordulnak, lejebb szállítja, kétségkívül sokkal hatályosabbá teszi az alsóbbfokú s különösen a másodfokú ha­tározatok hozatalára hivatott hatóságok jogsorit, de ezzel egyúttal jelentékenyen növeli felelőségüket is. A felelőségnek ezen fokozottsága mellett természetesen kétszeres kötelessé­gévé válik a hatósá­goknak, hogy az ügyeknek minél beha­tóbb tárgyalására és minél alaposabb el­döntésére törekedjenek. TANÜGY. 25 év. Az ember küzdésre, fáradságos mun­kára alkotott semmiség, ki mindaddig húzza az igát, míg ereje fogyni kezd és képtelenné válik a dologra, nem bírván szembeszállani az ellene törő hatalmassá­gokkal, az idővel és az élet nehézsé­geivel. Minden egyes pálya megkívánja a tudást, alapos készültséget, melyért viszont viselnie kell a szellemi téren működőknek a hivatal terheit, nehézségeit. A hivatás­szeretet azonban megadja a munkakedvet és segít elviselni a túlterheltség szülte nehézségeket, szenvedelmeket. Mit szóljunk a tövises, lelket őrlő, silány javadalmazású tanítói pályáról ? Ki tudja méltányolni azt a munkásságot, mit a nép nevelője és oktatója , az igazi hivatásos tanító kifejt ? Áldozatul dobva pihenési perc­ein kívül egészségét és sok­szor önmagát is. Ki tudja értékelni azt a mélységes átalakító munkálatot, amit egy tanító a fogékony gyermeki lélekben, a még nagyon is irányítható és zsenge gyermeki tehetségben véghez visz. Hiszen az embert az ő keze munkája teszi em­berré tudása, tanítása és önön páldája ál­tal; ő rakja le a majdan gyűjtendő mű­veltség és tudománynak szilárd alapokon álló fundamentumát. A lelkiismeretes tanító kétoldalú hi­vatásának betöltésénél kell, hogy az Is­teni mester, a tanítók tanítójának örök­becsű alapigéje , a szeretet szolgáljon szög­letkő gyanánt. Szeretet a tanításban, szeretet a ne­velésben; szeretet nemcsak az iskola fa­lain belül, de azon kívül is. Ez a szeretet kell, hogy összetartó kapocs legyen a mester és tanítvány között nemcsak a kö­teles tanítási évek röpke sorozatán át, ha­nem azon túl is, mint az életben, annak veszélyes utain és a terhes gondok köze­pette is.­­"Egy szeretetreméltó és tiszteletet ki­érdemelt tanítónak példája útmutató le­het nemcsak a kezére bizott gyermekek, — de magukra a szülő­re is. * A félegyházi rom kath. tanító-testü­­let egyik derék tagj­­ak Tóth Mihály szent­kuti kántortanutón­ak huszonöt évi kitartó, fáradhatatlan munkásságát részel­tette némi elismerésben kartársainak és barátainak szeretete, m kor az élet és pá­­­­lya terheitől megedzett, a kötelességtudás és pontosság szigorú emberének szép és lélekemelő ünnepélyt rendezett az ó-év utolsó estéjén. Ez az ünnepély kétszeres volt. A jubiláns 25 éves tanítóskodásának és ezüst menyegzőjének ünnepe. Almássy Nándor a népiskolák igazga­­­tója emlékezett meg a nemzet napszámos­­sának­ érdemeiről és elismerőleg, dicséret­tel szólott arról a nagy áldozatokról, me­lyet az érdemes ősz tanító negyedszázad alatt a hazai­­népnevelésügy oltárára hozott. Zsigmond Konrád az alant következő • alkalmi versét szavalta el mély hatást ] keltve :­ l emlékvers Tóth Mihály szent-kuti kánto­rtanitó 25 éves tanitói jubileumára és ezüst menyegzőjére. Irta és az i­­nnepeltetés a dalmával elszavalta ! ZSIGMOND KOCKÁD. Kedves­­ uratom ! Mik~reür/h:’* A1 »/. ' ~ tel­jes pályán, Melyen negyedszázad n­u­­a int most feléd, Nem hintett elődbe rózsákat a végzet, Nem tartott virágos, csak képeket eléd. És te mégis mentél, — ingadozva bár, de Fáradhatatlanul és mindig előre ; Tapasztalhatod, mi rengeteg a munka, Melyhez szükség van sok, sok lelki­ erőre.. S amint hivatásod parancsait végzed, Tehenek az évek, egyik a más után .... Nem is vennéd észre, oly nagyon meg­szoktad, Tanítani hévvel negyedszázad múltán . . . .. Csendül a harangszó a kis kápolnában, Puszták ölében az iskola­ház mellett. Gyüllenek a hívek s fölzendül az ének, Áhítatra keltve minden igaz lelket. S a hívőkkel együtt imáz egy jó ember, Ki példával inti a népet a jóra ; Te vagy ez az ember tanársam, barátom, A szent­kuti puszta szerény tanítója ! . . . Reggelük az idő — és az apró népség Úttalan utakon siet iskolába, Bizalommal néznek a jó tanítóra, Ki ott szeretettel, atyjok gyanánt várja. És a búzaföldek redős barázdáin, — Hol a jó Istennek áldása