Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1916 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-01 / 1. szám
1916. január 1. FÉLEtYHÁZI HÍRLAP egyerth FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ nek lefolyása a következő volt: A belügyminiszter leiratát, melylyel őfelsége, a királynak legfelsőbb elismerését hozza tudomásra, a közgyűlés állva hallgatta végig. A királyi elismerés igy szól : Ő császári és apostoli királyi Felsége a következő legfelsőbb kéziratot méltóztatott hozzám intézni : Kedves Sándor! A hadviselés sokoldalú és nehéz feladatkör elé állította a vármegyei, a városi és a községi tisztviselőket, akik e kivételes időkben velük szemben támasztott fokozott követelményeknek hagyományos hűséggel, hazafias lelkesedéssel, a kötelességteljesítés rendes határain túlmenő megfeszített tevékenységgel, odaadó buzgó- Sággal és még a legnehezebb körülmények között is sikeresen feleltek meg. Amidőn ezt örömmel ismerem el, az összes vármegyei, városi és községi tisztviselőknek a hadviselés ügyével kapcsolatos közigazgatási működések terén teljesített rendkívüli és eredményes szolgálataikért Köszönetemet és legteljesebb Megelégedésemet fejezem ki. Megbízom Önt, hogy Elismerésemnek megfelelő közhírré tétele iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1915. évi november hó 21 én. Fermer József s. k. Sándor János s. k. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a III i. hadikölcsönre zárolt darabok jegyeztettek. A róm. kath. elemi népiskolák iskolaszékét választotta meg ezután a közgyűlés. A választást néhány felszólalás előzte meg s így ejtették meg a szavazólapokkal való szavazást, melynek eredménye az lett, hogy 92 szavazattal a következők lettek az iskolaszék tagjai : Rendes tagok : dr. Biró László, Czajlik Kálmán, Deskó József dr., Endre János, Heinrich János, dr. Hoffer József, Huszka Dezső, Illyés Kálmán, Kalmár János, Kalmár József tanító, Kiasz Sándor, Kneffel Ede, Kneffel Béla, Kocsis Ferenc, Kozma Endre dr., Mihálovits Jenő, Móczár Sándor, Kanizsai Nagy Imre, Rádi Péter, Seres István h. polgármester, Stróbl Miklós dr., Szabó Béla, Szabó M. János, Szabó Mihály, Szalay Gyula, Szegedi Pál Szolnoky Lajos dr., Tarjányi Béla, Tarjányi Gyula dr., Tarjányi János, Táby László, Tóth Endre, Tóth Endre dr., Szentkirályi Tóth József, Tóth Ferenc dr. Póttagok : Endre István, Fazekas István, Berta Mihály, Deskó József, Nagy János, Fekete Pál dr., Steibl Mihály, Paál Sándor, Lőrincz Antal. A függetlenségi párt a szavazástól tartózkodott. Dr. Porst Kálmán főgimn. igazgatónak s Szalay Gyula főgimn. tanárnak a tornatanítói tiszteletdíjat szeptember 1-étől kezdve folyósította a közgyűlés. A csólyosi járlatkezeléssel Szegesdy Pál ottani birtokos bízatott meg évi 400 korona tiszteletdíj mellett. Kesztenbaum Márton tanítót a közgyűlés a város kötelékébe felvette. Az 1916. évben megtartandó lőosztályozáshoz bizalmi férfiakat Kocsis Ferenc és Szabó Mihály földbirtokosok küldettek ki. A közgyűlés tárgysorozatát kimerítette s véget ért. Hat protestáns — a kath. iskolaszékben. A városi közgyűlés 1915. december 26-án iskolaszéket választott. Mivel itt Kiskunfélegyházán e város születése óta, 1745. óta, róm. kath. iskolák vannak, ezeknek iskolaszéke is róm. kath. iskolaszék. Ez egy közönséges szürke faktum, mely elemi tétel számba megy és alapszik az 1868. XXXVIII. t.