Félegyházi Hírlap, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1995-10-06 / 1. szám

2. oldal FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1995. október 6. Minőség, megbízhatóság, rugalmasság Ahol e lapot olvassák a BESSZ üdítőkről írni felesleges lenne, hiszen mindenki ismeri. Azt már kevésbé, hogy annak idején, amikor a volt Lenin Tsz. ellehetetlenült, néhányan úgy döntöttek, kezükbe veszik saját sorsukat, s a gyümölcsfeldolgozót. Megteremtették ezzel 28 tapasztalt szakember munka­helyét, és egy kiváló termék forgalmazásának további lehetőségét. A MARILLEN Gyümölcsfeldolgozó 1993-tól működik, megtartva a korábbi üzleti partnereit, vevőit. Tartósítószerektől mentes gyümölcspüréiket, mint félkész terméket, nem kisebb üdítőital előállító cégek vásárolják, mint a SIÓ gyümölcsleveket gyártó SIÓ ECKES Kft., a HEY-HO italokat készítő ELMA Rt., valamint az OLIMPOS-TOP Élelmiszeripari Kft. Buszlai István, ügyvezető igazgató ma már joggal büszkélkedik, amikor a cég anyagi helyzetét kell mérlegelni. A három jelzálogot jegyző bank közül egynek már minden tartozást kiegyenlítet­tek, a másik kettő felé is tisztességgel tudják fizetni törlesztőrészleteiket. E helyzetben akár így is megfogalmazható a cég filozófiája: minőség, megbízhatóság, rugalmasság. „Az utolsó mentsvár a nyilvánosság” Mai rohanó világunkban, hazánk ellentmondásokkal teli politikai és gazdasági átalaku­lása közepette felerősödött az emberekben a hiteles tájékoz­tatás iránti igény. Egyszerre ta­pasztalható a politikai jelsza­vak és programok inflálódása és a közérthető, őszinte emberi szó felértékelődése. Az átlag ál­lampolgár a döcögve működő államgépezettel, a demokrati­kus jogait korlátozó gazdasági ellehetetlenüléssel szemben sokszor utolsó mentsvárként fordul a nyilvánossághoz. A po­litika és a pénz külön-külön, vagy együttesen egyszer fino­mabb, máskor durvább és átlát­szó eszközökkel a világon min­denhol próbál nyomást gyako­rolni a tömegkommunikácóra. Az „írástudók” felelőssége ezért óriási. A szakmai és embe­ri tisztességük az egyetlen, mellyel megpróbálhatják kihá­mozni az igazságot az érdekel­lentétek kusza össze-visszasá­­gából. A valóságról, a legbo­nyolultabb kérdéstől a legegy­szerűbbig az emberek vélemé­nye lehet erősen megosztott, ez így természetes. A szabad véle­ménynyilvánítás, mely nélkül nem létezik demokrácia az egyetlen mód, hogy a nyilvá­nosság előtt a részérdekek és részigazságok kínkeservesen csiszolódva olyan végső formát vegyenek fel, melyet az adott közösség - pl. ország, város - elfogadva egy irányba tudja el­mozdítani a kátyúba ragadt sze­kerét. A szabad véleménynyil­vánítás egyben hite és gyakor­lata a demokráciának, az egyén vagy csoportok abbéli remé­nye, hogy egyenlő tagjaik a tár­sadalomnak, gondolataikkal és tetteikkel formálhatják környe­zetüket, és ezt tehetik úgy, hogy nem kell félniük a mindenkori „hatalom” retorziójától. E fo­lyamat támogatása, felkarolása a sajtó elsőrendű feladata, köte­lessége, legyen szó országos, megyei, városi írott, vagy elekt­ronikus sajtótermékről. Az egyének és közösségek véleményének formálásához, döntéseik előkészítéséhez elen­gedhetetlen az ehhez szükséges tények széleskörű és pontos is­merete. Ezt kell, hogy szolgálja a sajtó részéről a tények hozzá­férhetőségének a biztosítása, a szakszerű téjékoztatás. A demokrácia gyakorlatában nagy jelentőségű, hogy a vá­lasztópolgárok rendszeresen tá­jékozódhassanak választott döntéshozóik tevékenységéről és hogy erről a munkáról nyilvá­nosan véleményt alkothassanak. ... hogy hírül vigyük... Úgy csillan fel, mint harmatcseppen a napsugár. Csak egy pillanatra, s ha nem kapjuk el, hát mehetünk utána nehéz utakon. Megtesszük érte az utat, vállalva akár haragot és megvetést Igen, keressük az IGAZSÁGOT, mert mindenkié, azaz a KÖZ-é, nekünk pedig ez a fontos. Mondhatnám a vérünkben van, hevít mint a szerelem. Ez a dolgunk egy életre, meg az, hogy hírül vigyük. Ehhez kell az Újság. ALAP. Ezt az újat közös akarattal írjuk Önökért, és ha lehet