Félegyházi Hírlap, 1893 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-01 / 1. szám

,1. évfolyam. I­SO 826 Előfizetőéi ári Egész évre 5 frt. félévre 2 frt, 50 kr . negyedévre 1 írt, 25 kr. Hirdetések dijszabály szerint. Egyes szám­ára 10 kr. Ideigl. felelt­­s. - kesztő : DOBÁK ISTVÁN. Félegyháza, 1893. január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Spielmann Testvérek könyvnyomdájában (Pelyva-féle ház.) Kéziratok nem adatnak vissza. JUBILEUMUNK. 'J'iz esztendeja jelent meg első számunk. Azzal ünnepeljük jubilenmunks­t,­­ mivel a jubileumot megszolgálták: komoly muekával. az egyetlen szerénytelenségünk, hogy komolynak valljuk és komoly­ak mondjuk munkánkat. Visszatekintve a tiz év kö­telmeire, melyekben lapunk mindig elöl hanott, büsz­ke, állíthatjuk, hogy a program rapt, melyet e bp kitűzött, pontról-pontra be is tartotta. Legszebb kora e lapuak azon nagy átala­­kulásokra esik, midőn városunk közigazga­­tási­ra lön teremtve. S akkor e kis lap nem es­ik hogy tevékeny részt vett a harc­ban, de a zászlóvivő szerep is neki jutott. A nehéz küzdelmekben sem tért el e lap soh­a attól az elvtől, mely a meggyőző­­dések iránt való tiszteletet a társadalmi élet legelső követelményének vallja s egyetlen egyszer se vált a meggyőződés a, gyűlölkö­dés sugalmazójává, egyetlenegyszer se lett a­­lagesedés annak a szenvedélyességnek forrásává, mely az ellenfelet a köteles tisz­telet magaslatáról a sárba lör­i. Az igaz megigyősödés harcosai az ellentétes meg­győződésnek cask igéit támadják, de soha­sem a tisztaságát. E bizonyíttványokat nem mi adjuk magunknak, hancac a nagy közönség, a leg­­hivatottabb kritikus, tisztelt meg bennünket velük, mikor tiz éven át"e lapot erkölcsileg és anyagilag egyaránt támogatta. Köszö­net a támogatás rt. S’«' ««olgál • felhivísül, holy lapunkat a ma * ‘enek jp.szS.duak sklioveteturanyuoz sjslve ^ m­jydk. a kUvélenény ategb - „ jelenti zönséget, hogy e lapot sa eddig t*pMz­j,’ elismerés fele­melő * a második tiz éveg okozódott mun­ka ig meg, •ép ,,... a halílt. lenne nár pihenni ott lenn i­s, .agyon, hislen sirdomb alatt, Mint élni hosszú, kinos gyötrelemben 8 főt nem találni boldogságomat. Mi volt ez év nekem ? . .. Bősz tenger árja, Mely hányta és vetette csolnakom, Szemem a partot már közelbe’ látta , szentül hivém, hogy ott m­egnyughatom. Ki is jutok a biztos kikötőbe, De kis sajkámat elnyelő a hab, Hitem, reményem elmerüle véle S kétségbeesés a megmentett darab. Ezzel bolyongom által a vilá­got, Vándorbotom, kísérőm ez leszen, Hiszen egyetlen kincsem, — az imádott Leányka képe, — széttört keblemen. Mit veszthet az, ki mindent elveszített, Kit a bubim­at ét, gyötör belül, Kinek reménye, vágya semmivé tett, Kinek jégkeble már fel nem hevül ! NÉVTELEN. Újév a másvilágon. — A „Félegyházi Hirlap“ eredeti tar­­ája. — I. Van egy nagybátyám, de nem Ameri­kában, hanem a Nagykunságon. Ő az én áldott jó Muki bátyira, aki abban külön­bözik az amerikai nagybácsiktól, ha Európában van, abban azonban hasoz hozzájuk, hogy holts után szép vagyont ha hátra. Szylveszter estéjén együtt készélg­tünk vigan kvaterkálva, bokrosancsibuszolva. — Ma egy éve voltam a mastrágon! — Hogy is történt az Muki bácsi ? — Úgy történt a dolog, hogy mikor a huszonötödik jubiláns pohár szomorodnin akartam elszomorodni, hirtelen rossúl lettem, szívbajom elővett és . . . gutaütést kaptam. Hm, hm . . . kritikus helyzet volt! — a