Félegyházi Hírlap, 1890 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-23 / 8. szám

VIII. évfolyam 6. SZÁM. Félegyháza, február 23.1890. Félegyházi írlap. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt, félévre 2 írt, negyedévre 1 írt. Hirdetések díjszabály szerint. Megjelenik minden vasárnap. XI.ia,ulóh­ivatal: Ranczay József könyvkereskedésében. Felelős szerkesztő: Szerelemhegyi Károly. Főmunkatárs: Szente­ József. Közgyűléseink. A ma egy hete tartott közgyűlés lefolyásait nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül. E közgyűlésen szerzett tapaszta­latokat összevetve, sajnálattal kell ki­jelentenünk, hogy közgyűléseinken éj dolgoknak tárgyilagos megvitatása és mérlegelése ismét háttérbe szorul, és a személyes ellenségeskedések, párt­harcok kerekednek újólag felszínre. Bizony nagyon elhibázott lépés az ilyen! Nem gondolják meg az ille­tők, hogy az ilyen eljárással a társa­dalmunk testén már-má­r hegedni kez­dett sebet szakgattak fel újból; —n­em fontolják meg eléggé mily mélyreható eredménye lehet az ilyen éppen nem igazolható lépéseknek. Eléggé ismeretes, hogy régebben mily éles pártharcok színhelye volt a közgyűlési terem. Ne újítsuk ezt fel. Dőreség a pártoskodást a köz­ügyek terére átvinni; — de veszedel­mes is, mert semmi sincs a hullámzás­nak annyira kitéve, nagyban és ki­csiben véve is, mint éppen a pártélet. Ma egyik párt van uralmon, holnap a másik. S ha a pártharc a közügyek terére átvitetik, mindig az uralmon levő­ párt győz; habár az ellen-, de ez alka­lommal kisebbségben levő pártnak pro­­positiója helyesebb s észszerűbb, vagy célravezetőbb is. Az is igaz, hogy a pártoskodás teljes levetkőzése ki nem vihető. De összeilleszthető vele a méltányosság, a­melyet a pártoknak egymással szemben gyakorolni erkölcsi köteles­ségük, s melyet mostanában foganatba venni tapasztaltunk is. De ha ez nincs meg, vagy újólag elmarad, társadal­munk testén folyton vérző seb fog maradni, h­a mi közéletünk rovására megy-Nem­ e­gy történt a legutóbbi vár a v­á­lasztásoknál is? Daczára, hogy a be­töltött állások nem valami jelentéke­nyebbeknek tekinthetők, mégis nagy erőmegfeszítéssel s elkeseredett küzde­lemmel folyt a szavazás, minek saj­nos eredménye, hogy néhány jó erő kimaradt. Mint két ellenséges tábor ál­lottak egymással szemközt a közgyűlés tagjai, s minden egyes választás csak növelte az izg­atottságot, mignem vé­­gü­l egész vehementiával tört ki az elnöki eljárással szemben. Igaz, hogy sok függ a közgyűlés elnökétől, de az is igaz, hogy még többnek kell függni a közgyűlés tag­jaitól ! — Mert az elnök tiszte de egy­­szersn mind kötelessége is a hozott ha­tározatokat kihirdetni, még­pedig úgy, amint azt a közgyűlés többsége hozta, s egyáltalában a törvény megtartása felett őrködni s annál inkább ő magá­­nak respektálni. Tapasztalás folytán mondhatjuk, hogy sohasem volt helyes és soha célra nem vezetett semmiféle erősza­koskodás, mert az mindig megbosszulta magát. Kitűnt ez alkalommal is, mi­dőn a közgyűlésnek majdnem minden tagja felzúdulva kelt ki az elnöki el­­­­bírás ellen. S csak üdvözölhetjük kép­viselőtársainkat, akik nem csupán sza­­­­vazni jönnek el, de kik a jelentékte- j­lenebb dolgokat is érdeklődéssel kisé­ j­rik, s nem hagynak figyelmen kívül legkisebbet sem, mely őket, mint kép-­­ viselőket jogaikban sérti vagy csak korlátozza is, és síkra szállnak min-­­­den legkisebb törvénytelen eljárással­­ szemben. Ennyit szükségesnek láttunk a jog és igazság érdekében elmondani.