Önökkel egy­ütt a városért. Szerettük a régit és nem mi akartuk, hogy így legyen, de egyszer minden véget ér. Egyetlen dolog marad örök. Az ember olthatatlan szomja az igaz szóra. Ezt szeretnénk biztosítani olvasóinknak úgy, ahogy hitünk szerint tettük eddig is. Bízunk abban, hogy hitünk mellett van hitelünk. A Tisztelt Olvasóé a megítélés joga. Józsi Bevallom, KÖZLÖNYT a legkevésbé sincs kedvem vásá­rolni, szívesebben veszem, ha a helyi lapot,­­ Hírek, Hírlap, Tü­kör, vagy egyszerűen a HELY neve szerint hívnak, ám éledő lokálpatriotizmusomat ez sem gátolta. Megért az nekem még 14,50-et is! így mulat egy ma­gyar újságíró! Vettem, olvas­tam, s megtudtam belőle egyet s mást a városról, olyannyira, hogy munkámban fel is hasz­náltam némely témát. Forrás­nak sem volt tehát rossz­­ hibái, gyengeségei ellenére... Aztán egyszer csak olvastam, hogy dobra verték a főszerkesztői posztot, s a felelős önkormány­zati testület nyilvánosan meg­hirdette az intézményvezetői pályázatot. Sajtószakmában ezt úgy hívják: lapkiadói iroda, hi­vatal, miegymás, s általában nem azonos a főszerkesztői poszttal - itt viszont a kettőt egynek írták ki. Sebaj, megpá­lyázom, abban a hitben, hogy „szabad a gazda”, nyílt a ver­seny, s hátha segítségére lehe­tek a jobbat akaró városnak. El­mentem a testületi ülésnek ne­vezett arénába. Beálltam a ref­lektorral megvilágított „küzdő­térre”, s vártam a kérdéseket. Megkaptam. Rövid időn belül kiderült számomra, teljesen mindegy, ki az, aki komolyan vette a magát felelősnek tekintő testület nyíltnak hirdetett pá­lyázatát, s az is, milyen az addi­gi lap, a Félegyházi Közlöny minősége, s hogy egyáltalán, ki, milyen szakmai tudással mit, hogyan változtatna - ha mellette voksolnának a felelős képviselők. Nem, azon az ülé­sen - ahol egy meghirdetett posztra hét szakember pályá­zott, s hat a formai szempontok­nak is megfelelt - mellékessé vált ki, kicsoda és mit akar. A puszta jelenlétüket két honatya együttes fellépése az addigi megbízott főszerkesztő elleni merényletnek tekintette. Az el­len aki hetedikként ANNAK a pályázatnak nem felelt meg, s akinek az addigi munkáját NE­KI szemtől szembe megnyugta­tó módon senki nem értékelte, méltatta. Nyilvánvalóvá vált: rajtam akarják „leverni”, hogy olyan pályázatot írtak ki, me­lyének Ő OTT ÉS AKKOR nem felelt meg, s hogy tisztá­zatlan, kik akarják őt továbbra is főszerkesztőnek, s kik nem. Eszközökké váltak a gyanútlan jelentkező HATOK a hetedik bőrére történő alkudozáshoz, s a megoldatlan belső feszültsé­gek levezetésének kétségbee­sett kísérletében, a demokrácia szabályai szerint. Egyik gya­nútlan jelentkező pályázótársa­mat egyszerűen SZERENCSE­LOVAGNAK nevezte az egyik­­ hangadó - szószóló. El­nézést sem kért érte. Ekkor telt be nálam a pohár. Visszavon­tam a pályázatom. Felelősen. A felelős testület előtt. Nem le­szek főszerkesztő Félegyházán. Ezennel Közlöny. Pardon. Köz­löm. Tisztelettel: Igriczi Zsigmond főmunkatárs. Képes Újság, felelős szerkesztő, Békés Megyei Nap. Nagyon Kiskun Úgy hozta a sors, hogy egy ideje többször előfordulok az ország legszebb városháza köré épült városban,s mert szakmámnál fogva gyógyíthatatlan kíváncsiságban szenvedek, érdeklődéssel figyel­tem a helyi „Kis piszkost”, a „Kicsi is vagy csúnya is vagy de csak az e­­nyém vagy” helyi lapot a Félegyházi Közlönyt. Mindennapi kenyerünk... ... add meg nekünk ma, és add meg Uram holnap is, mert csak benned bíz­hat Mária országának né­pe. Csak benned, mert az ország földi helytartói el­adták népünk kenyerét. Hogy miért? Nem tudok válaszolni a kérdésre. Mindenesetre a magyar föld termette búza helyett most külföldről kell be­hozni a kenyérnek valót Ennek egyenes követ­kezménye, hogy drágább lesz, sokkal drágább a mindennapi kenyerünk. Hovatovább vetekedni fog a benzin árával. Innentől azután min­denki eldöntheti, hogy ke­­nyérgőzősön jár, vagy au­tón. Lassan eben­ guba. Értetlenül állok a hely­zet előtt, de nálam ez már a sokadik eset. Biztos bennem van a hi­ba, amiért nem tudom fel­fogni a gazdaságpolitikát