Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-12 / 37. szám

V. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 37. Félegyháza 1886. szeptember 12. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvény­társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. A mezőgazdák jogbiztositási szövetkezete. Az elemek elleni harczhoz még egy másik h­arcz is járult, — a ma­gyar mezőgazdának a gazdasági vál­sággal is kell küzdeni. E kettős h­arcz igénybe veszi a magyar mezőgazdának úgy szellemi, mint anyagi erejét, és a magyar mező­gazda szinte belefáradt már az egyen­lőtlen küzdelembe. De hát nem lehet mindenki tan­­felügyelő, meg kataszteri igazgató,­­ nem különösen az a sok ember, a­ki Magyarországon mezőgazdasággal fog­lalkozik. A­ki magyar mezőgazdának szü­letett, annak mint magyar mezőgazdá­nak kell meghalni is. A kérdés tehát elég határozott, úgy van feltéve, hogy élni vagy hal­ni? S ez a tudat, kell, hogy tettre serkentse a magyar mezőgazdát, kell, hogy megedzze még erősebb küzdel­mekre­ is. Épen azért nekem szilárd meg­győződésem az, hogy a magyar me­zőgazda-osztály, mely egy évezreden át erős gyökeret vert itt e földön, Magyarország földén, nem fog­ elesni, nem fog elbukni a küzdelemben, ha­nem igenis erős akarattal, vas kitar­tással ki fogja vívni jogát az életre. Lassanként, lépésről-lépésre fogja ki­vívni, de ki fogja vívni, mert nem le­het az, hogy a­hol „annyi erő, oly szent akarat,“ ott a küzdelmet diadal ne kövesse. Ezen reményben — és mert azt hi­szem, hogy a magyar mezőgazdát egy lépéssel közelebb akarják vinni a dia­dalhoz azok, a­kik a „légbiztosítási szövetkezet“ eszméjét megpendítették,—­­néhány szóval felhívom gazdáink fi­gyelmét az ezen szövetkezet érdekében megindult mozgalomra. A szövetkezetek, — mint azt nem régen a mezőgazdasági hitelszövetke­zetek ellen irt, s a központ által ilyen szövetkezetnek városunkban le­endő megalakításával megbizott helyi tekintélyek által is magukévá tett (? — Szerk.) két czikkemben is kife­jeztem —­ szolgálhatnak bizonyos czé­­lokat, és pedig kitünően, de meg kell választani a czélt, a­mire azok alakít­hatók. A hordárok szövetkezete, mely a nélkül, hogy tagjaira terhet róna, a szövetkezeti tagok solidaritása által a közönségnek biztosítékot, tagjainak pe­dig keresetet nyújt, bír jogosultsággal. Az iparosoknak a nyers­anyag beszer­zése, s tagjainak úgyszólván a beszer­zési áram­ kiszolgálása ezé­ljából ala­kult szövetkezetei indokoltak. Ép­­gy a magyar gazdáknak oly czélból ala­kulandó szövetkezete, hogy az őket jégverés által érhető kár tekintetében solidaritásban álljanak, vagy­is hogy az egyes szövetkezeti tagoknak jég által okozott kár, általuk mint közös veszteség­ viseltessék, szintén jogosult és indokolt. Jogosult és indokolt, mert míg egy részről ezen szövetkezetnél a biz­tonságot nem az alaptőke, hanem a magyar mezőgazdák összeségének so­­lidaritása adja meg, addig másrészről kétségtelen, hogy az évenként pénztá­rába folyandó biztosítási díjak fedezni fogják azon kiadásokat, a­melyek kár­térítés, üzleti költségek czimén a szö­vetkezetet terhelni fogják. A magyar mezőgazdák jogbiztosítási szövetkezete tehát, úgyszólván minden alaptőke nélkül, vagy igen csekély alaptőkével is megalakulhat s így tagjaira terhet nem ró. Ezen utóbbi állítás bizonyítására legyen elég csak annyit említenem, hogy maguk a jégbiztosítással foglal­kozó biztosító társulatok is bevallják, hogy a jégbiztosítási üzlet reájuk néz­ve veszteséggel nem jár, sőt olykor nyereséget is hoz. Már­pedig ha a biztosító társaságok — a­kik a kárbecslések körül lépten-nyomon ká­­rosíttatnak és a­kik óriási s költséges apparátussal dolgoznak — még jöve­delmet is tudnak a jégbiztosításból­­ produkálni, mennyivel inkább nyere­séges vállalat lesz a magyar mező­­gazdák jégbiztosítási szövetkezete, mely­nek — minden mezőgazda tagja lévén, millió szem vigyáz érdekeire és a melynek úgy a kárbecslések körüli, mint egyéb üzleti kiadásai sokkal cse­kélyebbek lesznek, mint a most mű­ködő számtalan biztosító társaságé. Hozzá bizonyos az, hogy a szö­vetkezet létrejötte esetén a jégbiztosí­tások száma nőni fog s igy a szövet­kezetek bevétele