díszeleg — Kikél a vetett mag, nem hull silány helyre, Kikelti éltető, szívből jövő meleg, Te hinted e magot kartársam, barátom ; A zsenge lelkeket szeretetted óvja, A bojtorjánt irtod s nevelsz nemes hajtást,­ Szent-kuti pusztának szerény tanítója­­ ... A világ zajától távol a csend ölén, A társadalomtól mintegy elzárottan , Megelégedés közt él egy kedves család, Hő szeretettel a szülékhez forrottan. Huszonöt esztendő öröme s bánata Olvasztá együvé kettejük szerelmét, Kik e nap az Istent áldják esdekelve, Hogy reájuk adta szentséges kegyelmét. Magasztos egy ünnep, a lelket fölemelő Ezüstmenyegzőjét üli e házaspár, ürömükből részt kér a tisztelők serege, Kétszeres gyönyörrel, mely e szép napra vár. Te vagy hitveseddel ez az ünneplő­ pár, Mai ünneplésünk tárgya és központja ; Családi ünneped kortársad öröme Szent­kuti pusztának szerény tanitója ! .. . Ünneplünk tégedet úgy is, mint tanítót, Úgy is, mint jó apát, ki két család feje ! Kinek mindenben csak a jót, szépet, nemest, Az igazságnak útját egyengeti keze ... Dolgozz hát kitartóan egyre tovább velünk, Azon a nagy művön, ami sohsem lesz kész, Mert, ha bevégeztük, újra elől kezdjük, Törődik bár érte harminczszor ezer kéz. . Tűnjenek hát sorra az évek fölötted! . . . Tartson az ég Ural lét oltalmazója ! Édes és mostoha családod öröme ; Gyermekid, iskolád lelke és mindene, Szent­kuti pusztának szerény tanítója ! Szente József a kortársak szép aján­dékát adta át a jubilánsnak derültséget­­keltő dikezió kíséretében. Ezután következett a lakoma, me­lyen fölköszöntőket mondottak : Toldi Jenő, Szobonya Antal, Bajáky János és többen. A kedélyes hangulatban együtt lévő tár­saságot az újév hajnalának szürkülete oszlatta szét. Vége a vakácziónak. Mint minden jónak, úgy ennek is végének kellett sza­kadni. A szorgalmi idő újra kezdetét vette úgy a főgymnasiumban, mint a képezdé­­ben, polgári leányiskolában és az elemi iskolákban. Hiába, így kell annak lenni, mert így rendeli el a minisztérium. II I R E K. Szives kérelem. Szives elnézésre kér­jük lapunk előfizetőit s olvasóit, hogy la­punk még nem jelenhetett úgy meg, a mint szerettük volna, de ennek oka az, hogy e héten kellett a régi helyről átköl­tözni s a nyomdai gépeket kicserélni. Le­gyenek addig elnéző türelemmel, mig egy kissé rendbe jövünk. Lapunk első három száza­it mijytvan­yul megküldjük néni elő­fizetőinknek is szives betekintés végett, előfizetésre őket azonban csak a negyedik szánt megtartása kötelezi. Haladó istentisztelet. A haldokló év végén szokásos hálaadó istentisztelet al­kalmával Sziveszter estéjén mindkét tem­plomot zsúfolásig töltötte meg az ájtatos hívek nag­y sokasága. Mindkét templom­ban remek alkalmi beszédek hangzottak el az ájtatos hívek nagy lelki épülésére, melyek után ünnepélyes vecsernyével ad­tak­ hálát az egek Urának s az este csönd­jébe megható módon hangzott, ki a templomokból az utczára az ájtatoskodók hálaadó zsolozsmája. Szilveszter este. Régi szokás, hogy Szilveszter estéjén virrasztani szoktunk. Temetjük az ó­évet s várjuk az új­év megszületését. A kiknek hiányzott a me­leg családi tűzhely, azok a polgári boro­zókban vidám czigányzene mellett várták a boldog újévet. Hangos is volt minden vendéglő ezen éjjel s a czigány ugyancsak húzta kitartással. Uj év napja. Tiszta derült fényével köszöntött reánk az uj év első napja s az igazi tavaszias nap ezrével csalta ki az embereket az utczára. A mozgalmas utcza képe egész nagyvárosias szint öltött, min­denki sietett, hogy ismerőseinek, s barátai­nak boldog újévet köszönjön. A postának is meleg napja volt, mert tömérdek uj évi üdvözlőt kellett kézbesítenie, de ügyes berendezésével az uj évi rendkívüli nagy forgalmat is könnyedén bonyolította le. Névnap. Holnap, viz kereszt napján,— melyet a köznép s a régi magyar néptudat „három királyok napján“-nak nevezett el a három napkeleti bölcs : Gáspár, Meny­hért és Boldizsár neveiről, — névünnepét üli közszeretetben álló derék apátplebáno­­sunk, nagyságos és főtisztelendő Kiss Bol­­dizsár, kinek ez alkalommal mi is, midőn legmelegebb szerencse kivánatainkat kife­jezzük, egyúttal azt kívánjuk hogy szere­tett városunk és szerető hívei igaz és őszinte örömére az Isten sokáig éltesse. Ad múl­­tos annost

Next