Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1919 (37. évfolyam, 1-41. szám)
1919-09-11 / 24. szám
Ceatsurats Ist. Col. Georgeseit. XXXVII—XXV. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1989. szeptember II. 24. szám. A nők az urnáknál. A kormány választójogi rendeletének egyik legradikálisabb intézkedése, mely meghagyja az aktív és passzív választási jog birtokába azt a nőt, aki hat év óta magyar állampolgár, félév óta ugyanabban a községben lakik, állandó lakással bir, a 24-ik életévét betöltötte s a hazai nyelvek bármelyikén írni-olvasni tud. Ez a rendelkezés kevésbé világos szerkezettel, már az 1919 :1. néptörvényben benne volt, de még nem lépett életbe. A kormányrendelet most ad neki gyakorlati jelentőséget azáltal, hogy azonnal végre is hajtja. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy e lépés radikális természetű. De a kormányt a helyzet s a viszonyok kötelezték rá, hogy megtegye. Elhatározása politikai szükségességnek bizonyult. Az utolsó néptörvény a magyar nők választójogáról már elvileg intézkedett s őket az aktív passzív joggal felruházta. Retrograd lépést tenni s megfosztani őket a törvényesen birt jogoktól, szűkíteni ezáltal a választások általános jellegét s a közönség jelentékeny szánni női rétegében az elégületlenséget, csalódást idézni elő, a mostani nehéz viszonyok közt nem akarhatta. Az eszélyesség követelte tőle, hogy e lépést megtegye s a felelősséget érte vállalja. Mert ez a közéletre nézve kevesebb kockázattal jár, mint amily súlyosak lehetnének a következmények, ha a magyar nemzetgyűlési választások aktusát a nők részéről a mellőztetés, a jogokból való kivettetés okozta lehangoltság befolyásolná. Különben a probléma nemcsak minket magyarokat érdekel ma. A közjogoknak a nőkre kiterjesztése az egész művelt világot foglalkoztatja. Erőteljes világáramlat ez, amely a nők közjogi emancipációját megvalósítani törekszik. Európa és Amerika északi részében az átalakulás már végbement s minden jel szerint jól bevált. Azóta az áramlat terjed mindenütt; mi is érezhettük már évek előtt, hogy hozzánk szintén elérkezett s lehetetlen előle elzárkóznunk, vagy magunkat tőle elszigetelnünk, az igy keletkező európai jogállapottal szemközt Magyarország diszpozitorban nem maradhatott. Van ugyan köztünk, mint egyebütt, konzervatív szellemű ellenáramlat is, mely aggodalmasan nézi az uj átalakulást s attól tart, hogy a nőknek politikai jogokkal felruházása, a női léleknek a közéletben való térfoglalása el fogja vinni a nőt természetes hivatásától s a családi tűzhely, a háztartás, a gyermekek jóléte, nevelése fogjaik megsinyleni a reformot. Az igazság az, hogy ilyen átalakulással vele szoktak járni az üdvös következmények melétt a kártevők, az előnyök mögötta hátrányok, a fénypontokkal összefüggőn az árnyékok. Vannak világszerte biztató példák, hogy a nők közreműködése a közéletben igen hasznossá válhat: nemes tónust visz a közpályákra, föllendíti az energiádat, összhangolja az ellentéteket, szelidítő befolyást gyakorol a harcokra, és kellemesebbé teszi a nyilvános életet. Másrészt láthatni arra nézve példát, hogy a nő idealisztikus irányzata mennyire lefokozódik a valóságban a női gyöngeségek folytán, s körpályát díszítő női erények mögött ott tsettenkedik, mint torzító elem, a nőiesség karikatúrái. A nők közjogi emancipációja nincs kockázatok nélkül. De a kérdést mégsem szabad negatíve megoldani akként, hogy az árnyékoktól előre megijedjünk és a fény elől is elbújjunk. Meg kell próbálnunk azt, amivel most az egész világ kísérletezik: hadd mutassa meg az élet, hogy ez a radikális reform mennyivel képes emelni a közállapotot és hátrányai a közjó érdekében kiegyenlítődnek-e a nyújtott előnyök által. Magyarország megteszi a kísérletező lépést most, a nemzetgyűlési választásoknál. A magyar nőktől függ, hogy a fényes, vagy árnyékos vonalak lesznek-e ott túlsúlyban. E sorsdöntő napok idején nem volt szabad a nők közreműködését mellőznünk. Fiat