Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-09-12 / 37. szám
V. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 37. Félegyháza 1886. szeptember 12. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. A mezőgazdák jogbiztositási szövetkezete. Az elemek elleni harczhoz még egy másik harcz is járult, — a magyar mezőgazdának a gazdasági válsággal is kell küzdeni. E kettős harcz igénybe veszi a magyar mezőgazdának úgy szellemi, mint anyagi erejét, és a magyar mezőgazda szinte belefáradt már az egyenlőtlen küzdelembe. De hát nem lehet mindenki tanfelügyelő, meg kataszteri igazgató, nem különösen az a sok ember, aki Magyarországon mezőgazdasággal foglalkozik. Aki magyar mezőgazdának született, annak mint magyar mezőgazdának kell meghalni is. A kérdés tehát elég határozott, úgy van feltéve, hogy élni vagy halni? S ez a tudat, kell, hogy tettre serkentse a magyar mezőgazdát, kell, hogy megedzze még erősebb küzdelmekre is. Épen azért nekem szilárd meggyőződésem az, hogy a magyar mezőgazda-osztály, mely egy évezreden át erős gyökeret vert itt e földön, Magyarország földén, nem fog elesni, nem fog elbukni a küzdelemben, hanem igenis erős akarattal, vas kitartással ki fogja vívni jogát az életre. Lassanként, lépésről-lépésre fogja kivívni, de ki fogja vívni, mert nem lehet az, hogy ahol „annyi erő, oly szent akarat,“ ott a küzdelmet diadal ne kövesse. Ezen reményben — és mert azt hiszem, hogy a magyar mezőgazdát egy lépéssel közelebb akarják vinni a diadalhoz azok, akik a „légbiztosítási szövetkezet“ eszméjét megpendítették,—néhány szóval felhívom gazdáink figyelmét az ezen szövetkezet érdekében megindult mozgalomra. A szövetkezetek, — mint azt nem régen a mezőgazdasági hitelszövetkezetek ellen irt, s a központ által ilyen szövetkezetnek városunkban leendő megalakításával megbizott helyi tekintélyek által is magukévá tett (? — Szerk.) két czikkemben is kifejeztem — szolgálhatnak bizonyos czélokat, és pedig kitünően, de meg kell választani a czélt, amire azok alakíthatók. A hordárok szövetkezete, mely a nélkül, hogy tagjaira terhet róna, a szövetkezeti tagok solidaritása által a közönségnek biztosítékot, tagjainak pedig keresetet nyújt, bír jogosultsággal. Az iparosoknak a nyersanyag beszerzése, s tagjainak úgyszólván a beszerzési áram kiszolgálása ezéljából alakult szövetkezetei indokoltak. Épgy a magyar gazdáknak oly czélból alakulandó szövetkezete, hogy az őket jégverés által érhető kár tekintetében solidaritásban álljanak, vagyis hogy az egyes szövetkezeti tagoknak jég által okozott kár, általuk mint közös veszteség viseltessék, szintén jogosult és indokolt. Jogosult és indokolt, mert míg egy részről ezen szövetkezetnél a biztonságot nem az alaptőke, hanem a magyar mezőgazdák összeségének solidaritása adja meg, addig másrészről kétségtelen, hogy az évenként pénztárába folyandó biztosítási díjak fedezni fogják azon kiadásokat, amelyek kártérítés, üzleti költségek czimén a szövetkezetet terhelni fogják. A magyar mezőgazdák jogbiztosítási szövetkezete tehát, úgyszólván minden alaptőke nélkül, vagy igen csekély alaptőkével is megalakulhat s így tagjaira terhet nem ró. Ezen utóbbi állítás bizonyítására legyen elég csak annyit említenem, hogy maguk a jégbiztosítással foglalkozó biztosító társulatok is bevallják, hogy a jégbiztosítási üzlet reájuk nézve veszteséggel nem jár, sőt olykor nyereséget is hoz. Márpedig ha a biztosító társaságok — akik a kárbecslések körül lépten-nyomon károsíttatnak és akik óriási s költséges apparátussal dolgoznak — még jövedelmet is tudnak a jégbiztosításból produkálni, mennyivel inkább nyereséges vállalat lesz a magyar mezőgazdák jégbiztosítási szövetkezete, melynek — minden mezőgazda tagja lévén, millió szem vigyáz érdekeire és a melynek úgy a kárbecslések körüli, mint egyéb üzleti kiadásai sokkal csekélyebbek lesznek, mint a most működő számtalan biztosító társaságé. Hozzá bizonyos az, hogy a szövetkezet létrejötte esetén a jégbiztosítások száma nőni fog s igy a szövetkezetek bevétele s nyeresége is nagyobb teendő a biztositó társaságok