s nyeresége is na­gyobb teend­ő a biztositó társaságok bevételei s nyereségénél. Az már most a kérdés, hogy ér­­demes-e a magyar mezőgazdáknak szö­vetkezetté alakulni? s a kínálkozó nye­reség indokoltá teszi-e ezt? Igen is érdemes. A magyar me­zőgazdáknak szövetkezete ha létrejön, tetemesen le fogja szállítani a biztosí­tási díjakat. Mert feltéve, hogy a ma­gyar mezőgazdák jogbiztosítási szövet­kezete a biztosítási díjakat és oly ma­gas összegben szabja meg, mint a­mily magas összegben azt most a biztosító társulatok szedik, akkor nyereségül marad a magyar mezőgazdáknak első­sorban az az összeg, a­melyet megta­karítanak azzal, hogy csak a valódi károkat térítik meg, — nyereségül ma­rad továbbá az az összeg, a­mit — a kár­becsléseket mindig helybeli becsüsök által eszközöltetvén — a kárbecslők utazási s­zapdíjaiban megtakarítanak és mennyivel az üzleti kiadások a most működő számtalan biztosítási intézetek üzleti kiadásainál kevesebbre rúgnak, s végre nyereségül marad az az összeg, a­mit mint nyereséget ez időszerűit a­­ biztosító társaságok vágnak zsebre. Ezen­­ nyereséget azután a magyar mezőgazd r­dák jégbiztosítási szövetkezete — mint­­ nem nyerészkedő czélra alakult szövet­kezet — a biztosított összegek ará­nyában kioszthatja tagjai között, vagy I betudhatja azoknak a biztosítási díjak- I ba, melyek ily formán tetemesen mér­sékeltetni fognak. Ha már most figyelembe vesszük még azt, hogy a mezőgazdák jégbiz­tosítási szövetkezetének megalakulása esetén azok összeségének, vagy lega­lább jó részének termése a jégverés ellen — és­pedig az eddiginél tetemesen olcsóbb díjakért — biztosítva lesz, s így a magyar mezőgazda-osztály jövedel­mének biztonsága fokoztatik, kiadásai­nak mértéke pedig csökkentetik; to­vábbá, ha meggondoljuk azt, hogy a magyar mezőgazdák­ jégbiztosítási szö­vetkezetének megalakulása esetén a magyar mezőgazda-osztály maga ha­tározza meg azon módozatokat is, me­lyek szerint esetleges kárának mennyi­sége konstatáltassék, akkor lehetetlen be nem látnunk, hogy a magyar mező­gazdák jogbiztosítási szövetkezete egy valóban áldásos és a magyar mező­gazda-osztályt a gazdasági válság el­leni küzdelemben jelentékenyen segítő intézmény leend. Ennyit egyelőre. Az eszme­díj és az érdekében megindítandó mozgalom még csak most van keletkezőben. Gondolkodja­nak felette mezőgazdáink, és mint az ország több vidékén tették, tartsanak e tárgyban értekezletet. Hányják meg ott a dolgot, és midőn határozatukat meghozzák, vegyék figyelembe, hogy a­mint fentebb is mondom, lépésről­­lépésre lehet csak haladni, és hogy ha csak egy lépést is haladhatnak előre, annál kevesebb marad a­miért még küzdeniük kell. Befejezésül még csak egyet. — Én a magyar mezőgazdáknak helyes alapokra fektetett jégbiztosítási szö­vetkezetének megalakulását annak je­léül venném, hogy a magyar mező­gazdaosztály tenni akar és tenni tud, és ezen jelenséget örömmel üdvözölném, az azonban levetőleg fog reám hatni, ha a szövetkezet nem lesz létesíthető. Pedig gazda nem vagyok s közvetle­nül e kérdés engem nem érint. Azok, a­kik határozatra hivatják, ítéljék meg, hogy mi ennek a konzekventiája. Dr. Zámbó Géza, Battenberg Sándor: Szép ember a nők szemében, derék hős a katonai kritikában, szeretett uralkodó az országlásban — ez az oka, hogy párat­lan rokonszenvvel fogadtatik mindenütt, mióta országvesztetté lett. Ez az oka, hogy a fővárosban történt átutaztában lelkesülten leabczagolták az orosz konzult, a muszka politikát s a muszka czárt, a­ki miatt Sándor herczeg trónját önként elhagyni kényszerült. Felesleges leírni azt a lelkesült fogad­tatást, melyben az önmagát száműző feje­delem a fővárosi vasút­állomáson részesült, felesleges elmondanunk élettörténetét s en­nek most lejátszódott tragikus jelenetét, tudja azt minden újságolvasó. De azt nem felesleges felemlíteni, hogy az országából talán örökre kiköltözött hős fejedelem, költözése alkalmával vámjunkat is érintette. S nem felesleges felemlíteni, hogy ez alkalmat nem használtuk fel, hogy láthassunk egy száműzött fejedelmi nagy­ságot, kit tisztelni tanult Európa s kit most az egész művelt contingens meleg rokonszenvvel kisér búcsú útján. Ilyen