Félegyházi Közlöny, 1909 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
január 3 FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY nak Vass József műépítésznek a városháza építéséről készített tervét, amely szerint az a Kazinczy utcában is két emeletesre lenne kiépítve egészen a raktárhelyiségekig és a meglevő pénzünk fedezné is ennek költségeit. A tanácsmegbizta Vass Józsefet a részletes tervek kidolgozásával, amelyeket aztán a februári közgyűlésen fog bemutatni a a közgyűlésnek. Köszönet. A múlt hét folyamán Zsitvita Róza az »Erzsébet“ jótékony nőegylet szegényei részére 2 korona 20 fillért juttatott, mely adományt köszönettel nyugtatja az elnökség. Nyilvános köszönet. Az „Erzsébet” nőegylet elnöksége ezúton mond hálás köszönetet Tarkó Sándor kárpitos urnak a „Korona“-szálló dísztermének a nőegylet Kalíoo bálja alkalmából való ízletes s amellett díjtalan díszítéséért. Ez nemcsak szolgálatkészségért, hanem olyan szép cselekedet, mely önmagát dicséri. Gazdaifjak képzése. A tanítóképzőintézetben január hóban minden vasárnap délután az intézet tanárai gazdasági és közművelődési előadásokat tartanak. Ma délután Afrikáról felolvasást tart dr. Katona János igazgató. — Szentanny Sámuel tanár a »vetőmagról” tart előadást. — Olvasóink figyelmét felhívjuk ezen tanulságos összejövetelekre. — Különösen érdekes lesz az Afrikáról szóló felolvasás; tudvalevőleg dr. Katona János igazgató testvéröcscse híres Afrikai utazó , így a felolvasás alapját a legújabb kutatások fogják képezni. — Eljegyzés. Gartner Samu Aradról eljegyezte Rosner Mór leányát Jankát. (Minden külön értesítés nélkül.) — A városi szolgaszemélyzet ruházatának elkészítésével a tanács Stramer Antal szabadkai szabó céget bizta meg. — A városkert jövedelme. A gazd. tanácsnok bejelentette a városi tanácsnak, hogy a városkert faiskolából az 1908. évben 350 korona értékű gyümölcsfa csemetét adott el. A tanács tudomásul vette a jelentést. — Faárverés. Az alsó és felső temetőben levő száraz fákat a tanács kiásatta és a gazd. tanácsnok 375 koronáért adta el árverés utján. — Uj mértékhitelesítő. Ifj. Poór Albert Budapesten letette a boradójelzői szakvizsgát és a tanács január 15-től megbízta őt a hordók hitelesítésével. — A Kossuth Utcai iskola udvarán levő jégveremért Szabó József 100 korona haszonbért ajánlott fel a tanácsnak. A tanács az ajánlatot véleményezés végett az iskolaszékhez adta át. A mezőhegyesi áll. méntelep parancsnoksága értesítette a tanácsot, hogy a fölmivelési miniszter a város részére 7 ménlovat engedélyezett. A tanács utasította a gazd.tanácsnokot, a mének részére szükséges élelem beszerzésére. Kitüntetés. A III. rf. csendőrkerület parancsnokság okiratilag megdicsérte Viola Márton járásőrmestert és Somogyi Géza csendőrőrrmestert a múlt évi dunántúli királygyakorlatok alkalmával teljesített tábori csendőrszolgálattételük alkalmával tanúsított fáradhatatlan tevékenységükért. Igazán városunkra szolgál, ha csendőrségünk tagjairól ilyen szép kitüntetésekkel kapcsolatban emlékezhetünk meg, mert ez azt bizonyítja, hogy a helybeli csendőrség eltekintve egyes túlkapásoktól, a hivatása magaslatán áll és méltó a becsülésünkre Az Erzsébet nőegylet Calicot bálján történt felülfizetéseket helyszűke miatt jövő számunkba fogjuk közölni. Uj lap: „Ujkcske és Vidéke“ című alatt Karácsonykor egy uj hetilap jelent meg Sztankó Albert ujkécskei lelkész — szerkesztésében. A lapterjedelme 4 oldal igen szép beosztása van és kiadóhivatalunkban jelenik meg. A rendőrség figyelmébe. Felhívjuk a rendőrség figyelmét a Vörösmarty utcában és a Müut sarkán levő Réczi-féle házban tartózkodó verekedő duhaj betyárlegényekre akik az egész környéket állandóan rettegésben tartják. A múlt héten is este fél 6 tájban Cserép Albert és Csenki Lászlót megtámadták orozva 4 ilyen legény és beverte fejüket Jó lesz úgy a rendőrségnek, mint a csendőrségnek ezen gyanús helyeket figyelemmel kisérni. Elutasított kérelem. Megírtuk, hogy hogy a tanács elhatározta, hogy az iparosoknak a kirakodó piacot vasárnap nem engedi meg, hanem csak hetipiacok alkalmával. Váradi Ferenc és társa most azon kérelemmel fordultak a tanácshoz, hogy engedtessék meg nekik Vasárnap is a piaci árulás de a tanács elutasította kérelmüket azzal, hogy ez ügyben egyszer már döntött, és nem engedi meg az árulást csak kedden és Pénteken, mivel a két miniszter csak ezen napokra adott a városnak heti vásártartási jogot. A tűzoltóság parancsnoka Molnár Andor egy 100 m. hosszú tömlő megrendelését kérte a tanácstól a fecskendőkhöz. A tanács elhatározta a tömlő megrendelését, mivel arra szükség van. Megbüntetett vállalkozó. A tanácshoz igen sok panasz érkezett, hogy az utcai lámpák nem égnek rendesen. A