Félegyházi Hírlap, 1892 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-14 / 7. szám

70. évfolyam, közbirtokosságnak, mely feltétel alatt adas­sák át igénybe vétel czéljából. Sajnálatos tünet, hogy azon incidens, melynek ez a gyűlés kifolyása volt, mely egyedül személyes ellenszenvre vezethető vissza, és csak két magán egyénnek ma­gán ügyét kellett legyen képeznie, annyira félre lett magyarázva. Bizony nem mutat nemes gondolkozásra az olyan törekvés, mely a város vagyonos polgárait igyekszik fölbujtani maga ellen a város ellen, tehát maguk a polgárok ellen azáltal, hogy két egyén privát ügyét olyalakaban tünteti föl, mint a város és a közbirtokosság közti el­lentétet és mig az egyik testületnél jog­sértést panaszol, addig a másiknak hatalmi túlkapást erőszakoskodást imputál valótlanul. És igy szembe állítja a közbirtokosságot a várossal — a polgárokat önmagukkal , mely helytelenséget egyébb nem indokolhat, mint a hatalmi rivalitás a viszályhintők részéről. Egy oly lépést, milyent a hamis im­­putáció folytán a közbirtokosság tenni szán­dékozik, semmi esetre sem szabad elha­markodni. Szomorú következményeket von­hat az maga után. A társadalmi rendet bontja meg s a legnagyobb mértékben rea­gál a város fejlődésére. Mert az nagyon szép, ha a közbirto­kosságnak oly tekintélyes jövedelme van, de a józan, a nemes felfogás avval már nem vállalhat szolidaritást, hogy az a jö­vedelem talán egyes önzők nagyravágyó céljaik elérésére, retorziókra fordítassák ak­kor, amidőn a humanitás és a kultúrás tö­rekvés e zárt ajtókra talált ott. A felelősség azokat fogja terhelni, kik a közbirtokosságot beleviszik a haszontalan költekezésbe, s a viszálykodásba. Vegyék fontolóra a birtokosok, hogy a partikula­­rizmus ápolása, a kaszt-alakítás ma a társa­dalom legvészesebb gyuanyagának hábor­gatása, mely csak ellenkasztokat teremt­het , s csak a szocializmust fejleszti, ter­jeszti. Mi hisszük is, hogy józan gondolkozású birtokos polgáraink nem hagyják magukat szélsőségre vezettetni, hanem a nyugodt s békés fejlődés útján haladva fognak úgy a maguk, mint a város gyarapodásán mun­kálkodni. A gyűlés lefolyása a következő : Napirend előtt dr. Holló Lajos intézett interpellációt a polgármesterhez a marha­­­járlatok körül felmerülő késedelem tárgyá­ban. Dr. Zámbó Géza polgármester vála­szában kijelenti, hogy neki is tudomása van­­ a panaszokról s intézkedett is, hogy a járlatok írására mindenkor elegendő számú munkaerő álljon rendelkezésre, annál fogva annak oka, hogy a munka kivételes alkal­makkor megtorlódott, ő nem lehet. Külön­ben az ügyről bővebb felvilágosítást nyújt­hat a jelenlevő alkapitány. Hegedűs Imre alkapitány elismeri azt hogy a tárlatok kiállítása körül panaszok merülnek föl, de tagadja an­nak jogosultsá­­­­gát. Több ízben kihirdette, hogy tárlatokat mindennap állítanak ki, de a gazdaközön­ség csak a vásárok előtti napokon jelent­keznek tárlatokért, a­minek következtében áll elő aztán a nagyobb mérvű torlódás. A késedelemnek másik oka a helyiség szű­k volta. A bajon szerinte első­sorban a kö­zönség segíthetne, ha nem egyszerre, to­lulna oda; másodsorban a hatóság, ha orsz. vásárok alkalmával megfelelő helyiséget bocsátana rendelkezésre. Dr. Holló Lajos az előadott módok alkalmazása által nem véli elháríthatónak a bajt. Legczélravezetőnek véli, ha a na­­­­gyobb kereslet alkalmával különböző ha-­­­tósági személy pl. a