Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-23 / 21. szám

IV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvény­társaság. Félegyháza 1886. május 23. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Gyulai János. Városi mérnöki hivatal. Az előző számainkban kifejtettek­hez, még az eszmelánczolatnál fogva, hozzá kell tennünk, hogy a szabályo­zási munkálatok kiváló mértékben techni­­kai munkálatok, melyeket szakképzett mérnökök h­ivatják csak keresztülvinni. De nemcsak ezen munkálatoknak, már az eszméknek is ily köze­gektől kellene eredniük és nem laiku­soktól, a minőknek bizonnyára magun­kat is tartjuk. Mi az oka azonban, hogy sem az eszmék nem arról az oldalról vettetnek fel, sem pedig a már felvetett kérdé­sek­­megoldása nem egy ily nagy mé­retű város viszonyainak megfelelő ? Mert ha legnagyobb elfogulatlan­sággal vesszük is­ a dolgot, be kell látnunk, hogy mindenütt, a­hol szo­rosan technikai kérdésekről van szó, minek nemcsak az építkezések és váro­si belső munkálatok, hanem még jobban a nagyköltséggel készített külső ország­utak, a­melyekbe ezrek és ezrek do­battak, továbbá a vízszabályozási mun­kálatok, mondjuk, be kell látnunk, hogy mindezen dolgoknál, technikai szempont­ból véve, gyakori tévedések és hiányos­ságok merülnek fel. Hogy mind­ennek mi az oka, arra nagyon egyszerű megfelelni. Oka az, hogy a technikai erők vá­rosunkban nincsenek olyan számmal képviselve, a­mily számban azoknak okvetlenül képviselve kellene lenniük. Van vasód­tukban­ egy ínernök, a­ki ily nagy vagyoni forgalmú városnál a magán­személyek mérnöki dolgait is alig győzi végezni, a­kit ha a be­jelentéstől egy-két hétre a polgárok birtokaikra kivihetnek, s vele ott a szükséges mérnöki munkálatot elvé-­­­geztethetik, — nagyon szerencséseknek érezhetik magukat. — Nyilvánvaló te­hát, hogy a magán ügyködés a városi mérnök idejét nagy mértékben leköti,­­ úgy annyira, hogy épen a városi mun­kálatokra kevés ideje marad. Azonkívül a városi mérnök, daczá­ra annak, hogy a várostól évi 400 frt. fizetést húz és kiküldetések esetén napdíjat kap, az olyan városi dolgok­ba, melyeknél a tervezgetések, felvé­telek stb., kellően honorálva nincsenek, nem nagy kedvvel megy bele, azok reá nézve — az általános emberi ter­mészetnél fogva­­—­ elég kellemetlen terhet képeznek. Csak innen magya­rázható meg, hogy a városi mérnök pl. a lapunkban felvetett eszmét a vá­ros szabályozása és rendezése tekinte­tében, melynél az eszméknek is inkább tőle kellett volna eredniök, nem hogy pártolta volna, de nyilvánosan perhor­­reskálta s azoknak szép egymásután­ban leendő megvalósítását, a mint azt mi kívántuk, nem hogy előmozdítaná, de — a mi már bizonnyára elfogultság — azok felvetéséért lapunkat is, a­mely szerinte a városnak csak kárára és megszégyenítésére van (!), nyilvánosan elítélte. Hát ez természetesen privát vélemény, s csak annyiban jellemző, a­minek bizonyítására fel is hoztuk, hogy a városi mérnök, nagy privát elfog­laltsága mellett fizetése és napidíjai daczára — a városi munkák ellá­tását, különösen az ingyenes tervezgetéseket csak tehernek tekinti, a­melyet — hacsak lehet —­­­e r­á­z­n­i a­k­a­r. Ez azonban természe­tes dolog és a helyzetből folyó. Igazság ugyan ezen álláspontban