Félegyházi Hírlap, 1895 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1895-01-01 / 1. szám
Előfizetési ár: Egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr., negyedévre 1 frt 25 kr., Egyes szám ára 10 kr. Felelős szerkesztő: Ihász Aladár. Megjelenik minden vasárnap. Kiadóhivatal: Banczay József könyvkereskedése Kun-Félegyházán. Hirdetések díjszabály szerint. Főmunkatárs: Dobák István. -1------- ------ - • • ----------------- -------------- • ' ---- ^3 1895. A homokóra felső kúpjából csak egy porszem hullt alá az alsóba és milyen fontos ez az egy porszem a mi gyorsan élő, rohamosan haladó időnkben. Ha felvirrasztottuk a zsémbes, de gondfeledt, mulatozással elölt Szilvesztert, mikor az óra tizenkettő felé mutatott, egy gondolatvillanással áttekintettük a billantót. Kétség és remény! Csak a vesék vizsgálója tudná, hogy a mindig éber ellenőrző, a lelkiismeret, milyen hangulattal engedett a verejt kés avagy aolygó új esztendőbe. De hát helyesen mondja Arisztotelész, hogy a remény az élő álma. S mivé is lenne az ember remény nélkül ? Élünk, tehát remélünk. És e reménynek hangulata kerget ma mindnyájunkat abba a nemzetközi bókba, mely szinte untatni fog ma bennünket, mikor hol igaz szívből, hol zsebünkre appellálva, hangzik fel az újévi kivonat. Mosolyogva néz ma mindenki az ifjú felé, mert oly igaz Jósika Miklós mondása, hogy a remény legyen bár a leghihetlenebb és legcsodásabb, azon arányban növekszik, melyben a szenvedés súlya a kétségbeesést látszik megközelíteni. Nem is való ma az általános hangulat szerint a pesszimisztikus hang. Aki teheti, engedje át lelkét tartalék nélkül a reménynek. A polgári társadalomnak ma van az ő igaz normanapja, melyen a remény nagy lánggal lobog. Az ember humánus vágya szinte óhajtva áhítozik azért, hogy minél kevesebb legyen a remény, és minél több a betett vágy, polgári megelégedés. Szinte óhajtva lesi, hogy a mai sivár helyzet gyors átalakulással változzék át azzá, amit most sajnosan nélkülözünk belőle : legyen ideálissá újra ez a kor. Régi eszményeink ne jegecesedjenek be és ne foglaljon közéletünkben mindig nagyobb és nagyobb hatalommal tért a legvadabb érdekhajhászat. Hogy ne tanuljon a mai nemzedék csak bizonyítványért és csak kvalifikációért. Dolgozzék csak pénzért. Hogy a stréberség minősíttessék jövőben megvetésre méltó bűnös üzelemnek, ne pedig méltó ügyességnek. Hogy legyenek, az Istenért, ideáljaink is, a közélet pedig ne legyen sivár életharc, jó tetteink ne legyenek nyilvános köszönetet és kürtölést igényre tartólag adva. A demokrácia ereje pedig tömörítse a most erőtlen kicsi társadalmat, hogy egységesen dolgozzék hazafias és kulturális célokért. Mennyi fölfakadt vágy és mennyi szép remény! Mi teljesedik belőle, mihez visz közelebb a biztatva fölvirradt új esztendő? — senki sem tudja, de remélünk, mert az író szerint az idealizmus uralma visszatér a külső világba. A belsőben úgy is háborútlan, örökkön örök uralma. És mintha nemcsak a sorsra lennének fektetve reményeink. Hazánkban a közszellem emelkedőben van; ha kormányosaink a kedvező időt felhasználva — mint az ügyes léghajós teszi — néhány alkalmatlan nehezéket kidobnak, nagyot fognak emelkedni. Biztatva indul belső konszolidációnk nagy munkája, mert nem nyűgözik meg pártbéklyók és nehezékek. A magunk pátriájának megoldásra váró kérdései tekintetében is bízva bízunk, hogy azt jelentékenyen előbbviszi ez az ifjú esztendő. Remény és ígéret napja van ma. Reményeinket kifejeztük e sorokban. Végül a magunk részéről is tehetünk egy ígéretet, hogy az újévben is rendületlenül fogunk küzdeni azoknak az eszméknek érdekében, melyek