Félegyházi Hiradó, 1903 (9. évfolyam) 1-24. szám
1903-01-04 / 1. szám
IX. évfolyam el-ső szám. Kiskunfélegyháza. 1903. január 4. Közművelődési, közgazdasági,társadalmi és szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre .... kor. Negyed évre . . 5 kor. Fél évre . . . . 4 „ Egy szám ára . 18 áli. M." A kéziratok a szeretőségbe Vesszösi József könyvkereskedésébe küldendők.lv. Kéziratokat nem adunk vissza. A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS VESSZÖSI JÓZSEF LAPTULAJDONOS. Megjelenik minden vasárnap reggel. Hirdetéseket és reklámokat lapunk részére felvesznek az összes budapesti hirdetési irodák. A hirdetéseket, előfizetéseket, reclamatiókat a kiadóhivatalba (Vesszösi József könyvkereskedésébe) kérjük küldeni. Magyar sovinizmus. Az uj esztendő küszöbén kis városi krónikát írhatnánk mindarról, ami történt a letűnt, az elkoptatott 6-esztendőben, mérleget állíthatnánk mindarról az apró-cseprő eseményről, a mi foglalkoztatta csendes körünket, gyors fényképet adhatnánk mindazokról a tényezőkről, amik e város külső arczulatát az utolsó esztendőben is megváltoztatták. S talán czélravezetőbb volna, helyi irányú munkálkodásunknak megfelelőbb, kiszabott kereteinkben maradni. De a tollat, mely az eseményekről akart számot adni, a nemzeti hangulat forgószele ragadta magával. Körülöttünk millióm kezével tesz-vesz, dolgozik a munka. Hol lankadó, hol erősödő, de soha meg nem szűnő folyamat ez, a legnehezebb n egyszersmind a legdicsőségesebb harcz az életért, az élet javaiért, mely emészti ugyan a benne küzdőket, de felemeli a fajt, a nemzetet, az államot. Jóllehet, e küzdelem a maga apró vonásaiban nincs alárendelve a fajnak, a nemzetnek, az államnak.. S midőn ez a küzdő elem számba veszi az apró bánatokat, az eredményeket, az elhullatott verítékcsöppeket, nemkülönben az elrongyolt ruhákat és elfogyasztott eledeleket, mi, új magyar romantikusok, ballagjunk el a nemzeti érzések csodaforrásához, merítvén kiszáradt alakunkra hűsítő habokból, hogy a bekövetkezendő időkben újult erővel hirdethessük a tant a magyar hazaszeretetről, a magyar sovinizmusról. Ezer esztendő alatt sok, válogatott csapás látogatta meg hazánkat. Fű módjára lekaszált a tatár, rabszolgamódra harczolt a török, végig szántott rajtunk a különböző dinasztikus érdekek minden szedett-vedett zsoldosserege, kiharácsolt a tanultabb, leleményesebb nyugat minden kulturnépe. Sokszor elvették alólunk a földet, fölülünk az alkotmányt ; vérrel, verejtékkel, kenyer ázott itt minden talpalatnyi anyaföld s a kenyér s az imádság mindennapi kenyerének aczelas búzája porlott szivek talajából nőtt. Nem tagadhatjuk ugyan, hogy a századévek határmesgyéi között nagy emlékek őrzik fajunk nevét s a dicsőség napjából reánk nem az utolsó sugarak ragyognak. De ezer év alatt nem tanultuk meg : szeretni a fajt, a..nemzetet, a hazát. Épen azért, mert csak nagy eseményeknél jutott eszünkbe s mert akkor is csak a kivándorlottak kincse volt a hazaszeretet. 1848. még nem volt az egész nemzeté s a nemzet hirtelenül felszabadított tagjai nem tudták egész értelemben magukévá tenni. Hazát szeretni csak rajongó költők, melegszívű elmélkedők s azok tudtak, a kiknek ehhez ősi joguk volt. Innen van, hogy a köznép, hazánk mai ereje a haza- és fajszeretet fogalmát csak az elemi iskolából ismeri, künn az életben, kiesik tudatából. Mi pedig, a'kik járunk a világnézlet hideg hegytetőin , csodáljuk kis nemzeteknek is olykor bámulatos életerejét s látjuk a magunk ijesztő törékenységét, a hazaszeretetet, vagy olyan klenodiumnak tekintjük, a mit hétköznapokon üvegszekrényekben tartunk s csak vasárnap tűzünk fel a kalpagunk mellé, vagy szellemi tőkének tekintjük, de sokkal kényelmesebbek vagyunk, semhogy megoszszuk másokkal is. Hazaszeretet, fajszeretet, úgynevezett sovinizmus nélkül nem állhatunk meg a szomszédos népek hasonló áramlataiban. Ez vezeti most az őseurópát, minden újkori művelődésünk termőföldjét. A középkori egyedek küzdelme helyett a faji küzdelemmel, a sovinizmussal párosult millióm +» Tárteza.«• Heti krónika. B. u. é. k. ez a jelszó Most az egész vonalon, fiái a ttját én Arivánhatnók Néked kedves magyarom ! Valamennyi szokás szólás, Jókívánság oly kopott. S az ilyenért a magyar még Sohasem kapott, csak adott. Ezerkilenczszázháromra Fordult az idő rúdja, De hogy mit rejt ő magában, Megmondani ki tudja ? ! Nézd mily csábosan mosolyog, Mily kaczéran integet ! Vájjon jobb lesz mint elődje, Vagy csak ő is hiteget ? Egy redővel több az arczon, Egy hajfürt tán szürke lett, Egy év ahogy átviharzott, Átrepült a szív felett, Kevesebb lett egy reménynyel, Egy bánattal több talán, Így kárpótol éveinkért A sors minket mostohán. No de mindegy, gratulálunk Nyakra főre mi azért, Minek törjük s zúzzuk többé Magunkat a múltakért/ Feledjük el a mi rossz volt Feledjük el örökre, Hátha majd az ujesztendő Dérit minket örömre. Öli ez a kis hátha szócska Jaj bizony ha nem lenne, Idő előtt annyi ember Kifáradva kidőlne, Ez a kicsiny remény szála, Mely ideköt bennünket, Fűszerezi annyit megunt Keserves életünket. Azért kitör belőlem is A rém sok jókivánat, Nem is tudom hol is kezdjem S ugyan miket kívánjak ? Annyi minden kéne nekünk Annyi minden igazán, Hogy csak igy egy lélekzetre El sem mondhatom talán. Legyen búzánk mindig bőven, Zsúfolva a magtárak .... Teljék mindig azoknak is, Kik tán segélyre várnak. Borban sohase legyen szükség, Jusson is, meg maradjon, Határunkban szegényember Ira magul se’ akadjon. S e kettő közt amiket csak Elképzelhet az ember, Minden szépből, minden jóból Legyen annyi mint tenger Kékes hasú nagy bankókkal Legyen zsebünk telitve, Fumigáljuk a bajokat Rájuk sem hederítve ! Ami csak rossz, kerüljön el, Soha ránk ne találjon, Vigan éljünk friss erőben Mint a madár az ágon, Minden vésztől óvjon minket A kegyes Mindenható , Kerüljön el a fináncz és Lejebb szálljon az adó ! Hegedés.