Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1989-04-18 / 9. szám

2. oldal A Munka Érdemrend Hazánk felszabadulásának 44. évfordulója alkalmá­ból elismerésül országszerte kitüntetéseket adtak azok­nak akik gazdasági, politikai, társadalmi tevékenysé­gükkel segítették és segítik reform­törekvéseinket. A Petőfi Népe április 3-i számában örömmel olvastak félegyházi kitüntetteteket is, köztük Tápai Ernőné, a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet ügyvezető-igaz­gató nevét is. Amikor munkahelyén felkerestem első találkozásunk, rövid beszélgetésünk alatt meggyőződhettem arról: ha­tározott, energikus, kedves asszony. Kitüntetéséről a Munka Érdemrend ezüst fokozatáról kérdezve azonnal a takarékszövetkezetek feladatáról, kollégáiról, munka­társnőiről beszélt. Munkáját elismerték, köszönhető ez annak is, hogy 27 éve „szolgálja” a takarékszövetkezeti mozgalmat. A Félegyházi Takarékszövetkezetet 1976 szeptemberétől vezeti és az eltelt évek alatt hétszer let­tek kiválóak az utóbbi 5 évben „zsinórban”, önálló gaz­dasági egységként igyekeznek minél közelebb kerülni a lakossághoz. Segítenek gazdálkodni, tanácsokat és ja­vaslatokat adnak, a tagságuknak ki hová tegye a pén­zét, mibe érdemes befektetni. Egy évtizeddel ezelőtt a kétmilliós betétállomány ma 340 milliós. És a részjegyek értéke 45 millió forint, így lett a veszteséges vállalkozásból nyereséges. A 8000 fős tagság zöme mezőgazdasági munkára kér és kap támo­gatást és a lakosság szolgálatára Félegyházán kívül Kun­szálláson és Városföldön van fiókjuk. Gátér is hozzájuk tartozik. Üdülőjük Vonyarcvashegyen 3 éve a COOP­­TOURISZT szervezésében működtetik. És alkalom nyí­lik a szövetkezetieknek is ott pihenni. Mi a titka a sikernek? — kérdezem Tápai Ernőnét: „Bizalom, kedvesség, szolgálatkészség. Nálunk még nem csalódott senki. A kollektívát tekintve pedig a megfe­lelő anyagi ösztönzés mellett a szakmai munka feltéte­leinek biztosítása, az emberi kapcsolatok, a vidámság, a mosolygós arcok. Az ügyfél nálunk sohasem érezte, hogy hiába fordult hozzánk!” Csak ennyi lenne a siker titka? Nem, hisz kemény, áldozatkész munka nélkül ez csak reklámszöveg lenne és hogy ez nem így van ehhez is gratulálunk. ezüst fokozatát kapták Dr. Juhász Antal, a város vezető ügyésze nem először vehetett át kitüntetést. A mostani minden bizonnyal a szakmai elismerésen túl azért is, hogy 35 éve dolgozik ezen a felelős poszton Félegyházán. Közéleti tevékeny­ségét már korábban is elismerték, tulajdonosa a Szocia­lista Kultúráért, Ügyészség Kiváló Dolgozója kitünte­tésnek, és a Budai Dezső díjnak. Számára is 1945. tavasza hozta azt a lehetőséget, hogy amit a II. világháború szörnyűségei megszakítottak, be­fejezhesse az általános iskolai tanulmányait, és ezt kö­vetően — a Budapesti Landler Jenő Járműjavító Vál­lalatnál pályamunkás, majd esztergályos volt — szak­­érettségit tehessen. Itt figyeltek fel képességeire, és 1953. évben az Államügyészi és Bírói Akadémiai diplomával a zsebében ügyész lett Kalocsán. Munka mellett végezte el a Jogtudományi Egyetemet. Amikor szakmájáról kérdeztem, elmondta: A közvé­lemény keveset tud az ügyészség munkájáról. Csak azt tudja, hogy vádat emel, és arra törekszik, hogy