Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1918 (36. évfolyam,1-52. szám)

1918-01-06 / 1. szám

XXXVI.—XXIV. évfolyam Kiskunfélegyháza 1918 január 6. I szám. Megjelenik mintán vasárnap reggel. Hirdetéseket és rak*­lamokat a lap részén felvesznek az Ossan hirdetési irodák. A hirdetéseket, elé* fizetéseket, felszó­lamlásokat a kiadó­hivatalba (Vessződ József könyvkereske­désébe) kérjük kül­deni. Elfifizetési ár: Egy évre. . 8 kor. Fél évre . 4 . Negyed évre 2 „ Egy szám ára 16 fill. A kéziratok a szer­­fetszteségbe Viszesi József könyvkereske­désébe küldendők Kéziratokat nem adunk vissza. EGYESÜLT El ne késsünk! Kiskunfélegyháza, 1918. január 5. A fővárosi lapok ez év január elsején a minisztériumok nagyszabású munkaprogrammjáról adtak be tudó­sítást, felsorolva mindazokat a terve­ket, melyeken nagy erővel dolgoz­nak, hogy majdan a háborúból haza­térő munkaerőket a munka révén kenyérhez juttassák. Mondanunk sem kell, hogy ezek­nek a terveknek megvalósítása hi­vatva van arra, hogy helyre billentse azt az egyensúlyt, mely a háború kö­vetkeztében nagyon is megbillent a haladás dolgában. Minden kiadást be kellett szün­tetni, minden rendelkezésre álló erő­forrásnak már annyi éven át a hadi érdekeket kellett szolgálnia s így a fejlesztés minden oldalon megakadt. E kénytelen stagnálást van hi­vatva orvosolni a minisztériumok nagyszabású munkaprogrammja. Városunkban is a háború meg­indítása óta minden előre való törek­vés megakadt. A városi hatóságnak elég gondot okozott az, hogy a meg­fogyatkozott munkaerővel a közigaz­gatásnak rendkívül megnövekedett munkáját becsülettel, fennakadás nél­kül elláthassa. Aki figyelemmel kísérte a város­háza ablakait, láthatta, hogy még a késő esti órákban is ki voltak vilá­gítva annak jeléül, hogy a tisztviselői kar még a hivatalos órákon felül is késő estig dolgozott, csakhogy a köz­­igazgatásban fennakadás ne történjék. A vezető tisztviselők jóformán naponként gyű­léseztek, tanácskoztak, hogy a rendeletek özönében miként találják meg annak módját, hogy mi­nél jobban szolgálják a város lakos­ságának közérdekeit. Ezen idegizgató és fárasztó munka mellett, alig érhettek reá arra, hogy új dolgokat létesítsenek, hogy város­­fejlesztési politikát űzhessenek, így kellett élnünk évről-évre. Bele kellett nyugodnunk abba, hogy mindent a háború utánra halasszunk. Egyes intézményeinknek stag­­nálniuk kellett s még jó volt, ha volt annyi erőnk, hogy megtudtuk akadá­lyozni, hogy legalább vissza ne fej­lődjenek nagy mértékben. Senki sem számított arra, hogy a világháború ily hosszúra nyúljék ki, senki sem gondolta, hogy annyi áldozatot fog kívánni egyesektől úgy, mint a város egész egyetemétől. Nyilvánvaló, hogy a háború za­jának elülése után az egyes váro­sokban egy egészen uj és pezsgő élet fog bekövetkezni s gazdasági berendezkedésünk egészen uj ala­pokra fog helyezkedni. Ebben a versenyben pedig ne­künk nem szabad elmaradnunk. Nagy áldozatainkkal szemben jogunk van hozzá, hogy annyi szenvedés, annyi megpróbáltatás, annyi könny és vér­­hullatás után kárpótlást kapjunk. Ma már kopogtatni kell az ajtó­kon, hogy városunk ki ne maradjon abból a munkaprogrammból, ame­lyen az egyes minis­ztériumokban dol­goznak. Jelentkeznünk kell rendőrségünk államosítása érdekében, a városnak újabb kategóriákba csoportosításánál meg kell érdekeinket védenünk, hogy könnyebb mozgási lehetőségek bizto­sításával közgazdasági, művelődési, népjóléti s általában szociális hivatá­sunknak több gyakorlati