főkapitány, főjegyző­­ is megbizatnék a járlatok kiállításával. Indítványozza, hogy a szervezési szabály-­­ rendelet átdolgozására kiküldött bizottság­­ utasítassék annak ily értelmű módosítására. A közgyűlés egyhangúlag elfogadja­­ dr. Holló Lajos indítványár a utasítja a bizottságot, hogy a járlatü­gy megfelelő mó­dosítására terjesszen be megfelelő javaslatot. Következett a napirend. Vona Mihály és 52 érdektársa indít­ványozza, hogy a közbirtokosság jogosítás­sék fel arra, hogy közgyűléseit az eddigi szokásos módon jövőre is a városháza köz­gyűlési termében tarthassa meg, a város jogainak épségben tartása mellett. Elnöklő polgármester előterjeszti, hogy a szóban forgó ügy, melynek következté-­­­ben 53 képviselő rendkívüli közgyűlést­­ tartását kérte, közte és a birtokosság elnöke közti ellentétekből keletkezett. Az ügy állását a következőkben adja elő: A múlt évben a közbirtokosság egyik közgyűlésén egy közérdekű ügyben, mint a redemptió­­val bíró város képviselője, felszólalt és ez ellen sem maga a közbirtokosság sem annak elnöksége nem emelt kifogást. Néhány hóra rá a közbirtokosság egy más közgyűlésén az elnökség szólási jogát kétségbe vonta ; a közbirtokosság egyeteme azonban, tekin­tettel arra, hogy a város redemptus birto­­­­kos, ezen jogát elismerte. Egy hét előtt ismét megjelent a közbirtokosság gyűlésén, s az elnökség ismét tiltakozott felszólalási joga ellen. Ő az elnök erőszakossága ellen ismét a közgyűléshez fordult s ez megadta neki a jogot a szólásra. Ezekből kitűnik, hogy nem a közbirtokosság, hanem annak elnöke volt az, a ki őt mint a város kép­viselőjét jogaiban sértette. A közgyűlés lefolyása alatt egyetlen indulatos szót sem ejtett, hanem a gyűlés befejezése után in­tézett kérdést Bánhidy Istvánhoz, magya­rázatát kérve eljárásának.­­ Bánhidy István erre oda nyilatkozott, hogy nála a város­nak, mint birtokosnak képviselője beje­lentve nincs, ő tehát a polgármestert a vá­ros képviselőjéül nem tekintheti. Ő ezen kijelentésre hivatkozott a régi gyakorlatra, hogy a közbirtokosság gyűléseinek idejét mindenkor bejelentette a város hatóságának;­­ erre vonatkozólag hivatkozik a közbirtokos-­­­ság jegyzőjére ; csak a jelenlegi elnök írni r­lasztotta el azt megtenni. Egy átiratot in­­­­tézett a közbirtokossághoz, melyben jogai­­­­nak az elnök erőszakoskodása ellenében megóvását kérelmezte és értesítést kért arról, hogy kik a közbirtokosság tisztvise­lői és egyszersmind kijelentette, hogy a közgyűlési termet a közbirtokosság­, gyűlé­sek megtartása czéljából előzetes bejelentés mellett a jövőben is átengedi. Ezen eljá­rásra a vett sérelmek után kényszerítve volt úgy a város közönségének méltósága, mint hivatali állásának tekintélye érde­kében. Bánhidy István képviselő s a közbir­tokosságnak elnöke hivatkozik a közbirto­kosságnál eddig dívott gyakolatra, melye­­ szerint ott eddig testületek nem bírtak­­ volna képviseltetési joggal , kijelenti, hogy­­ ezen gyakorlatot kívánja fentartani ezentúl­­ is, mit a választmány is magáévá tett. Vona Mihály a benyújtott indítványt pártolja s az eddigi állapotot óhajtja fentar­­tani a város jogainak épségben tartása mel­lett. Dr. Holló Lajos nem oszthatja a köz­birtokosság elnökének felfogását, mert a vagyonközösség feletti határozathozatalból egy birtokos sem zárható ki, s így a pol­gármester jogosított képviselni, ott a várost, mint birtokost , és ha a város