­­­­ De van egy más körülmény, mit figyelmen kívül szintén nem hagyha-­­ tunk. Amennyiben helyes és jogos a közgyűlési tagoknak az elnöki tör­vénytelen elj­árás ellenében óvást emelni, és olyan igazságtalan volt ellenében a vasárnapi támadás. S annál is inkább, mert azt még sohasem tapasztaltuk, hogy polgármesterünk törvénytelenül járt volna el bármi dologban is, s így annál inkább nem illette meg őt a gyanúsítgatás s bizalmatlankodás vagy annak föltételezése, hogy ő a pályá­zók egyikét föltétlenül megválasztani, másikát elejteni akarná. Mert köny­­n­yebben keresztü­lvihette volna azt, hogy épen a megválasztottat mint er­kölcsileg kifogásolhatót a jelölésnél ki­zárja a pályázatból. Tökéletesen helyesnek tartjuk ab­beli nézetét­ is, hogy kimondott hatá­rozatát, meg nem változtatja. Ezt nem is teheti; ha compromit­álni nem akarja magát,­ akkor nem különösen, ha meg­győződése szerint törvényesen járt el. Más tekintet alá jön azonban a tévedés. Tévedni emberi dolog, meg­történik bárkivel, s akkor kötelessége­­ mindenkinek az elkövetett csorbát hely­­reütni ; mi meg is történt, midőn belátva tévedését a szavazást megrendelte. •«©§* TÁRCSA •®'© ¥ Az alvó mama. A nagy czifra százesztendős karosszékben Szunnyadónk, álmodik a mama szépen ■ Mosolyog is, tán valami szép az álma, Mintha csak az angyalokkal diskurálna. Ülj közelebb kedves rózsám, ide mellém, Karcsú liliom-termetedet átölelném. Ha nem férünk el kettecskén itt e széken, Ugyan édes az ölemben megférsz szépen. Lásd, a mama álmodozik most mi rólunk Meglehet, hogy felébred még, hogy ha­ szólunk. A fejével igenlően lám hogy bókol . . . Az ajkad is jól teszi, ha vissza csókol. Hagyjuk szegényt szunnyadózni a karszékben, Simulj ide a szivemre te is szépen, Tudom nem oly gyönyörű a mama álma, Mintha minket édes szentem igy találna. Kersék János. A­ tekintetes asszony. — Elbeszélés — Irta : Varga Mihály. Ott laknak a parlagon heverő szőlő aljában, venyige — rezidencziában, — telje­sen elvonulva a mindennapi világtól. Szomorú egy élet azé a szegény Ko­vácsnéé és fiáé. Néhanapján még a betevő alat is hiányzik. Mindenki ujjal mutat rájuk ; még az utczagyerek is kicsúfolja őket. Csak a nemesen gondolkodók mutatnak irántok részvétet. A rosz szivüek, a milyenek a leg­többen vannak,­­ csak mulatni tudnak raj­to­k. Nem így volt az mindig. Sz­ebb napo­­kat is látott a tekintetes asszony. Valamikor a falu legszebb helyén állt a boldog családi otthona. Oh, akkor a boldogság napja sütött reá. Egykor a gazdag tekintetes Kovács Mátyás családjához tartoztak, ki a faluban a legszebb házban lakott, terjedelmes birto­ka a legjobb karban volt és a közel vidé­ken nem volt párja az ő négyes fogatának. A tekintetes úr tekintélye a viceispánéval vetekedett. Nejének még a jegyző is kezet csókolt. Egyetlen fiuk, Géza, angol paripán lovagolt f­érfinak titulázták. S most! .. . Hiába, semmi sem állan­dó az ég alatt. A szerencse nagyon is for­­gandó. Egy szeles nyári éjen, a­mikor álomba volt merülve mindenki, Kovácséknál tűz ütött ki. Mikorra észrevették a veszedelmet, a ház már lángokban állott. A felszálló szik­rákat a heves szél széthordta a melléképü­letekre, a­­melyek szintén csakhamar láng­ba borultak. Az oltás lehetetlenné vált. A tekintetes asszonyt az úrfival még élve mentették ki, de a ház ura bennégett. A két szerencsétlen sk­itekig feküdte az ágyat, élet és halál közt lebegve folyton. — Testi egészségük idővel csak helyreáll, — talán inkább ne is állt volna — de a lélek beteg maradt. A nagy lelki rázkódás ép eszüktől fosztotta meg őket. Gyermekekké lettek. A kastély nem épült föl többé; kísér­tetiesen meredező kormos falai közt a bag­lyok és denevérek ütöttek tanyát. A kertet senki sem művelte többé; diszkókra nyeset­­lenül maradván, bozóttá lettek ; az utakat fű verte fel; a virágok helyén dudva ter­mett. Az anya a fiával kóborlásnak adta ma­gát. A mindenre kiterjeszkedő gondos tör­vény úgy a vagyonra, mint ő rájuk gyámot rendelt, de csak azután lettek — valóban gyámoltalanokká. A gyám az ingatlanokat kezelte, a jö­ ,­védelmet elkezelte, gyámoltjaival meg minél kevesebbet törődött. A jövedelemből juttat­tak is nekik valamit, meg nem is­­mert, úgymond, minek azoknak, mikor nincs r eszük. Végre hosszas kóborlás után a parla­gon heverő szőlejük aljában, venyigéből ké­szült kunyhóba, húzódtak. Itt élték szomo­rú, egyhangú napjaikat — jó emberek ke­gyelméből. Esténkint a faluba látszik a kuny­hó előtt magasan lobogó tűz — erről tud­ják a falubeliek, hogy még élnek , mely­nek nem csak az összekéregetett krumplit kell megfőznie, hanem annak idején a kály­hát és a gyertyát pótolnia. Csoda, hogy meg