eredménnyel s nagyobb gyorsasággal tehessünk eleget s megoldhassuk a háborús helyzet folytán városunk háztartásá­ban jelentkező nehézségeket. Jelentkeznünk kell, hogy telje­sen kidolgozott nagyszabású útépí­tési, vízépítési és vasútépítési pro­gramaiba, ha netán kihagyattunk volna, utólagosan is bekerüljünk, mert ezt egyenesen megkívánja fontos föld­rajzi helyzetünk a Duna-Tisza között s vízrajzi szerencsés alakulatunk egye­nest minket jelöl ki, hogy egy nagy csatorna, Duna-Tisza csatorna alsó gócpontját képezzük. Szóval résen kell lennünk, ne­hogy élelmesebb városok mindent el­­harácsoljanak előlünk. E sorainkkal egyelőre csak az a célunk, hogy a város vezetőinek figyelmét még kellő időben reá irá­nyítsuk a minisztériumok munkában levő nagyszabású programmjára, az ő előrelátó bölcseségük szabja meg az irányokat, melyekben teljes erőnk­ből mozognunk kell. Késlekednünk nem szabad, mert a klasszikus közmondásként „tarde venientibus ossa“, magyarán: későn érkezőknek csak a csont jut már!. . A jövő évi gazdasági munka. Megjelent a kormány rendelete, amely az 1918. év folyamán végzendő minden mezőgazdasági munkára kiterjeszkedik , tehát úgy a vetési, mint a behordási és a tavaszi, őszi dolog­tevésre is. E szerint minden községben in­téző­bizottság alakítandó és az ebbe való kinevezést mindenki elfogadni köteles. Ez a szerv gondoskodik arról, hogy a rendel­kezésre álló kézi és fogadott erő a mezei munka teljesítésére fordíttassék. Aki igaere­tét nem foglalkoztatja, köteles azt mások földjének megmunkálására átengedni, ter­mészetesen térítés ellenében. A törvényha­tóságok egyébként a munka elvégzésére közerőt is igénybe vehetnek. A munkásbiztosítás új rendje. A hiva­talos lap kormányrendeletet közölt a mun­kásbiztosí­tási törvény módosításáról. A ren­delet intézkedése szerint ezentúl az ipari munkások, segédek, inasok és cselédek, te­kintet nélkül munkabérük összegére, beteg­ségi biztosítás alá esnek,­­ a tisztviselők, művezetők és kereskedősegédek ellenben csak azon esetben, ha évi keresetük a 4800, vagy napi díjazásuk a 16 koronát meg nem haladja. A pénztári tagság a munkanélkü­liség esetén sem szűnik meg, ha a munkás erre való igényét négy héten belül beje­lenti és az esedékes járulékot befizeti. A rendelet kilenc napi bérosztályt állít fel az eddigi nyolc helyett és a biztosítási járulé­kot 4 százalékra emeli fel. A segítséget a megbetegedés napjától kezdve huszonhat hétig és ezentúl is kiutalják, amíg a táp­pénz jár, amelyet a napi bérösszeg 60 szá­zalékára emeltek fel. Előfizetési felhívás. Lapunk mai számával pályafutásának XXXVI—XXIV. évfolyamát kezdi meg. Akkor, amidőn a vidéki lapok a há­ború okozta súlyosan nehéz viszonyok kö­vetkeztében egymásután szüntették be mű­ködésüket, mi nagy áldozatok árán is arra törekedtünk, hogy rendelkezésére álljunk városunk közérdekeinek. A hosszantartó világháború folytán a terhek és kötelességek a sajtóra nézve is napról-napra fokozódnak, úgy, hogy ma már azokkal alig lehet megküzdeni. Hogy meny­nyire igazunk van, azt legjobban bizonyítja a fővárosi lapok súlyos helyzete, hogy még a milliós alapokkal rendelkező nagy lapok is kénytelenek voltak terjedelmük összezsu­­gorítása mellett áraikat kétszeresre fel­emelni. A körülöttünk levő vidéki lapok jó része az újévben csak két oldalon jelenik meg s még igy is kénytelenek az előfize­tési dijakat emelni. Mi néma megadással viseltük súlyos terheinket s a lap előállítási költségeit csak úgy bíztuk meg, hogy a szellemi munkát

Next