Félegyházi Hírlap, 1900 (18. évfolyam, 1-104. szám)
1900-01-01 / 1. szám
met [Előfizetési felhívás. Január hóban 18-ik évfolyamába lépett a „Félegyházi Hirlap.“ Nagy szó ez a 18 hosszu év egy vidéki hetilap életében s méltón csak érdem számba mehet a Félegyházi Hírlapnak 1882. évtől való fennálása. De köszönheti ezt nagyrézben olvasóközönségének, mert a pártfogó nyújtotta anyagi eszközökkel voltásait lehetséges fennállania s küzdene kitűzött czéljainak megvalósításáét. A Félegyházi Hírlap nem szorul már arra, hogy hangzatos, socat ígérő csábos szavakkal újból programmot adjon. Ennek a lapnak ma is az a programmja, amelyet 18 hosszu évvel ezelőtt, megalapításakor kibocsátottak. Az emberek változtak s a változott viszonyok közepette csak egy maradt régi, változatlan : a tisztes irány, a melyet ez a lap fennállása óta követ. Most az újév alkalmával. olvasóközönségünk részére új előfizetést nyitunk lapunkra, melynek előfizetési ára: egész évre 4 frt. ige*—számlája. • A vasárnapi kr . a csütörtöki 3 kr. Előfizetési pénzek a Félegyházi Hírlap kiadóhivatalához küldendők. Uj század. Zúgva, dübörögve, rombolva, építve, vonatrakatolás, gépek csattogása mellett rohan be közénk az uj század, mely a haladást jelenti. A múlt század halovány mécse gyorsan emiszik meg(UMH.k. Lfj fény vakítja el szemünket, uj eszmék rohanják meg agyunkat, uj társadalom jő a régi helyébe, uj ember, uj eszme, uj munkálkodás hirdeti, hogy haladunk, tökéletesedünk. A föld kebelében a bányász csákány ütése, a föld felett a gőzmozgony zakatolása, a gyéTM* P°koli zaj!V~ a szántóvető ekéje alatt a barázdából kivetett termőföld topa zuhanása, mint vén földünknek szívdobba«.a*« mondja csaladunk, tökéletesedünk. • Az unjevk mreték, faragnak, rombolnii row- inek, összerakjuk hantira sztromál kincseit s a föld kőéit s a kéz, a szellem colosussai ismét csak azt hirdetik: haladunk, tömetese élünk. Olyan gyorsan haladunk a tökély felé, a milyen gyorsait repül akaratunk, elhatározásunk, gondolatunk a taviró drót segélyével egyik helyről a másikra. Pedig ata már mennyi gondolata, eszméje, elhatározása van az emberiségnek. S az eszmék, gondolatok szines himporát a nyomtatványok, a kultúrának eme tarka pillangói, mű hiom számra hordják szét. A merre azok lehullnak, megmozdul a régi világ, szárnyat ölt a .ondolat s repü ellenállhatatlant« a: ismeretlen fény felé, amelynek nem : munka, hala Ez a huszadik dás, tökélyesbülés. század vezéreszméje, jelszava. A haladás, az újításnak szárnya az uj századdal e várost is megérinti. Nem kerülheti ki. Már ez utóbbi időben is derengett valami, ami biztatással töltötte el azok szivét, akik e város haladásán szeretettel csüggtek. A ki megnézi ma Félegyházát s látta t1z. év előtt is, olyan mérvű változást tapasztal, ami kétség kivnl meglepő. Már maga az is dicsérendő körülmény, hogy egy homoksivatagon épült falu száz év alatt képes legyen nagy várossá szervezkedni s megadni jövendő létének alapját. Mert Félegyházának igaz, hogy múltja nincs, de van jövője, olyan jövője, ami figyelemre méltó. Hanem azok a nyomok, amik eddig vezették társadalmi életében s fejlődésében, helytelenek voltak. E város ugyanis lakosságra nézve az ország tizenhetedik városa ; gazdaságilag középpontja a kiskunságnak, piacza, kereskedelme