Félegyházi Hírlap, 1885 (4. évfolyam, 17-52. szám)

1885-11-22 / 47. szám

IV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 10 krajczár. Megjelenik minden vasárnap. 47. szám. Félegyháza 1885. november 22. Felelős szerkesztő: Dr. Holló Lajos. Laptulajdonos: A Petőfi könyvnyomda társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Vasúti főutcza, Szabó Imre­­féle ház a társaság nyomdájában. Hirdetések díjszabály szerint. A toronygomb feltétele. 1885. november 21-én. Oly sok várakozás, annyi halo­gatás után végre tegnap reggel 9 óra­kor helyeztetett el égi trónusára az ó-templom tornyának gombj­a és keresztje. Ünnepélyesség nélkül, e nagy katholikus város közönségének csaknem egészen tudta és hite nélkül ment fel a fény és éret, eltakarva nemcsak a fe­dő lepeltől, de eltakarva a reggeli köd szürke homályától is. Az egyházi személyzet, a hatóság néhány tagja, az arra menő közönség s az iskolából kitódult gyermekse­­regt vette leginkább körül s követte szemével a magasba, a­honnan ember­öltőkön keresztül fog az viszont fénylőn szemébe nézni az egymásután múló generátióknak. A gömbben elhelyezve van mai helyzetünknek leirása, hadd ismerjenek meel abból bennünket késő unokáink. A szellemi kézszorítást, mit azon irat a jelen és jövő között közvetít, úgyis csak kevesen tehetik közülünk valódi­vá és ténylegessé. Eléggé jelentőséges nap volt ez, városunk életében, népünk vallásos érzü­leténél és traditióinál fogva. Kár hogy a külső formalitások s az idő alkalom­­­szerű m­eg­választása—nem­­idil ilk meg—ez, eseménynek a szükséges és megfelelő ünnepélyességet. De hát a mag is kicsiny, a mely­ből a százados tölgy terebélyes koro­nája kihajt. — Nem a kezdeményezés szerénysége tehát, de annak életképes­sége az, miért a társadalomnak ily — mindenesetre nemes intenziójú — al­kotását komoly figyelemre méltatni kell. A kerámiás festő-tanműhelynek kettős czélja van. Először is a társada­lomnak előnyösebb körülmények közt lévő tagjainál, a kerámiás festészetet, mint nemes szórakozást, mint az Ízlés nemesítés egyik eszközét behozni és meghonosítani. Másodszor egy új jö­vedelmező iparágat népünk kebelében megteremteni. Mindkettő nehéz feladat, a­mely­nek megoldását, ha szerény közremű­ködésünkkel előmozdíthatjuk, szívesen teszszük meg mi is ez irányban köte­lességünket. A­mi különösen az első czélt il­leti, csak örvendünk, h­a az általános műveltség mindig új és új elemmel gazdagodik. Volt idő, midőn műveltebb köreinkben, egyedül valamely hang­szernek kezelésére fordítottak figyelmet, később a rajz és festészet, majd az ének is tért hódított és a piano-forték mellett az ecset és vászon is segített nemcsak hasznossá, de kellemessé is tenni az életet. Az általános műveltségi és művelődés köre eszerint mindig tágul és terjed. A­mi nem azt jelenti, hogy most már­­mindenkinek kell mindent tudnik, én össze kell gyűjteni mindenikünknek­­ a civilisatió minden vívmányát, h­anem­ azt, hogy abban a mindig gazdagodó körben mindenki jobban és jobban ki­választhatja az egyéniségének, hajlamá­nak és tehetségének megfelelő műve­lődési ágat, vagy ágakat, s magát ab­ban vagy azokban vagyoni helyzeté­hez és privát kedvteléséhez képest ki­képezheti. A­ki mindent tud, az rend­szerint semmit sem tud. A kerámiás festészetet, mint egy új művelődési ágat kell tekinteni, mely szép is, hasznos is. A­ki örömmel veszi, — különösen a nők közül — hogy szép és feldíszített edényekkel vegye magát körül, hogy hozzátarto­zóinak új és kedves meglepetéseket szerezzen, s különösen kinek a festé­szethez és rajzhoz máskülönben is kedve van, az ragadja meg az alkal­mat, a kerámiái festészetben nemes szórakozást fog találni. A kerámiái festő-tanműhelynek, vagy jobban mondva az ez irányban buzgólkodó vezetőnek azonban nem e téren van kiválóan hasznos és nehéz feladata. A nehézség­ ezen festészetnek, mint jövedelmező és terjedtebb ipar­­á­g­n­a­k megteremtésében áll. Városunkban erre vonatkozólag semmi nemű rokon iparág nincs, mi az átmenetet és megvalósítást könnyí­tené s talán azt is mondhatjuk, ezen ily iparág előfeltételei is — különösen anyag­ tekintetében — teljesen hiány­zanak. Mire megyünk tehát ezzel, mint új iparággal ? Hogy semmire, azt nem akarjuk mondani, hogy sokra, azt nem merjük hinni.