Félegyházi Hírek - Félegyházi Közlöny, 1992 (5. évfolyam, 1-6. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)

1992-11-06 / 16. szám

1992. november 6. Félegyházi Közlöny Kié most tulajdonképpen a teherautó? Energia nem vész el, csak átalakul. — mondja az is­mert természeti törvény. Ennek analógiájaként mondhat­juk: teherautó nem vész el, csak „gazdát cserél”. Ez utóbbi az esetek többségében semmi különöset nem je­lent. Valaki eladja, valaki megveszi, kifizeti, kész. Sza­bályos csereügylet zajlik le, ami szóra sem érdemes. Én azonban egy egészen másfajta esettel ismertetem meg a Tisztelt Olvasót. Egy különös módon eltűnt teherautó­nak és pórul járt tulajdonosának a történetével. Előre bocsátom, hogy szegény kárvallotton kívül a tengeri­kígyóvá dagadt ügy többi érintettjével nem beszéltem. (Nem is állt szándékomban.) „Csupán” az ügy levélvál­tásait, dokumentumait, határozatait, végzéseit ismertem meg, amit az egykori (talán mostani is?) teherautó tu­lajdonos bocsátott a rendelkezésemre. Nem áll szándé­komban kibogozni, megoldani a gordiuszi csomót sem. Miért is én oldanám meg, ha az üggyel kapcsolatba ke­rült intézményeknek, hatóságoknak — akiknek azért megítélésem szerint valahol a feladatuk lett volna — ez idáig, több mint három éve nem sikerült. Nem szán­dékozom továbbá különösebb tanulságokat sem levonni az ügy kapcsán. Tegye ezt meg (ha akarja) az igen Tisztelt Olvasó. Csupán időrendi sorrendben — már amennyire ezt egy cikk terjedelme lehetővé teszi — próbálom ismertetni a történteket, amelyek 1989 febru­árjában kezdődtek. Ekkor adta kölcsön Agárdi József egy ismerősének a teherautóját. Akkor még nem sej­tette ... — Hogy is volt? — kérdezem a károsultat. — „1989 februárjában kölcsön adtam kipróbálás cél­jából teherautómat M-nek, aki a későbbiekben, mint mondta, meg szerette volna venni azt. Átvettem tőle továbbá tízezer Ft megvásárlási előleget. De semmiféle adás-vételi szerződést (még előzeteset sem) nem kötöt­tünk. Ezután ő tudtomon és beleegyezésemen kívül el­adta az autót J-nek. Erről én csak úgy szereztem tudo­mást, hogy J. felkeresett és kérte tőlem az üzemeltetési engedélyt. (Ez az engedély még abban az időben szük­séges volt.) Az engedélyre azért volt szüksége, mert köz­ben ő is eladta a gépet K-nak — kiskőrösi lakos — aki kérte tőle ezt az okmányt is. Az eset megdöbbentett, s miután M.-mel nem tudtam rendezni az ügyet, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitány­sághoz fordultam panasszal. Az ügyeletes a Félegyházi Városi Bírósághoz küldött, hogy peres úton követeljem az autót, vagy az árát. A pert megnyertem, a bírósági ítélet jogerőre emelkedett. Végrehajtást kértem, de ez nem vezetett eredményre, mert az autót nem találták meg, és M-nek lefoglalható ingósága nem volt. Én vár­tam türelemmel és bíztam az igazságszolgáltatásban, hogy csak megoldódik az ügyem. Egészen 1992-ig. Ek­kor az Adóhivatal felszólított, hogy fizessek ki harminc­ezer Ft adót az autó után. Mondanom sem kell, hogy nem tettem. Jelentettem a hivatal felé problémámat, továbbá bírósági végzéssel igazoltam, hogy végrehajtási eljárás van folyamatban M. ellen. De ennek ellenére végrehajtási jegyzéket küldtek ki ellenem az adóhátra­lék végett. Tanácsért és segítségért a Polgármesteri Hi­vatal egy magasrangú tisztviselőjéhez fordultam. De ő sem tudott mást javasolni, mint­ hogy fizessem ki az adóhátralékot — arra az időre, amíg nem is láttam az autót — azután az autó árával együtt pereltem érte M- et. Mondanom sem kell, hogy nem fizettem