nincs, mert épen a város választása által van a mérnök számára biztosítva ama bizonyára megérdemelt szép jö­vedelem, mely itt az egyetlen mér­nököt, bárki lenne az, érné. A város­­ által történt elválasztás tehát egy mo­nopolizált helyzetet teremt a mérnök számára, a­mi másutt például a tiszti ügysznél nincs meg, mert kiváló ügyvédek nagyobb számmal vannak még, kik hasonló ügyködésre jogosítvák. Azért a városi mérnöktől már ezen hely­zetnél fogva méltán elvárhatja a város, hogy az ő dolgainak, ha még ingyen kellene is, bizonyos kevés időt szen­teljen. De nem ebben fekszik a dolog kiindulási pontja, hanem abban, hogy teljes képtelenség úgy a privát ügy­ködést, mint a városi technikai mun­kálatokat, a­melyek folyton és folyton szaporodnak, egy szakember által elvégeztetni. Azonkívül az is képtelen­ség, hogy ott, a­hol az életben ellen­mondások, érdekellentétek vannak, a másik fél a szakember tanácsától meg legyen fosztva azért, mert csak egy szakember van, a­ki véleményét már egy más irányban nyilvánította. Ezen csak úgy lehet segíteni, h­a a város még egy mérnöki állást r­e­n­d­s­z­e­r­e­s­í­t. Az a pár száz forint, a­mibe e többlet kerülne, bőven meg­sérül ama hiányok és tévedések kike­rülése által, melyek a közdolgoknál technikai szempontból eddig oly bőven előállottak. E czélból egyszerűen a szervezési szabályrendeletet szükséges oda módo­­sítani, hogy „egy“ mérnök helyett „két“ mérnök választandó akkénte,mint pl. a tiszti orvosoknál van. Fizetésü­ket, tekintettel a külön utalványozandó napidíjakra, és privát praxisra ,csekély összegben lehet megszabni s mint a tiszti ügyésznél van, esetleg „tisztelet­­díjjá“ átalakítani. E helyett inkább a napidíja­kat kell emelni és magasabb összegben megállapítani. Mindenesetre egy égető bajon se­gít ez­által városunk képviselőtestülete, a­melynek kötelessége úgy a város­nak, mint polgároknak érdekeit az elő­álló szükséghez képest előmozdítani. Ezen szükséglet pedig már régen elő­állott, a­mit egy 25 ezer lakosságú nagy forgalmú városnál — azt hisszük — alig kell bővebben indokolni. A városi mérnöki hivatal jelen szervezetében sem a város érdekének, sem a polgárok magán­igényeinek nem felel meg és hogy megfeleljen, am­ihor a szervezési szabályrendeletet kell a fenti értelemben átalakítani és ez­zel egy második mérnöki állás rend­szeresítését kell véglegesen sanktionálni. ” A földmivelésü­gyi miniszter a ko­­lumbácsi legyek tárgyában a következő fi­gyelmeztetést küldötte a hatóságokhoz: „A kolumbácsi legyek ellen czélszerűnek bi­zonyult védekezésmódokat és óvó eljárá­sokat már elejétől fogva mindjárt alkal­mazni kell, még mielőtt a legyek nagyobb rajokban megjelennének. E védekezésmódok és óvó eljárások közül leginkább a követ­kezők ajánlhatók: a) Még mielőtt a legyek nagyobb tömegekben mutatkoznának, a mar­hákat csak este, naplemente után kell a le­ T á 1 0 I á. Fekete és kalap. — Kor-K­arez. — A mi a király fején a korona, az a férjnek a kalap: a hatalom jelvénye. Ez éles megkülönböztetés a férfi és nő sövege közt azért vívi, mert az isten a férfit kalap­, a nőt pediglen konty­ alá teremtette. Nem is volt az rosszul megteremtve, dehát Rus­­seauként „minden elfajul az ember kezei között“: ma­napság már „konty­ alá