-c. 25. §. második bekezdésén, az 1873. március 7-iki városi közgyűlés 31. számú határozatán, s e városnak 170 év óta állandóan fenntartott akaratán. Az iskolaszéki tagok választásához csak a munkapárt készített jelölést s a jelölteket egyhangúlag meg is választotta a közgyűlés, mert az ellenzék tartózkodott a kilátástalan erőpróbától. A megválasztottak kettő kivételével mind munkapártiak. Rendben van. Sajnos, a maga idejében úgy tett az ellenzék is. Nem is ez keltette a megütközést. Hanem keltette az a körülmény, hogy a 36 iskolaszéki tag között 6 protestáns szerepel 30 katholikus mellett. Ezek : Illyés Kálmán reform, lelkész, dr. Kozma Endre, Kneffel Ede, Kneffal Béla, Szalay Gyula, Sz. Tóth József, a református presbitériumnak tagjai és részben tisztviselői. Egyénileg s köztevékenységükben tiszteljük, becsüljük őket. Nem is az ő kifogástalan úri személyükről van szó. Hanem szó van arról, hogy katholikus iskolaszék választásakor annak tagságára más vallású polgár igényt nem tarthat. Gondolkozó fő előtt nem kell fejtegetnem, hogy ez az esemény, belső természeténél fogva, nehéz bonyodalmak csíráit rejti magában. De az is bizonyos, hogy belátással és kevés önmegtagadással hosszúnak és viharosnak ígérkező küzdelmek lángját lehet ma még elfojtani. Attól függ a kérdés kifejlődése, hogy a megválasztott református polgárok ragaszkodnak-e megválasztásukhoz, vagy nem ragaszkodnak. Kívánják-e felidézni a bonyodalmakat, vagy elállanak azok előidézésétől. Én azt a reményt táplálom, hogy a békés megoldás gondolata győz s elmondom nyíltan, őszintén, mire alapítom reménységemet. Tegyük fel, — bár e föltevés ellénkezik a tényekkel, tehát meg nem állhat, — hogy ez az iskolaszék nem hitvallásos katholikus, hanem felekezetien községi iskolaszék. Ez esetben az osztó igazság azt követeli, hogy a felekezetek számarány szerint foglaljanak abban helyet. Van itt 34.000 kath., 400 (négyszáz) református és luteránus, 1100 izraelita. Ha tehát a reformátusok 6 helyre formálnak igényt, akkor a 3 annyi zsidóságot 18 hely, a majdnem kilencvenszer annyi katholikusságot 540 hely illetné. Ez az arány, illetve aránytalanság. Ha azonban be akarunk illeszkedni a szabályok által előírt keretekbe, akkor ha lehetne darabolni, a 36 választásos iskolaszéki helyből illetné a katholikusokat körülbelül 347 hely, a zsidókat 1 hely, a reformátusokat 1/s tagsági hely. Ha tehát a reformátusok csak 1 helyet foglalnak is el, már akkor is háromannyi jogot gyakorolnak, mint amennyi őket illeti. No de egy emberen talán senki sem akadna meg. Nem tételezem fel, hogy az aránytalanság felismerése egyénileg nehézségekbe ütköznék. Bizonyára nem nehéz annak fölismerése sem, hogy ennek az aránytalanságnak vindikálása, jól felfogott református felekezeti érdekből is, nagyon kétes értékű volna még akkor is, ha kétségtelenül községi és felekezetien volna az iskolaszék. De nem az. A mi iskolaszékünk, amint kifejezni bátor voltam, kétségtelenül katholikus. Annak tudják az összes iskolai hatóságok, föl a vallás- és közoktatásügyi miniszterig. Az államsegélyek, leiratok, mind csak katholikus iskolát s katholikus iskolaszéket ismernek. Természetes, hogy alakulását és működését is a katholikus iskolaszékekre vonatkozó szabályzat irányítja. Hisz különben nem kath. volna, hanem községi vagy állami. S mikor a választást a város képviselőtestülete ejti meg, ezt, — kath. autonómiánk hiányában, — e város kath. népének képviseletében eszközli,ép úgy, mint amidőn a közgyűlés kath. plébánost választ, melynek megerősítését vagy pl. felebbezéseit nem