ki. Hogy azután bottal üthessem még ennek a pénznek a nyomát is? A hatóságok hosszú tehetetlenségét tapasztalva ma­gán nyomozást indítottam. A rendszám nyilvántartón keresztül kiderítettem, hogy az autó tovább került O-hoz (szintén kiskőrösi lakos). Közben további kérelmemre az adóhatóság szerencsére elállt, hogy végrehajtsa raj­tam az adóhátralékot. Miután kiderítettem, hogy a kocsi­m­ nál van, 1992 január 15-én feljelentést tettem a Kis­kőrösi Rendőrkapitányságon. Ahol ígérték, hogy egy hó­napon belül rendezik az ügyet. Kértem továbbá a rend­őrséget, hogy az ügy végleges tisztázásáig — nehogy az autó közben tovább kerüljön 6., 7., sokadik kézbe — vegyék hatóságilag zár alá a gépet. Sajnos, ezt nem tették. Azt a választ kaptam, hogy nem áll módjukban. Csupán színfolt az ügyben, hogy a kocsival közben ka­ramboloztak, aminek kapcsán — mivel úgy tudták, én vagyok a tettes — kishíján megvertek a károsultak. Az­után a Biztosítónál a nevemben felvették a biztosítási összeget. Közben az autó tovább­adása („átíratása”) folytán felmerült az okirathamisítás tényének vélelme is. Ezt nem én állítom, ez hatósági írásos anyagban sze­repel. Azt is csak mellékesen említem meg, hogy szám­talanszor ingáztam Kiskunfélegyháza és Kiskőrös kö­zött, természetesen a saját költségemre. Jellemző az ügy­re, hogy a hivatalos tárgyalások, rendőrségi beidézések során szinte mindig csak én jelentem meg, a többi fél nem. 1992. márciusában a Félegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást megszüntette, „mivel bűncselekmény alapos gyanúja hiányzik”. Az volt az érzésem az egész ügy kap­csán, hogy egyik hatóság sem tekinti különösen a saját­jának a kérdést és engem légüres térben küldözgetnek. Látva ezt a tehetetlenséget, úgy gondoltam a nyilvános­sághoz fordulok, hátha ez segít. Írtam egy levelet a TV Ablak című műsorának. Azt a választ kaptam, hogy majd több hasonló esettel együtt foglalkoznak ügyem­mel. Továbbá a Félegyházi Közlöny rendelkezésére bo­csátottam az ügy dokumentumait, hátha a nyilvánosság ereje segít jogos tulajdonom visszaszerzésében. Most, ’92 novemberében itt tartok. Elmondhatom: volt egyszer (van?) egy teherautóm. Köszönöm a lapnak a nyilvános­ság lehetőségét.” Ezek történtek — a károsult elmondása és az általam látott, hivatalos dokumentumok szerint ’ 89 februárja és 92 novembere között akörül a fránya teherautó körül. Közben volt egy rendszerváltás, szabad választások zaj­lottak le, amelyek következtében eléggé átalakult Ma­gyarországon az intézmények felépítése, azok vezetése, személyi összetétele. Agárdi József „elkóborolt” teher­autójának az ügyén már a régi rendszer intézményei is „nagy erőkkel dolgoztak, így teszik ezt az új rendszer intézményei is.” Sajnos, eleddig nem jutottak érdemi eredményre. Én kívánok az üggyel kapcsolatba került intézményeknek, hatóságoknak, alkalmazottainak továb­bi jó erőt, egészséget ehhez a „borzasztóan nehéz” mun­kához. Hátha végre sikerül nekik megoldani tisztesség­gel a kérdést. A károsultnak pedig kívánok további tü­relmet, jó szerencsét, s népiesen mondva „egy nagy ra­kást”. Azt ígértem az elején, hogy nem vonok le tanul­ságokat. Ezt meg is tartom. De azt elmondom, hogy az ügy kapcsán egy gyermek mondóka ötlött fel bennem: ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez meg­sütötte, ez a kis huncut meg ham, ham, ham mind meg­ette. N. Gy. A város szélén! Mint ismeretes, a Csongrádi út mellett, valamint a Bajcsy-Zs. út végén van a zsib-piac, tojás átvevő, és a (KGST) piac. Működési napok