Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1912 (30. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-07 / 1. szám
XXX.—XVIII. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 192. január 7. szám. HÍRLAP EGYESÜLT FÉLEGYHÁZI HIRADÓ Előfizetési ár:_ Egy évre. . 8 kor. Fél évre . . 4 „ Negyed évre 2 „ Egy szám ára 16 fill. A kéziratok a szerkesztőségbe Vesszősi József könyvkereskedésébe küldendők. Kéziratokat neki adunk vissza. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap reggel. Hirdetéseket és reklámokat a lap részén felvesznek az összes hirdetési irodák. A hirdetéseket, előfizetéseket, felszólamlásokat a kiadóhivatalba (Vesszősi József könyvkereskedésébe) kérjük küldeni. Társadalmunk betegsége. Kiskunfélegyháza, 19151. január 6. Valóban betegségnek lehet mondani azt a fényűzést, mely régi hiúsága ugyan az embernek, de még talán soha sem hatalmasodott úgy el, mint napjainkban. El lehet mondani, hogy ez a betegség együtt született az emberrel s hű kísérője az utódoknak is. Idők folyamán némi változáson ment ugyan át, de azért mindig ott volt az emberrel. A fényűzésnek a legrégibb időtől fogva története van s ez ott van egész életünkben, a ruhában, világításban, építkezésben, közlekedésben, iparban, sőt még a szórakozásban is. A fényűzés elvégre mértékletesen gyakorolva néha szükséges is, de a túlzás, mit mindenben itt is sok káros következménnyel jár. De most már az a kérdés, hogy a fényűzésre van-e szükség és milyen mértékben? E kérdéssel igen érdemes foglalkozni, mert úgy áll a dolog, hogy sokan fényűzést emlegetnek akkor is, midőn csak a kor követelményének kielégítéséről van szó. És viszont vannak, akik csak szükséges dolognak tartják azt, ha magánérdekből olyan igényeket kell teljesíteni, amelyek nem állnak összhangban az anyagi helyzettel, így vannak emberek, akik a tisztaságot fényűzésnek tartják, mert hiszen az a lakásban, öltözésben, étkezésben sokba kerül s a takarítás töméntelen kellemetlenséggel jár s e nélkül szépen meg lehet élni. Mások pedig természetesnek találják, hogy nagy fáradtsággal s anyagi áldozatok árán kieszközölnek maguknak valami cifra címet, mert hát a rang emeli a tekintélyt. Az ósdi, marad emberek ellene vannak minden újításnak s parcirlúen C li i G lTI\/1'^' ciiytiGi' ISj amidőn valamely közérdekű intézményt kellene megvalósítani. Az ilyenek szájában gyakori a panasz, hogy a polgárság roskadoz a terhek súlya alatt, tehát nem lehet a városban rendet, tisztaságot teremteni, de ha valami bankettről van szó, ott elalszik a rémkiáltás s akkor mindenki feledi a terheket. A fényűzés káros hatásáról a szó szoros értelmében csak ott beszélhetünk, ahol a személyes érdek van érintve. Itt azután díszes oltárokon égnek az áldozati tüzek. Megkapja áldozatát az élvezetek utáni vágy, a feltűnés hajszája, az akaratoskodás. Társadalmi életünk rabja a fényűzés szellemének. Haszontalanul hirdetjük és dicsőítjük az egyszerűséget, mert mikor tettekre kerül a sor, a leglehetetlenebb eszközt is készséggel megragadjuk, hogy a külsőségeknek eleget tehessünk. Ha aztán nincs menekvés, vádoljuk a sorsot. Alig csapnak azonban össze a hullámok az egyik áldozat fölött, a többi elfeledi és élőbről kezdi a fényűzést, mert senkiben sincs meg a lelkierő arra, hogy észszerűen intézze a dolgát, nem pedig látszat szerint. A cseléd a gazdasszonyát, a szegények a vagyonosok szokásait utánozzák, ami mindannyi költségbe kerül, hogy azt már nem bírja máskép, mint tiltott után megszerezni, így aztán a fényűzés idéz elő igen sok bukást. A társadalom feladata volna a káros fényűzést korlátozni. Ha a társadalom tényezői TÁRTA A „Mariska-dalok“-ből. 1. Hogy jön a hídon át: Szellő csókolja két lába nyomát, Csacsognak a mélyben a futó habok Arról, hogy én milyen boldog is vagyok, Ki átkarolom karcsú derekát, Hogy jön a hidon át. És csókra nyújtja piros ajakát, Hogy jön a hidon át, Odafönn az égen tavasznap ragyog S mint a ragyogó nap, oly vidám vagyok, Mikor megcsókolom piros ajakát, Hogy jön a hidon át. Hogy megy a hidon át, A fákról elébe cseresznyevirág Hullatja le szirmát s a lég illatos, Lassanként kigyulnak fenn a csillagok, Bokrok sűrűjében csalogány danát, Hogy megy a hidon át. És rám veti két szép szeme sugarát, Hogy megy a hidon át S nem szól, de a szeme biztatóan nevet S érzem, hogy el tudna csalni engemet Még a halálba is, hagy csókot ád, Hogy megy a hídon át ! 2. Nem keresek reá hasonlatot, Nem mondom, hogy miként a csillagok, Oly ragyogó a maga két szeme, — Csak azt, hogy ha két szép szemébe nézek, Számomra ott a halál és az élet . . . Kis szivem, hiszi-e? S nem találok reá hasonlatod Akárhány tudós könyvet forgatok, Hogy kicsi szivem, mi maga nekem? Szavakkal ezt leírni nem lehet — S maga felel: Úgyis hiszek neked, Te vagy az üdvöm te vagy életem ! Honthy István: Végzetes szó. Megtörtént, hogy Lovász bácsi egy ízben valamivel korában vetődött haza, mint rendesen s tüstént odafordult az asszonyhoz: — Anyjuk, ide az ünneplő ruhámat ! Lovász néni nagy szemeket meresztett urára. Mirevaló az ünneplő, az mikorhétköznap van? No csak siess, hivatott a jegyző ur — adta meg a fölvilágositást a férj. Lovász azután belebujt a vasárnapi gúnyájába s mivel igen vérmes ember volt, alig egy két falatot reggelizett, hogy józan, tiszta fővel indulhasson útjára. Tisztában volt a felől, hogy mit akar a jegyző tőle. A Faragó-féle dolog húsz esztendő óta tartott s az öreg Lovász, aki foglalkozására építőmester volt, tudta, hogy végre dűlőre kerül. De meg is fogadta magában, hogy a jó alkalmat nem halasztja el, hanem minél több ezrest fog kivasalni a földesúrtól. Csak azt nem tudta még pontosan megállapítani, hogy mennyit kérjen ennél az üzletnél, azért, mielőtt a nótáriushoz benézett volna, elballagott a Faragóék kastélya felé. A remek szép épület egy gyönyörűen gondozott angolkert közepén emelkedett s köröskörül üde, zöld gyepszőnyeg ékeskedett. Úgy tetszett, mintha megközelíthetetlen volna, azonban nini, a gondosan kezelt környezetben, mint egy kiáltó, csúnya folt, ott terül el egy kis darab parlagon hagyott földecske. Ez a Lovász bátyánké volt. A furfangos ember rájött arra, hogy ez a beékelt haszontalan földdarab sokat ér a kastély tulajdonosának. Lovász bácsi egy darabig elnézegette a földjét, ami bizonyos ott épp úgy festött, mint egy éktelen nagy folt a király bársonypalástján. Minden oldalról azonnal