­Vizsgáljuk csak egy kissé az ügyet. Az agyag­ipar nálunk egyátalán nem létezik. A kerámiás festészet , mint ipar —­­ tulajdonkép fejlettebb agyag­ i­p­a­r s így tisztában kell legelőször is azzal lennünk, hogy népünknél, mint teljesen ismeretlen iparág jó ideig bi­zonyos tartózkodással és ellenszenvvel fog az találkozni. Ami csak akkor szűnik meg, ha népünk látja, de saját szemei­vel látja, hogy azon foglalkozás hasz­nos és tisztes jövedelmet h­o­z­ó is. Másodszor a mi ismét tény " r"* —'ly-1“ “j í-diöitése iparosainkra—nézve, csaknem életfeltétel, mert egyes iparágak any­­nyira túl vannak manapság tömve, hogy azokon a leverő és káros verseny miatt tisztesség­gel megélni teljesen lehetetlen. Bármilyen új iparág megteremtésére irányuljon tehát a mozgalom, az vég­telen üdvös és végtelen örvendetes ese­­ményt képez. S ebből a szempontból, ha szakemberek véleménye szerint a mi viszonyaink közepett megteremthető valami ipar —­ most a kerámiás ipar — még­pedig természetes haszonnal és sikerrel, úgy minden közegnek, vá­rosnak, testületnek, társadalomnak és és egyeseknek a megteremtéshez szük­séges erkölcsi és anyagi támogatást nyújtania kell. Ez esetben meg kell teremteni az előfeltételeket, el kell bá­ntani a nehézségeket, el kell oszlatni az ellenszenvet s küzdeni kell a terv­szerűen kijelölt utón lankadatlanul és kitartóan. A kerámiás festő-tanműhely fel­állítását kezdetnek kell venni, de egyút­tal azon jelenségnek is, hogy az arra hivatottak, ez iparágat viszonyaink közt életképesnek tekintik. Mi nem érezzük magunkat jogosítva e felett kételkedni, sőt ellenkezőleg mint szak­­vélemény előtt tisztelettel és bizalom­mal bajlunk meg s nem is mondjuk, mily szép sikert kívánunk e küzde­lemnek. Csak ép e siker miatt kíván­juk a gyakorlatiasság és haszonra va­ló törekvés kiváló figyelembe vételét. Meg kell mutatni, hogy lehet és pe­dig haszonnal lehet ez iparágat nálunk is űzni s akkor fokozatosan növekszik ezen iparágra lépők száma. Addig azon­ban ne is vegyük rossz néven, hogy a szülők gyermekeik jövőjével köny­­nyelmíben nem játszanak s azokat sor­suk bizonytalanságának kitenni nem akarják. A kerámiás festészet nagyon szép dolog, mint luxus-foglalkozás, az arra anyagi képességgel bíróknál, de mint ipart, produktív­ foglalkozás­nak kell tekinteni s speciális mesterséggé kell — ha lehet — tenni. — Mezőrendőrségi törvény. A mező­­rendex­i törvényjavaslat érdekében a földmi­velés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri­­*fix- m­ulltmn­uum­i mezőgazdasági előad­óhoz, gazdasági egyesülethez s kereskedelmi karnak­rához kérdőívet küldött szét, a melyben a mezőgazdasági birtokok elhatárolása, a bir­tokrészek telki szolgalmai, a növénytermelés és fatenyésztés érdekeinek megvédése a káros állatok és ártalmas gyomok miként való közös kiirtása, valamint az állattenyész­tés emelését c­élző intézkedésekre vonatko­zólag számos beható kérdésnek, tárgyalását veti fel. Kerámiás festő-tanműhely. Ezt a hangzatos prim­et viseli azon legújabb vállalat, melyet társadalmunk e­­ves bázisó tagjainak áldozatkészsé­­ge és erre hivatott szakember lelkessége városunkban megteremtett. A részben ipari, részben művészeti vállalat ma még oly szerény alapokon nyugszik, hogy talán megteremtői is csodálkozni fognak, hogy kezdeménye­zésük nyilvános bonczkés alá kerül. Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben. (Ismertetés.) Ez czime annak a monumentális mű­nek, melyet Rudolf trónörökös főh­er­ősség kezdeményezéséből és közremunkálásával Magyarország és Ausztria legkitűnőbb írói készítenek. A tudományos kutatás mai színvonalán álló, népies előadású oly nagy munka kiadá­sára­­— mondja az előrajz, mely a művet megelőzőleg kibocsájtatott — mely az oszt­rák-magyar monarchiának és a benne lakó valamennyi népnek tükre legyen, volt a terv,­ mely Ausztria és Magyarország koronáinak örökösét, Rudolf trónörökös e fenségét már hossszabb ideje foglalkoztatá, így jött létre a jelen irodalmi vállalat, melynek czélja: országokat és népeket is­mertetni, a monarchia határain belül lakó minden népfaj történeti kifejlődését, nyelvét, kultúrája nyilvánulásait a művészetben és tudományokban, munkában, kereskedésben és iparban, sajátszerűségeit népjellemben és szokásokban teljes hűséggel előadni s a né­pies modorban megirottakat művészi kivi­telű rajzokban megeleveníteni. E nagy feladat megoldásához az oszt­rák-magyar monarchia valamennyi népfajából és országából származó legkitűnőbb irodalmi és művészi erők járulnak. A szent István koronája orszá­gait ismertető rész általános vezetéséhez a következők járultak: Haynald Lajos bíbornok-érsek, Pulsz­­ky Ferencz, Berzeviczy Albert, Frak­n­ói Vilmos, Hunfalvy János, Ipolyi Ar­nold püspök, Jókai Mór, Keglevich­ Ist­ván gróf, Nagy Miklós, Miskatovics Jó­zsef, P­a­u­­­e­r Gyula, S­a­l­a­m­o­n F­erencz, Szabó József, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Torma Károly és­ Zichy Je­li­ő gróf. Tekintettel a szent István koronájához tartozó országok külömböző nemzetiségeire, különösen az eth­nographiai részre, többen felszólítottak a horvátok, szlavónok, szerbek, románok, az erdélyi szászok, a tótok, a rut­­hének, a szepesi németek, a bácsmegyei és tem­esvidéki németek, a bolgárok, a zsidók, az örmények és czigányok népisméjének megírására. A magyar rész számára hazánk fő­­városában alakult művészeti bizottság tagjai: Keleti Gusztáv, Benczúr Gyula, N­­a­r­k­á­n­y­i Frigyes, Hegedűs Sándor, Al­é­­­s­z­ö­l­y G­éza, P­é­c­h­i Imre, P­u­l­s­z­k­y Károly, Szalay Imre, A Wekerle Sándor. Az egész mű 14—15 kötetre van ter­vező; mindenik kötet átlag öt évre terjed s­­azonos szöveggel fog megjelenni német és magyar nyelven. A német kiadás szerkesz­tése Weilen J. tanár, kormánytanácsosra, s a magyar kiadásé J­ó­k­a­i Mórra van bízva. » A német kiadásnak nyomatását ’a bécsi cs. kir. udvari és államnyomda vállalta ma­­­gára. A magyar rész és osztrák­­kötetek­­magyar fordítása a magyar királyi államnyom­dában Budapesten nyomatik és adatik ki. A­­fametszetű képeket az e végre újonnan fel­állított műintézetben M­o­r­e­­­­­i Gusztáv tanár vezetése alatt magyar művészek ké­szítik. A mű két ívet, vagyis 62 lapot tartal­mazó füzetekben, a szöveg közé nyomott ké­pekkel, minden hó 1-én és 15-én fog megje­lenni. A munka körülbelül nyolcz-tíz év alatt fog megjelenni. Ezúttal csak az első kötetek és pedig a magyar rész dolgozótársait em­­lítjük. A magyar rész első köteteinél, melyek a történelmi és fejlődési viszonyokat s majd a magyar alföldet ismertetik, eddigelé a kö­vetkező irodalmi munkatársak működnek közre : R­u­d­o­l­f trónörökös, József fő­­herczeg, F­ü­l­ö­p Coburg-Gothai herczeg , továbbá Arany László, Baksay Sándor, Bal­­lagi Aladár, Bartalus István, Beksicsy Gusz­táv, Bunyitay Vincze, Dékány Mihály, Eöt­vös Károly, Fraknói Vilmos, Galgóczy Ká­roly, Géresi Kálmán, Haan Lajos, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hoitsy Pál, Hőke Lajos, Hunfalvy János, Imre Sándor, Jókai Mór, Kerkápoly Károly, Keleti Károly, Ki­rály Pál, Marczali Henrik, Márki Sándor, Mikszáth Kálmán, K. Nagy Sándor, Opris Péter, Pauler Gyula, Pesty Frigyes, Péter Dénes, Pulszky Ferencz, Radvánszky Béla báró, Römer Fluids, Román Sándor, Rónay Jaczint, Salamon Ferencz, Schwicker J. H., Szabó Károly, Szapáry Gyula gróf, P. Szath­­­máry Károly, Szentkláray Jenő, Szilády Áron, Szilágyi Sándor, Thaly Kálmán, Than Ká­roly, Tormay Béla, Tors Kálmán, Trefort Ágoston, Alárosy Gyula, Miss Imre, Zichy Jenő gróf. A rajzokat hazánk kiváló művé­szei készítik. Ki ne sietne egy ily munkát megsze­rezni, a­melyben a monachia minden tarto­mányának éghajlati és természettörténeti al­kotmányos szervezete, szokásai, ipara, gazdá­­szata ismertetve lesz. E munka,mint valódi nép- és családkönyv a népesség minden rétegeibe behatol s a valódi művelődésnek akar úttö­rője lenni. Hiszszük, hogy városunk értelmesebb Reflexió. A toronygombban elhelyezett helyi lapnak azon díszesen kiállított példánya, mely helyi au­toritásaink által jön írva, igen élénk sziliben tünteti elénk a múltat és jelent, de feltünteti egyszersmind a jövő nemze­dék által még pótolandó hiányokat is életünk

Next