Félegyházi Közlöny, 1929 (28. évfolyam, 1-56. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2. oldal BKLB«VHAZ1 «vOZi_um lszf*9 január 1. Vihar szele zúgott végig két ízben is pénteken délután a város képviselőtestületének 1928. évben tartott utolsó közgyű­lésén. Már a közgyűlést megelőzően a tanácsteremből szenvedélyes szó­­csaták hullámai hangzottak ki. Pedig kevesen voltak, sőt nagyon kevesen, mert a két párt részéről összesen 40 városatya sem vett részt a közgyű­lésen. Hogy ez mily nagy hiba, a történtek leírásával bizonyíthatjuk, mert még 10 képviselő megjelenése esetén talán más határozatot hozott volna a közgyűlés. A kereskedelemügyi miniszterhez megfellebbezték a kéményseprők a közgyűlésnek ama határozatát, mely szerint a kéményseprés 20 f, a ké­­ményégetés 60 f, új kémény vizs­gálata 50 f stb. A miniszter a díjak megállapítását jóváhagyta, de a város által szedett 10°/0 kezelési díjat 5%­­ra csökkentette. A közgyűlés ki­mondta, hogy a díjak beszedését be­szünteti és január 1-től maguk a ké­­ményseprőmesterek intézzék. Lovász András kisegítő végrehajtó megválasztási ideje lejár január 1-én, de visszatartják a város szolgálatá­ban, amíg a szükség kívánja. Néhai Zsolnai Sándor özvegyének nyugdíját megállapították. A múltkori közgyűlés a városi tisztviselőknek félhavi fizetést szava­zott meg karácsonyi segély címén. Akkor nem voltak a segélyzendők között a nyugdíjasok, kegydíjasok, gimna­tanárok óvónők, fogyasztási közegek, helypénzszedők stb. s most a pénzügyi bizottság ugyanilyen el­bírálás alá véve, fentieket is kará­csonyi segélyre ajánlotta. Néhány képviselő tanujelét adta a tisztviselők iránti ellenszenvének és a súlyos ki­­fakadásokban nem takarékoskodtak, így Szőke Károly azt mondta: nem adunk senkinek, el kell pucolni őket, ha nem elég a fizetésük. Szabó Ká­roly is ellene van a karácsonyi se­gélynek. Kanizsai Nagy Antal min­denkinek egyformán kéri a segély ki­utalását. Ónodi Károly szerint, ha van fölösleg, akkor adja meg nekik a város, de ide többet ne jöjjön egy se ajándékért, sőt kéri kimondani, hogy ne merjenek többet kérni, mert „ez igazán botrányos“. Magyar Jó­zsef is azt kérdi, hogyan mernek kérni a fixfizetéses hivatalnokok karácsonyi segélyt, amikor a kereskedők és ipa­rosok tönkremennek. Most aztán kér­nek a nyugdíjasok is, akik nem dol­goznak, csak sétálnak, ezért egy fil­lért sem javasol. Bátori Béla elvi álláspontja nem adni s ezért nem jött a közgyűlés elé a munkanélkü­liek részére való segély kérésével, pedig azoknak karácsonykor még kenyérre sem igen telt. Dr. Horváth Zoltán a város összes alkalmazottai részére kérte a karácsonyi segély megszavazását s bár a közgyűlést megelőzően sok ellenzője volt, a köz­gyűlés megszavazta a város tényleges szolgálatában álló alkalmazottaknak a segélyt, nyugdíjasok nem kapnak. Ezután még néhány pont idejére lecsendesedett a vihar s Fazekas Ágoston ny. alispán ravatalozási költségét megszavazták, a bemuta­tott szerződéseket jóváhagyták. A legszenvedélyesebb vita a Con­­stantinumban tervbe vett 4 polgári osztály és az ötödik tanítónőképző tanfolyam számára építendő 5 tan­terem, valamint 2 szertári és könyv­tári helyiség építési költségeihez való hozzájárulás körül keletkezett. A pénzügyi bizottság javaslata sze­rint a kultuszminiszter ad 40,000 pengőt s a másik 40,000 pengőt a város adja, de miután a városnak 1932. évig nagy kötelezettségei van­nak, engedje meg a miniszter, hogy 1932-től 4 éven át kamatmentesen törleszthesse évi 10,000 pengővel a város. Dr. Rády Lajos főjegyző a javaslat elfogadását kéri s egyben a város köszönje meg a miniszter fel­ajánlott támogatását. Dr. Horváth Zoltán nem ellenzi a 40,000 pengő megszavazását, de ne mondja ki a közgyűlés, hogy­­ 1932-től adja, hanem akkor fog fizetni a város, ha majd meg tudja adni. Dr. Rády Lajos alapos megfontolás tárgyává kéri az ügyet tenni, mert ha a miniszter jóindulatát most így elveszítjük, annak káros kihatása lehet jó időre a többi iskolák fej­lesztésénél. Toldy Jenő a szülők érdekeinek szem előtt tartása mellett kéri figye­lembe venni, hogy a kiépítendő termekben minden szülő gyermeke helyet kaphat és nem­­ kis egészség­telen teremben folyna a tanítás. Csatlakozott a bizottság javaslatához. Hasonló értelemben szólalt fel Zámbó Dezső, Farkas József és Némedi Varga Jakab, aki bár sajnálja, hogy nincs egy véleményen dr. Horváth Zoltánnal, de az iskola fejlesztése is fontos és az iparosoknak is nagy szüksége van a munkára. Dr. Horváth Zoltán ismét csak annak ad kifejezést, hogy a város fizetési időpontját ne állapítsák meg, mire Toldy Jenő csodálkozik afelett, hogy jogász ember hogy kívánhat ilyen határozatot, hisz erre nem kaphat a város segélyt. Ezért ismé­telten a bizottság javaslatát kéri el­fogadni. Szavazásnál 12 a bizottság javaslata mellett, 20 pedig ellene szavazott és kimondták, hogy a tanács jelölje ki a miniszterhez ki­küldendő bizottság tagjait. A tanács határozata folytán szer­dán, január 2-án dr. Holló Béla polgármester, Dóczy Pál műszaki tanácsos és Toldy Jenő apátplébános viszik fel a kultuszminiszterhez a határozatot. A mi szerény véleményünk szerint ide hiányzott a 10 képviselő, mert nem szabad az ilyen kérdésbe poli­tikai érzelmeket belevinni, mert a jövő igazolni fogja dr. Rády Lajos aggályait, annak pedig a város össz­lakossága fogja kárát vallani. A virilis képviselők 1929. évi névjegyzékét lapunk más helyén közöljük. Bibok Elek állatorvosnak beteg­­szabadságot, Biró Béla reálgimn­ rajztanárnak tanulmányi szabadságot adtak s 1929. évben a rendes köz­gyűlések ugyanúgy tartatnak, mint 1928-ban, minden hónap második keddjén délután. Az őSomontés Szilveszter-esti történet Van-e kislány, van-e legény, aki nem szerelmes és van-e ember, aki nem babo­nás ? Egyenként is bajszámba mennek ezek a lelki állapotok, de ha egyszerre föllépnek és ha még ezen fölül Szilveszter estéje is közeledik, akkor nem marad más hátra mint­hogy az ilykér gyötört emberi lény az ólom­öntésben keressen egy kis enyhülést. — Régi, kipróbált dolog ez, öreganyám is mondja, hogy az ő dédanyja így tudta meg, hogy a falu legdélibb legénye, Valkó Pista lesz az ő párja, így okoskodott a Korsósék Vicája, meg­beszélte az ügyet húgával, Terikével és az­tán arra kérték Varjas Kata nénit, hogy jöjjön el ő is hozzájuk, mert ő volt a falu legöregebb és legtudósabb asszonya és job­ban értett a jósláshoz, mint a komáromi ka­lendárium. Megjött a várva-várt nap. A leányok elő­készítették az ólmot, a vaskanalat, kölcsön­kértek a szomszédból egy kulcsot és Kata néni jelenlétében és utasítása szerint a kulcs bajuszán keresztül beöntötték a megolvasz­tott ólmot a vizes vederbe. T­gy sistergett, mint a tüzes istennyila. Aztán kiszedték az öntvényt a vízből. Nézték, nézték. Nagyon furcsa alakja volt. Kata néni is nézte, le­­hörpintett egy kupica édes pálinkát, hará­­kolt egyet és igy szólt: — Hát tekintsetek ide, ez senki más, mint a Vica, fölismerem pisze orráról. Ez pedig a Gönczölék Pistája, fölismerem subájáról, mert ilyen csak őneki van. Ugy­e Vicám, szereted ezt a legényt és ő is szeret téged ? Vica elpirult, aztán így felelt: — Már magamról nem beszélek, de hogy a Pista szeret, azt onnan tudom, hogy múltkor mel­lettem elment és hátba ütött. No, ez már biztos jel, — szólt Kata néni — és látod, az ólmon van egy ajtó, Pista­­ arra tart. Ez azt jelenti, hogy nemsokára­­ bekocog a portátokon, aztán apádtól, anyád­tól feleségül kéri legszebbik lányukat, Vi­cát. Mert Tériké még csitri, nem néz az a legényekre, a legények sem nézik őt. Vica boldog volt, Tériké pedig elszomo­rodott és úgy magában szidta is a banyát, hogy annyira lebecsülte. Jött a farsang. Vica várta, várta Pistát, de az csak nem jött. Egyszer csak azt hal­lotta, hogy a Gönczölék Pistája, meg az Ugiék Rozéja föliratkoztak. Pár hét múlva meg is volt az esküvő meg a lakodalom és Vicának majd hogy meg nem repedt a szive, mikor a rezes banda arra ment és azt a nó­tát fújta, hogy Van ez erdőn minden madárnak párja. A faluban csak magam vagyok árva. Aztán fogta magát és elment Kata néni­hez. „Nem jól jósolt kend nekem abból az ólomból“ — így szólt a banyához és sírva fakadt. — Hát lelkem Vicám, én nem vagyok a Mohametus próféta, lehet hogy tévedtem. Nem volt rajtam a pápaszem, lehet hogy valamit nem láttam, ami azon az ólmon volt. Vica ekkor kivette pruszlikjából a gon­dosan megőrzött öntvényt és odaadta Kata néninek, aki most már négy szemmel nézte a figurákat és rikácsoló hangon ezeket mondta a könnyeit törülő Vicának : — Hát ide nézz, itt vagy te, fölismerlek pisze orrodról, itt állsz és jobbra nézel. A Pista meg itt van, fölismerem a subájáról és balra tart, vagyis nem tifelétek vette útját, hanem az Ugiék felé. Hát ezért el kellett neki vennie a Ró­zát. Mert amit én látok, azt látom és amit­­ én mondok az igaz és az álom sem hazudik. Ebbe aztán belenyugodott Vica is és ha­­zamenet igy gondolkodott: — Mégis okos asszony az a Kata néni, ért a csízióhoz, szo­rul szóra kitalálta a Róza szerencséjét. Nem tehetek mást, mint hogy esztendőre majd újra öntünk ólmot. De akkor magam rakom, föl szemére az okuláriumot, hogy el ne té­vessze jövendőmondását. Az uj évre boldogságot kíván KOCSIS ISTVÁN kereskedő, Egyház tér kedves vevőinek és ismerőseinek boldog új évet kiván. özv. Csizmadia Jánosné, a posta melletti trafik tulajdonosnője

Next