munkába indítottak. Vajha ennek az évnek csak nagy sikereiről lehetne beszélni ! A FÉLEGYHÁZI HÍRLAP TÁROÁJA. Hugómnak. Mért borult be barna képed Hugóm, édes angyalom ? Hulló könyed engem éget; Oh, ne sirj e nagy napon. S jobban az fáj még szivemnek, A mi termi bánatod , Uj ruhára hogy nem tellett, Azt szégyenled, siratod. Emlékszel, a mai napról Mit, hogyan mesélt anyánk, — Ki hogy ójon minden bájtul, Bölcs beszédit hagyja ránk, Hogy ne resteld nyutt ruhádat, Ha baját benőtte folt: A bölcsőben Messiásnak Bizony még ilyen se volt. Tudódé, szegény apánknak Mily nehéz a munka már ? Érdemelne nyugtos ágyat — S mégma is napszámba jár. S hogy anyánk nem bírja többé: Kettőztetve dolgozik, Oda áll a java közzé, Este nem sóhajtozik. Mér’ pirulnál lelkem mása, Minek szégyelnéd magad, A te Vásott kis ruhádra Csupa igaz gyöngy tapad; Nincs aranyból ugyan éke, S együgyű szinti, sötét , Dolgos ember verejtéke Szentelte fel szövetét .. . Eredj, eredj a templomba Szent karácsony ünnepén, Ahol otthon van a szolga S nem utolsó a szegény, Fejedelme a világnak, Aki szalmán született : Nem tekinti a ruhádat Lelkem, csak a szivedet! Móra István: Elmélkedés. Egy istenadta beteges, satnya szabó megölte a feleségét ; a törvényszék, tekintettel az enyhítő körülményekre, melyeket a vádló kir. ügyész is kiemelt, öt és fél évi börtönre ítélte az embert, ki meg nem engedett célra használta fel az ollót. Elgondolkozom az eset fölött és fölmentem a szerencsétlen embert, egyben elítélek sok-sok urat, kifogástalan gentlemaneket, a kik kihívnak, ha oldalba rugom a kutyájukat, a ki korafidenter besározza a nadrágomat — és a kik váltóaláírással támogatják a cimborát, a ki besározza a feleségüket. A szabó esete (nincs szükség a nevére) — ím ez : Fagyos nap alkonyán javítani való ruhát hoz az inas, — hogy azt még ez este haza kell vinni a közel faluba. A szabó szabódik , megcsinálni megcsinálja, de hogy hazavigye: beteg ember ő ahhoz. Aztán neki ül, foltoz, fejt, fércel, varr, még dúdol is megszokásból. Mikor kész van, (öreg este) — az asszony rátörtet: vidd haza, kell a pénz, tűzrevaló kell, szappan kell, harisnya kell . . . A göthös lelke szikrát fog. — Miért küld ez az asszony ? Most este. Pénz kell? Mikor kell ? Holnap nincs jókor? — A falu régen súg-búg a feleségéről, neki is mondták, nem hitte ... Az asszony türelmetlensége fölkelti a gyanút. — A asszony duzzanó, piros, ő halvány, beteges, keszeg. Nohát elmegy. Rászól az inasra . Gyere velem. És nekivágtak az éjszakának. Az asszony danol. A falu végén az inast elküldi a ruhával egyedül, maga ténfereg egy darabig az útfélen, aztán visszasompolyog a hajlékába. Az ajtó zárva van, zörget. Nem nyitják ki Bemászik. A konyha ajtó is zárva van, de a szemöldök ablak rámáján ott a kulcs. Tehát kívülről van bezárva. Kizárja az ajtót. Csend. Csak az alvó kisfia pihegése hallik. Az asszony nincs otthon. A satnya ember éetemét elönti a köny. Elmegy újra, bezárja az ajtót, visszateszi a kulcsot. A fagyos éjszaka szele fölissza könyeit, még egyszer jót gondol, hátha az asszony hazament. Haza, az apjához. Ott sem találta. Akkor eszébe jut a nyers, az obsitos paraszt Don Juan, akiről neki súgtak-bugtak. És ott találja a feleségét. (Következő részleteknél a bíróság kiüríti a hölgy karzatot.) Az asszony haza futott az apjához,anyjához. Azok befogadták. Megbüntette-e őket ''alaki? Az Isten, aki végtelenül bölcs, ''égtelenül jó, végtelenül irgalmas, megbocsáthatott neki, — én az én emberi szivemmel kikorbácsoltam volna. Mert fagyoséjszaka volt, mikor útnak erőszakolta az Urát. Kat hétig a beteg szabó mosdatta, etette, csicsisgatta