azt viszont tudom, hogy a földet szerető, a kenyeret vallásosan tisztelő magyar emberben csúnya gondo­latok ébrednek. Mi jöhet még ezután? Mondják kérem, az or­szág még a miénk? És az életünk? víg Józsi Egy városi lap szellemi­ségével, munkatársaival, tá­­gabb értelemben vett „holdudvarával” támogató­ja lehet a helyi kulturális és civil szerveződéseknek, ami szintén az adott közös­ség hasznára lehet. Fenti sorok, gondolatok ak­tualitását az adja, hogy új városi lapot tart kezében az olvasó. Remélem, hogy a Félegyházi Hírlap szolgálni fogja városunk polgárait, megőrzi mindazon előremutató, jobbító szándé­kot, amit az elmúlt években a helyi tömegkommunikációban tapasztalhattunk. A munkatár­sainak sikeres munkát és jó egészséget kívánok! Garai István országgyűlési képviselő Tavaszt remélve... Beköszöntő Az illúziónak vége. Még dacolunk a hideggel, de előbb-utóbb úgyis be kell gyújtani. Még a legtöbb fánzöld a levél, de nem szabad azt hinnünk, hogy az idén nem fog mind megbámulni, s lehullni. Learattunk, lassan a szüretnek is vége. Ősz van, és könyörtelenül közelít a tél. Elkészültek a számvetések, megdöbbentünk, mily keveset végez­tünk. A veszteségeket megsirattuk, s bármily furcsa, tudtunk örülni is. Most viszont hiába is szépítenénk, annak, ami volt, visszavonha­tatlanul vége van. Könnyű lenne azonban téli álomra hajtani fejünket, s várni valami jótékony Napra, csak-csak életre melenget egy most még végtelenbe vesző tavaszi reggel. A jó gazda is tesz félre a magból, és a vetésre gondol. Minden elmúlás fontos figyelmeztetés az újra­kezdés kötelességére. Nincs idő tavaszig várni! A faültetés ideje most jött el, a mélyszántást is el kell kezdeni. Nekünk sem volt időnk sírni a romokon! Nekünk, akik a Félegy­házi Közlöny eddigi létét jól-rosszul elősegítettük, be kellett lát­nunk, gátjai vagyunk a lap további működésének. Nem azért, mert hitünk, erkölcsi kiállásunk, gondolkodásunk megváltozott, hanem a körülmények változtak megítélésünk szerint nagyon kedvezőtle­nül. Tudomásul vettük. De rosszul ismertek bennünket azok, akik azt hitték bele is fogunk törődni. Hogy mennyire nem, annak tanúja most a Kedves Olvasó. Elég volt a Közlöny romlásának puszta látványa, hogy megszülessen az új lap nagyszerű gondolata. És felmelegedett a szívünk a beállt kegyetlen hidegben is. A tervezge­­tés, az alkotás mámora hat át valamennyiünket. Városunk legne­mesebb újságírói hagyományait szeretnénk folytatni, erre utal név­­választásunk. De tekintetünk a jövőre irányul. Új keretek között sokkal többet, sokkal jobbat szeretnénk Önöknek nyújtani. És nem Önök nélkül, nem az Önök feje felett. Ezért is hívjuk Kiskunfélegy­háza valamennyi polgárát társul ebbe a csodálatos intézménybe, az újságba, ahol az emberek isteni képességüket gyakorolhatják, szólhatnak egymáshoz! Hívunk tehát mindenkit, akinek mondandója, híre, véleménye van. Tudjunk egymásról, ki milyen fontosat csinál, így jut eszébe majd újabb, jobb ötlet sorsa irányítására valamennyiünknek. Hívjuk a mostanában oly sokat szidott értelmiséget! Ne dőljenek be azoknak, akik szereptévesztéssel, tétlenséggel vádolják Önöket. Az így okoskodók sem tudják, mit csináljanak. Ez a lap viszont egy lehetőséget kínál a keresésre, a sokarcú igazság minél több titkának felkutatására. Hívunk minden intézményt, hiszen a letéteményesei annak, hogy a város város legyen. Hívjuk tehát az önkormányzatot is, mert amire fölesküdtünk, a város szolgálata, olyan közös cél, ami mindenképpen összeköt. Hívjuk a fiatalokat. Hívó szavunkat nekik kell leginkább érteni, az újra, a változásra mindig készeknek. Hívunk minden vállalkozót! Lássák meg az üzletet egy szabad, fü­ggetlen tájékoztatás következtében megpezsdülő közéletben. Se­gítsék elő, hogy soha ne kelljen „izomból”, alantas hatalmi érde­keket szolgálva írni, se szolgalelkűen hízelegni senkinek. Egyre hűl a levegő. A Nap látszólag erőtlen. Illúzióink nincsenek. De sárban-kabátban összebújva tenni szeretnénk valamit, a tavaszt őszintén remélve! A SZERKESZTŐSÉG

Next