Félegyházi Hírlap, 1886 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-10 / 41. szám

V. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelenik minden vasárnap. Lapvezér: Dr. Holló Lajos. 41. Félegyháza 1886. október 10. Laptulajdonos : A Petőfi könyvnyomda részvény­társaság. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szabó Imre-féle házban. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Fehér Antal. A vasútügy. A képviselőtestület elé fog kerül­ni. Fel fognak szólalni sokan és ki fog­juk fejteni,­ h­ogy „v­a­s­ú­t n­e­k­ü­n­k nem kell.“ Azután hallatszik egy pár hang a vasút mellett s a határozat végül az lesz, hogy a vasútat minél messzibb vigyék városunktól! De hát miért is kerül a vasútügy a képviselőtestület elé? Hisz arra, hogy építhet-e az osztrák állam-vasút-társa­­ság egy szárnyvonalat Félegyházától a földi révig, képviselőtestületi enge­dély nem kell. A társulat joga törvény által van megadva s igy az akkor épít, a mikor neki tetszik. Csakhogy ez a joga a vasúttársa­ságnak már évek óta meg volt és még sem épített, nem épített pedig azért, mert önmagától, az érdekeltek támoga­tása nélkül nem volt hajlandó építeni. Kér tehát most is támogatást az érdekeltek részéről. Csongorád ad is 100 ezer forintot, azonkívül a városi terü­leteket ingyen és bizonyos feltételek mellett évi 2000 írt segélyt. Azt kérdezi most a társaság, hogy mit ad Kisszál­lása és Félegyháza ? Tőlünk a városi területeket kivonja és 30 ezer frtot. Ez az ok, a­miért a polgármester az ügyet városunk kép­viselőtestülete elé terjeszti. A képviselőtestületnek tehát az okok megfigyelése mellett arra kell válaszolni, hogy: ad-e segélyt, vagy nem ? Az alábbiakban a pro és contra vélemények el vannak mondva részle­tesen, menthet, kiki meggyőződést be­lőle. Itt röviden a mi véleményünket fejezzük ki, mely abban áll, hogy: „A város pénzbeli segélyt ne ad­jon, hanem adja át ingyen a vasúthoz szükséges városi területeket (a nyomá­son, esetleg a muszáj földön) és írjon fel a megyéhez, hogy ez a közmun­kaalapból némi segélyt adjon a va­sútépítéshez. “ Itt közöljük minden további meg­jegyzés nélkül a vasútügyi értekezlet lefolyását. ” Az osztrák államvasút-társaság megbí­zottja itt időzvén, M­olnár István polgár­­mester péntek délutánra többeket értekez­letre hívott össze, hogy a vasútügy minden oldalról megbeszéltessék. Az értekezletet Molnár István pol­gármester nyitotta meg, ki előadta, hogy ő mindaddig a vasút ellen és a kiépítendő kőút mellett volt, mig a helyzetben egy nagy fordulat be nem állott és ez az, hogy a Szentestől Kun-Szt-Mártonig vezető vasút­vonal kiépítése elhatároztatott. Most tehát az a kérdés, hogy előnyösebb e reánk­ néz­­nézve, ha Szentes K. Sz. Márton felől ka­p vasutat és ez­által nemcsak Szentest, de előbb-u­óbb Csongrádot és ennek egész vidékét elveszítjü­k, vagy előnyösebb-e, ha már vasútnak kell lenni, hogy Szentes ezt az összeköttetést Félegyházától kapja meg, tehát, hogy a Félegyháza-földirévi vasút építtessék ki ? K­a­d­a Elek úr, mint az oszt­rák állam vasút­társaság megbízottja azért jött le körünkbe, hogy bejelentse, miszerint, ha Félegyháza városa 30.000 írt segélyt (esetleg nem egyszerre, hanem több éven keresztül) ad és a városi területeket ingyen, akkor a társaság a legrövidebb idő alatt megkezdi a vasút építését. S mielőtt véle­ményt nyilvánítana, kéri hogy a megjelen­tek szóljanak ez ügyhöz. Dr. H­olló Lajos ügyvéd előadja, hogy ezen ügyhöz nagy körültekintéssel, a jelen és jövő viszonyoknak figyelembevéte­lével kell hozzászólni. Szerinte is első­sor­­ban irányadó, hogy ha a fél egy házi-bőld­i­ révi vasút ki nem építtetik, Szentes más oldalról kap vasutat, mint az ma már el van határozva. Ha pedig ez a Szentes-Kun Sz.