az ese­tek többségében a bíróság marasztaló ítéletet hozzon. Pedig tudnunk kellene: többek között felügyeljük a nyo­mozás törvényességének betartását; törvényességi fel­ügyeletet látunk el a vállalatok; intézmények; tanácsi szakigazgatási szervek; szabálysértési hatóságok felett; foglalkozunk az állampolgárok törvényességi panaszaival. Beszélgetésünk végén, amikor megkérdeztem, hogy lett vezető ügyész, anekdotaként meséli el a „jóslat” történetét. „Anyuskám 1928-ban egy örökösödési ügyben megjelent a bíróságon. Ekkor én még pólyás voltam. És hogy a dokumentumokat elő tudja keresni a zsebé­ből, az elnöklő bíró megkérte édesanyámat, tegyen le a bírói pulpitusra. Az ügy végeztével a bíró rám muta­tott: Asszonyom, ebből a gyerekből bíró lesz.” Tudjuk, hogy ehhez azért több kellett. Dr. Juhász Antal 42 évi állami szolgálat után idén júniusban nyug­díjba vonul. A Munka Érdemrend ezüst fokozata min­den bizonnyal emlékeztetni fogja a több mint 4 évtized történeteire is. ük­ már túl van a krisztusi koron. Be­lépett a harmadik iksz má­sodik felébe. Korán ment férjhez, s hamarosan jöttek a gyerekek is, öt gyermekét már évek óta egyedül neveli. Sorsát szelíd önállósággal viseli, s napról napra létük fenn­tartásáért folyik a küzdel­me. Szerencsére, mint ahogy már lenni szokás, a csemeték nőnek, mind­egyiknek testre szabott sze­repe van a családi munka­­megosztásban. Napi felelő­sökként mosnak, néha főz­nek, s rendszeresen takarí­tanak is. Már nem szorul­nak annyira édesanyjuk folytonos figyelésére, szívet szorító aggódására. Családi fészkük a lakó­telepen található, igen ki­csi, a rezsije viszont nagy. Apródonként összekupor­­gatva jött össze a bútor, s ami még kell egy háztar­táshoz. A sok részlet és egyéb állandó kiadás miatt a megélhetésre valót sze­mezgetni kell, hogy hó vé­gén is csurranjon-cseppen­­jen a családi asztalra. Három lánya a pendelyes korból már kikerült, igen- Nem csak figyelnek a divatra. A két férfipalánta, a fiúk magnóért és kerékpárért könyörögnek. Persze, hiá­ba, ezt jól tudja az anyjuk, azért olykor ezzel biztatgat­­ja őket: — Majd spórolok — mondogatja. Amiért fáj a szíve, hogy a rég áhított családi kirándulás időpont­ja is évről évre halasztó­dik, mert eddig mindig másra kellett a pénz. Pár évvel ezelőtt a gye­rekek kitörő örömmel fo­gadtak minden ajándékot, amit rokontól, vagy ide­gentől kaptak. Egy-egy ki­nőtt ruhát, kisautót, ütött­­kopottat, egy-egy agyonol­vasott meséskönyvet, vagy egy szeretettől meggyötört babát. Ma már válogatnak. Nem mindegy, milyen fa­zonú az alj, divatos legyen a pulóver, s csak farmert hajlandó felvenni, de azt sem akármilyent. Valamire való farmert ezerötszáz fo­rinton alul nem lehet kap­ni. A Centrumból öltöz­ni kész anyagi csőd, még a jobb módúnak is­ telik! Egy keresetből pedig ez le­hetetlen kívánság. Az asszonyra egy idő­szakban örökösen érzett halálos fáradtság települt. Folyton az volt az érzése, hogy a testét ólomnehéz golyók húzzák lefelé. Ek­kor még a gyerekek kicsik voltak, öten követelőztek, ötöt kellett kordában tar­tani, s folyton folyvást öt felé kellett szakadnia. A férje eközben elku­­tyult, eljárt másfelé is, s a pénzét se mindig adta ha­za, pedig minden fillérre