valónak“ mondjuk a bort, mely csak a férfiak szá­mára terem , s viszont a női fej bele­emanczipálódott a kalapba, melyet eredetileg csak a férfi fejére szánt a teremtő. Ez már így van, ezen nem lehet vál­toztatni, mert a nő-kultusz erősen megve­tette alapját a nő-uralomnak, a nők hatalma folyton női, a magán­élet s a politika egy­aránt érzi a női befolyást. Maholnap — nem tudom — nem mi férfiak jutunk-e konty alá, mert a nők minden áron törekszenek kalap alá jutni, legforróbb ambícziójuk, hogy kalapot viseljenek. S­e vágyuk, törekvésük nem is ok nélküli, mert a kalapviselő nőknek férjeik felett több a hatalmuk, mint azon nőké, kik csak a fékez­ő­ig emelkednek. Annyi azonban bizonyos, hogy a férfiak nem óhajtanak kalaptalanittatni s még ke­vésbé akarják fejüket feketébe juttatni, mert biz az nekik nem való, de még nem is állna nekik — komolyabb tekintetből — valami csinosan; s minthogy az is bizonyos, hogy a nők se mondanak most már le a kalapról semmi áron: ebből aztán az kö­vetkezik, hogy kiüt a nagy háború s örökös marad a harcz a férfi és nő között a kala­­lapért. Ki veszti el a harczot? Bizonyosan az, a melyik félnek majd kevesebb lesz a hadi taktikája. Már pedig a nők híresek a taktikáról minden tekintet­ben s ha győzni találnak, akkor igazán igá­ba vonják a férfiakat s fejekbe dobják a „fékezőt,“ melynek tulajdonképen „fékező“ hi­vatása lesz. Minden a nőktől fog függni ezentúl: ők szabályozzák — a földi dolgok mellett még — a nap- és időjárást is, ha akarják: verőfény, vagy eső lesz, ha akarják: vihar lesz, ha komolyan akarják: jégverés, vagy havazás lesz s ha még komolyabban akarják : elfagy minden s ha elfagy minden, akkor saját erejükből újra teremtenek mindent. Ilyen a kalap hatalma, — — ha női kezekbe kerül! Nem kell hát aggódni az idei frigy miatt sem, mert az elfagyott gyümölcs helyett kapunk másikat. Élénk reményt nyújt erre a legutóbbi párisi divattudósítás, mely azt mondja, hogy „az idei nyáron a hölgyek főleg gy­ü­m­ö­l­c­s­c­s­e­l fogják diszittetni kalapjaikat. Gondoskodva lesz mindenféle ízlésről (édes, savankás, fa­nyar? — Szedő.), a művirág-gyárakban már is ezrével készítik a szőlőt, a szedret, az epret és ribizlit lombostól és virágostól.“ (A gyök­érzet és a fatörzs persze elmarad, mert hisz azok nem fagytak el.) — „Lesz az ujdi­­vatú kalapokon — mint a tudósítás mondja — még paprika is, mely már is a legkereset­tebb kalapdisz“. (Ez utóbbi bizony elég pi­káns, akár diszre, akár ízre­­nézve, s még talán jobban is veszi ki magát a kalapon, mint az eczetes böbönben.) Na, de ne szólj szám! . . . nem aka­rok lázadó lenni a női kalap ellen, nem foglalkozom vele tovább, a világ folyását mért akadályoznám meg, ha nem bírom. Van annyi eszem, hogy vele tartok a több­séggel s beállók kortesnek a nők közé, ke­zembe ragadom a zászlót s kiáltom érczes hangon, hogy: fékezőt (fékező értelemben) sohasem teremtett az isten a nők számára, megilleti őket a kalap épúgy, mint a férfit, viseljék egészséggel (de nem merészséggel), bájjal (de nem bajjal), kecsesel (de nem csellel)! Ebbéli korteskodásomért nem ké­rek díjul egyebet, csak egy kis pohárka édes reményt ahhoz, hogy hölgyeink nem kárhoztatják múzeumi szerepre a féketőt. Mert lássák kérem : a fékető