-Mártoni vonal kiépül, elveszítjük első­­sorban Szentest és annak egész vidékét, éi­ elveszítjük Csongrádot is, mert azon vasút mögött a magyar állam áll, mely nem fog­ sajnálni esetleg 100 ezer forintot sem, hog­y egy Szentestől Csongrádig kiépítendő vasú­tat létesítsen és ez­által, Cson­gr­ád és vidé­ke forgalmát a magyar államvasutakra te­relte. De áldozni fog ezen vasútért Csong­rád megye és Szentes városa is, melynek ér­­dekében fekszik, hogy a saját régiében ki­épített vasutat minél jövedelmezőbbé tegye, végre áldozni fog azért Csongrád városa is melynek kívánsága az, hogy minden áror vasutat kapjon. Mindezen tényezők közre­működésével tehát alapos kilátás van arra hogy Csongrád Szentessel lesz vasúttal ösz­szekötve s ez által reánk nézve Csongrád és vidéke feltétlenül elveszett. A második indok, a miért nekünk a „földirévi“ vasút összeköttetést óhajtanunk kell, abban áll hogy ha mi most, talán minden költség nél­kü­l egy Félegyháza-szentesi vasutat nem létesítünk, hatalmas és gazdag szomszédunk azt áldozatok árán is meg fogja tenni akként hogy Kecskeméttől Alpáron keresztül építi ki a vasutat Csongrádig, illetve ezt a kié­pítést­­ százezrekkel segíti ,akkor Csongrád feltétlenül el van veszve úgyis reánk nézve. Harmadik indok az, hogy ha mi megkaptuk Szentessel s ez­által a Tiszán­túllal a vasú­ti összeköttetést, velünk szemben pedig a Pest-Zimonyi vasút kiskőrösi állomásától Kalocsáig a dunai összeköttetés kiépülve évén, lehetetlenség, hogy Félegyházától Kis­körösig, ezen alig öt mérföld távolság, vasúttal össze ne köttessék s akkor a duna­­ti­zai összekötésnek elnyerése mellett, min­den látszólagos veszteségért bőven leszünk kárpótolva. Végül kiemeli, a Soroksár-Lajos­­mizsei vasut készülő kiépítését. Ma már az engedélyt Soroksártól Örkényig Tisza Lajos megszerezte s igy közel kilátás van hozzá, h­ogy ezen Budapest-Soroksár-Lajosmizse és Örkényi vasut ki fog építtetni. Nagyon termé­szetes, hogy ez megtörténvén, csak rövid idő kérdése, hogy az osztrák államvasút társaság valamelyik állomásával az össze­köttetésbe hoz­atik. Kecskemét bizonyára áldozni fog érte, hogy a Kecskemét-Lajos­­mizse-Budapesti összeköttetést megszerezze, de az esetben, ha Félegyházától indulna ki a tiszai összeköttetés, nem volna lehetetlenség, hogy ezt az összeköttetést, Félegyháza vá­rosa szerezze meg. Mindezek alapján már a jelenben, de feltétlenül a legközelebbi jövőben nagy előnyt vár Félegyházára néz­ve a Csongrád­földirévi vasút kiépítésétől s azért ajánlja a szükséges lépések meg­tételét. Szabó János tanácsnok nem óhajtja a vasútépítést, nem pedig azért, mert ha a szentesi vasút Kun­szent­márton felől kiépül is, ezáltal Kisszállását, Csongrádot, Csanyt, Tömörkényt, szóval a tiszáninneni vidéket el nem veszítjük, mig ha innen vezettetik a vasút, ezt a területet is föltétlenül elvesz­tettük. Kiemeli, hogy ez esetben tehát, sem piaczunk forgalma oly élénk nem lesz, mint eddig s igy a vasút kiépítése által , csak vesztettünk, de nem nyerünk semmit. M­i­h­á­­­o­v­i­c­s Jenő mérnök csatla­kozik az előtte szóló nézetéhez és kiemeli még, hogy azon esetre is, ha a szentesi vasút Csongrádig kiépíttetnék, ezzel csak Csongrádot veszítenénk el, de nem veszte­nénk el