szükség volt. Inkább vitt, mint hozott. Juli, ahogy utólag visszagondol erre az időszakra, saját magát is hibáztatja a történtekért. Férje eltávolodását a csa­ládtól az is elősegítette, hogy az öt gyerek mellett a korábban imádott férfi­nak már csak kifacsart citrom jutott, akinek mo­solyra sohasem húzódik a szája, csak ha a gyerekeit nézi. Juli elvált az urától, vi­szonylagos békességben, a gyerekek érdekében. Az élete hajója csendesebb vi­zeken evez. A napi gondok annyira már nem fárasszák ki, mint még pár évvel ezelőtt. Ahogy nőnek a gye­rekek, a szemük is kitágul a világra, jobban meglát­nak mindent, ami szép, ami jó, s azt is, ami rossz, amit a bőrükön legjobban megéreznek. Gyakran fel­hangzó kérdésük: — Ne­künk miért nincs? S az anya így válaszol: Tudjá­tok gyerekeim, mi szegé­nyek vagyunk, — s szomo­rú, szelíd szemeinek nézé­sével megsímogatja arcu­kat. — Nekünk nem telik. S amikor a gyerekek épp nem figyelnek rá, egy-egy vérkönnyet hullat a sze­me. Az anya akkor szenved legjobban, amikor nem adhat meg mindent szülöt­teinek, ami kijárna nekik. Ilyenkor magát biztatgat­­ja: — Hisz van tető a fe­jünk felett, párnánk, min pihenhetünk, ennivaló is jut az asztalra. Egészsé­günk is rendben. S ami a legfontosabb, még a mun­kát is bírom. Major Dóra nyemzt 1989. április 18. Beiskolázás Kiskunfélegyházán, az 1989—90-es tanévre a leendő első osztályos kisdiákokat április 27-én és 28-án, csü­törtökön és pénteken 8—18 óra között írathatják be szüleik, gondviselőik az ál­talános iskolába. Az új oktatási törvény és a tankötelezettségi rendelet értelmében azok a gyerme­kek tankötelesek 1989-ben, akik május 31-ig betöltik hatodik életévüket, s az óvodai, nevelési tanácsadói szakvélemény alapján isko­lába mehetnek. A szülők kérésére, és az óvoda javaslatára tanköte­lessé válhatnak azok a gyermekek is, akik nyári születésűek, 6. életévüket június 1. és szeptember 30. napja közt betöltik. Kivételesen indokolt eset­ben a szülő kérelmére, a nevelési tanácsadó kedvező szakvéleményével felvehető első osztályba az október elseje és december 31. kö­zött született gyermek is. A szülő vagy gondviselő, tankötelessé váló gyerme­két a meghirdetett idő­pontban köteles beíratni a lakóhelye szerinti körzeti, illetve tagozatos felvétel esetén a kijelölt iskolába. A beíratáshoz szükséges a szülő (gondviselő) szemé­lyi igazolványa, a gyermek személyi lapja és az óvo­dai szakvélemény. A beíratási kötelezettség elmulasztása szabálysérté­si eljárást von maga után. A csökkenő demográfiai hullám miatt a mostani 415 első osztályos helyett mintegy 380 kisdiák kerül be az általános iskolákba. Ennek következtében to­vább csökken az első osztá­lyokban az átlaglétszám is. Városunkban ebben a tan­évben 585 nyolcadik osztá­lyos tanuló végez, 200-zal több, mint a leendő első­sök száma. A nyolcadiko­sok közül 101-en gimnázi­umba, 187-en különböző szakközépiskolákba, 205- en ipari, 27-en mezőgazda­­sági, 42-en kereskedelmi és vendéglátóipari szakmun­kásképzőbe, 10-en pedig egészségügyi szakiskolába jelentkeztek. 