alatt születnek 21. gelére hajtani és onnan már napfelkelte előtt ismét hazaterelni, b) Nappali istállózás ideje alatt az istálló ajtaja elé ganéjból, nedves rőzséből stb. erősen füstölgő, lassan égő tü­zet kell rakni, melynek füstje a legyeket az istállóba való betolakodástól visszatartja, c) Ha a marhát, a sürgős mezei munka mi­att nem nélkülözhetvén, a kolumbácsi legy­ek daczára is a szabadba kell hajtanunk, akkor az állatnak kevéssé szőrös részeit, vagy a­hol a szőr kevésbbé simán lapul le, pl. fejét, nyakát, lábait, sz­ügyét, hasát és ivarszerveit petróleummal, zsírral (akár friss, akár avas), olajjal, vagy másféle zsíros anyagokkal ken­jük be; a bekenésre különböző bódító nö­vényeket és azoknak főzeteit (péld. belén­­dek, nadragulya, dohány stb.) is fel lehet használni. d) Ha a marhák nappal is a sza­badban legelnek, akkor azokat a bekenésen kívül, a­melyet semmi esetre sem szabad elmulasztani, — szétszórva kell legeltetni, és pedig a mennyiben lehet, patakok köze­lében, itt-ott erősen füstölgő tüzeket is taná­csos rakni, a melyeknek sűrű füstjét a le­gyektől kinzott marhák ösztönszerüleg felke­resik. A mi a kolumbácsi legyektől megtá­madott marhák gyógykezelését illeti, erre nézve egészen biztos szerrel nem rendelke­zünk, de mindamellett vannak némely köny­­nyen alkalmazható szerek, a­melyek az ösz­­szecsípett marhák kezelésére és megmenté­sére gyakran czélszerűeknek bizonyulnak. Ilyen szerek: a hideg viz, mely borogatás, vagy fürdő gyanánt alkalmaztatik, valamint mindenféle zsiros és olajos anyagok, ha tisz­ták és nem avasak. E zsírokat, vagy olajo­kat 1—2%-os cárból­ vagy salicylsavval kell keverni s a keverékkel az állat testét be­dörzsölni, különösen ügyelve a legyek csí­pésétől támadt daganatokra és sebekre. Aján­latos szer továbbá a mészviz és olaj egyen­lő arányokban elkeverve, melylyel a meg­támadott állat az előbbi módon kezelendő. E mellett a beteg állatnak jó táplálékot kell adni és azt hideg friss tiszta vizzel gyakran megkínálni.“ Néhány czikk a gyümölcsészet érdekében. ír. Az előadottakból igen természetesnek fog látszani a gyümölcsészettel komolyan foglalkozó fők azon törekvése, hogy a gyü­mölcsfajok mindennemű tulajdonait számba­a legnemesebb eszmék, nemesebbek — mint a kalap alatt. — Minden nemesebb eszme gyönge mag, mely gyöngéd ápolást s férfias védelmet igényel. A félegyházi hölgyeknél nem veszett még el a fekező, meg van hozzá a kalap is: viseljék amazt otthon, emezt a házon ki­­vül, szülemlitsék meg a nemes eszméket a családi tűzhelynél s beszéljék meg egy­más közt, pl. vizitek alkalmával, — az eszmék megvalósítása végett aztán férfiasan fel a kalappal! ki a társadalmi élet közterére! s majd tapasztalni fogják, mily nagy a hatal­ma a feketőnek, ha — — csak másod­sorban következik utána a kalap. Eszmetárs eszmetáró báró Táró Ambró. Szeressünk . . . Szeressünk, a­míg tart az élet, Míg szivünk végkél­ ki nem ég, Ne fojtsuk vissza azt a lángot, Mi szivünk rejtekében él . . . Az évek gyorsan elröpülnek, S szép ifjúságunk oda van: Reánk dobnak egy kapa­ földet És elenyészünk nyomtalan. Ki tudja, már a holnap együtt Talál-e minket, czimborák ! S melyikünk előtt dönti fel a Halál a borral teli pohárt ? Ne nézzünk hát az asztal alá.

Next