Félegyházi Hírlap, 1996 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-12 / 1. szám

2. oldal OLVASÓINK ÍRJAK 1996. január 12. Bosznia és vidéke... A miniszter és vezérkari főnöke itt járt. Az úr elmondta, hogy nemcsak az „ami” államigazgatás és katonai vezetés, hanem az egész amerikai nép örökké hálás Magyarország Jugoszláv-konflik- tus irányában tanúsított áldozatvállalásáéit. Szem nem maradhat szárazon, Keleti miniszter lebeg, könny bel ábadottan átszellemült, nagyon megnyomta őt a tanító bácsi dicsérete. De nézzük, mi is van mögötte? Az embargó időszakában évi 2, uszkve 3 milliárd a kár - Made in Hungary, és persze dollárban. Ez négy év alatt 10-12 mii liárdocs- ka. És hogy most béke(?) készül, a kis mokány-magyar katonai blöff 2-3 milliárdért. Igaz, ez utóbbi forintban, de nekem legyen mondva, nem keveselem. Köszönjük Mr. William Peny azt a 10 másodpercet, mellyel az egész junájtedsztétsz nevében kifizette kárainkat. Nem túl drágán számította meg az igaz, de ha ettől van, hogy a honvédelmi minisz­terünk már aggódik a szinte fegyvertelenül kiküldendő magyar katonákért, mit mondjak, megérte. Most már talán géppisztoly is megy ki a fiúkkal. Hátha eljutunk a Jeszenszky módszertanig, amikoris csak a géppisztolyok mentek?! Katonák nélkül. Nem is túl nagy butaság, és sokkal olcsóbb is lenne. Csak Keleti menne ki, és utánfutón vinne 500 géppisztolyt. Isten a tanúm rá, nem kívánom, de ez esetben egynél több magyar halott biztos nem lenne Jugoszláviában. (Horvátországban, Boszniában...) Ez tuti... Név és cím a szerkesztőségben Reicher József mondjon le! Nyílt levél a képviselőnek Képviselő Úr! Karácsony előtt a Kiskun Tv-nek adott nyilatkozata olyan megütközést és felhábo­rodást keltett bennünk, hogy szükségesnek tartottuk vélemé­nyünket nyílt levél formájában megfogalmazni és ugyanitt né­hány kérdést is feltennénk. Te­kintettel arra, hogy a furcsa és számunkra érthetetlen, talán vélt, vagy valós, de mindenkép­pen éreztő hatalmi arroganciá­val telt kijelentése szerint, ön nem tartja szükségesnek és fon­tosnak a választóival való kap­csolattartást. 1. Hogyan meri ilyen megfel- lebezhetetlen módon állítani, hogy erre nincs szükség? 2. Mit gondol, miért válasz­tottuk meg önt? Anno, amikor még szüksége volt ránk, s a véleményünkre (szavazatainkra) - a választások idején - azért szavaztunk önre, mert úgy tűnt, hogy' akarja és ké­pes is lesz az. érdekeinket képvi­selni. Az egyre romló életkörül­mények között mertük remélni hogy végre a városközpontban lévő Kazinczy utcában télen is be tud jönni majd a mentő, netán lesz csatorna is, hogy ne süllyed­jenek, repedezzenek házaink. Igaz, ezen a részen jobbára kis­nyugdíjasok - akik becsülettel le­dolgozott évek után „élvezik” a 10 ezer forint körüli könyör- adományt - és uram bocsá1, cigá­nyok laknak. Persze ebből a nyugdíjból nem sok telhet útépítésre, de azért mi is emberek vagyunk... „Mindenki másképp csinálja” Postai praktikák Botladozó, homályos, ki- úttalan ösvényekre is sűrűn be-betévedő demokráciánk­ban sokan válnak méltány­talan, nemegyszer arcátlan döntések áldozataivá a hata­lom, a pozíció és az anyagi javak mindenáron való megszervezésére, megtartá­sára irányuló könyörtelen küzdelemben. Ebben, a gá­zoljunk át mindenkin szem­léletű társadalmi közegben kevesen törődnek mások ér­dekeivel. A sajnálatos mó­don elszegényedő tömegek egyre kilátástalanabb hely­zetbe kerülnek, s szinte alig vásárolnak valamit, pedig a gazdaságnak, a piacnak erre nagy szüksége lenne. A meglevő kevés pénzt min­denki igyekszik a maga irá­nyába csábítani, csalogatni, kényszeríteni. Az egykori LGT sláger gondolatával él­ve: mindenki másképp csi­nálja. Van, aki minőségi áruval, szolgáltatással, van, aki reklámmal, van, aki ha­talmi, hivatali kapcsolatok­kal és van, aki egyébb csel­lel, fondorlattal, praktiká­val. A félegyházi posta is ki­talált egy ravasz praktikát 1995. végére: Keveset vásá­roltok, no majd teszünk róla. Tettek is. A gyanútlan polgá­rok vitték beváltani a forga­lomból kivont fémpénzeket. Nem váltjuk be, csak csek­ket fizethet be, vagy elvásá­rolhatja -jött a megfellebez- hetetlen kinyilatkoztatás a hivatali ablak mögül. Ily módon vélhetőleg sikerült jól megnövelniük a bélye­gek eladásából származó bevételeiket. Azért ennek kapcsán vannak nyitott és érthetetlen kérdések. A tör­vények és rendeletek min­denkire egyformán vonat- koznak-e? Vagy a posta ki­vétel? Ha időn túl visszük be a lejárt pénzeket, akkor az a mi kárunk és nincs ok a pa­naszra. Ne is fogadják el tő­lünk. Ha viszont árut adnak érte, akkor a postától az ál­lam valószínűleg elfogadja a lejárt pénzérméket. Hisz a posta biztosan nem aján­dékba adta nekünk a pénzt érő árucikkeket. Milyen alapon kényszerítettek minket akaratunk ellenére vásárlásra? Nagy György 1996. HURRÁ! A siker kicsit hamarabb kez­dődött. 1995. utolsó negyedé­vében az összes újság (Tv, rá­dió) a nagyszerű eredmények­ről harsogott. Számomra csúcsélmény volt a Ferihegy kettőre érkező pénzügy- miniszterünk: lobogtatjaésfel- olvassaazájemefalportásadí- ■ csérö levelét, miszerint ö maga TISZTELT GYÁSZOLÓ- igénye, választása szerint biztosítunk koporsókat, ur­nákat, szemledcieket, egyéb kegy tárgyakat,- az Ön által megjelölt helyre szállítjuk elhuny t hozzátartozóját.legyen az Magyarországon, vagy a határon túl, bárhol.- kívánságra polgári szertartás keretében végezzük el a temetést,- igény szerint gondoskodunk a hamvaszíásiól, a kolumbárium zárólap megrendeléséről, illetve elhelyezésről,- éjjel-nappal, illetve munkaszüneti napokon állandó gépkocsi ügyelet,- gondoskodunk sajtóközlemények megjelentetéséről, névre szóló nyomdai termékek elkészíttetéséről,- elképzelésének maradéktalanul megfelelő koszorút, sírcsokrot készítünk, gondoskodunk koszorú szállításról. LÉLEKHARANGOK temetkezés dolgozói Kiskunfélegyháza, Horváth Z. u. 28. Tel: 76/463-229 kitűnő,miniszterelnökünknem különben, a kormány meg egyenesermatyóhímzés. És azóta is minden oké (idézet Clintontól), zergút (idézet még sosem hallott né­met bank vezetőjétől), olálá (idézet egy középszerű fran­cia lapból). Az „alsó-tízmilliót” meg­szorító alkotmánybarát intéz­kedéscsomag kiváló, és Pető Iván is szép. (Nem azért mert idegen.) A lemondott fele kormány sem kutya, akik helyettük jöt­tek meg pláne. Szóval rendbe tették. A kulcsfontosságú szférákat megkaparintották a koalíciós pártok, a bank- és médiavilág. A sűrű szürkeál­lomány, az ipari és energia- szektor a szakértők belügye immár. Ki másnak is lehetne köze ezekhez e hazában? így hát 1996. igazán hurrá! Hiszen csak valamivel lesz­nek a tavalyinál nagyobb mér­vű elbocsátások, az életszín­vonal egyes prognózisok sze­rint nem több, mint egyhar­madnyit esik, a középréteg adója alig megy a tavalyi elvi­selhetetlen szintfölé, éshamin- den igaz, csak úgy félév táján omlik össze a forint. Egy valami bizton nem lesz kevesebb: kék médiánk opti­mizmusa. Remek híreket kap fülünk, megdicsér az idén bennünket két japán fogtech­nikus, egy angol háziasszony, és három nigériai kukás. Le­veleiket a TV 1-en maga Árpi bácsi olvassa majd fel, fő mű­soridőben. (Igen ő, aki ha nincs a taxisbiokád és az SZDSZ, akár államfő is lehe­tett volna.) Szóval hurrá! Hurrá persze a privatizációból bejött 430 milliárd liberális-moloch elé vétéséért, hurrá a meg nem születhető magyar csecsemő­kért, hurrá a tandíjért, a fel­emelt „minden-árért”, hurrá a tovább csökkenő reálbére­kért, az értékét tovább vesztő nyugdíjakért. Hurrá azért, hogy a béka feneke távcsővel még látszik. És hurrá azért, ami 1996-ban biztosan jó lesz. Tudják mi az? Hogy elmúlik... Folytathatnánk a sort - szülők és nagyszülők lévén - a bölcsőde bezárásával is, amiről szintén megkérdezhetett volna minket - a választóit -, hogy mi a vélemé­nyünk enől a kérdésről... Hosszú oldalakon keresztül taglalhatnánk gondjainkat, de hát, mint elhangzott, önt ezek nem ér­deklik. Nem kíváncsi rájuk, ránk. Márpedig ez lenne a kapcsolattar­tás legfőbb lényege. Még annyit: éppen azért mert révünkön került ilyen biztos pozícióba - úgy tud­juk, több nyugdíjat kitevő tiszte­letdíjért -, nem kellett volna ci­nikusan a képünkbe vágni, hogy tovább nincs szüksége a