nagyságot meglátni, nem a köz­napi kíváncsiság ösztönöz. Ez kulturai dolog. A mai szélesebb körű műveltség el nem engedi szaladni az alkalmat, hogy — a­ki teheti — láthassa azt, ki egy világrész érdeklődését tudta felkelteni maga iránt. És­­ minket félegyháziakat még a kisvárosias kíváncsiság se vitt ki az indóházhoz, hol csötörtökön ebéd után 1 óra körül utazott át Sándor fejedelem. Hogy Péterin, vagy Pákán nem várta a közönség a fejedelmet, azt érteni lehet, de ezt a példát nekünk nem volt szükség követni. Vagy talán nem volt róla tudomásunk elő­re? Ez nem mentség. Ha tudta Temesvár, Sze­ged s Kecskemét (hol tömeges nép üdvö­zölte), mi is tudhattuk volna. Dehát persze mégse tudtuk, mert mi szakasztott olyanok vagyunk, mint Ausztria, mely a nagy Napóleon szerint „mindig elké­sik egy háborúval s egy eszmével.“ Nos hát mi a háborút ezúttal elengedtük volna, de az eszmét (Sándor fejedelem megte­kintésére nézve) sajnálni lehet, hogy sen­ki fel nem vetette. —1. Hazugság! Hazugság minden itt a földön, Merő hazugság itt a lét, Az élet álom s a halálon Túl, vár az élet újra még ! Hazudsz, midőn fülembe súgod, Hogy szived mily forrón szeret, Mert jól tudom, hogy hiúságból Ölelsz csak által engemet! Hazudok én is, hogyha versben Leirom nagy szerelmemet, Oh, mert hisz’ az oly véghetetlen, Hogy azt leírni nem lehet! Catullus, Huszárság városunkban. Huszárt látni, mindenütt jelentőséges valami. Főképen nálunk, hol legfeljebb egy két földinket látjuk időnkint hazatérni hu­szár uniformisban egy-két napi űrlandra. De teljes felszerelésben egész csapat huszárt, a nélküle el se képzelhető paripán ülve, ritkán lehet látni alkalmunk. Innen az oka, hogy e gavallér lovas­ság időnkénti átvonulása mindig eseményt képez városunkban. Ilyen esemény 2-szer is fordult elő a lefolyt héten. Volt is néző­jük elég úgy a férfi, mint a női nemből. Az esemény érdekességéhez nagyban hoz­zájárult az a változatosság, hogy az átvo­nuló huszárok egyik csapata a honvédség, másika pedig a közös hadsereg köréből való volt. De a fő jelleg mindkettőnél ugyanaz: mindkettő huszár s mindkettő magyar. A 4-ik honvédhuszár ezrednek Kecs­keméten állomásozó törzse és 2-ik osztálya — a békésgyulai dandárgyakorlatokra utaztá­­ban — f. hó 6-án reggeli 9 órakor érkezett városunkba. Tudva lévén, hogy az érkező huszár­ság egy napig városunkban pihen, az in­­telligentia köréből az érkező nap reggelén töb­ben kilovagoltak s már a határon vendége­kül üdvözölték a portól lepett hadfiakat. A város alatt, élén Jeszenszky őrnagygyal a helybeli honvéd tisztikar várta az érke­zőket s üdvözölte szívélyesen. Beérkezve a városba a polgárság adott a honvédhuszárság iránti rokonszenvének kifejezést azzal, hogy segédkezett az elszál­lásolásnál s igyekezett magának fogni ha csak egy szál huszárt is. Betetőzte pedig az igazi szívélyes fo­gadást az, hogy este az itt időző huszártisztek tiszteletére a Hattyú kertben lakoma rendez­­tetett, melyen a helybeli honvédtisztikaron kivül az intelligentia számos és tekintélyes tagja jelent meg. A lakoma alatt csakhamar megeredt a toasztok árja s sziporkázott az igazi jó magyar kedély mindaddig, mignem az ün­nepelt tisztikar egyik szeretetreméltó tagja, Szeles József úr nyirettyűje más tónust nem adott. Ekkor aztán megváltozott a helyzet képe­s jó magyar szokás szerint a mulató társaság minden tagja sírt, vagy ne­vetett, a mint Szeles úrnak hegedűje diktálta. Reggeli 6 órakor aztán megszólalt­a a hivó kürt és sietett mindenki mégegyszer kaczintani, mégegyszer kezet fogni a bú­csúzó huszár-tisztikar tagjaival, a kik aztán szivélyes Isten hozzádot mondva a mieink­nek — hisszük, hogy egy jól eltöltött nap emlékével — lóra ültek s igazi lovas bra­­vourral kiszakítva magokat a tőlük megválni nem akaró jó barátok köréből, tova vágtat­tak. Hozza Isten őket mielőbb vissza kö­rünkbe ! A mintegy 60 tagból álló kedélyes társaság így reggeli 6 óráig maradt együtt s ha egyéb nem, ez tanúbizonyságot tesz arról, hogy a­kik a lakomában részt vettek, nagyon de nagyon jól mulattak. A honvéd-huszárok eltávozása után pár napra jött a másik transport, a közös had­sereg 13-ik huszárezredének két csapata.

Next