Félegyházi Közlöny, 1930 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1930-01-01 / 1. szám

XXIX. évfolyam — 1. szám Kiskunfélegyháza, 1930. január 1. TÁRSADALMI O L I T I K A I I L A P Egyszer volt... Egyszer volt, tényleg volt, volt egyszer egy ország, egy igazi Tündérország. Az Isten is teremtésének eme legszebbikét földi kalapjához csak bokrétának tűzte. Oh, ez a bokréta mi­lyen szép volt, míg egész volt, milyen dús, tele szinpompával, illattal, élettel. Körülkerítették hamvas, kékesszürke, gyö­nyörű hegyláncok. Kárpáti fenyvesek balzsamot leheltek, a csokor belseje tündöklő arany volt, aminek magjából piros élet fakadt. Kéklő bér­cek körül, zöld erdőkön által, a balzsamos, le­vegőt az arany tengerbe ezüst fodrú folyók mindenfelől hozták. Hogy virult itt az élet, mennyi sok szép tündér, mennyi szép dalia munkálta és élte, védte és öntözte, sokszor piros vérrel ezt a tündérkertet, Isten bokrétáját. Irigyelte is ezt, vásott is a foga az egész világnak erre a bokrétára. De az Istent félő büszke daliákkal nem bírtak fegyverrel a hit­vány szomszédok. Tépték a bokrétát, de mindig hiába, egyetlen fűszálat el nem bírtak venni. Csak olyankor, hogyha a sátán megszállta a leventék közül egyike í-másikat és Istent el­hagyva, egymás ellen törtek, olyankor hagyta ^1 Isten is e kertet és magára hagyva, vérző szívvel tűrte, mint tapossák-tépik a szép bok­rétának egyik-másik szélit. Ezer esztendőn át mégis szép egészbe hagyták apák a fiukra a pompás bokrétát. Majd jött új kísért'.; \z irigy szomszédok összesúgtak-búgtak az egész világgal. Bűvös konyhán főzték, kavarták a mérget, hogy meg­öljék végre ezt a tündérkertet védő daliákat. Megindult a nagy harc, lángbaborult minden a bokréta körül. Pusztító vérözön lepte el a földet és még a bokréta egyik-másik virágát is öntözte néha. Először a Bácska szinarany tengerét festette vörösre az ellenség vére, majd a Kárpátoknak kékes-szürke ormán csiholt vörös tüzet kozák ló patája s a csíki végeken részeg oláh csorda, vad gyújtogatással borí­totta vérbe a bokréta szirmát. Mégis mind hiá­ba, a dicső leventék a bokrétájukat százhalállal szemben vitézül megvédték. . De végre elérte mégis a bokrétát rettentő végzete. Bokrétát itthagyva akaratlanul és meg­győződés nélkül, idegen célokért hullt a ma­gyar vére. Gyilkos kórt lehelő mozsarak itták be, vagy színtelen kopár sziklákat festett meg hiába a sok levente vére. És még a vér folyt kinn cél és értelem nélkül, addig itthon her­vadt, senyvedt a sok tündér. Az aranyerdöket gaz borította el, nem virult az élet, a halál lett az úr. Nem csengett a nóta, a kacagás elhalt, a szivek és a lelkek mind üresebbek lettek. Megszűnt a barátság, testvéri szeretet és a szép tündérek sirató, gyászoló özvegyekké lettek. Hervadt a bokréta, nem volt ki öntözze, nem volt ki ápolja, hitvány árulóknak lett kénye-kedvére. Mert hogy az ellenség fegyverrel nem győzte, rút hazugságokkal, álnok igékkel megmérgezte lelkét sok-sok leventének, kik eszüket vesztve, Istentől eltérve, hazát elárulva, elkótyavetyél­ték az apák vérén vett gyönyörű csokornak legszebb virágait. Nincs már a csokorból jó­formán semmi meg. Elhagytuk az Istent és Ő megvert minket. Nem véd már bennünket vész­től és vihartól hatalmas Kárpátok hamvas-kékes lánca! Nincsen már balzsamos iélegzetű er­dőnk ! Minden drágaságon, minden színen, pompán, gyáva, gyilkos rablók osztozkodtak csuful. És ami megmaradt a csokor belsejéből, azon is az átok. Csupa nyomorúság, szenvedés az élet s a büszke daliák bábok lettek. Testvér a testvérét ellenségként marja, kik Istent el­hagyták, egymást is kerülik. Megülte itt a lel­keket a bánat. Magyar Testvéreim! Ez a bánat nem lehet lemondó. „A magyar bánatban megcsillan az acél fénye, lüktet benne a vér ereje, erő, mely alatt egyszer meghasadnak a hegyek és szóhoz jut a hallgató vulkán. A magyar bánatban bilincsek töredezésének hangja hallatszik.“ Ez a magyar bánat hassa át a lelkünket most újév küszöbén és tanítson meg az egy­más iránti szeretet e és a megfeszített nemzeti munkára. Tépjük ki a gyűlölséget szivünkből, tisztítsuk meg a lelkünket, térjünk vissza isten­félelemmel az Ősök útjára és az erényekben megacélosodott hitlel, munkával küzdjünk, dol­gozzunk a régi bokrétáért. Hiszem, hogyha minden magyar szive egy­ért fog dobogni, ha minden magyar elme és minden magyar karja egy közös célért dolgozik hittel, igaz szeretettel, akkor majd ránk derül a hatalmas Isten engesztelő napja és a drága bokrétánkat régi dicsőségében visszaadja újra. Boldog új évet! köszöntjük szívből fakadó jószándékkal az Ol­vasót s valahogy úgy vesszük észre, hogy bármennyire őszinte lelkesedéssel hangzott is el köszöntőnk, tompán hullanak szavaink, mint göröngyök a halott Év koporsójára s ko­moly tartalom nőikül vesznek el a hólepte mezők ködös végtelenjében. Mintha üres szó­virággal változott volna át csupán a múlt esz­tendők kacajos Szilveszterjébe beleharsonázó lelkesült köszöntés: Boldog új esztendőt 1 Ugyan kiknek is kívánhatnánk ma öröm- te’.i boldog ni e:- .ulö* anélkül* hogy fanyar mosolyra ne torzulnának a gondbarázdás ar­cok. A gazdának talán, aki a kisantantanttól ránkbéklyózott vámhatárok között a saját zsír­jába fulladva potom pénzért kénytelen elkó­tyavetyélni búzáját, borát és hízóját ? Vagy a kisiparosnak, aki a kartellek kiszipolyozó ár­politikájától sanyargatva nem tudja elhelyezni termékeit a fogyasztóképességben erősen meg­csappant piacon? Vagy a fényes kirakatok mögött üresen ásítozó, vevőközönség nélkül álló boltok tulajdonosainak kívánjunk boldog új esztendőt? S ha a napszámos kisemberek portájára betekintünk, nem azt látjuk-e, hogy a kevés és rossz munkaalkalom következté­ben hétszámra főttkrumplin tengetik nyomo­rult életüket. Ugyan milyen csoda hozhatná hát meg a boldogabb új esztendőt a nyomorúság ilyen óceánjában ? 1 És mégis, ha a háború előtti boldog esz­tendők felé kalandozik el jobb jövőt kutató tekintetünk, mintha felénk csillogna a boldog­ság útja a reménység karácsonyfája alól. A múlt mutatja a szebb jövő útját. Az a dicső­séges múlt, amelyben Erdély és Felvidék fo­gyasztotta az Alföld borát és búzáját, amikor a kisiparnak olcsó nyersanyag állott a rendel­kezésére, amikor a hegyvidékünk fája, sója, érce és kőszene vám nélkül jutott a maga rendeltetési helyére az ország szivébe, amikor Nagymagyarország határai között volt elég fogyasztója a termelésnek s volt elegendő ter­melő a fogyasztás kielégítésére. Magyar Testvér! A trianoni országhatárok revíziója jelenti nekünk a boldogabb jöven­dőt. A revízió jelenti a gazdának a jobb ér­tékesítési lehetőségeket, iparosnak, kereskedő­nek a nagyobb felvevöképességű piacot, tiszt­viselőnek és munkásnak a könnyebb megél­hetést. Mai mostoha sorsunkban azért kell küzde- nünk, hogy mielőbb ránkvirradjon