támogatásunkra. Képviselő Úr! A demokrá­cia erkölcsi szabályaihoz mél­tatlan nyilatkozata, a választók­kal való kapcsolattartás sem­missége, valamint azok véle­ményének mellőzése miatt fel­szólítjuk, hogy a képviselő-tes­tületi tagságáról mondjon le! A Kazinczy utca lakói nevében: (Név és cím a szerkesztőségben) BESZÉLGESSÜNK...? Kedves Gyula bátyám! Ha nem tudod feltételezni, hogy sem téged, sem barátaidat akarattal soha meg nem bántanám, és nem hiszed el alapvető nagyrabecsülésemet azért a munkátokért, amit a Beszélgessünk című műsorban folytattok, úgy kérlek ne olvasd tovább, mert nagyon meg fogsz haragudni rám, és ismerve fiatalos lendületedet, vehemenciádat, jajj lesz nekem akkor. Azonban, ha feltételezed jószándékomat, a köz érdekében meg­nyilvánulni akaró és tudó emberek cselekvőkészségébe vetett hite­met, úgy melegen ajánlom további soraimat. Amikor első műsorodban fiad telefonált, azt kérdezte tőled, - Minek ez apu? - nem értettem őt. Most én kérdezem: - Minek ez? Most, rosszkedvűnk telén, gyógyszer-olaj-benzin-lakbér-fűtés- vízdíj-meg minden áremelés közepette, a vágtató inflációval való kilátástalan versenyfutásunk mellett odaállni a kormány ízléstelen és sajnos minden alapot nélkülöző, Rákosi szellemét idéző hurrá- optimizmusához, úgy gondolom, több mint hiba, bűn! Gyula bátyám! Amit január 8-án este a „beszélőben” elkövette­tek, nehezen tudom minősíteni. Megérteni még kevésbé. Miért is nem tud örülni ma Félegyháza, miért is nem örül a haza? Nos, oldalakon át sorolhatnám, tartok tőle szerkesztési okok miatt ez lehetetlen. De ha elfogadsz egy tanácsot méltatlan személyemtől, beszélgess emberekkel is, majd elmondják neked. Végezetül: nagyon barátságos, és sajnálatosan nagyon egyszeri beszélgetésünk során nyilvánvalóvá vállt, hogy mi egy folyó mel­lett élünk. Igaz nem egyazon partján. A te partodon a biztonságos polgári jólét, az önadózás, a rokonszenves, bár egyre súlytalanabbá váló szenátor, az önmaguknak pontos inflációkövető illetményt megszavazó gazdasági-politikai elit, a tizenhatmilliós „kis-bok- ros”, az én partomon a hitevesztett töpörtyűvásárlók. a rend­szerváltást kifizető kisemberek, a régi és leendő munkanélküliek, a gy ermekeik taníttatásának árát OTP-kölcsönből finanszírozó szü­lök, a máról-holnapra élők vannak. Már az is ízléstelen, hogy ti, túlpartiak további és nem mindig érthető áldozatvállalásra szólha­tok fel bennünket, de hogy elvárjátok, hogy örüljünk is neki, nos azon röhögni kell. A túlparton önálltatva fújja a kórus, apad már a folyó. Mi itt tudjuk: rövidesen kiönt. Gyula bátyám! Tudsz úszni? Molnár Andor Kedves Andor! Először is szeretném megköszönni, hogy vettél annyi fáradságot, hogy műsorunk bírálatával foglalkozz. Ezen újság lehetőségein belül csak vázlatosan tudok válaszolni, mert a téma rendkívül terjedelmes. Elöljáróban annyit, hogy a műsorban szándékos volt a provoká­ció, és szándékos volt a megjelenítés, a stílus is. Hogyan is magya­rázzam meg röviden? A decemberi adásunkban egy nagyon emberi, mondhatnám lírai, talán kissé elvont témáról beszélgettünk, hogy kinek mit jelent az ünnep. Ha láttad, igazolhatod. A műsorra a reakció nulla volt! Gondolkodtam ennek okain, és egy keserves következtetésre jutottam: ez a társadalom beteg. Ezek után arra gondoltam, próbál­kozzunk egy irritáló, provokatív témával, ami már húsba vág! És játszunk rá egy kicsit az előadás módjával is! És íme, tele vagyunk különböző előjelű reagálásokkal. Hát hogy is van ez? Csak akkor reagálunk, ha belénk döfnek, ha megrúgnak vagy ha a lábunkra lépnek? Kedves barátom! Azt hiszem kötelességem elnézést kérni azok­tól, akik esetleg sértve érzik magukat. Nem sérteni akartam, hanem reagálást kiváltani. De ezek után egyértelmű számomra, hogy ez a társadalom beteg. Ha nem is halálosan, de feltétlenül gyógyításra szorul. Egy jó orvosra van szüksége. De én változatlanul optimista vagyok, bízom a népben. Hiszem, hogy megtalálja önmagát és boldogulni fog. Igyunk még egyszer erre Andor! Szívből üdvözöllek: Térjék Gyula M.A.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék