Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

évfolyam. Félegyházi­­ Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 7. szám. Félegyháza, 1886. február 14. Laptulajdonos: A Petőfi könyvnyomda részvény­társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: G­y­u­l­ai (Novaszel) János. Egy tanügyi kérdés. A népnevelés terén mindegyikünk­nek egy a kívánságunk : hogy népne­velésünk legyen minél jobb és minél tökél­etesebb. Bárki segítsen elő bennünket ez irányban kifejtett működésünkben, azt örömmel üdvözöljük soraink között. Egyház vagy állam, egyesek vagy testületek hozzanak áldozatokat népnevelés­ünk érdekében, hálával te­kintünk rájuk, mert a népnevelés nem egyeseknek, nem is a városnak privát ügye, hanem az a nemzeti mű­v­e- l­ő­d­é­s önzetlen és szent ügye. És ha­bár frázist látszunk is mondani, kijelent­jük, hogy a­ki a népi nevelésért fárad és áldoz, az a hazáért áldozik és fárad. Az 1868-iki törvényhozás a nagy Eötvös bölcsességével állapította meg a tanítás szabadságát és kötelességét. Ezen törvényhozás fektette egyenlő és liberális elvekre a népnevelés ügyét Magyarországon. S ha az, Eötvös által megalkotott törvény utolsó betűig tel­jesedésbe megy, akkor meg van oldva a kulturális kérdés hazánkban s ak­kor el van érve itt a magyar faj ál­landó és megdönthetlen fölénye mű­veltsége és szellemi kincsei által. Mi a népnevelés ügyét összes ügyeink között legfontosabbnak tekint­jük s azért nem szeretjük azt sokszor szóba hozni, mert nem szeretnénk ama thémát megunatni közönségünkkel. De nem szeretj­ük az e téren felmerült­­súrlódásokat sem, mert ha az erők még itt is egymás ellen működnek, úgy bizony­­nyára megmaradunk azon átkos stag­­náczióban, a­melyből ma már kibonta­kozni látszunk. Az iskolaügy reorganizatiója leg­közelebb szőnyegre kerül, akkor fo­gunk azzal mi is tüzetesen foglalkozni. Most csak egy félreértést akarunk tisz­tázni s ez­ a város supremácziójának kérdése is ábláink felett. Ezt mi egyáltalán nem tekintjük controvers kérdésnek: a város feltét­lenül rendelkezik az általa felállí­tott és fentartott iskolák felett. E fe­lett még a vitának lehetőségét engedjük részünkről meg, sem , mely iskola-hatóság anyagilag és szellemileg áldoz az ő iskoláiért az u­r­a is azon iskoláknak s a ten­derezésnek és intézkedésnek minden jogát gyakorolhatja. Biztosíthatja ezt számára a 68-iki törvény, mely egye­seknek, felekezeteknek és városoknak megadja az iskola felállítás és fentar­­tás szabadságát és jogát. Miféle jog illet tehát meg más hatóságot a várossal szemben. A f­e­l­­ügyeleti jog, ennél sem több, sem kevesebb. És mindez nemcsak akadémiai diskussió, hanem tanü­gyünknek lénye­gébe vágó kérdés! Népnevelési ügyün­ket csak egy képes előbbre vinni, he­lyes és egészséges iskola­szervezet: a tanerők feletti erőteljes de igazságos fegyelem, szakértő útbaigazítás és el­lenőrzés számukra, az iskolai viszo­nyoknak a paedagógia követelményei szerint való berendezése azok feletti egységes és éles áttekintés, alkalmaz­kodás a helyi körülményekhez és fej­lődő viszonyokhoz. Ezt fejezi az ki, hogy: jó iskola­­szervezet. A­ki ezt nem akarja, az nem akarhatja nevelésügyünknek gyökeres fejlesztését sem. A városnak tehát, ha már felállí­totta iskoláit és azokat — hála Isten — folyton fejleszti, ezen helyes szer­vezetnek megteremtésére kell gondol­nia. Van immár öt osztályú központi fiúiskolánk, négy osztályú központi leányiskolánk, minden tizednek és há­rom tanya­kerületnek van már beren­dezett iskolája, gondoskodni kell most már mindenesetre arról, hogy mindezen iskolákban a tanítás egyöntetűen foly­jon, a tanerők szakszerűen tanítsanak, szóval legyen egység és lélek iskola­ügyünkben. ,Ezt csak az iskolák felett álló szakember, egy külön népiskolai igazgató adhatja meg. — Mert az adóügyi tanácsnok úrnak elég az anyagiak feletti gondoskodás, a taní­tásba beleszólni sem joga, sem köte­lessége. — Az iskolaszék nem a min­dennapi vezetést viszi, — Isten ment­sen meg azt testületre bízni, — hanem csak a hatósági jogokat gyakorolja. A legfontosabb teendő tehát megma­rad az