Félegyházi Hírlap, 1885 (4. évfolyam, 17-52. szám)
1885-11-22 / 47. szám
IV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 10 krajczár. Megjelenik minden vasárnap. 47. szám. Félegyháza 1885. november 22. Felelős szerkesztő: Dr. Holló Lajos. Laptulajdonos: A Petőfi könyvnyomda társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Vasúti főutcza, Szabó Imreféle ház a társaság nyomdájában. Hirdetések díjszabály szerint. A toronygomb feltétele. 1885. november 21-én. Oly sok várakozás, annyi halogatás után végre tegnap reggel 9 órakor helyeztetett el égi trónusára az ó-templom tornyának gombja és keresztje. Ünnepélyesség nélkül, e nagy katholikus város közönségének csaknem egészen tudta és hite nélkül ment fel a fény és éret, eltakarva nemcsak a fedő lepeltől, de eltakarva a reggeli köd szürke homályától is. Az egyházi személyzet, a hatóság néhány tagja, az arra menő közönség s az iskolából kitódult gyermekseregt vette leginkább körül s követte szemével a magasba, ahonnan emberöltőkön keresztül fog az viszont fénylőn szemébe nézni az egymásután múló generátióknak. A gömbben elhelyezve van mai helyzetünknek leirása, hadd ismerjenek meel abból bennünket késő unokáink. A szellemi kézszorítást, mit azon irat a jelen és jövő között közvetít, úgyis csak kevesen tehetik közülünk valódivá és ténylegessé. Eléggé jelentőséges nap volt ez, városunk életében, népünk vallásos érzületénél és traditióinál fogva. Kár hogy a külső formalitások s az idő alkalomszerű megválasztása—nemidil ilk meg—ez, eseménynek a szükséges és megfelelő ünnepélyességet. De hát a mag is kicsiny, a melyből a százados tölgy terebélyes koronája kihajt. — Nem a kezdeményezés szerénysége tehát, de annak életképessége az, miért a társadalomnak ily — mindenesetre nemes intenziójú — alkotását komoly figyelemre méltatni kell. A kerámiás festő-tanműhelynek kettős czélja van. Először is a társadalomnak előnyösebb körülmények közt lévő tagjainál, a kerámiás festészetet, mint nemes szórakozást, mint az Ízlés nemesítés egyik eszközét behozni és meghonosítani. Másodszor egy új jövedelmező iparágat népünk kebelében megteremteni. Mindkettő nehéz feladat, amelynek megoldását, ha szerény közreműködésünkkel előmozdíthatjuk, szívesen teszszük meg mi is ez irányban kötelességünket. Ami különösen az első czélt illeti, csak örvendünk, ha az általános műveltség mindig új és új elemmel gazdagodik. Volt idő, midőn műveltebb köreinkben, egyedül valamely hangszernek kezelésére fordítottak figyelmet, később a rajz és festészet, majd az ének is tért hódított és a piano-forték mellett az ecset és vászon is segített nemcsak hasznossá, de kellemessé is tenni az életet. Az általános műveltségi és művelődés köre eszerint mindig tágul és terjed. Ami nem azt jelenti, hogy most mármindenkinek kell mindent tudnik, én össze kell gyűjteni mindenikünknek a civilisatió minden vívmányát, hanem azt, hogy abban a mindig gazdagodó körben mindenki jobban és jobban kiválaszthatja az egyéniségének, hajlamának és tehetségének megfelelő művelődési ágat, vagy ágakat, s magát abban vagy azokban vagyoni helyzetéhez és privát kedvteléséhez képest kiképezheti. Aki mindent tud, az rendszerint semmit sem tud. A kerámiás festészetet, mint egy új művelődési ágat kell tekinteni, mely szép is, hasznos is. Aki örömmel veszi, — különösen a nők közül — hogy szép és feldíszített edényekkel vegye magát körül, hogy hozzátartozóinak új és kedves meglepetéseket szerezzen, s különösen kinek a festészethez és rajzhoz máskülönben is kedve van, az ragadja meg az alkalmat, a kerámiái festészetben nemes szórakozást fog találni. A kerámiái festő-tanműhelynek, vagy jobban mondva az ez irányban buzgólkodó vezetőnek azonban nem e téren van kiválóan hasznos és nehéz feladata. A nehézség ezen festészetnek, mint jövedelmező és terjedtebb iparágnak megteremtésében áll. Városunkban erre vonatkozólag semmi nemű rokon iparág nincs, mi az átmenetet és megvalósítást könnyítené s talán azt is mondhatjuk, ezen ily iparág előfeltételei is — különösen anyag tekintetében — teljesen hiányzanak. Mire megyünk tehát ezzel, mint új iparággal ? Hogy semmire, azt nem akarjuk mondani, hogy sokra, azt nem merjük hinni.Vizsgáljuk csak egy kissé az ügyet. Az agyagipar nálunk egyátalán nem létezik. A kerámiás festészet , mint ipar — tulajdonkép fejlettebb agyag ipar s így tisztában kell legelőször is azzal lennünk, hogy népünknél, mint teljesen ismeretlen iparág jó ideig bizonyos tartózkodással és ellenszenvvel fog az találkozni. Ami csak akkor szűnik meg, ha népünk látja, de saját szemeivel látja, hogy azon foglalkozás hasznos és tisztes jövedelmet hozó is. Másodszor a mi ismét tény " r"* —'ly-1“ “j í-diöitése iparosainkra—nézve, csaknem életfeltétel, mert egyes iparágak anynyira túl vannak manapság tömve, hogy azokon a leverő és káros verseny miatt tisztességgel megélni teljesen lehetetlen. Bármilyen új iparág megteremtésére irányuljon tehát a mozgalom, az végtelen üdvös és végtelen örvendetes eseményt képez. S ebből a szempontból, ha szakemberek véleménye szerint a mi viszonyaink közepett megteremthető valami ipar — most a kerámiás ipar — mégpedig természetes haszonnal és sikerrel, úgy minden közegnek, városnak, testületnek, társadalomnak és és egyeseknek a megteremtéshez szükséges erkölcsi és anyagi támogatást nyújtania kell. Ez esetben meg kell teremteni az előfeltételeket, el kell bántani a nehézségeket, el kell oszlatni az ellenszenvet s küzdeni kell a tervszerűen kijelölt utón lankadatlanul és kitartóan. A kerámiás festő-tanműhely felállítását kezdetnek kell venni, de egyúttal azon jelenségnek is, hogy az arra hivatottak, ez iparágat viszonyaink közt életképesnek tekintik. Mi nem érezzük magunkat jogosítva e felett kételkedni, sőt ellenkezőleg mint szakvélemény előtt tisztelettel és bizalommal bajlunk meg s nem is mondjuk, mily szép sikert kívánunk e küzdelemnek. Csak ép e siker miatt kívánjuk a gyakorlatiasság és haszonra való törekvés kiváló figyelembe vételét. Meg kell mutatni, hogy lehet és pedig haszonnal lehet ez iparágat nálunk is űzni s akkor fokozatosan növekszik ezen iparágra lépők száma. Addig azonban ne is vegyük rossz néven, hogy a szülők gyermekeik jövőjével könynyelmíben nem játszanak s azokat sorsuk bizonytalanságának kitenni nem akarják. A kerámiás festészet nagyon szép dolog, mint luxus-foglalkozás, az arra anyagi képességgel bíróknál, de mint ipart, produktív foglalkozásnak kell tekinteni s speciális mesterséggé kell — ha lehet — tenni. — Mezőrendőrségi törvény. A mezőrendexi törvényjavaslat érdekében a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri*fix- mulltmnuumi mezőgazdasági előadóhoz, gazdasági egyesülethez s kereskedelmi karnakrához kérdőívet küldött szét, a melyben a mezőgazdasági birtokok elhatárolása, a birtokrészek telki szolgalmai, a növénytermelés és fatenyésztés érdekeinek megvédése a káros állatok és ártalmas gyomok miként való közös kiirtása, valamint az állattenyésztés emelését célző intézkedésekre vonatkozólag számos beható kérdésnek, tárgyalását veti fel. Kerámiás festő-tanműhely. Ezt a hangzatos primet viseli azon legújabb vállalat, melyet társadalmunk eves bázisó tagjainak áldozatkészsége és erre hivatott szakember lelkessége városunkban megteremtett. A részben ipari, részben művészeti vállalat ma még oly szerény alapokon nyugszik, hogy talán megteremtői is csodálkozni fognak, hogy kezdeményezésük nyilvános bonczkés alá kerül. Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben. (Ismertetés.) Ez czime annak a monumentális műnek, melyet Rudolf trónörökös főherősség kezdeményezéséből és közremunkálásával Magyarország és Ausztria legkitűnőbb írói készítenek. A tudományos kutatás mai színvonalán álló, népies előadású oly nagy munka kiadására— mondja az előrajz, mely a művet megelőzőleg kibocsájtatott — mely az osztrák-magyar monarchiának és a benne lakó valamennyi népnek tükre legyen, volt a terv, mely Ausztria és Magyarország koronáinak örökösét, Rudolf trónörökös e fenségét már hossszabb ideje foglalkoztatá, így jött létre a jelen irodalmi vállalat, melynek czélja: országokat és népeket ismertetni, a monarchia határain belül lakó minden népfaj történeti kifejlődését, nyelvét, kultúrája nyilvánulásait a művészetben és tudományokban, munkában, kereskedésben és iparban, sajátszerűségeit népjellemben és szokásokban teljes hűséggel előadni s a népies modorban megirottakat művészi kivitelű rajzokban megeleveníteni. E nagy feladat megoldásához az osztrák-magyar monarchia valamennyi népfajából és országából származó legkitűnőbb irodalmi és művészi erők járulnak. A szent István koronája országait ismertető rész általános vezetéséhez a következők járultak: Haynald Lajos bíbornok-érsek, Pulszky Ferencz, Berzeviczy Albert, Fraknói Vilmos, Hunfalvy János, Ipolyi Arnold püspök, Jókai Mór, Keglevich István gróf, Nagy Miklós, Miskatovics József, Pauer Gyula, Salamon Ferencz, Szabó József, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Torma Károly és Zichy Jeliő gróf. Tekintettel a szent István koronájához tartozó országok külömböző nemzetiségeire, különösen az ethnographiai részre, többen felszólítottak a horvátok, szlavónok, szerbek, románok, az erdélyi szászok, a tótok, a ruthének, a szepesi németek, a bácsmegyei és temesvidéki németek, a bolgárok, a zsidók, az örmények és czigányok népisméjének megírására. A magyar rész számára hazánk fővárosában alakult művészeti bizottság tagjai: Keleti Gusztáv, Benczúr Gyula, Narkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Alészöly Géza, Péchi Imre, Pulszky Károly, Szalay Imre, A Wekerle Sándor. Az egész mű 14—15 kötetre van tervező; mindenik kötet átlag öt évre terjed sazonos szöveggel fog megjelenni német és magyar nyelven. A német kiadás szerkesztése Weilen J. tanár, kormánytanácsosra, s a magyar kiadásé Jókai Mórra van bízva. » A német kiadásnak nyomatását ’a bécsi cs. kir. udvari és államnyomda vállalta magára. A magyar rész és osztrákkötetekmagyar fordítása a magyar királyi államnyomdában Budapesten nyomatik és adatik ki. Afametszetű képeket az e végre újonnan felállított műintézetben Morei Gusztáv tanár vezetése alatt magyar művészek készítik. A mű két ívet, vagyis 62 lapot tartalmazó füzetekben, a szöveg közé nyomott képekkel, minden hó 1-én és 15-én fog megjelenni. A munka körülbelül nyolcz-tíz év alatt fog megjelenni. Ezúttal csak az első kötetek és pedig a magyar rész dolgozótársait említjük. A magyar rész első köteteinél, melyek a történelmi és fejlődési viszonyokat s majd a magyar alföldet ismertetik, eddigelé a következő irodalmi munkatársak működnek közre : Rudolf trónörökös, József főherczeg, Fülöp Coburg-Gothai herczeg , továbbá Arany László, Baksay Sándor, Ballagi Aladár, Bartalus István, Beksicsy Gusztáv, Bunyitay Vincze, Dékány Mihály, Eötvös Károly, Fraknói Vilmos, Galgóczy Károly, Géresi Kálmán, Haan Lajos, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hoitsy Pál, Hőke Lajos, Hunfalvy János, Imre Sándor, Jókai Mór, Kerkápoly Károly, Keleti Károly, Király Pál, Marczali Henrik, Márki Sándor, Mikszáth Kálmán, K. Nagy Sándor, Opris Péter, Pauler Gyula, Pesty Frigyes, Péter Dénes, Pulszky Ferencz, Radvánszky Béla báró, Römer Fluids, Román Sándor, Rónay Jaczint, Salamon Ferencz, Schwicker J. H., Szabó Károly, Szapáry Gyula gróf, P. Szathmáry Károly, Szentkláray Jenő, Szilády Áron, Szilágyi Sándor, Thaly Kálmán, Than Károly, Tormay Béla, Tors Kálmán, Trefort Ágoston, Alárosy Gyula, Miss Imre, Zichy Jenő gróf. A rajzokat hazánk kiváló művészei készítik. Ki ne sietne egy ily munkát megszerezni, amelyben a monachia minden tartományának éghajlati és természettörténeti alkotmányos szervezete, szokásai, ipara, gazdászata ismertetve lesz. E munka,mint valódi nép- és családkönyv a népesség minden rétegeibe behatol s a valódi művelődésnek akar úttörője lenni. Hiszszük, hogy városunk értelmesebb Reflexió. A toronygombban elhelyezett helyi lapnak azon díszesen kiállított példánya, mely helyi autoritásaink által jön írva, igen élénk sziliben tünteti elénk a múltat és jelent, de feltünteti egyszersmind a jövő nemzedék által még pótolandó hiányokat is életünk