kedd-péntek. Aki arra szokott járni biztosan tapasztalja, hogy a stabil helyéről kitelepített (KGST) piac ide költözött át. Ez nem jelen­tene különösebb gondot, mivel ez idáig nem túlzottan tiltott a működése, azaz szemet hunynak felette. Az is igaz, hogy a hűvös idő beálltával némileg csökkent a résztvevők száma, de azért mindig jelentős a forgalom a jelzett napokon. A­­. külföldiek már előző nap, na­pokban a környéken táboroznak és kellőképpen fertő­zik a területet. Ugyanis nincs illemhely, megfelelő sze­méttároló, így kénytelenek a szemetet szétdobálni, illetve folyó és nem folyó dolgaikat a környéken szégyenérzet nélkül elvégezni. Még egy részlet: a T. külföldiek attól sem idegenkednek, hogy a­­közeli lakókat háborgassák dolgaik elvégzésére. Végül is kényszerhelyzetben van­nak. Elvégre ez emberi szükséglet. Ha belegondolok, hogy a piac területétől alig 70—80 m-re az út túloldalán van a tejüzem, hát bizony ez felháborító. Továbbá egy elég forgalmas út mellett, amely az útszéli elgazosodás mi­att, a leparkoló járművek miatt még balesetveszélyes is, az az érzésem, sürgősen tenni kellene valamit. Meglepő még, hogy a volt ÁFÉSZ átvevőben (vasház) van WC, de nincs vécés néni, vagy bácsi aki vállalná az üzemeltetését. A rendszeresen külföldre járók iga­zolják, hogy kellő aprópénzzel kell elindulni, mert a ha­tárokon csak pénzért vehetik ezen kis helyiségek szol­gáltatását igénybe. A környékbeli lakók, valamint a Tejüzem érdekében sürgős intézkedést vár az érintett körzet lakossága. Igaz, történt már jelzés az illetékes osztály felé (5979/ 1992. sz. alatt), 1992. szeptember 1-jén kelt válasszal, de a helyszínen ez eddig semmi­nemű jele nem látszik az előkészületeknek. Az illetékes ugyan közli, hogy ismerik a problémát és az 1993. évi költségvetésben ezt szere­peltetni fogják... És addig? Rácz Zoltán Ejtőernyősök Félegyházán Néhány napon keresztül a város fölött többször is lát­hattuk a HalANC, népsze­rű nevén „Ancsa” típusú repülőgépet, amint külön­böző magasságból szórja bátor utasait, akik hol szél­csendes, hol pedig szeles időben ejtőernyőjük kor­mányzásával igyekszenek a célhoz közel földet érni. Két napig kiképzőtábor volt, majd további két na­pon a megyei edzőtábor mintegy 100 résztvevője vé­gezte a napi 4—5 ugrását ezer, ezerötszáz méteres magasságból. A sporttábor résztvevői voltak azok is, akik a nyá­ron alakították meg a me­gyei „Veterán Ejtő­ernyős Bajtársi Szövetséget”. A szövetség elnöksége Bu­dapesten van. A 92 fővel megalakult megyei szövet­ség elnökhelyettese Dobos Mihály, aki 780 ugrást tel­jesített eddig. Az edzéseket a 3850 ugrással és nagy tapasztalattal rendelkező Rácz Szabó Mihály vezette. Az edzőtábor végén jubi­lánsokat is avattak. Cséplő Sándorné 100, Horváth Sán­dor 200, Kalocsai Tibor pe­dig a 600. ugrását teljesí­tette. Félegyháziak közül mint­egy 20-an tagjai a klubnak. Közülük Szabó István és Mészáros László a két nap alatt 11—11 ugrást teljesí­tettek. Az ejtőernyőzés népsze­rűségére jellemző, hogy 28 újoncot is avattak, akik most ugrottak először. N. L. A Magyar Áruk Hete ke­retében a Centrum Áruház élelmiszer osztályán ezúttal a kiskunfélegyházi Tejüzem mutatta be termékeit Az árubemutatóval egyidőben kóstolót is tartottak, ahol a Csongrádi natúr gombás és rr­­m, 11 fr­­ 1 drágább, hasonló külföldi tejtermékek a Centrumban te£éí új,“let-félaggy­ házi Tejüzem szinte teljes paprikás krémtúrókat, ka­­pudingot kóstolhatták meg áruválasztéka kapható, bi­­kaós tejet, félegyházi jog- az áruház vendégei, zonyítva