ebbeli joga­il nem ismertetnék, kénytelen lenne a város jogait tiszti ügyésze által bíróilag megvédelmeztetni. A gyűlések előleges be­jelentését illetőleg nem lát szemmine­mű nehézséget vagy sérelmet abban ha közbir­tokosság elnöke átiratban vagy jegyzője ál­tal tudomást szerez arról, vajon a közgyű­lési termet igénybe veheti-e ? A polgármes­ter eljárásáról szólva legmegfelelőbbnek tartotta volna, ha a város közönségén ejtett sérelmet azonnal ide a közgyűlésnek beje­lentette volna s ettől kért volna orvoslást. Kerülni kívánja a személyes és osztályhar­­czoknak felidézését melyek csak bénitólag hathatnak a város fejlődése és eredmények­ben, szomorú állapotok előidézői lehetnek. Óva inti a polgárokat társadalmi osztályok felállításától s az osztályérdekek előtérbe tolásától. A benyújtott indítványt a város jo­gainak épségben tartása mellett pártolja s ennek határozattá emelését kéri. Mihálovics Béla szintén az eddigi bé­kés állapotok fentartása mellett emel szót- Köszönetet mond dr. Holló Lajos orsz. kép­viselőnek a kérdés megoldása körül tanú­sított buzgal­máért tapintatos eljárásáért. Hozzájárul a benyújtott indítvány elfoga­dásához. Az elnöklő polgármester mielőtt a ha­tározatot kimondaná az elmondottakra ref­lektálva azon megjegyzést teszi, hogy sze­mélyes vagy osztályharcrok felidézése neki soha eszébe nem volt, a viszályt ő nem ke­reste és nem kezdte, s fia valaki ezt tette az nem ő volt. A határozatot, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott, oly ér­­t­­elemben mondja ki, mint az az indítványá­­­ban téve volt, t. i. a város a közgyűlési­­ termet igénybevétel végett továbbra áten­­­­gedi a közbirtokosságnak a város jogainak épségben tartása mellett. Az pedig oda megy belesugja a fülébe: induljunk azonnal, mert ezer forintot ta­láltam. Erre a szóra Sódar is olyan lett, mint a fal. (Talán azért oly sápadtak a nagy urak mert sok az ezres bankójuk? A sze­gény ember tízest is csak másnál lát s mégis­ piros az orczája. Hasztalanul ígért azután a német akármennyit a két csikóért,­­ többé nem volt eladó semmi árért. Egy percz alatt be lett fogva és a vásártért odahagyva a bámuló német nagy csodálkozására, a­ki egyet vont a vállán ezen előtte megfoghatlan dologra és ment tovább. Mig Sódar uram és felesége hazaér­keztek borzasztó félelmeket állottak ki. Sódarné háttal ült az urának , hogyha jönne valaki utánok észrevehesse s igy jelt ad­hasson. Meg is kérdezte Sódar uram száz­szor is : mégse jó senki ?. Mari, nem jön utánunk senki ? Volt irtózatos rémülés midőn jött két csendőr, pedig ezek szemközt jöttek,­­ de a rossz lelkiismeret mindenütt veszélyt gyanít. Ez is elmúlt, s ők megkönnyebülve törülték izzadt orczájukat. Egész nap csavarogtak, úgy intézték a dolgot, hogy későn érkezzenek meg, mi­kor már senki se látja, megérkeztüket. Sikerült is minden terv szerint. Haza érkezvén a lovakat bekötötték az istállba s itt megint elővették az ezrest , ók, hogy csókolták, hogyan sírtak örömükben. Egész éjjel nem tudtak aludni a nagy boldogság­tól. A fal egy hasadékában elrejtették s reggelig mindig tervezték, hogy mit fog­nak csinálni. Végre abban állapodtak meg, hogy a jövő tavaszra egészen új házat építtetnek. A csikókat megtartják, a ven­yebéket meg eladják. Sódar uram úgy intézte a dolgot, hogy ne lássék meg rajtok rögtön a jobblét, nehogy gyanúba keveredjenek. Mert, ha hirtelen túl­adna az ezeres