Félegyházi Közlöny, 1915 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

XIV. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1915. január hó 3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN ; Egy évre . . 6 kor. 1 Negyedévre 1 K. 50 f- Fel évre . . 3 „ | Egyes szám ára 12 fill- Vidékre 7 korona. Felelős szerkesztő: MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Kiadó és laptulajdonos: FEUER S. Kéziratok a szerkesztőségbe, Deák Ferenc- utca 72 sz. alá küldendők.- F E l E K f L L E S Hirdetéseket, előfizetéseket valamint reklamá­ciókat a kiadóhivatalba kérjük küldeni. A sebesültek karácsonya. Kedvesen és megható módon ünnepelték karácsony estéjét a hozzánk vetődött sebesült kato­nák. Csütörtök d- u- 3 órakor a Gazdasszonyok kórházában vette kezdetét a karácsonyfa-ün­nepély, ahol a polg. iskola és zárda növendékei énekeltek ma­gyar és német nyelven szép ka­rácsonyi énekszámokat. 4 óra­kor a Hadikórházban volt ünne­pély, ahol 5 karácsonyfa volt fel­állítva minden osztálynak külön- külön. A karácsonyfákat dr- Mol­nár Béláné, Kukányi Alajosné, dr- Léderer Lajosné, dr. Porst Kálmánné úrasszonyok és Mun- záth Teréz urhölgy díszítették föl és adták át az ajándék tár­gyakat. 5 órakor a Vöröskereszt kórházban vette kezdetét az ünne­pély fényes és nagyszámú kö­zönség jelenlétében. A nagy te rém egyik végében magas/ szé­pen feldíszített karácsonyfa állott; tövében egy nagy asztalon a kórház betegeinek szóló ajándé­kok tömege volt elhelyezve. Min­den sebesült nemzetiszinü sza­laggal átkötött ajándékdobozt ka­pott, melyben minden elképzel­hető hasznos apróságokat talál­tak u. m.: pipát, dohányt, ciga­rettát, gyufát, öngyújtót, lev. la­pot, tábori borítékot papírral, sü­teményt, stb. stb. igen elmésen összeállítva. Az ünnepség a polg. isk. és zárda növendékeinek ma­gyar és német énekeivel kezdő­dött, melyet az apácák vezetése mellett igen szépen és bensősé­gesen adtak elő- Majd Goróczllo- na zárdanövendék szavalt szent ünnepi költeményt. Utána özv. Sebők Lajosné, Jakubek Emma, polg. isk. tanárnő intézett remek német beszédet a német sebesül­tekhez- Ezután ismét énekszám következett, majd Toldy Jenő pá­pai kamarás tartott szép magyar beszédet- Örömét fejezte ki azon, hogy a sebesültek, akiket a há­ború véletlene sodort össze eb­be a kórházba, testvériesen a ha­za szeretetében egybeforrva áll­ják körül a karácsonyfát a sze­retet ünnepén. Kérte, hogy oly szeretettel fogadják az ünnepélyt és a csekély ajándékokat, mint a milyen szeretettel rendeztük mi és mint amilyen szeretettel ad­juk mi az ajándékokat. A családi tűzhely teljes melegségét — úgy­mond — nem tudjuk, leikeitekbe varázsclni. Abból csak valamit egy parányit adhatunk: de azt tiszta szívvel, jó kívánsággal ad­juk, Az ünnepség a Himnusz et- éneklésével ért véget- Este min­den kórházban különleges vacso­rát, másnap délben pedig kitűnő ebédet kaptak. Karácsony más­napján este a Had.kórházban Ka­posvári Géza mészáros iparos látta el jó vacsorával a katoná­kat. Péntek este pedig a Vörös- kereszt kórházban Verhovai Ma- nóné a fáradhatatlan gazdasszony rendezeti tea-estélyt a sebesül­teknek, Meleg harisnyát a félegyházi katonáknak! Nem lúd nap elmúlni, hogy a háború újabb feladatok, újabb-költ­oár el ■ o' Á m 'A [ '■ á !