a közigazgatási hatóságok intézik el. Az események igazolását jogszabályok segélyével elérni nem lehet. Lehetne talán arra való hivatkozással, hogy a más vallásúak is részt vesznek az iskolafenntartás költségeiben ? Nem. Ez a föltevés téves. Ez a felfogás egészen figyelmen kívül hagyja azt a lényeges körülményt, hogy úgy az izraeliták, mint a reformátusok, iskolai vagy hitoktatási címen, visszakapják a várostól azt az iskolai segélyt, ami őket a katholikusokkal arányosan megilleti. Sőt a protestánsok négyzetejével kapják azt vissza, mert hosszas viták után, a reform, hitközségnek a várossal kötött egyezsége alapján, részükre csak évi 160 kor. iskolai segély volna esedékes, — (55. kgy./1901.) — de már régebben, talán 1911. óta, a közgyűlés bőkezűsége folytán 600 K-t vesznek föl a várostól. Történik ez anélkül, hogy eszébe is jutott volna valakinek, hogy ezt a négyszeres visszatérítést felebbezze és helyre igazítsa s anélkül, hogy a reformátusoktól a kath. iskola használatáért a külön, törvényszerinti hozzájárulás beszedetnék. Kath. népiskoláink fönntartásában nem vesznek tehát részt a más vallásuak ; erre a föltevésre épített érvelések nélkülözik szilárd bázisukat. Már most, ha az imént elmondottakban valamely protestáns polgártársam nem ad is nekem és a kézzel fogható tényeknek hitelt, és táplálja kétségeit a mi népiskolánk és iskolaszékünk katholikus jellege ellen, tekintheti e ezt a kérdést a maga külön véleményével már eldöntöttnek? Ugyebár nem. Sőt, tiszteletteljes nézetem szerint, ha látnának kételyt és vitát e kérdés körül, a felekezetközi regard épen nekik nem engedhet meg más választást, mint nyugodt önuralommal félre állani, megvárni, míg autonómiátlan, tehát szervezetlen és tespedt katholikus életünk odáig zsibbad, hogy elvégzi helyettük őmaga ősi katholikus iskoláink kath. jellegének letörlését. Máshol, reformátusoknál, zsidóknál régen sutbavágott jelszavak, köztünk még virágkorukat élik ! Lehet, hogy nem kellene sokáig várakozniok. Nálunk még abban áll a „felvilágosultság“, ha fölényes vagy idegenkedő, vagy épen gyűlöletes hangon beszélünk egyházi dolgainkról, magunk között is, de legfőkép a más vallásúak előtt, akik ámulva szemlélik ezt a „fölvilágosultságot“, mert ők maguk becsülik és tisztelik saját egyházukat. De eltekintve a felekezetközi lojalitástól, pozitívabb dologra is hivatkozom, arra, hogy a maroknyi reformátusság épúgy, mint más felekezet, évszázadon át soha meg nem zavart békét és türelmet élvezett ebben a hatalmas katholikus tömegben. Mikor tehát jól tudják, hogy e város kath. lelkülete, talán csak nagyon kevesek kivételével, fájdalmas aggodalommal félti és óvja ősi kath. népiskoláját, bátran mondom : a más vallásuaknak kell az utolsóknak lenniök, akik harcot provokálnak, fegyvert emelnek e nép kath. intézményei, kath. lelkülete ellen. Eszembe jut az 1914. év farsangja, amikor közjegyzőnk, mint jó protestáns, nagyszabású tea-estélyt rendezett a városunkban létesítendő protestáns népiskola javára. A reformátusok túl kevesen vannak itt egy ilyen akció sikeréhez. Fordultak tehát a katholikusokhoz. Azok mentek és fölülfizettek. Segítettek, itt, Kiskunfélegyházán, megteremteni, nem megfojtani, a születendő protestáns népiskolát. Feltűnő és fájdalmas ellentét volna, ha most ők, az iskolaszéki kérdésen keresztül, vihart támasztanának a mi kath. népiskoláink körül, épen akkor, amidőn értesülésem szerint már a megvalósulás előtt is áll ez a református népiskola.