Kisszállását, Csanyt és Tömörkényt s igy a vasútépítésből csak kárunk lenne, s reánk nézve még az is előnyösebb, ha Csong­rád más oldalról kapja meg a vasútat. Ha azonban valaki biztosítaná róla, hogy a dunai összeköttetés Félegyházánál létesül, az eset­ben minden kár daczára is, a vasút mellett volna, csakhogy szerinte Kecskeméttől fog­ják Izsákig ezen összeköttetést létesíteni és nem Félegyházától. Ulrich István főjegyző osztja Szabó János és Mihálovics Jenő véleményét s a vasutat károsnak tekinti s részéről inkább kivánja, hogy a csongrádi kőút kiépitessék, mert annak még az esetben is lenne haszna, ha az csak gazdasági czélokra használtatnék. D­r. Holló Lajos ügyvéd az ellen­vetéseket az ügy tisztázásába szükségesnek tartja, de részéről azokat nem osztja, mert a­mi azt illeti, hogy Kisszállását, Csanyt és Tömör­kényt nem veszítjük el, nem felel meg a valóságnak, mert Csany és Tömörkény sok­kal közelebb fekszik Csongrádhoz, mint hoz­zánk s igy ha Csongrád végállomás, akkor azok oda mennek, ha pedig nem mennek, akkor nem fognak azok az esetben sem oda menni, ha Csongrád Félegyházától nye­ri meg a vasutat. Kisszállása eddig sem sokat használt Félegyháza piaczának, mert az ottani nagy­birtokosok, nem a félegyhá­zi piaczra, hanem egyenesen a vasúthoz szállították terményeiket s igy abból eddig is csak az a haszon háramlott reánk, hogy rontották utainkat. A­mi a dunai összeköt­tetést illeti, ha az okokból következtetni lehet az okozatokra, akkor ha már Szen­testől Félegyházáig és vele szemben Kis­köröstől Kalocsáig a vasúti kiépítés meg van, — lehetetlenség — hogy az összeköttetést más pontoknál létesítsék. Mihálovits Béla szolgabíró a vas­utat előnyösnek találja a városra nézve, mert­­ minél több és minél jobb közlekedési esz­­­­közzel bír egy város, annál nagyobb előny az reá nézve. Kocsis Sándor feltétlen híve a vasút­építésnek, mert veszteni nem vesztünk sem­mit és nyerni sokat nyerünk általa. Hogy a vasúttal a piaczot elvesztenénk, nem hiszi, mert ott van pl. Kistelek, melynek van vasútja és nyers terményeit nagyon sokszor kocsival elhozza hozzánk. V­o­n­a Mihály különösen az iparra látja a vasútnak nagy előnyét, a mi iparo­saink ez által messzebb vidékre is könnyen vásározhatnak. Magyar István egyedül abból a szempontból barátja a vasútnak, nehogy azt Kecskemét kiépítse s igy a jövőben mi nagy vesztességeknek legyünk kitéve. Molnár István polgármester szerint legtöbb indok, a legtöbb érv a vasút mellett szól, és azért ő is híve a vasút­építésnek, most tehát az a kérdés, hogy a közgyűlés­nek a vasútépítést ajánljuk-e, vagy azt, hogy magát passive viselje? T A 10­1 L V á s á r f i a. Igen szép s továbbra is fenntartani érdemes szokás, hogy a család ifjabb tagja­inak vásárfiát visznek az öregebbek. De az aztán már egyátalán nem szép szokás, hogy vásárfiát az összes közönség­nek, a városnak­­ adni senki sem ad. Pedig ha a gyermek kedves ajándék­nak veszi­ a vásárfiaképen kapott fatrom­bi­tát, a mézeskalácsból sült megehető huszárt, stb., akkor egy város összes lakosságának mennyivel kedvesebb ajándék volna egy czélszerű vásárfia. Ugyan mi lehetne az­­? S ugyan ki volna olyan nagylelkű, ki egy egész város­­összes lakosságát (s annak is a korosabb részét) illendő vásárijával megajándékozná ? Ült volna egy ilyen valaki, bízvást oda írhatná neve elébe a „balek“ jelzőt. Ilyen eszme pengetéséről le kell mon­dani — még a tárczarovatban is, hol a viczez­nek, lieczcznek, tries-tracsnak tág tere van. Le