experimentum! A budapesti árvaszék tanácsa ilyen konkrét esetekből kifolyólag az állás- és közoktatási miniszterhez fölterjesztést intézett, amelyben az eseteket ismertetve, kéri a minisztériumot, hogy ezt a visszás állapotot, amely a gyermekek lelkivilágára, is káros hatású és a családi élet megbontására is alkalmas, szüntesse meg. A kérdést a minisztérium alkalmasint sürgősen meg fogja oldani, mert most, az iskolai év kezdetén a gyermekek vallásoktatása dolgában ez a kérdés nem tűr halasztást. A kikeresztelkedettek. Mi történjék a kiskorúakkal. Köztudomású az a tény, hogy a proletárdiktatúra idején a zsidó vallásuak tömegesen keresztelkedtek ki. Annál könynyebben tehették ezt, mert a proletárdiktatúra során a vallást egyszerűen magánügynek jelentették ki és a vallás változtatásánál nem kívánták meg azokat az alakiságokat, amelyeket e tekintetben az 1868. évi Lili. törvénycikk előír. A proletáruralom álláspontja szerint a kikeresztelkedettek új vallása így — mint magánügy — nem is került bele az anyakönyvbe. Most, hogy a proletáruralomnak vége van, a kikeresztelkedettek kérik, hogy uj vallásukat az anyakönyvekben tüntessék fel. A fennálló törvények szerint azonban az anyakönyvi hatóság azokat a kérelmeket, amelyek a 7—18 év között levő kiskorúakra vonatkoznak nem teljesítheti, mert a gyermekek vallásáról szóló törvény az ilyen életkorú gyermekek vallásváltoztatását csak akkor engedi meg, ha azoknak a szülei különböző vallásúak voltak, vagy lettek. Kifosztott könyvesboltok. Elégetett iskolakönyvek. — Kommunista garázdálkodás a könyvüzletekben. — Mit olvasnak az emberek? Már a kommunista uralom első napjaiban hangos volt a vörösre festett sajtó attól a dicsekvéstől, hogy micsoda hatalmas kultúrát fog majd teremteni az elmaradt Magyarországon a kommunista állam. Hozzá is kezdtek azután a magyar tudomány és szépirodalom „megreformálásához.“ A reformot természetesen azon kezdték, hogy a kommunizált könyvkiadóhivatalokból, a nagy könyvüzletekből egymásután hajigálták ki azokat. a munkákat, amelynek szerzői ismert nevű magyar írók voltak, amelyek alkalmasak lehettek volna annak a nemzeti érzésnek ápolására, amelyiket a kommunisták minden eszközzel igyekeztek kiirtani a lelkekből. Szekerekre, terrorfiuk tolvaj-autóira kerültek Jókai, Mikszáth, Herczeg, Gárdonyi és a többi nemes magyar író munkái, s a Kinizsi utcai zálogház pincehelyiségeiben helyezték el azokat a könyveket, amelyek íróiknak hírnevet, a magyar irodalomnak pedig dicsőséget és elismerést szereztek már a külföldön is. Mint minden reformjuknál, úgy itt is csak a rombolásban nyilvánult meg a tehetségük. Új kultúrát akartak ráerőszakolni a békéba szorított magyar lelkekre, s a rombolás munkáját ott kezdték el, ahol a leghathatósabbnak ígérkezett, s a legkönyebb sikereket érhettek el: a gyermekek lelkén. Míg a felnőtteket elárasztották a legszennyesebb hangú kommunista röpiratokkal, a Marxizmust tárgyaló silány szennyekkel, amelyeket úgynevezett propaganda vonatok hordtak széjjel, mint valami fertőző miazmál az ország minden részébe, addig a gyermek ártatlan lelkét az iskolában kezdték ki, ahol agitátor tanfolyamokon kiképzett megmételyedett lelkű emberek csöpögtették a mindenre fogékony kis agyakba a kommunizmus mérgét. Évtizedek alatt jól bevált, kitűnő, régi tankönyveiket, ifjúsági iratokat, lapjaikat, mesekönyveiket, amelyek hazaszeretetre és vallásos érzésre nevelték a jövendő nemzedéket, elszedték tőlük s a közoktatásügyi népbiztosság már pályázatot íratott ki olyan új tankönvek, ifjúsági iratok, mesék írására, amelyek a kommunista eszmék tekervényes, hazug ideológiájával töltötték volna meg a tanulók agyát. Kísérleti nyulakként kezelték a gyermekeket, mindegyikből egy-egy agitátort, kommunista apostolt akarva nevelni. A leggonoszabb mételyhintés munkája volt ez. Nagy szerencséje a nemzetnek, hogy az események fordulata folytán ez a munka a kezdet kezdetén megakadt. Most azonban, hogy a rémuralom