Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1906 (24. évfolyam, 3-52. szám)
1906-01-21 / 3. szám
1906. január 21. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP egyesült FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 3 összeegyeztetni s azon voltunk, hogy a biztos alapokra fektetett fejlődés feltételei soha szem elől tévesztve ne legyenek. Ezen irányelveket követeli tőlünk társaságunk tekintélye, tiszta múltja, minek folytán szilárd és biztos jövőt teremtett önmagának ugyannyira, hogy a helyi pénzpiacon mostanában működése ellen egészen szokatlan fegyverekkel dolgozó támadás még csak meg sem sebezheti. Ezek után áttérve az egyes üzletágakra, ezekre vonatkozólag a következő adatokat soroljuk fel: U. m. Betéteink állaga, — mint már előbb is jeleztük, — az év végén 356,109 koronával emelkedett s ma már megközeliti a 4 millió koronát. Váltó leszámítolási üzletünk a múlt év folyamán némi lendületet vett ugyan, mindazonáltal e téren, — az általunk már ismételve hangoztatott okok folytán, — még mindig akadályokkal küzdünk s habár az év végére sikerült ezen üzletágban is 67,206 korona emelkedést elérnünk, — ezen üzletágnak fokozottabb emelésére jövőben is törekedni fogunk. Váltó visszleszámitolási üzletünk az év folyamán igen élénk volt s mint jelentésünk elején jeleztük, ilynemű hitelt a nagyobb mérvű pénzkereslet következtében egész éven át vettünk igénybe, mindazonáltal váltótárcza állományunk és visszleszámítolási hitelünkben a helyes arány megbillenve nincs, mert 1.100,678 korona értékű váltóval szemben az év végén csak 303,722 korona visszleszámitolási hitel áll s igy a még rendelkezésre álló, könnyen mobilizálható tőke — figyelemmel az értékpapír állományra — elég garantiát nyújt arra, hogy az intézet esetleges káros meglepetéseknek kitéve ne legyen. Előleg kölcsönt a múlt év folyamán csak kisebb mérvben vettek igénybe, minek folytán ezen üzletág az év végén csak 1070 koronával emelkedett. Betáblázott kötvény kölcsön üzletünkben a lefolyt üzletév folyamán igen nagy volt a forgalom s ilynemű kölcsöneink állaga az év végére 524,655 koronával emelkedett. Ha figyelembe vesszük azon köztudomású tényt, hogy városunk — és a szomszédos községek és puszták közönsége, melynek területére üzletkörünk csaknem kizárólag szorítva van, — földmiveléssel foglalkozik ; továbbá, hogy iparunk, kereskedelmünk fejletlen s igy a váltó-üzleti forgalomnak jelentékenyebb lendületet nem adhatnak, — nyilvánvaló, hogy a kölcsönzésnek egyedül ezen a téren lehetett nagyobb előnyöket elérni, a hitelt kereső közönséget pedig az ő igényeinek legjobban megfelelő nyugodt kölcsönhöz juttatni. Kezességes kötvény kölcsöneink az év végén már csak 3715 koronában állottak fenn s igy ezen a régmúlt időből fennmaradt, de a mai hitelviszonyokkal össze nem egyeztethető üzletág mihamarább ki fog üzletkörünkből szorittatni. Fedezet mellett nyújtott folyószámla üzletünk a lefolyt évben oly lendületet vett, hogy már már megvalósulva látjuk ezen üzletághoz fűződő reményeinket. Ugyanis üzletfeleink e téren is megszaporodtak s adósaink folyószámla tartozása az év végére 92,318 korona szaporulattal 192,372 koronára emelkedett. Értékpapír állományunkból a hitelkereslet folytán beállott szükségből a múlt év folyamán 100 ezer korona névértékű 4'y„-os magyar korona járadékot eladtunk, 4000 korona névértékű 4727„-os Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztári záloglevél pedig kisorsoltatott. A korona járadékot még olyan időben adtuk el, mikor 98‘56-os árfolyamot értünk el s igy az 1904. deczember 