Félegyházi Hírlap, 2002 (8. évfolyam, 1-34. szám)
2002-04-18 / 15. szám
Egy majdnem elfelejtett költő A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Tollas Tibor Országos Versmondó Találkozót szervezett április 10-én, melyen a Constantinum Gimnázium is részt vett. Dajbukát Mária felkészítő tanár kiemelte, hogy a találkozó célja nem a verseny volt, hanem az, hogy minél jobban megismerjék Tollas Tibor költészetét. A gimnázium három fővel vett részt, de senki nem tért haza üres kézzel. Két különdíjjal és egy országos harmadik helyezéssel is gazdagodott a katolikus iskola. Tollas Tibor 1920-ban született, elvégezte a Ludowikai Akadémiát. A katonaságnál hadnagyi rangig emelkedett, majd hamis vádakkal letartóztatták, ami véget vetett karrierjének. Büntetése nagyobb részét a váci börtönben töltötte. Itt íródott legtöbb verse, szabadulása után külföldre kényszerült, Münchenbe, illetve Bécsbe. Műveit fél évszázadon keresztül nem publikálhatta. - idézte fel a költő munkásságát Dajbukát Mária. - Milyen ihletésűek voltak a versei, melyek voltak azok a témák, amiket rabsága alatt feldolgozott? - A kivégzések voltak azok melyek leginkább rányomták a bélyeget munkásságára. A 18-20 éves gyermekektől egészen a felnőttekig végig kellett néznie embertársai halálát, és ez nagyon megviselte. A harmadik helyezett Könyves Péter lett, aki sikerét leginkább annak tulajdonítja, hogy diáktársaitól eltérően, nem a szomorúságot választotta témájául, hanem ritka kivételként olyan művet választott, amit Tollas Tibor a feleségének írt. Ebben szó sem esik rabságról, üzenete ma is aktuális, mely a rohanó életről szól. A verset később unokahúgának is felajánlotta. - Hányan voltatok a versenyen, mennyire érezted nehéznek? - Három kategória volt, 31- en vettünk részt, és én úgy éreztem, hogy nagyon feszült volt a helyzet, mindenki nagyon szépen adta elő a maga által megtanult verset. - Ki tudnál-e emelni néhány települést? - Határon belülről és kívülről is jöttek Lakitelekre, felvidéki vendégek is voltak, az első díjat egy komáromi diák vitte el, aki felvidéken született. De jöttek még Debrecen mellől, Nagybankéról, a költő szülőfalujából is, Budapestről, Szegedről és a környező falvakból, hogy részt vegyenek a szavalóversenyen, sys Kézművesség otthonunkban A Móra Ferenc Művelődési Központban április 20- án 9-12 óráig a kézműves foglalkozás keretében agyagedény készítésre várják az érdeklődőket. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és a téma iránt érdeklődőket a hétköznapi grafológia című előadássorozatára április 24-én, szerdán 18 órára. Téma: Pályaválasztási tanácsadás a grafológia segítségével. Előadó: Kiss Zsoltné, grafológus. 10. oldal Félegyházi Hírlap Városi szavalóverseny Nagyszabású városi vers- és prózamondó versenyt rendezett árpilis 9-én a Petőfi Sándor Helyőrségi Nyugállományú Klub Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója tiszteletére és emlékére. A költészet napi “Kossuth eszméinek megvalósulása” című rendezvényre a nagyszámú jelentkező szabadon választhatott a magyar irodalom kincsestárából. A résztvevő diákokat három kategóriába sorolták, általános iskolások, hatosztályos gimnáziumi évfolyam 1-2. osztályosai, valamint középiskolások mérkőztek egymással. A végeredmény az általános iskolásoknál vers kategóriában: I. helyezett Kuklis Tamás (Petőfi Ált. Isk.); II. helyezett Ozsvár Péter (Petőfi Ált. Isk.); III. Bálint Dávid (Petőfi Ált. Isk.). A 6 osztályosoknál - I. hely Bense Renáta 2. e; II. hely Kalmár Judit 2. e; III. hely Balló Eszter 2. e. A középiskolásoknál kiemelt I. helyezett Czombos Ferenc (MFG), I. hely Magony Beatrix (MFG); II. hely Dóka Tamás (PSGSZ); III. hely - megosztva - Borsodi Brigitta (MFG) és Zsámboki Mónika (PSGSZ). A zsűri ezen kívül különdíjakkal is jutalmazott néhány produkciót, Samu Richárd (Petőfi Ált. Isk.), Kertesi Eszter (MFG) valamint Vas Vera (MFG) kapott értékes könyvjutalmat. Mind a zsűri, mind a jelenlévő szaktanárok megállapíthatták, hogy a verseny versválasztásban és előadói szintben magas nívót képviselt, az pedig a rendezők szép gesztusa volt, hogy minden résztvevő tanulót megajándékoztak egy-egy könyvvel. RF Móra Kupa A Móra Ferenc Gimnázium évek óta megrendezi az általános iskolai felső tagozatos fiúk számára a teremlabdarúgó Móra Kupát. Ennek sikerén felbuzdulva most az általános iskolák leányai számára írtak ki focitornát a gimnázium tornatermében. Négy általános iskola fogadta el Nagy Ferenc testnevelő, szervező tanár meghívását, akik a házigazdák 6 évfolyamos első, második osztályos csapatával kiegészülve vetették magukat a küzdelembe. A József Attila, a Batthyány Lajos, a Dózsa György, a Darvas József Általános Iskola és az MFG csapatai közül a döntőben kemény, harcos mérkőzésen a hazaiak 2:1-es győzelmet arattak a József Attila Általános Iskola leányai felett. A harmadik helyen a Dózsa György Általános Iskola zárta a tornát. RF Kívánságműsor (nem)csak szelvénnyel i A Sirius rádió minden nap kívánságműsort sugároz, hétfőtől péntek 1kig 13 és 14 óra illetve 17 és 18 óra között interakív, hétvégén 12-1 14 óráig szelvényes formában. Szeretnénk hallgatóink minden ze-nei kérését teljesíteni, de a rádió archívuma korántsem teljes. Ne nvezzen meg legalább három zeneszámot, melyek közül az egyiket jó ! ! kívánságaival együtt küldi szeretteinek, barátainak az éter hullámain keresztül. ! Kérem, hogy ................................................................... (dátum) a következő üzenettel................................................................. . ...............................................................................................sugározzák is az itt felsorolt zeneszámok valamelyikét: (dal címe, előadó) | 1............................................................................................................... | ! 2................................................................................................................ ! ! 3......................................................................................................... !___________________________________________________________| 2002. április 18.