bankón, nagyon könnyen megütköznének rajta az emberek akik nem olyanféle embernek ismerik ötét a kinél még ezeres bankó is foroghatna ! Kivált még most hamarjában ! Mert a­ki elvesztette, bizonyosan jelentette is már hivatalos helyen. Másnap csakugyan hallották is azok­tól, a­­kik szintén a pécsi vásárban voltak, hogy kidobolták, miszerint egy lókereskedő elvesztette a pénztárczáját, aki megtalálta szolgáltassa vissza, 100 frt jutalmat kap. Hát tán bolond vagyok gondolja ma­gában Sódor uram, hogy ezer frtot odaad­jak százért! Nemsokára megjött a szüret ideje is. Az idén sokkal barátságosabbnak mutatta magát Sódar Péter mint máskor. Eddig nagyon fukar hírében állott, de most kez­dett bizonyos népszerűségre szert tenni. Máskor bezárt pinczeajtó megött iszogatott, nehogy meg kelljen kínálni valakit egy pohár borral. Most az ajtó mindkét szár­nyát kitárja s minden arra jövőt-menet be­­szólit egy pohár borra. Minden áron hajhászta a népszerűsé­get, mert közeledett a biró választás, ő pedig nagyon szeretett volna biró lenni. Alkalma is akadt nemsokára a népszerűsé­gét még jobban nevelni. Született ugyanis egy kis gyermekük. Nagyon ritka eset ugyan Baranyában, hogy egy háznál két gyermek is legyen, mert ott azt tartják, hogy elég abból egy is. S addig nem is szokott másik lenni míg az az egy meg nem hal. De hát Sódar uramnál megtörtént a ritka eset s akarva nem akarva keresz­telőt kellett tartani. Ez ugyan Sódar uram­nak csak annyiban volt ínyére, a mennyi­ben elérkezettnek látta az időt népszerű­ségét a lehető legjobban biztosítani. Baranyában a legszegényebb ember se ét kevesebbet 10 kománál. A jobb mó­dnak 30 — 40 komát is, a siklósi papnak egy gyermekétől van éppen 100 drb. És ne gondolja senki, hogy ezek közük csak egy az igazi kereszanya és keresztapa! Az mind igazi, mert mindannyinak neve bele­­iratik­ a keresztelési matricujába. Sódar uram hitt 30 komát s komaasz­­szonyt. Ez is bele­került neki vagy 50 írtjába meg 5 akó borába, mert a bara­nyai ember nagyon tud inni, sőt az asszo­nyok sem tarthatják a szájukban a bort. Denique ez is megtörtént. Az ezeres bankó pedig nyugodott a fal hasadékában. Azaz csak nyugodott volna, de nem volt annak sem éjjele sem nappala. Hol Sódar uram vette elő, hol a felesége. Ott mily boldogok voltak mindketten; sokszor egy­más nyakába borultak s úgy sirtak örö­mükben. S ha meglátta volna őket ilyen­kor valaki kisirt szemmel jönni ki az istá­léból, bizonyára azt gondolta volna, hogy ezeknek a lovuk döglött meg. A keresztelőt követő harmadnapon bement Sódar Siklósra Nikolics téglagyá­roshoz, ki egyszersmind fakereskedő is volt, és felkérte, hogy adjon neki vagy 500 frt értékű anyagot hitelbe , majd tavaszszal, ha a mohácsi vásárban eladja 4 ökrét, „Félegyházi Hírlap.“ Az erkölcsi jellem, mint a ne-­­­velés végczélja. Az iskola nemcsak tanító, hanem egy­szersmind nevelőintézet is. A tanító nem­csak arra van hivatva, hogy napról-napra tovább vigye a gyermeket a hasznos isme-­­ retek szerzésében, hanem egyszersmind ar­ra is, hogy a gyermek lelkületét, ennek fejlődését gondozza s éber megfigyelése tárgyává tegye, s ha netalán gyomokat fe­dezett fel ott, hol csak szépnek s jónak van helye , igyekezzék a gyomokat kiirtani a még talán tiszta , de jóra, roszra egy­aránt fogékony gyermeki szívből, így ér­­t­­elmezve a tanitónak hivatását, feladatát, s­­ láthatjuk, hogy a tanitónak nevelői szerep