13 tanuló nem szándékozik továbbtanulni. A jelentkezési arány a ko­rábbi éveknek megfelelő, a továbbtanulásra nem jelent­kezettek elsősorban a ház­táji gazdaságokban fognak kisegítőként dolgozni. A nagy létszámú korosz­tályok fogadását, elhelyezé­sét középfokú intéménye­­ink a tanteremépítések eredményeként biztosítani tudják. A helyi gimnáziumban négy első osztály indul szeptembertől. Angol—né­met nyelvi speciális osz­tályt szerveznek, és a diá­kok igényének megfele­lően szinte valamennyi tárgyból lehetőség lesz az emelt szintű képzésre. A Gépészeti Szakközép­­iskolában legjelentősebb változás, hogy szeptember­től a technikus képzésben részesülők elkezdik az 5. tanévet, és az év végén technikusi oklevelet sze­reznek. A Közgazdasági Szakkö­zépiskolában tovább folyta­tódik a hagyományos kép­zési formák mellett az ide­gen nyelvi gyors­gépíró ta­gozatos osztály felfutása. Az iskolavezetés további változtatásokat tervez az oktatás szerkezetében, fi­gyelembe véve napjaink (és a jövő) szakemberigé­nyét. Az Ipari Szakmunkáskép­zőben több mint harminc szakmából választhatnak a tanulók. A hat tantermes bővítés lehetővé teszi, hogy az iskolában csak egy mű­szakos legyen a tanítás. A Mezőgazdasági Szak­munkásképzőben a hús­fel­dolgozó, szarvasmarha -és baromfitenyésztő szak­munkásképzés mellett szep­tembertől már második évébe lép az általános ál­lattenyésztő szakközépis­kolai osztály, ahol olyan középfokú végzettségű szak­embereket képeznek, akik jobban meg tudnak felel­ni az ágazatban periodiku­san jelentkező igényeknek. Valamennyi középiskolá­ban napjainkban bírálják el a jelentkezéseket és ér­tesítik a tanulókat a beis­kolázásról. A fentiekből is kitűnik, hogy városunk középfokú intézményei széles lehető­séget kínálnak a végzős 8. osztályosoknak. A felvéte­lek után a tanulókon a sor, hogy a választott is­kolatípusban megfelelje­nek az előlegezett bizalom­nak. KAPUS JÁNOS Beszélgetés Gubcsi Lajossal Kedves, rögtönzött isko­lai (családi) ünnepséget tar­tottak a Petőfi Sándor Gé­pészeti Szakközépiskolában, ahová váratlanul hazaláto­gatott az 1966-ban itt érett­ségizett egyik kiváló tanít­vány, Gubcsi Lajos. A tor­nateremben megtartott ta­nár a diák találkozón kér­deztem: — Milyen megfontolás vette arra, hogy azon a na­pon, amikor a KISZ KB el­ső titkárától átvette — egy életszakasz lezárásának el­ismeréseként — az Ifjúsá­gi Érdemérmet és az azzal járó jelentős pénzjutalmat, még aznap felajánlotta a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Szakközépiskola diákszervezetének, illetve diákjainak? Nyilvánvaló, hogy mai eredményeimet legtömöreb­ben gimnáziumi éveim ha­tározzák meg. Az is nyil­vánvaló, hogy az ember a kisvárosi életben kisebbsé­gi érzéseket örököl. De az is nyilvánvaló, hogy ezek leküzdhetők, nem le­het a fővárosi központos­­­ság, a mai politikai kavar­gás árnyékában zavarodot­tan élni. Azzal, hogy át­adom volt gimnáziumom mai diákszervezetének az engem ért elismerő kitün­tetést, azt szeretném kife­jezni, hogy összetartozunk. És azzal, hogy majdan, a ballagás alkalmával a diá­kok és tanárok közös dön­tése alapján két diáknak — megosztva — átadom az éremhez járó pénzjutalmat, biztatni szeretnék, mert erre — sokszor keserű ta­pasztalatból tudom — na­gyon nagy szükség van. Két diáknak, aki kiemelkedően tanul — annak ellenére, hogy anyagilag nélkülözés­re kényszerül. T. M.

Next