Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1886-05-23 / 21. szám
IV. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvénytársaság. Félegyháza 1886. május 23. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Gyulai János. Városi mérnöki hivatal. Az előző számainkban kifejtettekhez, még az eszmelánczolatnál fogva, hozzá kell tennünk, hogy a szabályozási munkálatok kiváló mértékben technikai munkálatok, melyeket szakképzett mérnökök hivatják csak keresztülvinni. De nemcsak ezen munkálatoknak, már az eszméknek is ily közegektől kellene eredniük és nem laikusoktól, a minőknek bizonnyára magunkat is tartjuk. Mi az oka azonban, hogy sem az eszmék nem arról az oldalról vettetnek fel, sem pedig a már felvetett kérdésekmegoldása nem egy ily nagy méretű város viszonyainak megfelelő ? Mert ha legnagyobb elfogulatlansággal vesszük is a dolgot, be kell látnunk, hogy mindenütt, ahol szorosan technikai kérdésekről van szó, minek nemcsak az építkezések és városi belső munkálatok, hanem még jobban a nagyköltséggel készített külső országutak, amelyekbe ezrek és ezrek dobattak, továbbá a vízszabályozási munkálatok, mondjuk, be kell látnunk, hogy mindezen dolgoknál, technikai szempontból véve, gyakori tévedések és hiányosságok merülnek fel. Hogy mindennek mi az oka, arra nagyon egyszerű megfelelni. Oka az, hogy a technikai erők városunkban nincsenek olyan számmal képviselve, amily számban azoknak okvetlenül képviselve kellene lenniük. Van vasódtukban egy ínernök, aki ily nagy vagyoni forgalmú városnál a magánszemélyek mérnöki dolgait is alig győzi végezni, akit ha a bejelentéstől egy-két hétre a polgárok birtokaikra kivihetnek, s vele ott a szükséges mérnöki munkálatot elvé-geztethetik, — nagyon szerencséseknek érezhetik magukat. — Nyilvánvaló tehát, hogy a magán ügyködés a városi mérnök idejét nagy mértékben leköti, úgy annyira, hogy épen a városi munkálatokra kevés ideje marad. Azonkívül a városi mérnök, daczára annak, hogy a várostól évi 400 frt. fizetést húz és kiküldetések esetén napdíjat kap, az olyan városi dolgokba, melyeknél a tervezgetések, felvételek stb., kellően honorálva nincsenek, nem nagy kedvvel megy bele, azok reá nézve — az általános emberi természetnél fogva— elég kellemetlen terhet képeznek. Csak innen magyarázható meg, hogy a városi mérnök pl. a lapunkban felvetett eszmét a város szabályozása és rendezése tekintetében, melynél az eszméknek is inkább tőle kellett volna eredniök, nem hogy pártolta volna, de nyilvánosan perhorreskálta s azoknak szép egymásutánban leendő megvalósítását, a mint azt mi kívántuk, nem hogy előmozdítaná, de — a mi már bizonnyára elfogultság — azok felvetéséért lapunkat is, amely szerinte a városnak csak kárára és megszégyenítésére van (!), nyilvánosan elítélte. Hát ez természetesen privát vélemény, s csak annyiban jellemző, aminek bizonyítására fel is hoztuk, hogy a városi mérnök, nagy privát elfoglaltsága mellett fizetése és napidíjai daczára — a városi munkák ellátását, különösen az ingyenes tervezgetéseket csak tehernek tekinti, amelyet — hacsak lehet —e rázni akar. Ez azonban természetes dolog és a helyzetből folyó. Igazság ugyan ezen álláspontban nincs, mert épen a város választása által van a mérnök számára biztosítva ama bizonyára megérdemelt szép jövedelem, mely itt az egyetlen mérnököt, bárki lenne az, érné. A város által történt elválasztás tehát egy monopolizált helyzetet teremt a mérnök számára, ami másutt például a tiszti ügysznél nincs meg, mert kiváló ügyvédek nagyobb számmal vannak még, kik hasonló ügyködésre jogosítvák. Azért a városi mérnöktől már ezen helyzetnél fogva méltán elvárhatja a város, hogy az ő dolgainak, ha még ingyen kellene is, bizonyos kevés időt szenteljen. De nem ebben fekszik a dolog kiindulási pontja, hanem abban, hogy teljes képtelenség úgy a privát ügyködést, mint a városi technikai munkálatokat, amelyek folyton és folyton szaporodnak, egy szakember által elvégeztetni. Azonkívül az is képtelenség, hogy ott, ahol az életben ellenmondások, érdekellentétek vannak, a másik fél a szakember tanácsától meg legyen fosztva azért, mert csak egy szakember van, aki véleményét már egy más irányban nyilvánította. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha a város még egy mérnöki állást rendszeresít. Az a pár száz forint, amibe e többlet kerülne, bőven megsérül ama hiányok és tévedések kikerülése által, melyek a közdolgoknál technikai szempontból eddig oly bőven előállottak. E czélból egyszerűen a szervezési szabályrendeletet szükséges oda módosítani, hogy „egy“ mérnök helyett „két“ mérnök választandó akkénte,mint pl. a tiszti orvosoknál van. Fizetésüket, tekintettel a külön utalványozandó napidíjakra, és privát praxisra ,csekély összegben lehet megszabni s mint a tiszti ügyésznél van, esetleg „tiszteletdíjjá“ átalakítani. E helyett inkább a napidíjakat kell emelni és magasabb összegben megállapítani. Mindenesetre egy égető bajon segít ezáltal városunk képviselőtestülete, amelynek kötelessége úgy a városnak, mint polgároknak érdekeit az előálló szükséghez képest előmozdítani. Ezen szükséglet pedig már régen előállott, amit egy 25 ezer lakosságú nagy forgalmú városnál — azt hisszük — alig kell bővebben indokolni. A városi mérnöki hivatal jelen szervezetében sem a város érdekének, sem a polgárok magánigényeinek nem felel meg és hogy megfeleljen, amihor a szervezési szabályrendeletet kell a fenti értelemben átalakítani és ezzel egy második mérnöki állás rendszeresítését kell véglegesen sanktionálni. ” A földmivelésügyi miniszter a kolumbácsi legyek tárgyában a következő figyelmeztetést küldötte a hatóságokhoz: „A kolumbácsi legyek ellen czélszerűnek bizonyult védekezésmódokat és óvó eljárásokat már elejétől fogva mindjárt alkalmazni kell, még mielőtt a legyek nagyobb rajokban megjelennének. E védekezésmódok és óvó eljárások közül leginkább a következők ajánlhatók: a) Még mielőtt a legyek nagyobb tömegekben mutatkoznának, a marhákat csak este, naplemente után kell a le T á 1 0 I á. Fekete és kalap. — Kor-Karez. — A mi a király fején a korona, az a férjnek a kalap: a hatalom jelvénye. Ez éles megkülönböztetés a férfi és nő sövege közt azért vívi, mert az isten a férfit kalap, a nőt pediglen konty alá teremtette. Nem is volt az rosszul megteremtve, dehát Russeauként „minden elfajul az ember kezei között“: manapság már „konty alá valónak“ mondjuk a bort, mely csak a férfiak számára terem , s viszont a női fej beleemanczipálódott a kalapba, melyet eredetileg csak a férfi fejére szánt a teremtő. Ez már így van, ezen nem lehet változtatni, mert a nő-kultusz erősen megvetette alapját a nő-uralomnak, a nők hatalma folyton női, a magánélet s a politika egyaránt érzi a női befolyást. Maholnap — nem tudom — nem mi férfiak jutunk-e konty alá, mert a nők minden áron törekszenek kalap alá jutni, legforróbb ambícziójuk, hogy kalapot viseljenek. Se vágyuk, törekvésük nem is ok nélküli, mert a kalapviselő nőknek férjeik felett több a hatalmuk, mint azon nőké, kik csak a fékezőig emelkednek. Annyi azonban bizonyos, hogy a férfiak nem óhajtanak kalaptalanittatni s még kevésbé akarják fejüket feketébe juttatni, mert biz az nekik nem való, de még nem is állna nekik — komolyabb tekintetből — valami csinosan; s minthogy az is bizonyos, hogy a nők se mondanak most már le a kalapról semmi áron: ebből aztán az következik, hogy kiüt a nagy háború s örökös marad a harcz a férfi és nő között a kalalapért. Ki veszti el a harczot? Bizonyosan az, a melyik félnek majd kevesebb lesz a hadi taktikája. Már pedig a nők híresek a taktikáról minden tekintetben s ha győzni találnak, akkor igazán igába vonják a férfiakat s fejekbe dobják a „fékezőt,“ melynek tulajdonképen „fékező“ hivatása lesz. Minden a nőktől fog függni ezentúl: ők szabályozzák — a földi dolgok mellett még — a nap- és időjárást is, ha akarják: verőfény, vagy eső lesz, ha akarják: vihar lesz, ha komolyan akarják: jégverés, vagy havazás lesz s ha még komolyabban akarják : elfagy minden s ha elfagy minden, akkor saját erejükből újra teremtenek mindent. Ilyen a kalap hatalma, — — ha női kezekbe kerül! Nem kell hát aggódni az idei frigy miatt sem, mert az elfagyott gyümölcs helyett kapunk másikat. Élénk reményt nyújt erre a legutóbbi párisi divattudósítás, mely azt mondja, hogy „az idei nyáron a hölgyek főleg gyümölcscsel fogják diszittetni kalapjaikat. Gondoskodva lesz mindenféle ízlésről (édes, savankás, fanyar? — Szedő.), a művirág-gyárakban már is ezrével készítik a szőlőt, a szedret, az epret és ribizlit lombostól és virágostól.“ (A gyökérzet és a fatörzs persze elmarad, mert hisz azok nem fagytak el.) — „Lesz az ujdivatú kalapokon — mint a tudósítás mondja — még paprika is, mely már is a legkeresettebb kalapdisz“. (Ez utóbbi bizony elég pikáns, akár diszre, akár ízrenézve, s még talán jobban is veszi ki magát a kalapon, mint az eczetes böbönben.) Na, de ne szólj szám! . . . nem akarok lázadó lenni a női kalap ellen, nem foglalkozom vele tovább, a világ folyását mért akadályoznám meg, ha nem bírom. Van annyi eszem, hogy vele tartok a többséggel s beállók kortesnek a nők közé, kezembe ragadom a zászlót s kiáltom érczes hangon, hogy: fékezőt (fékező értelemben) sohasem teremtett az isten a nők számára, megilleti őket a kalap épúgy, mint a férfit, viseljék egészséggel (de nem merészséggel), bájjal (de nem bajjal), kecsesel (de nem csellel)! Ebbéli korteskodásomért nem kérek díjul egyebet, csak egy kis pohárka édes reményt ahhoz, hogy hölgyeink nem kárhoztatják múzeumi szerepre a féketőt. Mert lássák kérem : a fékető alatt születnek 21. gelére hajtani és onnan már napfelkelte előtt ismét hazaterelni, b) Nappali istállózás ideje alatt az istálló ajtaja elé ganéjból, nedves rőzséből stb. erősen füstölgő, lassan égő tüzet kell rakni, melynek füstje a legyeket az istállóba való betolakodástól visszatartja, c) Ha a marhát, a sürgős mezei munka miatt nem nélkülözhetvén, a kolumbácsi legyek daczára is a szabadba kell hajtanunk, akkor az állatnak kevéssé szőrös részeit, vagy ahol a szőr kevésbbé simán lapul le, pl. fejét, nyakát, lábait, szügyét, hasát és ivarszerveit petróleummal, zsírral (akár friss, akár avas), olajjal, vagy másféle zsíros anyagokkal kenjük be; a bekenésre különböző bódító növényeket és azoknak főzeteit (péld. beléndek, nadragulya, dohány stb.) is fel lehet használni. d) Ha a marhák nappal is a szabadban legelnek, akkor azokat a bekenésen kívül, amelyet semmi esetre sem szabad elmulasztani, — szétszórva kell legeltetni, és pedig a mennyiben lehet, patakok közelében, itt-ott erősen füstölgő tüzeket is tanácsos rakni, a melyeknek sűrű füstjét a legyektől kinzott marhák ösztönszerüleg felkeresik. A mi a kolumbácsi legyektől megtámadott marhák gyógykezelését illeti, erre nézve egészen biztos szerrel nem rendelkezünk, de mindamellett vannak némely könynyen alkalmazható szerek, amelyek az öszszecsípett marhák kezelésére és megmentésére gyakran czélszerűeknek bizonyulnak. Ilyen szerek: a hideg viz, mely borogatás, vagy fürdő gyanánt alkalmaztatik, valamint mindenféle zsiros és olajos anyagok, ha tiszták és nem avasak. E zsírokat, vagy olajokat 1—2%-os cárból vagy salicylsavval kell keverni s a keverékkel az állat testét bedörzsölni, különösen ügyelve a legyek csípésétől támadt daganatokra és sebekre. Ajánlatos szer továbbá a mészviz és olaj egyenlő arányokban elkeverve, melylyel a megtámadott állat az előbbi módon kezelendő. E mellett a beteg állatnak jó táplálékot kell adni és azt hideg friss tiszta vizzel gyakran megkínálni.“ Néhány czikk a gyümölcsészet érdekében. ír. Az előadottakból igen természetesnek fog látszani a gyümölcsészettel komolyan foglalkozó fők azon törekvése, hogy a gyümölcsfajok mindennemű tulajdonait számbaa legnemesebb eszmék, nemesebbek — mint a kalap alatt. — Minden nemesebb eszme gyönge mag, mely gyöngéd ápolást s férfias védelmet igényel. A félegyházi hölgyeknél nem veszett még el a fekező, meg van hozzá a kalap is: viseljék amazt otthon, emezt a házon kivül, szülemlitsék meg a nemes eszméket a családi tűzhelynél s beszéljék meg egymás közt, pl. vizitek alkalmával, — az eszmék megvalósítása végett aztán férfiasan fel a kalappal! ki a társadalmi élet közterére! s majd tapasztalni fogják, mily nagy a hatalma a feketőnek, ha — — csak másodsorban következik utána a kalap. Eszmetárs eszmetáró báró Táró Ambró. Szeressünk . . . Szeressünk, amíg tart az élet, Míg szivünk végkél ki nem ég, Ne fojtsuk vissza azt a lángot, Mi szivünk rejtekében él . . . Az évek gyorsan elröpülnek, S szép ifjúságunk oda van: Reánk dobnak egy kapa földet És elenyészünk nyomtalan. Ki tudja, már a holnap együtt Talál-e minket, czimborák ! S melyikünk előtt dönti fel a Halál a borral teli pohárt ? Ne nézzünk hát az asztal alá.