is jutott. E kettő közül melyik legyen elsősor­ban feladatunk, a tanítás e vagy a nevelés? meghatároznunk s a kettő között válaszfa­lat vonnunk nagyon bajos s eltévesztett dolog volna. Miként a testi és szellemi ne­velésnek karöltve kell haladni, hogy „egész­séges testben ép lélek lakozzék“ — éppen úgy kell karöltve haladni az iskola világá­ban a tanításnak a neveléssel. E két foga­lom nem zárja ki egymást, sőt inkább ba­rátságosan megférnek együtt mindenütt és minden alkalommal. Valamint minden munkának, úgy a nevelésnek is megvan a maga czélja, mely azonban nagyon sokféle, a szerint a mint egy, vagy más szempontból értelmezzük azt. — Ez alkalommal a nevelés végczélját er­kölcsi szempontból veszem s végczélul az erkölcsi jel­emet állítom fel, melynek el­érése nélkül a nevelés csakugyan hiányos lenne. Igaz ugyan, hogy a gyermeknél er­kölcsi jellemről még nem beszélhetünk ,de az is igaz, hogy fejlődésének alapja az is­kola falai között kezdődik s szilárd jellemmé csak a világ zaja közepette lesz, csak ott jó az ember erejének s kötelességének tudatára, mert ott küzdenie kell. De nézzük a lelkifejlődésnek eme má­sik irányát, mely az erkölcsi jellemhez vezet. Mint amott, úgy itt is a nekifejlődést az érzés nyitja meg, mely az érzékszervek segélyével közöltetvén a szellemi élet köz­pontjával, az agygyal az érzelmeket, lelki állapotunk eme jelenségeit hozza létre. Az érzelmek vagy kellemesek, vagy kellemet­lenek ; a szerint, a­mint a külső behatás vagy jel, vagy rossz érzetet kelt fel bennünk. Azon okn­ól fogva, miszerint a jó és rész, a kellemes és kellemetlen között különb­séget tudunk tenni : a kellemes érzelmeket megtartani, a kellemetleneket pedig elke­rülni iparkodunk, így jó létre az akarat, mely ha keresztül is vitetik, cselekvésnek neveztetik. De ebből korántsem következtetik, hogy a cselekvés mindig a jóra irányul s a szépet, jót törekszik megvalósítani. Sok­szor teszszük a rosszat, még akkor is, mi­dőn teljes tudattal bírunk annak káros következményei iránt ; megszegjük a tör­vényt, habár tudjuk is, hogy az büntetést von maga után. Hát a gyermek, ki egy, vagy más cselekedet erkölcsi értékéről még tiszta fogalommal sem bír mennyivel in­kább elkövetheti a rosszat akkor is, midőn az ellenkező cselekedet is módjában lett volna. Íme kérdem : nem itt veszi-e kezdetét a jó és rossz, a helyes és helyetlen csele­kedetek mél­tatásával s ellenőrzésével az er­kölcsi nevelés ? Erény, erkölcs: legdrágább kincse az embernek."— A tudós bár győzze is meg mélységes tudományával a világot ; de ha ez nem erkölcsi nagysággal s jellemszilárd­sággal van párosulva hasonlít a kívül mo­solygó, de belül rothadó gyümöcshöz. Ki az embert csak külsejéről ítéli meg, s nem veti mérlegre belső világának kincseit, a­­vagy rossz tulajdonait : „hasonló a gondo­latin gyermekhez, ki a könyvnek egyedül csak bekötését nézi.“ — Az erkölcsi nagy­ságból önként következik a jellemszilárd­ság. Jellem erkölcsiség és viszont erkölcsi­­ség jellem nélkül nem képzelhető ; nélkü­­lözhetlen társak ezek az ember életében. — Már maga az erény sem egyébb, mint akaratunk, cselekedetünk nemessége, tö­rekvés a tökéletesség felé, vagyis a tulaj­donképpeni erkölcsi jellem, mely tetteinek legfőbb indokául istent ismeri. Erényesek­ké tehát­ úgy nevelhetjük gyermekeinket, ha jellemüket Isten felé irányozzuk. Az erkölcsi jellem fejlődése kezdetet 7-dik szám.

Next