31-iki árfolyamhoz képest 560 korona nyereséghez jutottunk. Az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár által kibocsátott uj részvényekre régi részvényeink alapján az elővételi jogot gyakoroltuk s ezzel ezen czimletünk 33 drbra emelkedett. Értékpapír állományunk ezen változások folytán az év végére a múlt decz. 31-iki tőzsdei árfolyamoknak megfelelőleg 735,630 korona értéket képviselnek s ezen üzletágban ismét 24,373 korona nyereséget értünk el s ez által ismét alkalom nyílt arra, hogy értékpapír-tartalék-alapunkat jelentékeny összeggel növelhetjük, úgy, hogy az már majdnem 50.000 korona tekintélyes összegre emelkedik Ingatlanaink állagában változás történt. Ugyanis az 1904. évben még megmaradt őrszentmiklósi földünket a múlt év folyamán értékesítettük. A végleges elszámolást majd a jövő évben ejtjük meg, 1325 , 64 fillér haszon azonban már az elmúlt üzletév jövedelméül van elszámolva. Szaporítottuk ingatlanainkat a felső város földjén fekvő s bírói árverésen vett ház és udvartelekkel a végből, hogy egy régebb leírt követelésünket ez után behajthassuk. Ezen ház mérlegünkben 940 koronával van, felvéve s reméljük, hogy rövid időn belül úgy értékesíthetjük, hogy követelésünk, ha nem is egészben, de legalább részben megtérül. A ház most 60 korona évi bérért haszonbérbe van adva. Váltó tárcza állományunkból 300 koronát, mint behajthatatlan követelést leírtunk Más veszteség a múlt év folyamán intézetünket nem érte. Minden eshetőségre számítva azonban 1000 koronát kétes követelésekre számolunk el. Itt jelentjük meg tisztelt részvényeseinknek, hogy felszerelés-számlánk szaporodását egy Safedepozit (magánpénztár) beszerzése okozta. Ugyanis a fokozódó üzleti forgalom egy tűzmentes szekrény beszerzését tette szükségessé s miután ez elől kitérni nem lehetett, ezt a kérdést ily módon véltük czélszerűen megoldani s az által, hogy a rekeszek kettő kivételével a szállítás után mindjárt bérbe vétettek s igy a befektetett tőke megfelelő kamatot hoz, azon felül pedig a pánczél szekrény felerésze az intézet rendelkezésére áll, — ezen kérdést egyelőre előnyösen megoldottnak tartjuk; továbbá, hogy folyó költségeink nagyobb mérvű szaporodását főképen a helyi pénzpiacon fellépett üzleti verseny okozta azáltal, hogy a betáblázásért járó ügyvédi díjakat az intézet sajátjából kényzetesen fizetni. Áttérve a beterjesztett zárszámadások végeredményére, tisztelettel jelentjük, hogy összforgalmunk a múlt évben 22.367,933 K 70 fillér volt, tehát 4.226,393 korona 88 fillérrel több, mint a megelőző évben. Ezen forgalom 92,933 K 17 fillér tiszta jövedelmet eredményezett, vagyis 15,851 K 19 fillérrel többet, mint az előző évben s igy a lefolyt üzletévet eredmény szempontjából is a kedvezőbbek közé sorolhatjuk. A nagy mérvben megszaporodott forgalom lebonyolítása még most személyzet szaporítás nélkül volt eszközölhető, a mi tisztviselőink fokozottabb munkásságának és szorgalmának tudható be. Tisztelt Közgyűlés ! A fentiekben teljes nyíltsággal s lehető részletességgel adunk számot üzleti tevékenységünkről s az intézetünk haladására ható főbb mozzanatokról s hogy ezt a megelégedés bizonyos nemével tesszük,, erre az indít bennünket, hogy az elért sikert és eredményt minden üzleti túlkapás nélkül, csupán a tisztes üzleti elveket tartva szem előtt — érjük el s kérjük a tisztelt közgyűlést, hogy a bemutatott 1905. évi mérleget, nyereség- és veszteségszámlát, amelyekhez a felügyelőbizottság is hozzájárult — elfogadni, jóváhagyni s a szokásos felmentvényt megadni méltóztassék. A múlt évi tiszta jövedelem hova fordítása iránt — egyetértve a felügyelő-bizottsággal - a következő indítványnyal járulunk a tisztelt kegyűlés elé: u. m. Tiszta jövedelem 92,933 , 17 f. levonva ebből a tartalékalapot illető 58 K részvényátírási díjat és a nyugdíjalapot illető 142 K 80 fill . könyvdíjat 200 K 80 fill.; marad 92,732 K 37 fill.. E b b ből: 1. az igazgatóság jutaléka 10% 9,273 K 23 fill.; 2. a tartalékalap jutaléka 10% 9,273 K 23 fill.; 3. a nyugdíjalap jutaléka 2% 1,854 K 64 fill.; 4. a felügyelő-bizotts. jutaléka 2% 1,854 K 64 fill.; 5. a tisztviselők jutaléka 3,5% 3,245 K 62 fill.; 6. az értékpapír tart. alap javára 8,835 K 44 fill. 34,336 K 80 fillér., marad 58,395 K 57 f. Hozzáadva ehhez a múlt évről áthozott 8,467 K 44 fil-r; e szerint a rendelkezésre álló jövedelem 66,863 K 01 f. Adassék ebből: 1. osztalékra 800 drb. részvény után 60 K-val 48,000 K; 2. int. tisztv. nyugdíjalapjának 40,000 K-ra való kiegészítésére 534 K 56 fill.; 3. jótékony czélra az igazgatóság rendelkezésére 600 K ; 4. szelvények bélyegilletékére 152 K; 5. vitessék át az 1906-ik évi jövedelemszámlára 17,576 K 45 fill.; 66,863 K 01 f. Ha a tisztelt közgyűlés indítványunkat elfogadja, kérjük egyúttal kimondani, hogy részvényeink 4-ik számú szelvénye 60 koronával már a közgyűlést követő időtől kezdve váltassák be. Ezen felosztási tervünk változatlan elfogadását a legmelegebben ajánljuk anynyival is inkább mert alig szorul további bizonyításra, hogy a túlhajtott verseny a lehető legnagyobb elővigyázatra int bennünket a végből, hogy részvényeink jövedelmezősége s ebből folyó bel- és forgalmi értékének biztosítása kockára ne tétessék, ez pedig csak úgy érhető el, ha az eddigi conservativ alapon maradunk s tisztes osztalékkal megelégedve, a jövő minden eshetőségeire is gondolunk s részvényeink értékének fokozatos fejlődését esetleges visszaeséssel meg nem bénítjuk. Ez kötelességünk! Kiskunfélegyházán, 1906. évi január hó 11-én. Az igazgatóság nevében : Szabó József, elnök. Felügyelő-bizottság jelentése: Tisztelt Közgyűlés! A lefolyt 37-ik üzletévben a törvény és az intézet alapszabályaiban meghatározott kötelességünknek minden irányban eleget tettünk, az intézet könyveit havonként megvizsgáltuk és azok tételeit úgy az okmányokkal, mint a havi nyers mérlegekkel megegyezőnek találtuk. Az igazgatóság által foganatosított leltározásoknál mindig jelen voltunk és felügyeletünket gyakoroltuk. Az igazgatóság által készített mérleg, nyereség- és veszteség-számlákat a könyvek tételeivel megegyezőnek s úgy a kereskedelmi törvény, mint a társaság alapszabályainak megfelelően felállítottnak találtuk, miért is azok jóváhagyását javasoljuk. Megvizsgáltuk az igazgatóságnak a tiszta jövedelem felosztására vonatkozó javaslatát is s miután azt helyesnek találtuk, úgy ahhoz, mint az igazgatóság évi jelentéséhez és előterjesztéseihez egész terjedelmében hozzájárulunk és elfogadásra ajánljuk. Kelt Kiskunfélegyházán, 1906. január 13-án. A felügyelő bizottság: H I R R K. Előfizetési felhívás. Lapunk múlt számával pályafutásának XXIV—XIl. évfolyamát kezdte meg. Iránya ezután is az marad, a mi eddig volt küzd városunk haladásáért, a közérdek igazaiért, felül emelkedve minden személyes érdeken. Ily krónikása lesz ezután is városunk heti történetének. Nyílt, egyenes úton haladva, komoly tárgyilagosságától mm tér el soha. Nehéz, de tisztességes küzdelmünkben kérjük a nagy társadalom szíves támogatását. Hátralékos előfizetőinket pedig felkérjük, hogy előfizetési díjaikat szíveskedjenek beküldeni, hogy a lap küldésében akadály ne legyen.