Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-07 / 1. szám

.én X in és fa­m Kazinczy­­a. kapható. malom! közönség be­hozom, hogy szám alatt dezett lalmot­­ kifogástalan ísztet, vagy­­or szecskát közönség be­ír­ve, vagyok Lajos ulajdonos. szecska is gyar­iezet ;y 1922. év­i sok alkalmá­­igehet össze­­'.a térités meg központi iro­­zagsági köny­­gyütt. Igazgatóság­ a nyért ezüst­ért lég­árat fizet .ajosné suth-utca. it a_ Hírlapban. 125 K. Lapunk jövő számát azoknak, akik nem fizettek elő, már nem küldjük s azért az előfizetés szives megnyitását kéri a kiadóhivatal. — Lapunk egyes számának árát — a folyton emelkedő papírárak s munkabérek emelkedése miatt — e számtól kezdve kénytelenek vagyunk 10 koronára emelni. Nem éltünk emeléssel addig, amíg a súlyos körülmények erre nem kényszerítettek ben­nünket. A 10 koronás ár oly csekély, hogy még mindig nagy anyagi áldozatot hoz ez­után is a kiadóhivatal. E bejelentésünket nem szívesen tettük­­ lapunk­­. Olvasóit arra kérjük, hogy azt pártfogólag vegyék tudomásul. — Városi közgyűlés. A város képvi­selőtestülete e hé 9 én, kedden délelőtt 9 órakor tartja meg január havi rendes köz­gyűlését. A tárgysorozaton igen sok fontos tárgy kerül döntésre, miért is kérjük a pártunkhoz tartozó városi képviselőket, hogy a közgyűlésen okvetlenül jelenjenek meg. — Társasvacsora s táncmulatság. Az Egységes Kereszténypárt saját helyiségé­ben (Szent­ János-tér 7. sz.) e hó 7-én, va­sárnap este 7 órakor nagyarányú társas­­vacsorát rendez, melyet reggelig tartó tánc­­mulatság fog követni. A társasvacsora s bál iránt nagy érdeklődés mutatkozik s az minden bizonnyal egyik legjobban sikerült mulatsága lesz a farsangi szezonnak. A társasvacsorára az aláírási ívet a párt helyi­ségében még mindig alá lehet írni. — Figyelmeztetés. Aki az 1922. évre érvényben volt nemzetgyűlési képviselő­­névjegyzékből ki volt hagyva s jogát érvé­nyesíteni akarja, 1923. évi január 1- ig bezárólag jelentkezhetik számlálólapért a városházán dr. Fazekas Géza h. aljegyzőnél, mert, ha ezt a határidőt elmulasztja, akkor már csak az összeíró küldöttségeknek ké­sőbb közhírré teendő ülésein érvényesítheti ezt a jogát, vagy pedig, ha ezt is elmu­lasztotta, akkor a központi választmány által összeállítandó ideiglenes névjegyzék ellen szólalhat fel 1923. évi május 16-tól 30 ikáig terjedő 15 napon át. — Téli országos vásárunkat e hó 14-én, vasárnap tartják meg. Az országos, vásárra vészmentes helyről mindenféle jó­szág felhajtható. — Emlékünnepség. A volt 30. honvéd­gyalogezred tisztjei, altisztjei és legénysége 1923. január hó 19 én ünnepli meg 7 éves évfordulóját annak, hogy Karancza-Topo­­routz mellett, az orosz hadsereg egy tekin­télyes tömegének heteken át tartó táma­dásai a magyar bátorságon és hősiességen — amely harcokban a győzelem dicsősé­gének oroszlánrésze a vitéz 30 as honvé­dek fegyvereihez fűződik — véglegesen kudarcot vallottak. A volt 30 as honvédek­nek, tiszteknek, volt tart. tiszteknek, volt tart. altiszteknek és legénységnek, tekintet­tel az ünnepség országos keretére, ennek fényét emelendő, minél nagyobb számban való részvétele kívánatos. Aki csak teheti jöjjön el január 18-án Budapestre, ahol az állomáson további eligazítást nyer. A le­génység részére szállás biztosíttatik. Tájé­kozásul közöltetik, hogy az ünnepség után tartandó díszebéden tisztek részére­­ terí­ték ára kb. 500 K, az esti banketten pedig 600 K lesz. A legénység étkezésének ára, a megjelentek számához képest fog meg­­állapíttatni. — A Polgári Daloskor táncmulatsággal egybekötött hangversenyét Vízkereszt nap­ján, szombaton este 8 órakor a Korona­szálló dísztermében tartja meg. Az ének­számokat Haubner Károly karnagy szemé­lyesen fogja vezetni. — A jól sikerültnek ígérkező est iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Az általános kereseti adó ügyeinek tanulmányozása végett a tanács Pál Sándor adóügyi tanácsnokot Kecskemétre küldte ki, hogy az ottani pénzügyi kirendeltséggel az adó szedésére nézve egységes megálla­podásra jusson. — A Hangya-Szövetkezet ajánlata. A Hangya-Szövetkezet igazgatósága előter­jesztést tett a tanácsnak, hogy a város fe­lesleges pénzeiből nála is helyezzen el bi­zonyos összeget, melyet 7 % mellett kama­toztat s ha a betétet hosszabb felmondási idővel helyezi el, úgy még külön félévenként 1—1°­0 jutalékban is részesíti a várost. A tanács felhívja a szövetkezetet, hogy aján­latát 3 hó múlva tegye meg, mivel a kér­dés felett a közgyűlés most nem dönthet. — A Magyar Asszonyok Nemzeti Szö­vetsége által felállított szövőtanfolyamnak 6-án, szombaton, Vizkereszt napján délután 3 órakor lesz ünnepélyes megnyitója, melyre szeretettel várjuk városunk keresztény ma­gyar asszonyait és leányait. Elnökség. — A kiskunfélegyházi Petőfi sportegylet 1923. január hó 14-én, vasárnap este 8 órakor műsorral egybekötött zártkörű tánc­­mulatságot rendez a Korona-szálloda dísz­termében. Akik tévedésől meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, szívesked­jenek a Csernus, Pólyák, vagy Geller üz­letben közölni, ahol jegyek is előre vált­hatók.­­ Összeírják a földárakat és mező­­gazdasági munkabéreket. A magyar földmű­­velésügyi kormány e hóban hivatalos össze­állítást készíttett járásonként a szántóföld-, szőlő- és legelőárakról, továbbá a mező­­gazdasági munkabérekről. Ezeket az adato­kat az Országos Földbirtokrendező Bíróság rendelkezésére bocsájtják, azokon a helye­ken pedig, hol a munkabérek alacsonyak, az állam esetleg közbelép. — Petőfi-bélyegek. A magyar posta Petőfi Sándor évszázados emlékünnepe al­kalmából ötféle értékjelzésű emlékpostabé­­lyeget bocsájt ki. A bélyegeken Haranghy Jenő „Haldokló Petőfi“ t ábrázoló rajza, Helbing­ Ferenc Barabás-festménye után készült „Petőfi arcképe“ és a „Talpra ma­gyar“ jelenetét ábrázoló rajza, Kovács Er­zsébet „Petőfi szobra“ és a „Griffmadáron ülő János vitéz“ rajza kerül kivitelre. A bélyegek előreláthatóan január hó folyamán kerülnek forgalomba és azokat közjótékony­sági célokra a névértéken felül 100 száza­lékos felárral fogják árusítani. — Kirinyi István szolgabíró hegedű­­estélye január 13-án. Gsongrad művész gár­dája részben a Horthy akció javára magas színvonalú hangversenyt rendez­­. évi ja­nuár 13 án, a Korona szálloda dísztermében. Az estély rendezője Kirinyi István mene­kült hunyadvármegyei s jelenleg Csongrádra beosztott szolgabiró, ki művészi képzettségű hegedűs, — feleségével, ki szintán művé­sziesen zongorázik — Hubay, Wieniavszky, Sarasata, Beriot és Paganini hangverseny­darabjain kívül régi és uj magyar nótákat és ábrándokat ad elő hegedűn zongora kí­sérettel. Csongrádról részt vesznek az estély műsorában Kalmár Illés csongrádi r. kath. kántor bájos leánya, aki az Akadémia ének­tanszakának növendéke s aki Petőfi „Szep­tember végén“ című költeményét fogja énekelni Kirinyi István megzenésítésében zongora kísérettel. Ezenkívül Eisler Miklós csongrádi központi iskolai igazgató „Földi hazamegyünk“ című irredenta versét sza­valja zongora kísérettel Kirinyi szolgabíró melodráma átiratában. A művész estély igen fényesnek ígérkezik s amint vidéki tudósí­tónk írja, Kirinyi szolgabiró bravúros és sokoldalú művész, technikája egyedül áll a maga nemében.­­ A kereskedelmi alkalmazottak üdvös mozgalmat indítottak meg a többi nagy­városok mintájára. Ugyanis elhatározták, hogy a nyitott üzlethelyiséggel bíró kereskedő­ket felkérik arra, hogy üzletüket vasárnap ne nyissák ki, ami által lehetővé teszik az alkalmazottaknak a vasárnapi munkaszünet teljes élvezését. Amint értesülünk a keres­kedők részéről méltányos megértésre talált a kérelem s igy a legrövidebb időn belül az egész városban be lesznek vasárnap csukva az összes üzletek. . — Elhunyt. Szondi Nándor kereskedő, életének 29 ik évében, hosszas szenvedés után e hó 5-én elhunyt. Temetése e hó 6-án, délután 3 órakor lesz. — A posta nem törli a lemondott te­lefonbeszélgetéseket. A posta vezetősége új rendet hozott be a telefonbeszélgetéseknél. Eddig ugyanis, ha a hívott fél nem jelent­kezett, törölték a megbízást. Az új rendel­kezés szerint azonban az olyan hívásokat,a­melyeknél a hívott szám nem jelentkezik visszavonásnak tekintik és felszámítják a rendes telefondíj felét. Ugyancsak viszsza­­vonás lesz az is, ha a hívott központ kap­csolása már megtörtént s a beszélgetést csak ezután mondja le a hívó fél. Ha azon­ban a lemondás a kapcsolás előtt történik, akkor úgy mint eddig, a díjat teljes egé­szében visszatérítik. Az új intézkedést nem­csak a belföldi, hanem a külföldi viszony­latokban is életbe léptetik. — Félegyházi iskolatársak találkozója. A városunkban március 15-én megtartandó Petőfi ünnepéllyel kapcsolatosan általános iskolatársi találkozóra jönnek össze az itteni r. kát. főgimnázium és az áll. tanítóképezde volt tanulói. Akik a találkozón részt óhaj­tanak venni, tudassák címüket Spolarich Lajos dr. járásbiróval. Lakik: Budapesten, Rákóczi­ út 29. — Felemelték a cégbejegyzési díjakat Az igazságügyminiszter legújabb rendeleté­vel a cégbejegyzési díjakat a következő­­képen állapította meg. Egyéni cégre vonat­kozólag első bejegyzésért 400, minden to­vábbiért 200 K. Közkereseti és betéti tár­saságnál első bejegyzésért 400, a továbbiért 200, ha a társaság kettőnél több tagból áll 400 K. Részvénytársaságoknál első bejegy­zést egy millió korona alaptőkéig 2000 K, minden továbbiért 500 K. Szövetkezetnél első bejegyzésért 400, minden továbbiért 100 K. — Marhalevélkezelési dijak 1923. évi január 1-étől kezdődő hatállyal további in­tézkedésig a m. kir. földmivelésügyi mi­niszter vonatkozó rendelete értelmében a következőkép vannak megállapítva: 1. Mar­halevél kiállítási díja, tekintet nélkül a rá­­jegyzett állatok számára 20 K; 2. Tulajdon­jogátruházási nyilatkozat rávezetési díja 10 K; 3. Az állategészségügyi bizonyítvány megnyitásának, a külön eszközölt irányítás­nak, valamint lejegyzésnek díja 6 K. Ezen­kívül a bélyegilleték és előállítási költség is megfizetendő, ami különben változatlan. — A Juta- és Kenderipar R. T. ujszegedi gyára. A szerb megszállás alól felszabadult újszegedi kenderf­onőgyárat és a hozzátar­tozó szövőgyárat a Juta- és Kenderipar R. T. a legközelebbi időben teljes üzembe fogja helyezni. — Klein Gáborné a vásártéren, a szarvasmarhavásár mü úti bejárójánál fa­telepet óhajt létesíteni s erre a célra 1600 □ ös területet kért. A tanács a kérelmet nem teljesítette. — Köszönetnyilvánítás. A december hó 2- án tartott postaaltisztek mulatsága al­kalmával a nagyérdemű közönségnek, akik mulatságunk nemes célját méltányolva, jóindulatú támogatásukban részesítettek, úgy Drexler Imre posta, táv. főfelügyelő úr, aki zongoráját díjtalanul rendelkezésünkre bocsájtotta és a szellemi téren kifejtett tevékenységével műsorunk sikerét elősegí­tette; úgy a női, mint a férfi szereplőink ifj. Molnár Andor úrral az élén, akik fárad­hatatlan odaadó törekvést tanúsítottak; La­katos Miklós úr kis zenekarának, Rácz János mérnök úrnak, aki a rendelkezésünkre álló zongorát díjtalanul fölhangolta; dr. Török Lászlóné úrnőnek, aki a budapesti énekes­nőnek díjtalanul vállalta ellátását. Végül mindazon egyéneknek, kik bármi téren támogattak bennünket nehéz munkánkban, ezúton egyesületünk nevében hálás köszö­­netemet fejezem ki. Kiskunfélegyháza, 1923. január 6 án. Kovács Vince, posta alt. ein. —A városi tanács az 1922. évben több, mint 100 szegénykoporsót készíttetett. — Harmadik évfolyamába lépett január 1-én az összes textilszakmák ipari és ke­reskedelmi lapja a „Textil“. Az újévi szám a gazdag tartalmából is kiemelkedik vág­­falvi Quittner Loránd A Magyar Pamutipar kitűnő igazgatójának értékes cikke, textil­iparunk gazdasági helyzetéről. Szabó Sándor a Vámtarifa túlzással írt tartalmas közle­ményt, Rózsa Pál a kötött-szövött árugyár­tásának jelenéről és jövőjéről. Adatokban gazdag beszámolót hoz a lap Lengyelország textiliparáról és a cseh korona eséséről. A rovatok a szokottnál is gazdagabbak és változatosabbak. Előfizetési ára egész évre 1200 korona. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal Budapest, VII. Rákóczi­­út 22. 1923. január 7. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 3

Next