iskola­igazgató számára. Eddig is volt igazgató és ma is van, ha tehát ez irányban felszólalunk és kifogásokat teszünk, — mondják — csak az eddigi irány és személyek ellen akarunk vele vágást tenni De kine­k volna ez eszében? Ki akarna az egyház ellen és annak tiszteletre méltó személyei el­len támadást intézni ? Senki. Nincs arra nekünk semmi szükségünk. Nem arról van tehát szó, hanem arról, hogy fejlődő tanügyünk, foly­ton szaporodó iskoláink most már meg­követelik, hogy tisztán ezen fog­­lalko­zásna­k élő szak­em­ber áll­jon iskoláink mindennapi veze­tésének élére. — A plébános igen derék, jólelkű és művelt ember lehet, de más a foglalkozása, más a pályája, mások kötelességei, semhogy az összes népiskolák igazgatóságának állását úgy betölthetné, a­mint azt betölteni kellene. Nem mondunk ezzel nagy dolgot, mert városunk polgármes­tere is jeles ember lehet, jó népiskolai igazgató mégsem lenne belőle, egysze­rűen azért, mert van neki a nélkül is elég dolga s az igazgatói dolgokhoz sem ideje, sem megfelelő szakkértelme nincs. Régebben talán jó volt az akként is, de ma már nem jól van és nem lehet jól, mert ahhoz az álláshoz nem lignitas kell többé, hanem reggeltől­­estig tartó fárasztó és prózai munka. És­kol van hol van már az. Imi a népiskolák igazgatósága a plébánosi állással össze volna kötve? Sehol, leg­feljebb némely hátramaradt faluban. Városokban bizonnyára nincs. Hisz a vallásos oktatás nem követeli ezt meg, mert a plébános úgy sem tanít egy órát sem, hanem a vallás-oktatást hivatott segédlelkészek végezik s ma­guknak a tanítóknak is kell azt­­ végezniük. E szerint a helyzet tisztán ez: a jó népnevelés jó iskolai szervezetet, a­­ jó iskolai szervezet pedig egy éber, munkás és szakértő főt igényel. A vá­­­­rosnak tehát, mikor tanügyeiért áldoz,­­ az iskolai szervezet jóságára és befe­jezettségére első­sorban kell gondol­nia. Neki joga és kötelessége a tan­erőkről és a tanítás minél nagyobb si­keréről gondoskodni s igy az iskola­­igazgatóját is, a ki az iskolaszervezetnek feje, szakközege által ő választja meg. A püspöki szabályzat megállapít­hatja, hogy az iskolaigazgatót az egy­házi hatóság nevezi ki, de ezzel ezen hatóság túllép a felügyeleti jogkörön és belevág az intézkedési jogba, be­levág az iskolaszéknek törvény ál­tal megállapított jogaiba. Az 1876. XXVIII. t. ez. 9. §-a az iskolákat az iskolaszék alá helyezi, a 13. §. elren­deli, hogy a tanítókat, tehát a tanerő­ket, ezen iskolaszék válassza, végre ezen § 2.) pontja kimondja, hogy ezen jogokat a felekezeti hatóság szabályza­ta nem érintheti s az iskolaszéktől el nem veheti.­­Értsük meg tehát valahára egymást és ne praetenciáljon nálunk senki olyan jogot, a­mely őt meg nem illeti és a város s annak hatósági közegeit ne akarjuk törvényes jogaiban kisebbíteni. Mert itt nemcsak egy üres jogról van szó, hanem legelső­sorban is arról, hogy a népnevelésnek valódi érdekeit a régi után többé el nem érhetjük s a változott viszonyokhoz alkalmaz­kodni kötelességünk.­­ Az iskolaszék nem akart fontos­kodni, hogy most egy ily kinevezés jogossága, vagy jogtalanságának kér­désébe bele­menjen, mert meggyőző­dése, hogy is­­k újjászervezésének kérdését n­a m­­­el­y el­kell kezdeni. És az iskolaügyek egy­öntetű megbeszélése és ezzel az isko­laszervezet szabatos kidolgozása lehet azon alkalom, a mikor az igazgatóság kérdése sok más fontos kérdéssel együtt eldöntendő lesz. Dr. H. L. — A magyarországi háziipar fokoza­tos terjedéséről és fejlesztéséről tartott elő­adást dr. Herich Károly szakosztályi elnök az országos iparegyesület „háziipar szakosz­tályában“ febr. 7-én. Előadásában érinti az 1876. évi statisztikai kongresszust, a nőipar­­kiállítást és az országos kiállítást, mindenüt vázolva a háziipar által tett hódításokat. A háziipar az orsz. kiállításon meglepően volt képviselve s joggal mondta rá egy bécsi Máé? J­á­­­c­z 4 Királynői példa. Na, ha már királynőről van szó, annak példáját követni akad elég nő. Egy párját ritkító példa követéséül hadd álljanak itt az alábbi sorok, melyekben egy elismert divat­­szakértő azt állítja, a jelenlegi olasz király­néról, hogy az öltözködésben Margit ki­rálynénak a világon nincs párja. Érdekes lesz megismerkednünk e le­írás alapján az olasz királyné ruházkodásá­val, a­mi a szeretetreméltó nőt a legkedve­zőbb világításban állítja elénk. Köztudomású dolog, hogy Victor Emá­­nuel derék király, derék katona, de ir­galmatlanul rosz financier volt. Halálakor az apja örökébe ült lovagias Umberto egy országot s vele országra szóló családi adós­ságot vett át. A hálás Olaszország késznek nyilatkozott ugyan a hősies király adóssá­gainak átvállalására, de Umbertó ebbe nem egyezett bele. Hogy terhelné családi adós­ságokkal sokféle teher alatt nyögő népét ! Megkezdődött a királyi palotában az önkén­tesen felvállalt takarékosság rendszere, s ebben Margit királyné ment elöl jó példá­val s a mi fő, jó kedvvel. A háztartására ki­szabott összeg egy király­nőhöz valóban csekély volt. Azt pedig nem tehette, hogy „az ő szegényeit“ foszsza meg a megszokott alamizsnától. Nem volt más hátra, mint a legegyszerűbb ruhában járni, olyanokban, melyeket az olasz ipar állít elő. Menyasszony­ korában kereken kijelent­­ette udvarhölgyei előtt, hogy ő csak oly ruhát vesz magára, a­mit népe állít elő. S mikor ezek végkétségbeesésükben azt az ellenvetést tették, hogy a kívánt időre az olasz szabók és divatárusok készen sem lesznek a kívánt kelengyével, „jól van — válaszolt — rendeljétek hát meg ezt az egyet Párisban, de kikötöm, hogy a meg­rendelés olasz közvetítő útján történjék, hadd legyen a megrendelésből ennek is haszna.“ Azóta a királyné pazar fényű éksze­­­rein kívül, melyekért nem kellett pénzt ki­adni, a legegyszerűbb ruhákat viseli. Egy közönséges bankárné szabószámlája teteme­sen felülmúlja az olasz királynéét. Hja persze, mert Margit királynénak jelszava: „T­akar­osan — takaré­kosa­n.“ Ez a példa eléggé követésre méltó: 1- ör azoknak, kik a Margit királynőéhez hasonló családi-anyagi bajokból jószerével kibontakozni akarnak, 2- ör azoknak, kik kedvező anyagi hely­zetüknél fogva a hazai ipart pártolni van­nak hivatva. Álarc­os bál. Derengő, titkos félhomályban, Sötét bíborfüggöny mögött, Egy büszke mór oszlopra dőlve, Merengek, mint egy száműzött, Ki sirba vágyik megtörötten . . . Pedig csengő kaczaj zaja, Virágok édes illata, Hiú bék­árja leng köröttem, S vidám nép tarka serege, Akár csak egy tündérrege . . . Emitt hősök fényes mezében, Ős Róma délczeg if­ja mind; A kéz dárdát pörget megint, Mely elporladt a sir ölében. — Fényárban úszó nagy királyok . . . Csillár sugár a hull reájok. Fölségök bája megigéz — Itt néhány szép sennóra lebben; Ej­szem ragyog, gyémántnál szebben, S hajlong virgoncz spanyol vitéz. Szép odaliszk igéző arczán Sűrű fátyol omlik alá; Kitartón vette üldözőbe Egy ös­­szakálú perzsa sah. Jő majd egy ájtatos zarándok, Egy égbe vágyó remete, Ki minden múló földi vágyat Buzgó imába temete; De im feled imát, hitet — S egy czifra hölgy után siet, Honnan jövel te ég csodája, Te fényes, büszke bajadér, Kinek hevítő csókjáért, Száz trón zúdulna föld porába ? S te, szent Bráhmának büszke papja, Ma oly derűs — zord homlokod . . . Semiramis, te Bábel napja, — Ki ifjak éltét rabolod, Ha ott pihentek kebleden, —­­Szólj, mit kérész e víg helyen ! Nem szólnak ők, de szól a dallam, éjen­g méla, majd szilaj zene, Két suttogás epedre, halkan, Hamis kaczaj vegyül bele. Es száll az illat röpke árja Mámorba ringatón felém, Légyottra hívó hő fohászok Repülnek bűvölő lehén . . . De mindez oly visszás nekem, Kényben ragyog borús szemem . . . Oh e sok hős, dicső levente, Mind nyápicz bálvitéz csupán, S ki ott ragyog királyi mezbe, Máskor monoklié Don Juan. Bukott erény hervadt virága Majmolja szűz Lucrécziát, ... Igen, ily örült karnevál ma Az élet, az egész világ! Kivül: virág, fény és sugár, Belül: feneketlen mocsár ! v­ertek, a vig poéta ott van !­ S egy lenge sylphid száll felém. „Mi bánt ma téged, óh szegény, Búsulva egy sötét sarokban! És mit jelent e gúny szemedben ? Alarcz az, óh jól ismerünk . . . Frakkod szilaj tánczban lebegjen fel aztán és kaczints velünk, Kerüljön el a bu­s a gond!11 —

Next