nagy, vasúti góczpontja tekintélyes,csakhogy mindezekkel szemben ipara s kulturális élete nagyon elhnyagolt. Hol van e városban a szellemi életet előmozdító társadalmi érintkezés, hol a tudományok népszerűsítésére vállalkozó egyesületek, a tanulságos múzeum, amit minden nagyobb vidéki városban találhatunk , hol a szinügyi bizottság, aminek segítségével meg lehetne szüntetni városunk rossz hírét a színészet pártolása körül. A nép számára felállított szorosabban vett olvasóköröket az egész város területén nem lehet találni. Félegyháza közönsége még semmit sem tett meg arra nézve, hogy valósát a kiskunvidék szellemi életének központjává emelje. Érzik ezt a Félegyháziak, a nélkül, hogy tennének érte valamit. Hasonlólag a társadalmi élethez, a városnak nincs ipara. Pedig egy városnak, mélyen az bár mezőgazdaságból, hatalmát, erejét s tekintélyét ipara adja meg. A mely városnak ipara van, annak nincs szegénysége, az önmagát növeli, gazdagítja s kihatással van a kulturális életre is. Nálunk az iparnak feltűnő árvasága mutatkozik. Ha van néhány törekvő mesteremberünk, az sem fejlesztheti önmagát, mert meg van tőle vonva a terjeszkedési tér. Nálunk nincs pártoló közönsge az iparnak Ennél fogva iparosaink nem igyekeznek vállalatokat teremteni s nem igyekeznek a sablonos termelésen ts kiválóbbat nyujtani. Nézzük meg iparunk termékeit , vagy találunk-e valand szépet építkezésünkbe, amely mondhatni a legizléstelenebb, legczélszerűtlenebb a magyar Alföldön. Hanem jön már az uj század Itt robog előhírnöke előttünk. Meg csapott már bennünket is valami szálnyaival. Friss, éltető levegő kavarj fel a lomha port, a mi fölénk telepedett. S ezt úgy hívják, hogy : haladás (m. 1.) 54 2 frt. negyed „1 frt. XVIII. évfolyam. Félegyháza, 1900. hétfő, január hó 1. Előfizetési ár : Egész évre . . 4 Félévre ... 2 Negyedévre . . 1 Egyes szám ára: a vasárnapi 5 kr., a csütörtöki 3 kr. Kiadóhivatal : Vesszösi József könyvnyomdája Félegyházán Kossuth utcza, Heinrich György féle ház. Szerkesztőség Kossuth lova, Vesszősi József könyvkereső ülésében 1-fő szám» Szerkesztőség! Iroda: Vesszősi József könyv kereskedése, hol » szerkesztő naponkint 10-től 12-ig található.«Nooa-Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint, kétszer, vasárnap és OSÜtörtökön. Hirdetések díjszabály szerint. XIII. Leo pápa Ő szentségének örömesztendőt és nagy jubileumi búcsút hirdető apostoli körlevele. . Leo püspök tin szolgáinak szolgája, minden kereszténfi hiveknek, a kik jelen levelét olvassák, üdvözletét küldi és apostoli áldását. Búcsúzni készül már tőlünk a végére hanyatló század, melyet Isten jóvoltából Mi magunk csaknem egészen átéltünk, és ezért lelkünk gerjedező örömében elhatározik, hogy elődeink példáin buzdulva elrendeljük még azt, ami a keresztény népiek üdvösségére szolgál, apostoli gondjainknak pedig, a melyek főpapságunk tisztjénél lógva ivánk nehezednek, mintegy végső határkövét jelzi és koronáját képezi. A nagy jubileumot értjük, amely már réges régen az ősidőktől fogva szokásba jött a keresz lények között és a melyet elődeink gondoskodása ismételten szentesített. Atyáink hagymánya szent esztendőnek nevezte azt el nemcsak azért, mivel mindenha gazdag holt vallásos ünnepségekben, hanem kivált szépen azért, mmivel az erkölcsök