Félegyházi Hírek, 1991 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1991-01-11 / 1. szám
1991. január 11. Az év kórusa Kórusvezető: Szabad György FÉNYKÉPEZTE: NAGY LÁSZLÓ Nem kétséges az elmúlt év együtesei közül az Országgyűlés ,,Parlament Kórusa” szerepelt legtöbbet a tévé színházában (színház — színház — cirház — cirkusz). A több mint háromszáz tagú kórust hallgató (látó) közönség szerint még igazán nem mondható egységesnek az együttes amit mint párton és MDF-en kívüli kritikus megerősíthetek. Sőt... A tonalitás összhangjának zavarán kívül fülünket (kinek a jobb kinek a bal fülét) sértette egyes művészek önös produkciója akik elfelejtették, hogy a Szabad György által vezényelt kórus végülis a közös éneklés örömére a zeneszerető tízmillió hallgatóság javára szerveződött a következő választásig. Horn, Békési, halk belépőit Torgyán, Tölgyesy kemény felhangjai elnyomták. Orbán Viktor Hazugság áriája viszont süket fülekre talált. A mű utolsó tétele (a költségvetési) elnyújtott improvizatív elemeket mutató egységét még a kisgazdák egyszemélyes kórusa sem tudta megzavarni. A gombnyomásra működő MDF blokkja viszont rányomta bélyegét az egész kórus hangzására. Úgy gondolom, hogy nemcsak a kritikus, a hallgatóság is észrevette, hogy a Parlament kórusa nem húznak egy pendülőn. Annak ellenére sem, hogy ha információim helyesek nem is olyan régen 40 év után szabadon, a ruszkik hazautazása közben, a demokratikus élet útján a szabad önkéntes önkormámnyzati válaszatások után az itt a piros hol a piros közben a hatos LOTTÓ nyerőszámai tudatában mi választottuk ezt az együttest. Minden reményünk abban lehet, hogy a kórus és közönsége 1991-ben megtalálja a közös hangot. Tovább a kodályi úton......... CZ. J. rtum@ mm Belami elámul ni ismeri Belamit, a külvárosi jellegű, nyugalmazott szépfiút, hát elmondhatja: sok mindent csinált már félvilági mosollyal leplezve szándékait, de ámulni még senki sem látta. Hát megtörtént ez is. Mégpedig a Félszemű Demokrácia névre hallgató, akár úrinak is nevezhető kocsma pultjánál zajlott a nagy esemény, ha hinni lehet Smuz apunak, ki néha józan, néha pedig krónikás a helytörténetből kifolyólag. A dolog pedig úgy indult, hogy Belami szeme kigúvadt, torkában görcsbe rándult a levegő, amikor belehallgatott Snájdig Pepi monológjába. Mert aszongya az a Snájdig — emlékezett Smitz apu mosolyogva, mint akit már elért a kibontakozás —, hogy ő már az úttörőben ellenállt a pártdiktatúrának, s akarattal falsul énekelte a Bunkócskát, holott nótafaként jegyezte az őrsi napló. Aztán pedig egyértelműen ellenzékinek minősítheti szereplését, mivel kirúgták minden állami vállalattól, mert rongyos munkamorállal akarta aláásni az egypártrendszert. És én? Rólam meg mindenki hallgat? — háborodott fel Snitzer Csilla, akiről szempillantás alatt kiderült, mint rendkívül befolyásos takarítónő, háromszor is megtagadta a söprögetést a november hetediki nagy ünnepség előtt, arról nem is szólva, hogy a szünetekben Kádár-viccek mesélésével lazította föl Rigli Eta és Pé. Varga Ica színházi alkalmazottakat. Hát ekkor rázkódott meg Belami — nyelt fröcsösébe Smuz apu jelentőségteljesen és részegen. Aztán Belami már csak bámult, mint nyugdíjas a húsboltban. Volt is miért. Egy nyugalmazott gyárigazgató, aki egészen a Félszemű Demokráciáig emelkedett az élet ranglétráján, kijelentette, hogy kilenc álarcos és géppisztolyos katona kényszerítette a pártiskola (magyarul: Foxi Maxi) elvégzésére, s az ott szerzett tudás birtokában csak azért vállalta el a Lendkerék és Paszományipari Művek vezérigazgatását, hogy enni adhasson éhező családjának. Lala elvtárs, a Lófej utcai pártház gondnoka, ki korábban akkor se köszönt vissza munkásarcú egyedeknek, ha egy anya szülte őket, félórás vitát kezdeményezett a kommunizmus lélekölő vigyoráról. A vitából azonban nem lehetett semmi, hisz másodpercenként kilencen hurrogták le, bánatos képpel sorolva az elmúlt 40 év minden megaláztatását. Különösen egy hajdanvolt ezredpolitikai tiszt zokogott szívhez szólóan, mint ama bizonyos árva szamár szokta volt tenni. És Belami ekkor szót kért — emelte magasba mutatóujját az emlékektől és a rizlingtől talpig meghatódó Smuz apu. Úgy bizony, szót kért És elmondta, hogy ő eddig csak ámult, de mocskosan. De most már be kell látnia, jobb, ha magára hányja a földet, mert a Félszemű Demokráciában számára egyértelműen kiderült: csak a Czinege Lajcsi meg ő szolgálta ki ezt a rendszert. Má’ tuggya, melyik az az ez... És? — löktem oda a kérdést. Hát ez így van rendjén. Negyvennyolcban mi voltunk a tízmillió partizán országa, most meg már annyi az 56-os forradalmár, hogy azt se tudni, hogy fértek be tőlük az orosz tankok Pestre. Pont Belami ne értené az élet nagy kérdéseit? Smuz apu nem válaszolt. Csak hümmögött, és óvatosan kaparászta a mellén himbálózó SZDSZ-, Fidesz-, MDF-, MSZP-, Kisgazda-jelvényeket. BÁTYI ZOLTÁN 5. oldal Szilveszteri utólagos