a hazai termékek hurtot és az új termékként Az új termék 15 dekás és kitűnő minőségét, bemutatott vaníliás krém- csak 14,5 Ft-ba kerül a N. L. 7. oldal A „Gomba” végnapjai A Kossuth Lajos Szakmunkásképző Intézet tanulói a volt „Gomba” utolsó darabjait emelik ki a földből. Fotó: Némedi Kössön önt, hogy lefröcskölt Lehet, hogy mire ezek a sorok nyomtatásban megje­lennek, visszatér a szárazság, de az is lehet, hogy eset­leg hó borítja be a hepehupás talajt. De bízom abban, hogy (sajnos) nem veszti el időszerűségét, mert lesznek még tócsák a járdákon és az útszegélyek mellett, és az intelmet felhasználhatják tanulságul az autósok és gya­logjárók egyaránt. Mindannyian tudjuk, akik még ezen a földön járunk, hogy mennyi veszély leselkedik a járókelőkre. Sok „úr­vezető” kínai császárnak képzeli magát, és a régi „gya­­loghintónál” kissé gyorsabb járművével behajt a gya­logszerrel kutyagoló „bulik” közé, s ha nagyobb kárt nem is okoznak nekik, a szennyes-sáros esővízzel be­fröcskölik ruhájukat, szemüket-szájukat. (El se merem képzelni, hogy talán a munkától irtóznak és a ruhatisz­tító által juttatott csekély jutalékból próbálják tengetni életüket.) így jártam én is több sorstársammal együtt a minap, amikor a Kossuth utcán a Wesselényi és a Széchenyi utcák leágazásához értem. Elsőbbséget adtunk a befor­duló két kocsinak, akik megköszönve az előzékenysé­get, lépésben elhaladtak az úttest domború közepén. De nem így a harmadik, pedig első látásra azt is mintha EMBER vezette volna, de tévedtünk, mert kihúzódott a szegélyig és a legsimább víztükörbe teljes erővel bele­hajtott. De az a bosszantó, hogy utána néhány méterre már megállt, tehát kár volt a benzinért és nagy röhögés közepette eltűnt a műszakiban. Az „ördögszekér” rendszámát megjegyeztem azzal a nem titkolt szándékkal, hogy „elégtételt” kérek a nyil­vános megaláztatásért, de elállok ettől, hátha többen is illemet tanulnak ebből a mindennaposnak tűnő esetből, és utólag levizsgáznak még a kresznél is nehezebb Em­berségből. Tóth Miklós Gázfűtés a Bajcsy iskolában A 30. születésnapját ünneplő Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskolában október 14-től széntüzelésről, gáz­fűtési rendszerre tértek át, utolsónak Kiskunfélegyházán az iskolák közül. A környék lakossága is megnyugodhat, hiszen nem kell tovább szívni a sok problémával működött kazá­nok füstjét és nyugodtan kinyithatják majd az ablakai­kat is, nem száll be a korom. Érdekes egybeesés az is, hogy Kiskunfélegyházán 20 évvel ezelőtt gyűlt ki az első gázláng. Nagy öröm ez az iskolának is, hiszen az első hidegebb napon a tanulókat és a pedagógusokat kellemesen fűtött iskola várta. Teljesen automatikusan vezérelt 4 kazán a legoptimálisabb (gazdaságos) fűtést teszi lehetővé. Ez­zel egyidőben két bojler melegvizet is szolgáltat, mely eddig sajnos, nem volt az iskolában. A nagy figyelmet és pontosságot igénylő kazáncserét és gázszerelést Kő­vágó Gyula tervei alapján, az Előszer Kft. végezte, Se­res József fővállalkozó és a Polgármesteri Hivatal be­ruházási osztálya, Ipacs László vezetésével. A kőműves munkákat a Zöldmező Tsz Lócskai István vezette építőbrigádja az ács, állványozó munkákat Kiss László magánvállalkozó végezte. A Városi Önkormányzat 1992. évi tervében 3 millió forintot fordított a Bajcsy-Zsilinszky Iskola fűtésének korszerűsítésére, s az építők betartva a vállalt határ­időt, a költségeken belül maradva, kitűnő munkát vé­geztek és egy sokéves problémát megoldva, biztosították az iskola nyugodt munkáját. Némedi

Next