* 2 H o ! ­i v iív^ uniiuiiti a iái vauéit mat. És nincs oly feladat, melyet megoldatlanul szabad hagynia a társadalomnak. A társadalomnak minden rázúduló feladatot híven, lelkiismeretesen kell tejjesitenie. S feladat van elég. Az államnak nem lehet mindenre gondja, az állam­nak nincs annyi ideje, hogy min­denről kellőképen a kellő időben gondoskodjék- Kell, hogy. a tár­sadalom a gondokból , is kivegye a maga részét; amit lehet a tár­sadalom végezzen el- És a társa­dalom megteszi kötelességét. Ed­dig is megtette, ezentúl is meg fogja tenni. Meg kell tenni. Az itt­hon maradottak nem áldozhatnak annyit, hogy bármikor is avval áll­hatnának elő, hogy : most már az­tán elég. Ezt nem mondhatják ad­dig, amig hóban, fagyban, esőben vad ellenséggel farkasszemet néz­ve áll egy katona is. Azok többet áldoznak az itthonmaradottak minden pénzénél. Azok sokat ál­doznak, mindent: saját egészsé­güket, saját életüket- Nincs tehát kibúvó, hogy én már adtam- Nem adhat senki annyit, hogy elég le­gyen- Most pedig olyat kérnek, melynek nem teljesítése végzetes következményekkel járhat- Meleg kapcát kérnek, mely nélkül nem tud nyugodtan őrt áilani egy ka­tona sem, mely nélkül megfagy a szegény katona lába s anélkül, hogy a hazája iránti kötelezett­ségének eleget tett volna, betegen, megfagyva kell neki hazajönnie. Meleg kapcát kérnek tehát, még pedig a saját fiainknak, a félegyházi katonáknak- Raics Ká­roly őrnagy kéri. Múlt hó 20-áról keltezett levélben megkereste ugyanis a polgármestert és érte­sítette, hogy sebesüléséből meg­gyógyulva a zászlóalj parancs­nokságát a déli harctéren újra átvette, egyben kéri, hogy a vá­ros nagyközönsége szíveskedjen közadakozásból 1000 pár meleg kapcát küldeni a legénység ré­szére. A levél megérkezése után nyomban megkezdődött ugyan a gyűjtés, de ezideig csak 300 kor. jött össze, amely összeg nem fedezi a költséget- A meleg kap­cák elküldése pedig gyors intéz­kedést követelt, miért is a pol­gármester be sem várta a pénz teljes összegyűjtését, hanem a szükséges árukat kedden be is szerezte Frank Ignác és Fiai cég­nél és szombaton a kész kap­cákat el is küldte a harctérre- Ujjabb költségek tehát, melyeket szintén a társadalomnak kell el­viselni. S hisszük és reméljük, hogy a társadalom ezeket a költsége­ket is el fogja viselni. Annál is inkább, mert most a saját fiaink­ról, a félegyháziakról van szó. Reméljük, hogy mindenki sietni fog adakozásával és kérjük a ne­mess ovii közönséget, hogy te­hetsége szerint adjon pénzbeli se­gélyt, sokat, mennél többet a polgármesteri hivatalnak, hogy a .beszerzett árukat kifizethessék. Az újévi ajándékok megváltása. Legutóbbi számunkban mi is foglalkoztunk azzal az eszmé­vel, amit Lévay Mihály orsz- gyűl, képviselő vetett fel, hogy t. i. a szokásos újévi köszönté­seket váltsák meg bizonyos ösz- szeggel és juttassák el azokat az elesett katonák árván maradt családjai részére. Az eszme tes­tet öltött és az újévi köszöntések egymásután váltattak meg- Sőt tovább mentek. Az újévi ajándé­kokat is megváltották, amit a kereskedők szoktak volt adni és amitől oly régen akartak már megszabadulni, de amitől sehogy- sem tudtak. Egy véres háború­nak kellett jönni, sok embernek nyomorultnak kellett lenni és sok családnak árván kellett ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék