Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1933 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1933-04-02 / 14. szám

2 békeszerződés által elszakított területeinek visz­­szaadását s általában a revíziót, hiszen ezek a birtoktestek Magyarország területéhez évszáza­dok óta hozzátartoztak, nem pedig 14 esztendő óta, mint a kisantanthoz. Ha a kisantant oly szí­vósan ragaszkodik a csak 14 év óta bekebele­zett birtokokhoz, nekünk ezer esztendő jogán ezerszer több jogunk van békés revízió útján viszakövetelni ezeket a területeket, sőt ez nem­csak jogunk, de legelemibb kötelességünk is. A kisantantban a revíziós politika az erélyes vissza­hatás gesztusát ébreszti. Magyarországban pedig a revízió elől való elzárkózás, az igaztalan és méltatlan utón megszerzett zsákmányhoz való ragaszkodás ébreszt olyan visszahatást, hogy az országukkal való méltatlan bánásmód érzése, igazunk és jogaink tudata, csak még jobban megerősít bennünket, hogy békés után bár, de követelésünkből egy jottányit sem engedve, a mi vitathatatlanul méltányos jogi álláspontunkat szegezzük szembe a kisantatnak a birtoklás és erőszak alapján nyugvó álláspontjával. Elhatározásainkban, jogaink követelésében, további békés politikánkban nem fog megingatni a kisállat magatartása bennünket. Úgy érezzük, hogy a római találkozó előbb-utóbb mégis csak meghozza a maga üdvös eredményeit, bármeny­nyire berzenedik is ez ellen az új­­nagyhata­lom­, amely azért kiabál annyit, mert csak frá­zisokkal, nem pedig az igazság erejével tudja megvédeni a maga önző álláspontját. oooooooooooooooooo Katholikus egyházközségünk megalakítása Az egyházközség nálunk sem új in­tézmény. A kommunizmus társadalom és nemzet rombolása idején városunk kath. népe is egy akarattal elhatározta a megalakí­tását és közfelkiáltással megválasztotta az első kath. egyháztanácsot. Most tulajdon­kép annak felújításáról van szó. Az elmúlt másfél évtized zavaros je­lenségei meggyőzték Anyaszentegyházunk fejét, Szentséges Atyánkat a római pápát, valamint megyés püspökeinket, is, hogy az egyházi önkormányzat megszervezése a mai időkben korszükséglet, mert a vallásnak is szüksége van arra, hogy hívei szervezetten és öntudatosan álljanak támogatására és saját érdekeik védelmére. Aki az autonomikus szervezkedést a mai időkben nehezíti, az nem egyházának, hanem más céloknak tesz szolgálatot. Ne­hezíti a szervezkedést némely téves híresz­telés. ilyen rémhír egynek, hogy az egy­házközség megalakítása újabb, nagy terhek­kel sújtja a népet. Legjobb az ilyen hamis híreszteléssel nyíltan szembe nézni. Ez a híresztelés vagy egészen tájékozatlan, vagy egészen célzatos. Egyrészt azért, mert minden egyház­­községi képviselő maga is tagja a népnek, úgyszólván mindenkinek van itt kisebb-na­­gyobb háza, szőleje, földje, mindenik érzi az élet terhét, tehát egyik sem lesz hajlandó semmi szükségtelen teherhez hozzájárulni. A tiszti állások tiszteletbeliek, fizetéstelenek. Harmadszor és legfőkép, mert félegyházi kath. egyházunk anyagi ügyeit, mint kegy­­uraság, a város tartozik gondozni, nincs is tehát semmi szükség, hogy azokra külön költségeket vessen ki. Az egyházközségi képviselőtestület ja­vaslatba hozott listájának összeállítása sok gondot okozott, mert sokféle szem­pontot kellett összeegyeztetni. Egyrészt az ó-plébániát és új­ plébániát kell egyenlő