javítátára és az istenes életnek a lelkekben felijesztésére bőséges alkalmat nyújt. Hiszen magunk szemével láttuk, mily üdvös és hékony hatása volt annak a jubileumnak, melyet ifjú korunkban, XIII. Leó pápasága alatin 1825. évben) fényes ünnepségekkel siegültenek : azon időtájt ugyanis Róma elég nagyszerű és bátorságos szintére volt vallás nyilvános gyakorlásának. Igen, jól emlékszünk még most is éz tetszik, mintha még ma is látnék a zarándokok csapatait, amint rendezett sorokban bejárják a fölséges templomokat mintha hallanék az apostoli férfiakat, amint Isten szabad ege alatt szentbeszédeket tartanak minenfelé, mintha hallanék miként hangozzák vissza Róma nevezetesebb bzseut csarnokai Isowi dicsőségét, igen, miég most is szemünk előtt lebeg magának a pápának alakja, aki bíboros főpapjainak fényes kíséretétől körülvéve, az áhítat és keresztény szeretet gyakorlásával elöljárt , s mindenkinek épülésére szolgált. Ez az elmúlt időknek ily édes emlékezete azonban vajmi keserűre válik, ha a lélek a jelet napokra tér és ezekkel foglalkozik. Mindazon áhitatgyakorlatok és fényes ünnepségek ugyanis, amelyekről az imént megemlékeztünk, ha a város színe előtt nyilvánosan és szabadon folynak, nagyon is alkalmasak arra, hogy a hivő nép jámho érzületét felemeljék. Most mindennek vége mert Róma helyzetének változtával az említettük fényes ünnepségek vagy egyáltalában meg sem tarthatók, vagy ha igen, úgy csak annyiban, amennyiben azt az idegen uralom kénye kedve megengedi. Ám bármiként legyünk is, bizton reméljük, hogy Isten, aki a jó gondolatot megsegíti, szerencsés és szabad folyást enged majd szándékunknak, amelynek k vitelére egyedül az ő kedve és dicsőségének előmozdítása okából határoztuk el magunkat. Mert ugyan mi a mi czélunk, avag mit is akarunk ? Nem egyebet mint, hogy amennyit tőlünk lelik, mennél több embert tegyünk az örök üdvösség részesévé és hogy e vénsből a lelkek nyavalyái ellen nem mi orvosszereket alkalmazunk, hanem ess azokat, a melyeket Krisztus Urunk a sáfárkodásunkra bizott. Már pedig ő sürgeti és mintegy követeli tölünk nem csupán apostoli tisztünk, hanem maga kornak szelleme is. Nem ugyan azét mintha századunk meddő volna és termékilen a jó cselekedetek és dicséretre még törekvések dolgában ; mert hiszen Istenm jóvoltából akadunk, még pedig elég bőve jóságos lelkekre, és alig is van oly erén ha még oly nehéz és dicső, amelyben manapság is sokan ne fényeskednének , mi egyébként nem is Csuda, mert hiszen keresztény vallásban gyökerezik ama teuli, égi őserő, amely szakadatlanul örök étig jó gyümölcsöt terem, és folyt folyvást szaporodik. Ámde hát szemű, körülnéz és a lapnak visszáját is sze ügyre veszi, mily rémítő vakságra, mily szégyenletes tévelygésekre akadunk, és mily beláthatatlan az az embertömeg, a mely hányát homlok rohan az örök kárhozat felé. Fájdalmunkban valósággal elszorul a szívünk, valahányszor meggondoljuk, hogy oly töméntelen sok hivő, elvakítva a gondolkodás és érzelmek féktelen szabadságától, mily mohón szívja magába a hamis tanítások és gonoszabb vélekedések mérgét, elfolylván imigyen és mintegy erőszakkal tönkre tevén lelkében az isteni hit drága kincsét. Innen van azután az, hogy a keresztény életmódot oly sokan megutálják; innen van, hogy az erkölcstelenség rákfenéje széltépen hovatovább harapódzik ; ezért áhítoznak az emberek oly mohó kívánsággal minden után, ami érzékeiket csiklandozza ; ezért is oly kapzsiak és telhetetlenek pénz dolgában ; ezért fordul el Istentől az emberek egész gondolkodása, hogy ott fetrengjen a föld sarában. Hogy pedig az ily ádáz méreggé telített forrásból már eddigelé is mily végzetes bajok háramoltak az állam és embertársadalom alapjaira, azt szóval elmondani alig lehet. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a felcsigázott kedélyek szokatlan háborgása, a bűnös szenvedélyektől elvakított nagy tömegnek forradalmi hajlamai, a világ békés folyását mélyen veszélyeztető bizonytalan állapot, az irtózatos és bűnös cselekmények elharapódzása, ha ezeknek okát gyökerében vizsgáljuk, mind nem egyebek, mint valami eszeveszett törtetés az élvezetek után ; minden jogot és törvényt lábbal taposó hajhászása a múlandó földi dolognak. Miért is, felette kívánatos, hogy az embereket úgy a magán, mint a közjónak okfejébe figyelni ;/tessik kötelességükre, em~ *' i&poiukra , *■ kívánatos és szükséges továbbá, hogy a léha tunyaságban tespedő lelkeket álmukból immár felrázzuk és az örök üdvösségnek keresésére, — az életünknek voltaképpen ezélja — visszaszóllitsuk, nehogy órá vakon rohanjanak a veszedelem felé, s így kábaságuk is, nem törődésük révén nyomorultul veszni induljanak, mindenkorra kárát vallván az örök üdvösségnek. Már pedig erre legalkalmatosabb a szent év : amennyiben édes jó anyánk, az egyház, ezen évnek egész tartama alatt egyebet sem tesz, mint kegyessége és irgalmas voltának tudatában, tehetségének minden módjával és igyekeztével jó útra terelni iparkodik a megtévedt embereket, hogy imigy töredelmes bánattal üssék helyre botlásaikat, vezekeljenek büneikért és megigazulva a javulás útjára térjenek. Ezen czélra való tekintettel, soksoros könyörgéssekkel, kettőzött áhitatos buzgósággal igyekszik a megsértett Isten szent Fölségét megengesztelésre indítani és az Isteni kegyelmek özönét az Égből leesdekelni, széltében kitárja a kegyelmeknek áradozó kincseshát, melynek sáfárkodása reá lett bízva, és a megigazulás reményével kecsegteti az öszes keresztény híveket ; egyszóval csak azon van, hogy szeretetének és kegyes jóvoltának teljes özönét rájuk árasztva, még az ellenkező sziveket is megnyerje. És várjon nem remélhetjük-e bízvást, hogy mindezek majd bő termést hoznak, — ha a jó Isten is úgy akarja, — megérlelvén a gyümölcsöt, éppen napjainkban a lelkek megmentésére és örök üdvösségére ? A jubileum ezen kedvező alkalmát egyébként nagyban fogják emelni amaz időszerű ünnepségek, melyeknek hite bizonyára már jó eleve mindenüivé eljutott, és a melyek arra valók lesznek, hogy a XIX. századnak elhaló szürke alkonyát és a XX-iknak pirkadó kajnalkasadtát mintegy megszenteljék és felavassák. Azon ünnepien fénynyel magyndü hódolatra gondolunk, a melyet ezen alkalommal az Üdvözítő Jézus Krisztusnak fognak mindenfelé a föld kerekségen bemutatni. Miért is egy perczig sem késlekedtünk dicsérettel elhalmozni és jóváhagyni ezen mozgalmat, melyet egyesek buzgósága sugalmazott és indított : mert ugyan lehetett volna-e ezen alkalomból valami szentebb és üdvösségesebb dolgot cselekedni ? Korántsem, mivel minden, de minden, amit az emberi ■■ 1 *'