nem veszi őket a tél hidege. A kunyhót csak együtt hagyják el. Először is a könyörületes sziveket keresik fel, hol egy két hete­vő falatért esdenek. Az­tán rendesen a­­jegyzőhöz mennek és olyan írást kérnek, a­melylyel visszaperelhetik a vagyonukat. A jegyző egy telek­t­ívet ad ne­kik­­ a papírkosárból, hogy azzal mindent megnyernek. Csak ritkán utasíthatók el az­zal, hogy most a törvény szünetel, tehát nem lehet porolni, vagy hogy most nincs olyan nek­ik­ való írás . A jegyző egyszer, csupán változatosság kedvéért, azt találta nekik mondani, hogy már mindent visszanyertek, s nem sokára megkapják a jószágot és sok pénzt. — El­hitték. Lett öröm ! A községházáról egyenesen leánykérőbe mentek. Lesz sok pénz, tehát Gézának há­zasodni lehet. A megtisztelő szerencse Kö­ves Andrást érte, az ő lánya tetszik az úr­finak. Jó napot, Kedves Mariskám, üd­vözli Géza a kertben foglalatoskodó remény­beli mennyasszony­át, — ugyan ne dolgoz­zék már annyit, mert nagyon kifárad. No de úgy sem soká fárad. Hintóban fogunk járni s nem lesz más dolgunk, mint a sző­lőt — fölkapálni. Ugy­e, eljön hozzám? Sok pénzt kapunk ám ! — Jer, fiam, menjünk be a gazdához, az ilyen dologban azzal illik először szólni, mond az anya, maga után húzva a harmincz esztendős gyermeket, Géza szemérmes meg­­hunyászkodással követi anyját. — Jó napot, Köves úr, ma szívesen láthat a portáján, mert kérőbe jöttünk; a... (sőt m­ár közelebb, ne bújj a hátam mögé, te . . . te .­­ .) a fiamét akarom megházasi- A közgyűlés lefolyása. — 1890. Február hó 16-án. — Elnök megnyitván az ülést, a napirend előtt felhívja a közgyűlés tagjait indítvány vagy interpelláció tételre , minek folytán Retkes József indítványozza, hogy a földet hordó lakosság mentessék fel a minden ko­csi föld után megállapított 10 kr. fizetése alól, s kéri, hogy ezen indítványa a jövő közgyűlés tárgysorozatába vétessék fel. Retkes József indítványa a jövő köz­gyűlés tárgysorozatába felvétetni rendeltetik. Nagy András képviselő indítványozza, hogy id. Ring Sándor iskolaszéki tag he­lyének betöltése iránt a közgyűlés intéz­kedjék. Tekintettel arra, hogy az iskolaszék ez ügyben még jelentést nem tett, a jelen­tés beérkeztéig a közgyűlés a megüresedett iskolaszéki tagság betöltése iránti intézke­désbe nem bocsátkozik. Kocsis Ferencz kérdést intéz a pol­gármesterhez, hogy van-e tudomása arról, miszerint közhasználatban több magántulaj­dont képező mázsa van, s azok mérései meg­­bizhatlanok, ha igen, szándékozik-e valami intézkedést tenni azok megszüntetése iránt ? Mire a polgármester előadja, hogy tudomása van arról, hogy több magánnázsa van s azok mérései ellen merültek fel panaszok, szándéka is van ennek megszüntetése iránt intézkedni. Olvastatott a megye alispánjának f. évi 4797./eln. sz. a. kelt végzése, melylyel a f. év január 1-jével életbelépett új szer­vezési szabályrendelet által rendszeresített 4 számtiszti és 3 irnoki állásra a választást f. évi február hó 16-ám kitűzi s a közgyű­lés vezetésére helyettesül dr. Zámbó Géza polgármester, a kijelölő választmány tagjaiul pedig Szabó János és dr. Fazekas Kálmán közgyűlési tagokat nevezi ki. Tudomásul vétetvén, a választáshoz bi­zalmi férfiakal dr. Hoffer József, Mihálovits Béla, id. Kocsis Sándor és Szabó Mihály ta­nító egyhangúlag, a kijelölő választmányba pedig a közgyűlés részéről Holló László és Tóth Imre közgyűlési tagok szintén egy­hangúlag megválasztatnak. Elnök az ülést a kijelölés tartamára felfüggeszti. •­ Ennek­­az ülés újbóli megnyitása után jelenti, hogy a kijelölő választmány a fo­lyamodók közül a következőket jelölte ki. Első számtiszti állásra Szabó Imre, Molnár György és Fekete Pált; —a második szám­tiszti állásra Selle Antal, Fekete Mihály és Sarlós Ágostont;— a harmadik számtiszti ál­lásra Vona Béla, Seres László és Varga Lászlót; —a negyedik számtiszti állásra Zám­bó Sándor, Fehér Lajos és Hannos Lászlót. Az irnoki állásokra: első irnoki állásra Selle Antal, Nagy Alajos és Hannos Lászlót;— a második irnoki állásra Kiss Vitus, Mihályi József és Molnár Andort, — a harmadik írnoki

Next