kell mondani, mert az összes közönség érdekeinek úgy se volna megfelelő, hogy ily nagy vásárfiáért valaki csupa balekság­­ból nagyobb áldozatot hozzon. A felnőtt közönség érdekeinek — vá­sárfia dolgában — nagyobb szolgálatot tesz az, hogy az országos vásárok ma már az élvezeti anyagot is megtermik, s nem a puszta­­ adás-verésre szorítkoznak, így szaporodnak a mozgó múzeumok, látványos panorámák s­­ egyéb kóklerségek, stb., melyekben az alsóbb­­ osztálybeli felnőtt közönség elég tisztességes­­ szellemi vásárfiát lel. És h­ogy a kor haladó áramlatával lé- i­zés tartassák, » hogy a zsebileg is használ- i ható szellemi mulatságban hiány ne legyen, s ott van minden országos vásáron a roulett i s a legújabb divatú „eredeti boszniai játék“, s mely utóbbi 40 krtól 12 frtig terjedő nye­­­­reményeivel kedves mulatságot képez azok­nak, kik a mai pénzszűk világban könnyű szerrel pénzhez jutni szeretnének. Ezeket a kedves vásárfiúkat a közön­ségnek nem egy ember baleksága adja, ha­nem a közigazgatás, mely az ily játé­kok el nem tiltásával azt találja jónak, ha a közönség szépen „fel­ül“ — nem a ringli­­spilre, hanem „felülteti magát“ s lesz önkény­­e­tes balekká azért, hogy a szélhámos banki­­­­roknak, kiket e játékaikkal a hatóság gyöngéd figyelemmel beplántál minden vá- s sárba, legyen mit zsebre vágni. Na már az ilyenből nem kérek, az­­ilyen él­vezetet s az ilyen vásárfiát csak hadd vigye el az ördög ! Sátáni ajándék ez, mely előbb-utóbb pokolra vezet. A vásár utóvégre is nem játékbarlang, hanem egy olyan tér, hol a tisztességes mun­­­ka, a tisztességes tulajdon várja a tisztessé-­­ ges keresletet. Olyan tér, hol becsületesen­­ szerzett pénznek kell forogni. A vásár nem lehet se czélja, se eszkö­ze a léhaságnak, a sipistáknak, zsebmetszők­­­nek s a kapzsi szélhámosságnak. És ha még­­­is az, annak csak a hatóság az oka, mely­­ a visszaéléseket megtorlatlanul hagyja. Pe­dig megtorolhatná, de nem torolja meg,­­ minden vásáron újabb, meg újabb pénzcsaló­­játékosok állják útját a hiszékeny és tapasz­­­­talatlan közönségnek, mely aztán rendsze­rint lépre kerül s pénzvesztettségeért bőven s szórja az áldást a hatóságra, mely a nye­részkedő csalókat megtűri, talán csak azért,­­ hogy pár krajczárral több foly be a hely­­i pénzszedéskor. Kultúrára utalt népünket ezáltal csak elidegenítjü­k a kultúrától, ha épen a czivi­­lizáczió félszegségeitől nem óvjuk. Ha törvény nincs a pénzsarolók meg­­fenyítésére, úgy hiszem, arra sincs törvény, mely őket a vásáron megtűrni parancsolja. A hatóságnak csak egy szavába kerül, hogy a pénzjátékok a vásárról eltiltassanak, megtagadja egyszerűen tőlük az engedélyt. S ez­által tehetetlenítvén a pénzcsalást, meg­marad a pénz a jóhiszemű közönség zsebé­be, megmarad vásárfiának, megmarad szin­tén csak vásárfiának a hatóság iránti biza­lom, hogy van gondja a nép erkölcsére s pénzére. Ilyen vásárfiát kérünk mi a jövőre mindnyájunknak a hatóság részéről. És ezt megadhatja, mert megadni csak egy szavába kerül, a­mennyiben egyszóval megtiltja a szédelgést. Megtilthatja. Ha megtiltani lehet a koldulást, akkor a lopást sem illik megen­gedni, mert a koldus csak kér s ha kap — megköszöni, de a pénzjátékos hízelgően lép­­­­rekerit s direct rabol, s ha rabolt — kineveti áldozatát. Ne nevettessük hát ki az áldoza­tokat s ne dobjuk oda a hamis játékosoknak áldozatul a közönséget! Ez csak egy komoly hatósági intézke­­­­désbe kerül s meg van a szép vásárfia, mit­­ mindenki köszönettel fogad. Dr.

Next