a gyerekét, a mi gyönyörűség lehet egy apának, — de nem igy. Addig a szülök visszakönyörögték a bűnös asszonyt. Az ember beteg volt, hitvány volt , visszafogadta, gondolta megtörött. Dehogy. Az asszony kihívó, szemrehányó, hideg volt , neki állt fölebb. A kétrőt ember pedig nagyon szeretett. És mikor az asszony elhárította őt magától , fölkapta az ollót, azt a békességes szerszámot, más leszúrta a hitestársát. Ezért kapott öt és fél esztendei börtönt. A tárgyaláson legérdekesebb tanú volt a Don Juan. A kacki bajuszát pödörgette. — Beismeri, hogy viszonya volt az asszonynyal ? — Volt, volt. De nem én jártam utána. Ő járt hozzám. — Mióta tart a viszony ? — Valami esztendeje . . . ... És danolt az asszony, mikor elment az ura arra az útra . . . A tanuk közt ott volt a szabó kisfia, a nyolc-esztendős csepp gyerek. Pityergett, sirt, nem tudták a szavát venni. Fölmentették a tanúságtól. — Kit vádoltak annak a gyereknek a könyei ? Mig a törvényszék ítélethozatalra félrevonul, míg a gyilkosnak megengedik, hogy egy mellékteremben övéivel érintkezhetik — beszélgessünk. Itt van három főalak : az asszony, — a férj, a ki vádlott,- a szerető, a ki tanú. Én úgy veszem, mintha egy se volna még itt, hanem a szerető otthon, az asszony az ölében, a szabó kint a fagyos éjszakában, a feleségétől küldve. Ki a bűnös ? — Az asszony. A jelenet változik: a feleség az apjánál van és siratja a szégyenét, a szeretőjét, a szerető a bajszát pedri, a férj az árva gyerekét öltözteti. Ki a bűnös ? — Az asszony. Változat: a szülők visszakönyörögték buja lányukat. A férj visszafogadja. A Don Juannak : mindegy. Díszközgyűlés. — A Kalmár-emlék leleplezése. — Díszközgyűlést tartott városunk képviselőtestülete 1894-évi december bő 26-án, a szeretet ünnepének máodik napján. Kalmár Józsefnek és nejének Fazekas Annának állított emléktáblát leplezték le ez ünnepi közgyűlésen. A városháza nagy terme zsúfolásig megtelt képviselőkkel, előkelő közön- 1 í .v.1 1, Ki ^ i- 1. • fi • ifiV í - ^*V ftuAUi li) 4wU* ban vettek részt. A közgyűlés lefolyásáról tudósitá-sukat itt adjuk. Dr. Zámbó Géza polgármester mindenek előtt üdvözli az egybegyülteket s a közgyűlést megnyitja. Az ülés jegyzőkönyvének Hitelesítésére a közgyűlés hozzájárulásával dr. Fazekas Kálmán, Kiss Boldizsár, Jenovay Dezső és Kocsis Sándor képviselőket kéri fel. Egy alkalommal jelenti, hogy a képviselőtestület rendeletére és utasításához képest, a boldogult Kalmár József és még élő özvegye Fazekas Anna úrnő alapítványainak megörökítésére rendelt emléktábla immár elkészült és a közgyűlési terem falába be is illesztetett; kéri a közgyűlést, hogy a bejelentést vegye tudomásul, az emléktáblának ez alkalommali leleplezését rendelje el, s azt a nyilvánosságnak adja át. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi, az emléktábla leleplezését elrendeli, s a már leleplezett emléktáblát a nyilvánosságnak átadja. Ezután polgármester engedélyt kér, hogy az ünnep jelentőségét néhány szóval ecsetelje és beszédét körülbelül így folytatja : Félegyháza város közönségét az emléktábla felállítására, ünnepélyes leleplezésére a nemes alapítók iránt érzett őszinte tisztelet és szeretet, a hála ás kegyelet érzése indították. A két utóbbi a hála és kegyelet, a jó és szép iránt fogékony evubri szivnek és elmének önki ''n érz- -e s az érzésből faka-C - , t. . . J.I-, f - VT ' _• . ^ 4j jiivua.V/nu lOi.ti GUI ezekben van tehát az ünnep jelentősége, hanem abban, hogy a képviselőtestület mintegy tanúságot kíván tenni arról, hogy a jó és szép kultuszát űző alapítók nemes szándékát megérti, méltányolja és elismeri. Ilykép