cselédek össze­szaladtak, jajgattak, fölver­ték a szomszédokat, valóságos búcsújárás volt és én, megvoltam halva tisztává, egészen. — Meghalva ? — No persze, habár csak műkedvelő tetszhalott voltam, de érezni nem tudtam, szemeim leragadtak, mozdulni képtelen va­­lók, noha hallani mindent hallottam és az ész ébren volt. — Hm, hm ! — A házi fiskálisom volt az első ha­lottlátogató a doktorral. — Mit gondol doktor úr — kérdi az orvost — alaposan megütötte a guta ? — Kifog­ástalanul, tökéletesen bele is halt ! — feleli a doktor. — Hogy a mendergős ménkű üssön beletek! mondok, azaz hogy csak gondol­tam magamban, miután mozdulni és beszél­ni képtelen valók. — Végre valahára ! — lép be valaki, akit miután szemeim felnyitni nem tudtam, csak agyjáról ismertem fel. — K volt ? — Darka, a gazdasszonyom, az átko­zott pokol küszöbe, aki félszázadon át lop­kodott és pár nappal előtte árultam el neki,­­ test­amentomban neki is móringolok. — Lássa Muki bácú, ilyen a hála ! _ Csak halgass kópé, mikor sürgö­nvile téged haza hívtak, neked is az volt eső szavai, hogy hál’istennek ! — De kedves, egyetlen bácsikám . . . — Csitt, mikor reám borultál és ki-i­s uotoztál is azt sóhajtottad, hogy­­ a zsebét s megütötte a guta ! — Node aranyos Muki bácsi. . . — Elmondom, hogy miken mentem keresztül. II. — Képzelheted, hogy éreztem magam, mikor koporsóba tettek és lezárva a kopor­­sót, ott hagytatok. Node már ekkor igazán meghaltam mérgemben. És brrr ! — Mi volt az ? — Egy sápadt csontváz közeledett elém s afféle kasszával lerántott a lábam­és s betusíkolt egy vonat felébe. — Hol vagyok ? kérdem a konduktort, a — Útban a másvilágra. — Hm, hm, ez már nem tréfa, akkor mert én csakugyan meghaltam s nem műked­velő tetszhalott vagyok. Átkozott döcögős folt az, út s úgy éreztem­ magam, mintha a csongrádi vonaton utaznék. Egyszer csak nagyot zökkenünk és megálltunk. Hol va­­njum­i. 2 — A pokol pályaudvarán! — ordítja K­sark-.andó, a konduktor és amint hátbor­­pmngvai kitekinték, kényenes lángot és folytos­­füster­gert láttam, melynél csak a jajgatás és a fogak csikorgatása volt nagyobb. To­­■vá\»b mentünk. — Ad vocem, pokolbam szálltak-e le­­sokan ? — A legtöbb pasasort ott hányták le. No Után valamivel jobb úton mentünk, mig­nem megint megálltunk. Hol vegyünk most ? — A n­rp-Rtorian­t*^*t 1 f»!*1! »v azon tónusból a konduktor. És am f tisz­tem, rengeteg­­búcsúsokat láttam S­ucessio­­ban. Ismét tovább menü­nk. — Ad vocem, hát a pu­rgatóriumban szálltak-e le sokan ? — Itt is sokan maradtak s alig radtunk a vonaton néhányan, tündérfényü pályaudvarba értünk, ahol meg a jegyet is angyal ve­te el, ha jól emlék­esem Gabriel arkangyal. Hirtelen azonban Szent Mihály és Rafael arkangyalt karddal közre vettek és a sorom­­hoz kisértek, aki nem más volta -­i .*­ Zajtay aram a peleskei nótárius. — Ráh Pista bácsi — mondok — sok­­szor láttam én magát * theátrumban Fikomadta fajzatom ! —dörgi ősz szít húzogatva — tudod-e mié) hoztak ide ? — Nem én. — A konduktor azzal vár­t, hogy nincs meganyosodási bizonyítván. — Hát a mi ? — Ti odalent házassági bizony­­vár­nak nevezitek. — A bizistók, erre hatvan év alat nem is gondoltam és bizony bevallo­m, hogy én­­ igény maradtam, mint az ap­u. — Öreg hiba, mert ide csak az ihn fel, aki «így anyóssal lagalább husz nőt évet szenved át egy fedél alatt é­t­ven évi purgatorium, rabságnak íu — Duplán számítják, mint háborúba»* a katonai