bevételei s nyereségénél. Az már most a kérdés, hogy érdemes-e a magyar mezőgazdáknak szövetkezetté alakulni? s a kínálkozó nyereség indokoltá teszi-e ezt? Igen is érdemes. A magyar mezőgazdáknak szövetkezete ha létrejön, tetemesen le fogja szállítani a biztosítási díjakat. Mert feltéve, hogy a magyar mezőgazdák jogbiztosítási szövetkezete a biztosítási díjakat és oly magas összegben szabja meg, mint amily magas összegben azt most a biztosító társulatok szedik, akkor nyereségül marad a magyar mezőgazdáknak elsősorban az az összeg, amelyet megtakarítanak azzal, hogy csak a valódi károkat térítik meg, — nyereségül marad továbbá az az összeg, amit — a kárbecsléseket mindig helybeli becsüsök által eszközöltetvén — a kárbecslők utazási szapdíjaiban megtakarítanak és mennyivel az üzleti kiadások a most működő számtalan biztosítási intézetek üzleti kiadásainál kevesebbre rúgnak, s végre nyereségül marad az az összeg, amit mint nyereséget ez időszerűit a biztosító társaságok vágnak zsebre. Ezen nyereséget azután a magyar mezőgazd rdák jégbiztosítási szövetkezete — mint nem nyerészkedő czélra alakult szövetkezet — a biztosított összegek arányában kioszthatja tagjai között, vagy I betudhatja azoknak a biztosítási díjak- I ba, melyek ily formán tetemesen mérsékeltetni fognak. Ha már most figyelembe vesszük még azt, hogy a mezőgazdák jégbiztosítási szövetkezetének megalakulása esetén azok összeségének, vagy legalább jó részének termése a jégverés ellen — éspedig az eddiginél tetemesen olcsóbb díjakért — biztosítva lesz, s így a magyar mezőgazda-osztály jövedelmének biztonsága fokoztatik, kiadásainak mértéke pedig csökkentetik; továbbá, ha meggondoljuk azt, hogy a magyar mezőgazdák jégbiztosítási szövetkezetének megalakulása esetén a magyar mezőgazda-osztály maga határozza meg azon módozatokat is, melyek szerint esetleges kárának mennyisége konstatáltassék, akkor lehetetlen be nem látnunk, hogy a magyar mezőgazdák jogbiztosítási szövetkezete egy valóban áldásos és a magyar mezőgazda-osztályt a gazdasági válság elleni küzdelemben jelentékenyen segítő intézmény leend. Ennyit egyelőre. Az eszmedíj és az érdekében megindítandó mozgalom még csak most van keletkezőben. Gondolkodjanak felette mezőgazdáink, és mint az ország több vidékén tették, tartsanak e tárgyban értekezletet. Hányják meg ott a dolgot, és midőn határozatukat meghozzák, vegyék figyelembe, hogy amint fentebb is mondom, lépésrőllépésre lehet csak haladni, és hogy ha csak egy lépést is haladhatnak előre, annál kevesebb marad amiért még küzdeniük kell. Befejezésül még csak egyet. — Én a magyar mezőgazdáknak helyes alapokra fektetett jégbiztosítási szövetkezetének megalakulását annak jeléül venném, hogy a magyar mezőgazdaosztály tenni akar és tenni tud, és ezen jelenséget örömmel üdvözölném, az azonban levetőleg fog reám hatni, ha a szövetkezet nem lesz létesíthető. Pedig gazda nem vagyok s közvetlenül e kérdés engem nem érint. Azok, akik határozatra hivatják, ítéljék meg, hogy mi ennek a konzekventiája. Dr. Zámbó Géza, Battenberg Sándor: Szép ember a nők szemében, derék hős a katonai kritikában, szeretett uralkodó az országlásban — ez az oka, hogy páratlan rokonszenvvel fogadtatik mindenütt, mióta országvesztetté lett. Ez az oka, hogy a fővárosban történt átutaztában lelkesülten leabczagolták az orosz konzult, a muszka politikát s a muszka czárt, aki miatt Sándor herczeg trónját önként elhagyni kényszerült. Felesleges leírni azt a lelkesült fogadtatást, melyben az önmagát száműző fejedelem a fővárosi vasútállomáson részesült, felesleges elmondanunk élettörténetét s ennek most lejátszódott tragikus jelenetét, tudja azt minden újságolvasó. De azt nem felesleges felemlíteni, hogy az országából talán örökre kiköltözött hős fejedelem, költözése alkalmával vámjunkat is érintette. S nem felesleges felemlíteni, hogy ez alkalmat nem használtuk fel, hogy láthassunk egy száműzött fejedelmi nagyságot, kit tisztelni tanult Európa s kit most az egész művelt contingens meleg rokonszenvvel kisér búcsú útján. Ilyen nagyságot meglátni, nem a köznapi kíváncsiság ösztönöz. Ez kulturai dolog. A mai szélesebb körű műveltség el nem engedi szaladni az alkalmat, hogy — aki teheti — láthassa azt, ki egy világrész érdeklődését tudta felkelteni maga iránt. És minket félegyháziakat még a kisvárosias kíváncsiság se vitt ki az indóházhoz, hol csötörtökön ebéd után 1 óra körül utazott át Sándor fejedelem. Hogy Péterin, vagy Pákán nem várta a közönség a fejedelmet, azt érteni lehet, de ezt a példát nekünk nem volt szükség követni. Vagy talán nem volt róla tudomásunk előre? Ez nem mentség. Ha tudta Temesvár, Szeged s Kecskemét (hol tömeges nép üdvözölte), mi is tudhattuk volna. Dehát persze mégse tudtuk, mert mi szakasztott olyanok vagyunk, mint Ausztria, mely a nagy Napóleon szerint „mindig elkésik egy háborúval s egy eszmével.“ Nos hát mi a háborút ezúttal elengedtük volna, de az eszmét (Sándor fejedelem megtekintésére nézve) sajnálni lehet, hogy senki fel nem vetette. —1. Hazugság! Hazugság minden itt a földön, Merő hazugság itt a lét, Az élet álom s a halálon Túl, vár az élet újra még ! Hazudsz, midőn fülembe súgod, Hogy szived mily forrón szeret, Mert jól tudom, hogy hiúságból Ölelsz csak által engemet! Hazudok én is, hogyha versben Leirom nagy szerelmemet, Oh, mert hisz’ az oly véghetetlen, Hogy azt leírni nem lehet! Catullus, Huszárság városunkban. Huszárt látni, mindenütt jelentőséges valami. Főképen nálunk, hol legfeljebb egy két földinket látjuk időnkint hazatérni huszár uniformisban egy-két napi űrlandra. De teljes felszerelésben egész csapat huszárt, a nélküle el se képzelhető paripán ülve, ritkán lehet látni alkalmunk. Innen az oka, hogy e gavallér lovasság időnkénti átvonulása mindig eseményt képez városunkban. Ilyen esemény 2-szer is fordult elő a lefolyt héten. Volt is nézőjük elég úgy a férfi, mint a női nemből. Az esemény érdekességéhez nagyban hozzájárult az a változatosság, hogy az átvonuló huszárok egyik csapata a honvédség, másika pedig a közös hadsereg köréből való volt. De a fő jelleg mindkettőnél ugyanaz: mindkettő huszár s mindkettő magyar. A 4-ik honvédhuszár ezrednek Kecskeméten állomásozó törzse és 2-ik osztálya — a békésgyulai dandárgyakorlatokra utaztában — f. hó 6-án reggeli 9 órakor érkezett városunkba. Tudva lévén, hogy az érkező huszárság egy napig városunkban pihen, az intelligentia köréből az érkező nap reggelén többen kilovagoltak s már a határon vendégekül üdvözölték a portól lepett hadfiakat. A város alatt, élén Jeszenszky őrnagygyal a helybeli honvéd tisztikar várta az érkezőket s üdvözölte szívélyesen. Beérkezve a városba a polgárság adott a honvédhuszárság iránti rokonszenvének kifejezést azzal, hogy segédkezett az elszállásolásnál s igyekezett magának fogni ha csak egy szál huszárt is. Betetőzte pedig az igazi szívélyes fogadást az, hogy este az itt időző huszártisztek tiszteletére a Hattyú kertben lakoma rendeztetett, melyen a helybeli honvédtisztikaron kivül az intelligentia számos és tekintélyes tagja jelent meg. A lakoma alatt csakhamar megeredt a toasztok árja s sziporkázott az igazi jó magyar kedély mindaddig, mignem az ünnepelt tisztikar egyik szeretetreméltó tagja, Szeles József úr nyirettyűje más tónust nem adott. Ekkor aztán megváltozott a helyzet képes jó magyar szokás szerint a mulató társaság minden tagja sírt, vagy nevetett, a mint Szeles úrnak hegedűje diktálta. Reggeli 6 órakor aztán megszólalta a hivó kürt és sietett mindenki mégegyszer kaczintani, mégegyszer kezet fogni a búcsúzó huszár-tisztikar tagjaival, a kik aztán szivélyes Isten hozzádot mondva a mieinknek — hisszük, hogy egy jól eltöltött nap emlékével — lóra ültek s igazi lovas bravourral kiszakítva magokat a tőlük megválni nem akaró jó barátok köréből, tova vágtattak. Hozza Isten őket mielőbb vissza körünkbe ! A mintegy 60 tagból álló kedélyes társaság így reggeli 6 óráig maradt együtt s ha egyéb nem, ez tanúbizonyságot tesz arról, hogy akik a lakomában részt vettek, nagyon de nagyon jól mulattak. A honvéd-huszárok eltávozása után pár napra jött a másik transport, a közös hadsereg 13-ik huszárezredének két csapata.