tanács meggyőződve a panaszok alaposságáról, a vállalkozót 30 korona pénzbüntetésre ítélte. A molnár ifjúság mulatsága karácsony másnapján tartatott meg Ring Pál vendéglőjében, és igen jól sikerült. Felülfizettek : Molnár Imre igazgató 20, Perlusz Jenőné 10, Figlhuber István 4, Szluka Ferenc 5, Hegedűs Lajos 2, Karpelesz Ede 10, Dekker János 2, Ring László 4 korona. Szántó Rezső Szeged 50, Bárdos és Bradfeld Budapest 10. Magyar gazdasági gépgyár Budapest 10 korona. Trombitás Sándor 20 fill., Rádi László 20 fill., Zsigó János 20 fill. Térszűke miatt a megjelent hölgyek névsorát nem közölhetjük. Esküvő. Szász Károly m. kir. csendőr szerdán délután esküdött örök hűséget Csányi Veronikának, Csányi Sándor pálinkafőző leányának. A „Közművelődési Egyesület“ karácsonyi képkiállítása A „Közművelődési Egyesület“ a Karácsonyi ünnepek alatt Piroska István csongrádi festőművész képeiből igen sikerült képkiállitást rendezett. A képkiállitás, mely a főgymn rajztermében volt, szép sikerrel járt. Igen sokan látogatták s Piroska hangulatos képeiből a közönség többet meg is vásárolt. — A kiállítás újév napján zárult be. Dicséret illeti a »Közművelődési Egyesületet“, hogy rendezett kiállításai által városunk társadalmában a müszlést fejleszti. Öngyilkossági kísérlet. Weisz Rudolf bognár segéd mellbe lőtte magát. Sérülése életveszélyes. Végzetes tettét hir szerint szerelmi bánatában követte el. — Betörés. Szentpéteri Horváth László csárdajárási éléskamráját álkulcsal felnyitotta fia ifj. Horváth László és onnan cimborával Rékási Nagy István és Jókai Antallal 65 korona értékű kukoriczát, tyúkokat és bort loptak el. A csendőrség feljelentette a díszes kompániát. Merénylő ember, Iványi Sándor napszámos berúgott Tarjányi Mihály korcsmájában és ott garázdálkodni, veszekedni kezdett, mire a korcsmáros rendőröket hivatott. A rendőrök bekísérték Iványit, Iványi útközben egyserre csak úgy ütötte arra Utea János rendőrt, hogy annak orcsontja megrepedt. A garázde embert a kecskeméti kir. ügyészségnél feljelentette a rendőrség. Lopás. Glasz Jakab udvarából Darányi József 3 drb hasábfát lopott. — Kanta Mihály szentlászlói lakos Szelepcsényi Jánostól 50 korona értékű ruhaneműt lopott. Ugyanazon éjjel betört Lippany Ferencz móriegáti lakos tanyájára ; de ott nyakon csipték és átadták a csendőrségnek. — Kálmán Mihály pálmonostori lakos ellopott Pignicki Ferenc istállójából egy subát és egy kalapot. — Feljelentettek. Verekedések. Sárkány Mátyás helybeli lakos a Kossuth Lajos utcán megtámadta és arcul ütötte Ribringer Ferencet. Bori Ferenc pálmonostori lakos a templom előtt összeveszett Czakó Istvánnal és azt arcul verte. A verekedéseknek ajárásbíróságnál lesz folytatása. Sikkasztás. Tari Jánosné a nála letiltott lesefoglalt varrógépet az árverés előtt eladta. Ezért a járásbíróság sikkasztás vétsége miatt 4 napi fogházbüntetésrre ítélte. Lopás. Seregély László helybeli lakos ellopta Bajnóci Lászlótól kocsijának hátulját, ezért a bíróság 4 napi fogházra ítélte. — Térjék László cimborájától, akivel együtt mulatott, 17 koronát ellopott A bíróság a derék mulató pajtást 7 napi fogházbüntetésre és 20 K. pénzbüntetésre ítélte A Divat Szalon, magyar Olvasóközönségünk e jóságáért méltán kedvelt családi lapja, immár XXII évfolyamát járja. Minden dicséretnél többet mond róla ama tény, hogy ez idő alatt a Divat Szalon keletkezésének idejéből való régi divatlapok mind kidőltek és olvasóik csatlakoztak a győztesen maradt legjobb családi divatlap olvasóközönségéhez- Ebben az időben már nincs város és nincs magyar úriház, ahol kéthetenkint nem a legnagyobb érdeklődéssel várnák a magyar gazdasági viszonyokhoz mért takarékos öltözködés tanítóját s egyben a legjobb szándékkal szerkesztett családi lapot, a Divat Szalont. A mai nehéz életviszonyok között valóban kétszeresen is meg kell becsülnünk a nemes irányú divatlapot, mely asszonyainkat nem a divathóbortok majmolására, hanem takarékosságra és munkára tanítja. A Divat Szalon ugyanis igen kevés teret enged az úgynevezett párisi divatnak, melyet a mi társadalmi és gazdasági viszonyaink közt nevetség és kár nélkül viselni, csakugyan nem is lehet, ismerni azonban a jelzléshez tartozik, és e helyett a valóban szép, elegáns, praktikus öltözékek, kalózok stb. készítését tanítja. A Divat Szalon ugyanis ingyen szabásokkal szolgál, pontosan az előfizető mértéke szerint s e szabások által a lapban bemutatott toilettek otthon is elkészíthetők. Szorgalomra, tevékenységre ösztönzi e lap olvasóit az iparművészeti munkák tanításával, háztartásra vonatkozó tanácsaival s jól végzett munkálkodás jutalmául egy teljes, jól szerkesztett neves írók munkáival gyarapított szépirodalmi résszel s egy jóravaló gyermeklap-