időt. — Ne papolj, hanem sipirc, eredj gzobámba. •Misájátt. -» d ' 111 —' 'lát r.ztán M’tki bácsi­­, V -1 S £ i 1 \ Újévi beszámoló. Gazdagabb lett a múlt ismét egy viharos évvel és annyival közelebb van hozzánk a boldogabb jövendő. Tegyünk egy vissza­pillantást az elmúlt évre és összegezzük annak eredményeit. Nyugodt lelkiismerettel mond­hatjuk, hogy az elmúlt év nem tűnt el felettünk nyomtalanul és hatósá­gunk következetes volt programmjá­­hoz, hű azon bizalom­hoz, amelylyel a nagy­közönség annak idején meg­ajándékozta. Ott vannak pld. artézi kutaink Hol van az a harmincezer lakosú város, amely egy év lefolyása alatt három artézi kúttá­ dicsekedhet? Vagy legalább épitését tervbe veheti ! Ott van a vasút melett megsza­vazott népkert, amely kora tavasszal már a kivitel stádiumába is jut Ott van az új lövölde ügye, .­mely méltó epilógja díszes kaszár­nyánknak.­­Ott an legnagyobb kultus W* ... i. :lUV-W. A Ä „ Íryp.nái ummá fejjen níés'­ Ott van ezzel karson­­tban a tanárok fizetésének reformja és há­rom új tanári állomás szervezése. Ott van szintén kapcsoltosan a gymnáziumi természettani sz­tíl. és a dános fölszerelés megteremtése, a legújabb modern kívánalmaknak megfelelően. Ott van a bel és kültéri tanítói á­llomások kiegészítése, iskoláink elő­­gös elhelyezése. Ott van regále ügyünk és álta­gos javadalmaink rendezése szilár­­ibb alapon. Ott vannak a középitkezések,­­­­ha a bazárok elmérgesedett­jét nem is számítjuk, de amely ut én hisszük, hogy sikeres megol­­lt nyerend. Ott van a Szolnok félegyházi vá­­t ügyének feltámasztása. És ott még számtalan aprólékos­edmény, a hatóság elmúlt évi kö­tny­ezetes ténykedéseiről. Egyáltalán, ha bárki elfogulatla­nul ítéli közügyeinket, de kell, hogy nérje azt, miszerint amit Félegy­­modern alapon haladt és jelen­­ül mutat, az mind a mostani aera és a j­elenlegi hatóság követ, és működésének gazdálkodó akanitásának és egyáltalán ok­­té­v .’-“désének az eredm­énye. i UG_.g nnk a szelyzet rr.agasla­­a áll és városunk jól felfogott ér­­m­ben, híven programmjához, min­­incen úgy jár el, hogy semmiért incs nem érheti. És mint a közvélemén­y tolmá­­n, mi a sajtó részéről is bizalmat avatunk. Igaz ugyan, hogy időközben gyakoroltuk, a kritikát tettei felett, de hiszen ezzel mindenki tartozik önmagának is. Az is igaz, hogy még mindig maradtak függő problémák, mint pld. a város nivellálása, a járda kiépítés stb., de ezek mind olyanok, hogy csak látszólag nincsenek napirenden,, tényleg azonban elméleti munka alatt vannak. Elvégre is a liliomnak is van árnyéka, kákán is lehet csomót ke­resni. Félre e napon az ellenszenv­vel, legyünk igazságosak. Le a ka­lappal a múlt év sikerei előtt. Boldog újévet L ____ +. A vidéki sajtó és az értelmiség. Kiváncsi vagyok: találkozik-« ! vett egyén, ki speciális viszonyain ! ' *s tában lévén, be ne vallani, hogy sajtó ma már számottevő tényezők! ’*­­pel úgy hatósági, mint társadalmi és Alig hiszem ! Ul /ideái sí, nyomott szembeötlő. E döntő, ez elhatározó betoll úgyszólván egyedül annak tulajá­r­uló, hogy a vidéki hírlapirodalom az a fél évtizedben oly virágzásnak indult, mey hogy bekövetkezzék, arról a hatvanas években még álmodni sem mert senki sem. Mert ugyan ki hihette volna , hogy mig az elnyomatás korszakában ht­tá­k leg­nagyobb városai is kénytelenek voltak net IHIHI pillantás közügyünkre és­/ * LbeteUennek tar­ts* *5A Li­­­ijaa itC zere­ihnM mOrfii

Next