Félegyházi Közlöny, 2000 (9. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-14 / 1. szám

2000. január 14. Az év első babája A harmadik évezred első félegyházi polgára Lantos Nikolett, január elsején délelőtt 10 órakor jött a világra dr. Balogh István szülészorvos segítségével. A baba édesanyja Kiss Katalin. Dr. Kincses Sándor főorvos elmondta, hogy éjfél után született ugyan osztályukon egy kisbaba, de annak szülei kecskeméti lakosok, így az első félegyházi Kiss Nikolett. Az újszülöttet és édesanyját a Szülészeti Osztály dolgozóin kívül, a Városi Önkormányzat nevében Ficsór József polgármester is köszöntötte. Esélyt adni az élethez A fejlett nyugati országok mintáját követve hazánkban is egyre nagyobb hangsúlyt kap a fogyatékos emberek helyzetének javítása. Ennek a törekvésnek egyik példája az 1997-ben, a Móra téren meg­nyitott Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona. Az eltelt idő alatt az intézmény vezetője és dolgozói megragadtak minden olyan lehe­tőséget, mely tartalmas és hasznos időtöltést biztosít a itt élő fia­taloknak. A foglalkozások elindultak, ám az előkészítő munka ez évben hozza majd meg gyümölcsét. Szépe Ferencné, az intézmény vezetője elmondta, pályázati si­kereknek köszönhetően különféle készségfejlesztő és felvilágosító programok indultak az elmúlt évben és indulnak az idén. Fogyatékos Gyerekek Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány pályázatán nyert 84 ezer forintból tavaly megalakult az ún. Szülői Klub, melynek keretén belül a szakemberek tartanak felvilágosító előadá­sokat a szülőknek pszichológiai, nevelési, érdekképviseleti, egész­ségügyi témakörökben. Decembertől a helyi Munkaügyi Központ jóvoltából a Kecskeméti Képző Központ támogatásával virág­­kötészeti tanfolyam indult az intézményben. A Soros Alapítvány pályázatán nyert 300 ezer forintból finanszírozzák majd a tavaszra tervezett fazekas alapfoglalkozásokat, és a tevékenységhez szük­séges eszközök beszerzését. A nyár elejére tervezik az önálló életre nevelő program beindítását, melynek keretében a fiatalok elsajá­títhatják a háztartási, konyhai ismereteket, megismerkedhetnek a szabadidő hasznos eltöltésének módjaival, illetve az egészséges életvitel alapjaival. A program költségeit a Fogyatékos Esélye Köz­­alapítvány pályázatán nyert pénzből fedezik. Jegyzet Zászlók a vízben Mi ünnepelni nagyon tudunk. Mindig is tudtunk. Ünne­pelni, meg temetni. Ebben a kétezredik évben, meg kü­lönösen kiteszünk magunkért, van is rá alkalom, meg lehetőség. Ezer éves államiságunk, s ez a millennium jó alkalom arra, hogy folytassuk a millecentenárium félbehagyott soro­zatát. Már lassan egy éve szerte az országban megalakultak azok a BIZOTTSÁGok, amelyek hivatottak a méltó kül­sőségek megtervezésére, megszervezésére, s minderre a pénz is biztosított. Sok értelmes, de értelmetlen ötlet is meg­valósul. Végre jut pénz egy-egy műemlék megóvására, arra, hogy irodalmi hagyományainkat a mai polgár is megismerje, de lesznek sportünnepélyek, szántóversenyek, kiemelkedő személyek közreműködésével. Sőt minden település kap egy millenniumi zászlót. Az elsőt, az év első napjaiban adta át az ország minisz­terelnöke Bajót községnek. Igaz a legelsőt a köztársaság elnöke kapta. Nos ezt a zászlót, sorban az év folyamán, ün­nepségek keretében megkapjuk, megkapják a települések. Csekély negyvenezer forintot kóstál egy ilyen emlék, ami bekerül a polgármesteri hivatalok vitrinjébe, hogy a nemzeti, a helyi zászló mellett majd hirdesse a mindenkori ünnepet. Negyvenezer forint - mélázik el az ember - nem is nagy összeg, de ha összeadjuk, szerény becslésem szerint hatá­rainkon belül van 3500 település - durván­­ most ezt szoroz­zuk be 40.000 forinttal. Az összesen - bár gyenge voltam mindig matematikából - az, azt mondja, hogy ez egyszáz­negyven millió forint. Nos ehhez még, tessék hozzászámol­ni annak a prominens miniszter, vagy főtitkár és kísérőinek utazási költségét, meg még azok fogadási költségét, mert már ilyen embereket nem hívhatja meg az ember Baba néni­hez, vagy a Vak egérbe, egy pohárka lélekmelegítőre, vagy éppen nyár idején egy hűsítőre. Aztán számoljuk még hozzá a dekorációs költséget, a közmunkások heti díját, hiszen előtte rendet kell teremteni, az énekkart, tánccsoportot, zenekart felkészítő oktató túlóradíját. Szóval összejön egy kis pénz. Ezeket a zászlókat azért adják, hogy legyen emlék a mil­lennium évéről. Díszítsék a települések házának nagytermét, előbb ünnepeket köszöntsenek, majd múzeumokba, tájhá­zakba kerüljenek, az utókor nézze és csodálja, hogy mily szép emlék maradt e nagy ünnepről. Múzeumba és tájházba. Már ahol marad majd ilyen intéz­mény. Mert ezek a napok, hetek, hónapok szorongással töl­tenek el bennünket. A belvíz itt nyalogatja házaink alját, előttünk még a tavasz mindent felolvasztó napsugara. Ma még alszik a Tisza, a Duna, de­ ha jön az ár, azért a víz az úr! Aztán lassan elönt mindent a víz, mert már most hitelbe dohognak éjjel-nappal a vizet szürcsölő szivattyúk, az emberek már most erejüket megfeszítve küzdenek minden apáik, dédapáik által épített kis házért. Hitelbe, pénz nélkül. Mindez nem érdekes, fényes ceremónia közepette átve­szik a zászlókat, lesznek zászlóanyák, kötik a szalagot, verik a dísz­szeget, s a következő évszázadokban majd ezek a zászlók elázott vályogtörmelék tetejére szúrva, nagy víz­tömeg közepén lobognak kitéve mindenféle szél játékának. Mátyus Imre 5. oldal

Next