képviseletben részesíteni, úgy azonban, hogy az összes létszámban a városi közéletünk­ben szerepet vivő jobb és bal oldal szin­tén arányosan vegye ki részét. Ebben a máris komplikált csoportosításban­­benne kell foglaltatni társadalmi osztályaink és foglalkozási ágaink képviseletének. S a leg­nagyobb nehézség, hogy a város 36.000 katholikus lakosából csak 60 rendes és 20 póttagot lehet választani, így nagyon sok értékes kath. testvérünket nélkülöznünk kell a képviseletből. A város polgári képviselő­testületében csak 48 a választottak száma. Tagadhatatlan a személyek fontossága. A legfőbb követelmény mégis az, hogy a magyar törvényeinkben elismert egyház­­községi szervezetet megalkossuk, hogy ez hivatását teljesíthesse, vallási, egyházi ügyeinket képviselhesse. Teljes bizalommal merjük reményleni, hogy most a javaslatba hozott egyházközségi képviselőtestület ép oly hűséggel megfelel hivatásának, mint valamely más összetételű képviselet. Másrészt minél értékesebb személyi­ségek hiányát kell éreznünk, annál inkább remélnünk kell megértésünket, hogy egyéni sértődés nem kíséri az autonómikus egy­házi szervezkedés első nehéz lépéseit. Városi közéletünk vezető egyéniségei között hónapokon át folytak a képviseleti lista diszkrét tanácskozásai. Talán valamennyien tudtak volna más és más kitűnő listát egy­­beállítani. Meg volt a kitűnő alkalom az összekülönbözésekre. Legyen hála a jó Is­tennek és köszönet a jóaakaratú emberek­nek : tiszteletreméltó bölcseséggel és mér­séklettel a nyers erők mérkőzésénél vala­mennyien előbbre helyezték a nézetek, kí­vánalmak belátó összeegyeztetését. Szinte önmagától alakult ki az az ál­lásfoglalás, hogy a katholikus vallási és egyházi önkormányzatunk megteremtésénél mellőzni kell minden választási harcot és éppen az egyházi közélet megindításánál nem szakítják szét városunk katholikus né­pét gyűlölködő ellenséges táborokra. A másik megállapodás, amilyen régen nem volt s azért nagyon becsülni kell, hogy a választási harc és a vele járó lelki szakadás helyett, közös listával lépnek a katholikus nép elé s annak elfogadását ajánlják. Ez a megegyezés is garanciája annak, hogy kath. egyházi önkormányza­tunk életerejét jövőben sem kívánják egy­oldalú politikai törekvésekkel inficiálni. Hangsúlyozni kell, hogy a közös lista létesítésénél legtekintélyesebb vezető em­bereink tudtak az ügy érdekében külcsö­­nösen lemondani nagyon sok egyéni kí­vánalmukról. Átérezték, hogy minden kom­promisszum lemondásokkal jár és minden megegyezés csak kölcsönös engedékeny­séggel jöhet létre. Egyiknek sem jutott eszébe azt mondani, hogy inkább marad­jon el, inkább dőljön össze, ha nem úgy épül minden téglájában, mint ahogy én akarom. Viszont reményük, hogy ha ők tudtak lemondani, úgy másokban is meg lesz a lelki erő félre tenni privát nézeteiket, hogy egyházi önkormányzatunk elindítása mél­tóan imponzáns és ünnepies legyen. Bíz­nak abban is, hogy a katholikus hívek fölül emelkednek az esetleges egyéni kí­sérletezéseken. Ma nem gáncsolni és ron­tani, hanem építeni kell. Minden más val­lásfelekezet meg tudta építeni a saját egy­házi és vallási életének fellegvárát, egyházi autonómiáját, erre mi is é­rettek vagyunk s annak előnyeiben mi is részesedni akarunk. Toldy Jenő apátplébános. * * Színház A közönség felkérésére Bársony Aladár a Magyar Játékszintársulat igazgatója színtársu­latának előadásait vasárnap, április 2-ig meghosz­­szabbította. A kiváló mű­vész-együ­ttes szinte hozza szombaton, április 1-én a világsikert aratott HOF­­MANNSTAL: JEDERMANN c. művét, vasárnap este vidám­ est, tréfák, bohózatok magán­jelenetekkel. Bársony Aladár igazgatónak a magunk ré­széről gratulálunk, a minden tekintetben tökéletes művészi előadásokhoz. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1933 április 2 * A római katholikus egyházközség ala­kuló gyűlését április 2-án, vasárnap dél­előtt 11 órakor tartjuk meg a Constanti­­num tornatermében Tárgysora: A gyűlés céljának ismertetése, az egyházközség meg­alakításának kimondása, az alapszabályok ismertetése, az egyházközségi képviselő­­testület 60 rendes és 20 póttagjának meg­választása, pápai és nemzeti himnusz, oooooooooooooooooo Birodalmi programm Kiegészítések a főrendszabályzathoz. Dr. Hanisch O. Z. A. indítványa. Közlésre adta: ifj. Faragó Géza Sándor (Közlés joga fenntartva) Folytatás: 1. alaptétel. A birodalom élén áll a biro­dalmi kancellár Bismarck szellemében az őt kör­nyező miniszterekkel. A birodalmi kancellárnak meg van az ő szilárd programjája, kiválasztja magának az ő saját kabinetjét és saját minisz­tereit, kik neki segítenek, az ő programmját az általános jólét érdekében keresztülvinni. A képvise­lők is kötelesek a birodalmi kancellárnak segíteni az ő programmját rendeletei szerint véghezvinni képviselőket a község választ és díjaz. Azon község, mely a fizetést nem tudja eszközölni, nem szükséges szószólót. Az összes minisztéri­umokat olyan személlyel kell ellátni­, kik a prak­tikus életben rendelkeznek ismeretekkel, gazda­ságból, ipar vagy kereskedői állapotból származ­nak és hivatalukat mint tiszteletbeli hivatalt, te­hát fizetés nélkül és a pazarlás megtérítése ter­hével végzik. Egyáltalán az összes birodalmi, állami és községi közigazgatás hivatalai tiszte­letbeli hivatalok és így fizetés nélküliek. Az ál­lam ki­keresi magának a férfit, vagy nőt, akik prak­tikus élettapasztalatokkal rendelkeznek a neve­lési, gyári vagy kereskedelmi dolgokban és ön­magukat tartják fent. A tiszteletbeli hivatalno­kok hivatatalos ügyekben való utazásait az ál­lampénztárból fizetik. Magánügyek nem hozhatók összeköttetésbe hi­vatalbeli kötelességekkel. Tiszteletbeli hivatalno­koknak nem szabad ajándékot elfogadni sem ma­guk sem hozzátartozóik részére, hivatalvesztés terhe mellett. Fizetést csak oly hivatalnokok kapnak, mint írnokok, gyorsírók, jegyzők, köny­velők, számtisztek, szolgák, leveshordók, rendő­rök, vasúti hivatalnokok és hasonlók. A fizetés megfelel a munkásjövedelemnek és nem szabad a hivatalnokot a megvesztegetésnek kitennni, mely mely hivatal és becsületvesztéssel büntettetik. Az összes hivatalnoki fizetéseknek egyenlővé kell tétetniük. Mert minél magasabb a hivatal, an­nál magasabb a tisztelet, de nem a díjazás. Díjazott hivatalnokok viseljenek lehetőleg saját­­lagos és megkülönböztető egyenruhát, pl. levél­hordók, rendőrök, vasúti tisztviselők, s­enki sem láthat el hivatalt a befejezett 45-ik életéve előtt oly hivatalokon kívül, mint levélhordó, vasutas, sütő, kalauz, fékező, mozdonyvezető és hasonló. Azonban irodai tisztviselőnek a 45 ik év felett kell lenni. Az összes nyugdíjak a minimumra lesznek csökkentve és pedig különbség nélkül a korábbi állást illetőleg. (Folyt. köv.

Next