Félegyházi Közlöny, 2008 (17. évfolyam, 1-50. szám)
2008-07-25 / 29. szám
2. oldal Félegyházi Közlöny 2008. július 25. A panelprogramról Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete a lakásgazdálkodási feladatok minél hatékonyabb ellátása érdekében fogadta el a 2007. december 19-i ülésén az Önkormányzat Lakásgazdálkodási Koncepcióját, amely kiemelt feladatként határozta meg az akkor még ún. „Panel Programként” ismert felújítási program folytatását. Az új pályázati felhívás ismeretében, valamint az önkormányzat Lakásgazdálkodási Koncepciójában megfogalmazott vállalások alapján a Képviselőtestület a 2008. március 27-i ülésén megalkotta a társasházak támogatását szabályozó 15/2008. (III.28.) számú önkormányzati rendeletét, valamint közzétette a „Kiskunfélegyháza Város Lakóépület-felújítási Programja” címet viselő pályázati felhívását. A pályázatok benyújtási határideje 2008. június 13-ka volt. Határidőben 4 db pályázat érkezett. Testületi döntés: 2006. június 26-án volt. A Dr. Holló L. u. 59-69. szám alatti 90 lakásos társasház az épület teljeskörű felújítására nyújtott be pályázatot. A felújítás során a lapostető szigetelése, az első fűtött lakószint alatti födém és valamennyi homlokzat szigetelése, a lakások külső nyílászáróinak cseréje valamint felújítása történik meg, továbbá a szellőző rendszerek felújítását, a lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelését, az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és költségmegosztók) beszerelését, strangszabályozó szelepek beépítését és cseréje valamint az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítását tervezik. A pályázat szerinti teljes költség: 140.580.000.-Ft. A Dr. Holló L. u. 73-83. szám alatti 90 lakásos társasház szintén az épület teljeskörű felújítására nyújtott be pályázatot. A felújítás során az első fűtött lakószint alatti födém és valamennyi homlokzat szigetelésére, a lakások és a lépcsőházak, közlekedők külső nyílászáróinak cseréjére kerül sor, továbbá a szellőző rendszerek felújítása, a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére illetve az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és költségmegosztók) beszerelése, strangszabályozó szelepek beépítése és cseréje valósul meg. A pályázat szerinti teljes költség: 135.000. 000.-Ft Az Attila u. 5-7. szám alatti 30 lakásos társasház az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelésére valamint a lakások külső nyílászáróinak cseréje iránt nyújtott be pályázatot. A pályázat szerinti teljes költség: 44.566.454.-Ft. A negyedik pályázó a Dr. Holló L. u. 71. szám alatti 60 lakásos társasház a lakások külső nyílászáróinak cseréje, lift felújítása valamint a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére illetve az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és költségmegosztók) beszerelésének támogatása iránt nyújtott be pályázatot. A pályázat szerinti teljes költség: 23.700.000. -Ft. A 4 társasház mindösszesen 270 lakásának felújítására igényelt önkormányzati támogatás összesen 112.755.484.-Ft, amelynek a forrását a 2009. évi költségvetésben fogja biztosítani az önkormányzat. A benyújtott pályázatok tükrében megállapítható, hogy az 5 éve folyó „Panel-program” fordulópontjához érkezett. Az eddigi kis energiamegtakarítást eredményező felújításokat követően idén először érkezett 3 olyan pályázat, amelyek az épületek teljes felújítását célozzák meg. A Dr. Holló L. u. 59-69., a Dr. Holló L. u. 73-83. és az Attila u. 5-7. szám alatti társasházak felújítási munkálatainak megvalósulása után 70%-os energia-megtakarítás fog realizálódni. Köszönettel tartozom a Hatósági Osztály munkatársainak, az érintett körzetek képviselőinek, a Képviselőtestületnek,a Lakás Bizottság tagjainak. Köszönöm a társasházak közös képviselőinek, hogy meggyőzték a lakóközösség tagjait a felújítás szükségességéről, hogy hittek a pályázatuk önkormányzati támogatásában és színvonalas, remélhetőleg a minisztérium által is támogatandó pályázatokat nyújtottak be. Bense Zoltán, a Lakás Bizottság Elnöke Emlékműavató Székelyudvarhelyen május 25- én avatták fel a Millenniumi Emlékművet, amely új formájában az eredeti mása. Őseink 1896-ban méltó emléket állítottak a honfoglalásnak, de ezt a román hatalom 1919- 1923 között leromboltatta. Most újra áll az emlékmű a fő téren, a város szívében, méltóságteljesen, 10 méter magasan, a turul madár messze látó szemével a tetején, ősi madarunkkal, mely velünk jött a sztyeppékről, segített hont találni, s itt maradt velünk, íme, most is. Sok ezer székely ember szívéhez szól majd most és a jövőben az a szimbólum, amit az emlékmű jelent. Az emlékmű a Magyar Művészetért Díj közössége - elnöke, művészei, támogatói Reneszánsz Kőfaragó Zrt., mint az emlékmű fő alkotója, s egyben mint a Magyar Művészetért mecénása jóvoltából valósulhatott meg. Közlemény A 2008. június 4-én megjelent Félegyházi Közlönynek nevezett szórólapban “Távhővita? Nincs vita!” címmel Solymosi Bertold cikke valótlanságot állít és a tények elferdítésével, félinformációk közlésével igyekszik a képviselőtestületi ülésen történteket meghamisítani. Az említett cikk csupán azzal a Fideszes javaslattal foglalkozik, amely a Testület felelősségét igyekszik a Magyar Köztársaság kormányára hárítani, de elhallgatja azokat a javaslatokat, amelyeket Tancsa János (MSZP) tett az ülésen és amelyek közvetlenül érintik, érinthetik a távhőszolgáltatást igénybe vevőket. Tancsa János első javaslata szerint a város alatt húzódó termálvízkészletről pontos térképet kell készíteni, amely alapján eldönthető, hogy a megfelelő talajrétegből nyerhető-e gazdaságosan olyan melegvíz, amellyel a fűtőrendszer bemenő vízének hőmérséklete emelhető. A képviselő úgy tájékozódott, hogy néhány fokos emelkedés akár 20-30%-os díjcsökkenést is eredményezhetne a távfűtéses lakásokban. Tancsa János második javaslata az volt, hogy a távhőszolgáltató közvetlenül szerződjön a fogyasztókkal, kiiktatva az önkormányzatot. Ez a javasolt változtatás a szolgáltatót arra késztetné, hogy komolyabb egyeztetést folytasson az érintett lakossággal, ugyanis a képviselő által évek óta vitatott szerződés egy pontja biztosítja, hogy a szolgáltató által meghatározott összeget vagy a város, vagy a lakók mindenképpen kötelesek kifizetni a szolgáltatónak, amely így kockázat nélkül vállalkozik. Tancsa János szerint ez ugyan törvényes, de nem tisztességes. A szavazáskor a két hozzászóló közül Tancsa János nemleges döntésével elvetette a díjemelést, a kifogásolt cikkben többször említett Kapus Krisztián viszont igen szavazatával a távhődíj emelését támogatta. Távhővita tehát - a cikk megtévesztésre alkalmas címe és tartalma ellenére - volt és van! Az MSZP önkormányzati képviselőcsoportja Tisztelt Uraim! Távhődíj emelése miatt nem a helyi politikusokra kell mutogatni, hanem az Önök Gyurcsány-kormányára.