Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-02 / 1. szám

4 FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1921. január 2. — A beszerzési csoport tagjait ezúton is felhivjuk, hogy január 2-ig jegyezzék be a végrehajtó-bizottsági tagoknál levő ívekbe, minő és mennyi bőrt óhajtanak és az árát is fizessék ki a végrehajtó-bizott­sági tagnál. Ugyanott pontos tájékoztatást kaphatnak a szabóműhely működéséről. A decemberi lisztet csak a vonatok újbóli indulása után hozathatjuk el Gyomáról és Kecskemétről.­­ Hadinyereségadót nem lehet hadi­­kölcsönkötvénnyel fizetni. A minisztérium rendelete szerint az ötödik és hatodik hadi­­kölcsönnél kibocsátott 6 százalékos, a hetedik hadikölcsönnél kibocsátott 51/1 és 6 százalékos, továbbá a nyolcadik hadiköl­csönnél kibocsátott 5 és fél százalékos magyar állami járadékkölcsönkötvényekkel a hadinyereségadót fizetni 1920. december 22-től nem lehet. — Halálugrás a címe a Cirkuszapacsok második részének, melyet az Apolló újév első és második napján mutat be d. u. 2, 4, V,6 és este 7 órai kezdéssel.­­ A Nemzeti Hitelintézet 120 milliós alaptőkéjének lejegyzése már a befejezés előtt áll, mert most nyitotta meg az utolsó 20 milliós lejegyeztetését 220 koronás ár­folyamban, azonban két régi részvény után egy új kibocsátású részvény 210 koronás árban jegyezhető. Eltekintve attól, hogy a Nemzeti Hitelintézet részvénygyűjtési ak­ciója oly fényesen sikerült, a további sike­rekhez biztató reményt nyújt az a körül­mény, hogy az elmúlt csonka üzleti évről igen jó eredménnyel fog beszámolni, úgy, hogy a részvényeseknek igen tisztes osz­talékot tud juttatni és amellett a letéteket is a legmagasabban kamatoztatja. Tehát ezt a hatalmas keresztény pénzügyi köz­pontot minden keresztény polgárnak pár­tolnia kell. Helyezze el betétjét és jegyez­zen újabb részvényeket mindenki a Nem­zeti Hitelintézet kiskunfélegyházi fiókjánál (Piac­tér 8. Hoffer-ház.) 7íz igazgatóság. — Jean Richepir költeménye filmen „Az örök vándor“, játsza 1921. január 6-án (Vizkereszt napján) az Apolló. Főszerepben Henry Krauss. — Szapáry-utca I. szám alatti ház el­adó. Van benne 5 nagy s 3 kisebb szoba pincével s mellékhelyiségekkel; közvetlen érintkezés Petróczy József kántortanitóval Csány, Hevesmegye. — Fehérneműbe gomblyuk varrást­ és risellő himzést elvállalok. Továbbá egyszerű háziruha és gyermekruha varrást is vál­lalok. Arany János-utca 3. — Közelszelő 13. szám alatti ház eladó, értekezhetni lehet a helyszínen. 1—3 — Asztalos műhely megnyitás. Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, hogy Fürdő-utca 3. szám alatt a mai kornak megfelelő asztalos üz­letet nyitottam, ahol is miden e szakmába vágó munkákat kifogástalanul elkészítek. Ugyanott kész bútorok is kaphatók. Becses pártfogást kérve, vagyok tisztelettel Vidéky Géza asztalos mester. — Selymes­ megállónál 1200 négy­szögöl szántóföld eladó; értekezni lehet ifj. Molnár Dezsővel Holló Lajos­ utca 6. szám alatt. — Hunyadi­ utca 59. szám alatti ház, amely mindenféle célra megfelel, eladó; értekezni lehet ugyanott. — Két drb nagy aranyrámás tükör márványlappal eladó, azonkívül ágy, asz­tal s több minden Nagy Gyulánénál, virág­üzlet — Körös szakmában jártas segéd, valamint 2 ügyes tanuló a „MOVE“ áru­osztályában felvétetik. — Ferencszállásán 1162. tanyaszám alatt, a selymesi szőlőn alól eladó egy vontató széna, száraz tűzifa és egy boglya csalamádé szár. — Eladó egy jókarban lévő Singer szabó varrógép. Megtekinthető Kádár Já­nos ékszerésznél. — Eladó egy egész új suba Nádor­utca 33. sz. alatt. 2—2 — Női kosztüm ruhák, kabátok eladók Iskola­ utca 9. 3-3 — Báthory­ utca 8. sz. félház eladó, értekezhetni vasár- és ünnepnapokon d. e. 11—12 óra között a helyszínen, vagy Klapka­ utca 12. sz. alatt bármikor. 2—2 — Zimány Béla újonnan berendezett kásamalmában, a dohánygyár mellett meg­kezdődött a kifogástalan köleshantolás. Hivatalos hirdetmények. Hirdetmény. Felhívom az összes hadirokkantakat, hogy a m. kir. honvédelmi minisztérium katonai rokkant ellátási hivatalának 1486— I. R. E. H. 1920. számú leirata értelmében rokkantsági okmányaik felülvizsgálása cél­jából a Városháza II. em. 1. ajtó sz. a. Hadigondozó Népirodában jelentkezzenek. Kiskunfélegyháza, 1920. december 11. Szabó, polgármester K. Szerkesztői üzenet. L M. Kérdi Ön, hogy miért mondotta Sailay Horváth Zoltánnak, hogy „én egyszer sem akartam és mégis lettem, maga­m pedig már háromszor akart és háromszor nem lett“, azért, mert Horváth Zoltán háromszor volt képviselőönjelölt és mind a háromszor megbukott. Sallayt pedig a közbizalom — akarata ellenére — választotta meg. B. u. é. k. Alföldi Termelő és Élelmi­szer Értékesítő Szövetkezet Részjegytőke 457,300­­ korona. Igazgatóság: Bugyi Antal, özv. Bene Istvánné, Holló József, K. Szabó István. Felügyelő-bizottság: Czakó Ferenc, Dóczy Pál, dr. Molnár József, Vesszösi József, Zámbó Dezső. Üzletrészjegyek jegyezhetők darabonként 110­0 koronáért üzletünkben: Piactér 3. irodánkban: Hunyadi­ utca és a Félegyházi Takarékpénztárnál. Egy jóházból való s néhány középisko­lát végzett fiú lapunk nyom­dájába fizetéssel tanulónak felvétetik. M­eghívó. Tisztelettel értesítjük a Félegyházi Kaszinó t. tagjait, hogy a Félegyházi Kaszinó rendes évi tisztújító közgyűlését 1921. január hó 6-án, délután 6 órakor tartja meg, amelyre a t. tag urakat ezennel meghívja. Kiskunfélegyháza, 1920. december 22. Dr. Endre Zsigmond s. k. elnök. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnök jelentése a kaszinó állapotá­ról. Az alapszabályok módosítására vonat­kozó előterjesztés. 2. Számadások megvizsgálása. 3. Választmányi ülések jegyzőkönyvei­nek számbavétele. 4. Tisztújítás. 5. Hírlapok árverésére a bizottság ki­küldése. 6. Indítványok. Kovácsmű­hely áthelyezés. Van szerencsém a tisztelt nagy­érdemű gazdaközönség szíves tudomá­sára hozni, hogy társamtól elváltam és kovácsműhelyemet Szegedi­ utca 27. szám alól Kalmár József­ utca 37. szám alá, a volt Csenki Károly kocsigyártó há­zába helyeztem át, ahol a mai kornak megfelelő munkákat a legpontosabban és bármilyen hibás leparkolásokat szakképzett parkolómesteri vizs­gámmal teljesítek. A n.­érdemű gazdaközönség szíves pártfogását kérve, maradok tisztelettel Tóth István, vizsgázott parkoló és kovácsmester. Pályázati hirdetmény. A helybeli iparos tanonciskolánál 3 közismereti osztály tanítói állásra pályázat hirdettetik. Köteles megvá­­­lasztott tanító heti 4 közismereti és egy hittan tanítói órát tartani. Az óra­díjat a fenntartó hatóság a képesí­téssel bíró tanítók részére 500, s a nem képesítéssel bírók részére 400 koronában állapította meg. A meg­állapított óradíjak a megkezdett taní­tási időtől fizettetnek ki. A fizetésekre nézve egyébként a 140,620—1920. számú vallás- és közoktatásügyi mi­niszteri rendelet az irányadó. A kérvények alulirt elnökséghez 1921. évi január 10-én, déli 12 óráig adandó be. Kelt: Kiskunfélegyházán, 1920. év december hó 26-án. Mailáth József, felügyelő-bizottsági elnök. XXXXXXXX Férfi- és női ruhák festése. Szőrmék, boák, muffok Sist Plüss és bárson­ska bárok gőzölése. JCníníí hnhríính SYaPJu kendők, sálak stb. festése ki­­lYUlUli ixuuui uix, vonatra minta után is a leggondosabb I niPZ?i In7upf ban készül ju/jOUI kelmefestő és vegyi ruhatisztítónál, ipartelep és főüzlet Szegeden. Fióküzlet: Kiskunfélegyháza, Kossuth­ utca 15. (özv. Nagy Gyuláné úrnő házában.) Ipartelepi telefon 1075. Gyors munka! Meglepő olcsó árak! Különlegesség! Csipkefüggönyök gőzkikészitése kiszegezés nélkül. *^8 Nyomatott Vesszösi József könyvnyomdájában. Kiskunfélegyháza, 1920—564.

Next