a revízió esztendeje, amely meghozza nekünk édesmind­nyájunk boldog új esztendejét. Előfizetőink szives figyelmét felhívjuk, hogy csakis a kiadóhivatal által kiadott nyomtatott nyugtát fogadják el, mert más esetben reklamációt nem fogadhatunk el. Városi tisztújítás Városunk közönségének hatalmas érdeklő­dése közepette választotta meg hétfőn, decem­ber 30-án az új közigazgatási törvény alapján összeülő képviselőtestület az új vezetőséget. Tíz órára hívta össze dr. Erdélyi Lóránt vármegvei alispán a tisztújítószéket, de már jóval előbb benépesedtek a közgyűlési terem padsorai. A karzaton fél tízkor már mozognh sem lehetett. Mindenki jósnak csap fel. Sokan tippelik dr. Tóth Józsefet, de van dr. Holló Béla polgármesterségének is számos reményese. Az Egységespárt oldalán a párt vezetősé­gének néhány tagja izgatottan magyarázza, hogy körülbelül 10 városatya — hír szerint — labanckodik, dr. Holló Bélára akar szavazni. Sebtiben papírra vetik a névsort és tekintélyes pártemberek külön-külön keresik fel őket. Néhány nyájas szó, az adott szó szentségére és a magasabb pártérdekre való hivatkozás gyorsan leszereli a „lázadók“ nagy részét. Dr. Tarjány Gyulát, ki a függetlenségi oldalon foglalt helyet, dr. Endre Zsigmond ország- gyűlési képviselő hívatja magához. Hogy mi lett az eredmény, csak az a kis papírlap tudná megmondani, amelyet dr. Tarjány Gyula a város színeivel díszített urnába rejtett el. Pontban 10 órakor nyitja meg dr. Székely István vármegyei főjegyző a tisztújítószéket az alispán helyett, ki egyébirányú elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. Az elnök dr. Fazekas Géza h. főjegyzőt jelöli ki a jegyző­könyv vezetésére és felhívja a képviselő- testületet, hogy a kijelölő választmányba küld­jön két tagot. Dr. Puskás Béla kir. közjegyző ajánlatára Kovács Dezsőt és Tarjányi János gyógyszerészt választják meg. Dr. Székely István a maga részéről dr. Puskás Bélát és dr. Tóth Endrét hívja meg a kijelölő választ­mányba és a tanácskozás tartamára fel­függeszti az ülést. A szünetben a képviselők kisebb csoportokba verődve latolják az eshetőségeket. Dr. Kiss István városunk országgyűlési képviselője körül nagy tábor csoportosul. Dr. Horváth Zoltán izgatottan magyaráz híveinek. Elfojtott, remegő hangon beszél mindenki a sorsdöntő össze­csapás előtt. A folyosón az egyik választás alá kerülő tisztviselő felesége zokog. Mindenki sajnálja, hiszen egy anya remeg gyermekeinek kenyeréért. Meghatódottan haladnak el mellette a képviselők és mint később kitűnt, a vokso- kat is megformálták az anyai könnyek. Fél 11 órakor foglalja el ismét az elnöki széket dr. Székely István. Kihirdeti, hogy a polgármesteri állásra első helyen dr. Tóth József, utána dr. Drahos Ferenc jelöltetett, dr. Holló Bélát a kijelölő választmány csak harmadik helyen jelölte. Tekintettel arra, hogy 20 képviselő név­szerinti szavazást kért, megalakítja az elnök a szavazatszedő bizottságot éspedig elnök: dr. Puskás Béla, tagok: dr. Sallay János és Toldy Jenő. Dr. Fazekas Géza h. főjegyző olvassa a neveket. A képviselők közül, mondhatnók, senki sem hiányzik. Egyesek, akik ugyan itt vannak, távol tartják magukat a szavazástól. Feltűnést kelt, hogy dr. Rengyel János a sza­vazás megkezdésekor a termet elhagyja. Sok időt igényel, míg mindenki az urnához járul. Végre 11 óra felé megkezdik a szava­zatok összeolvasását. A képviselők tömegesen tódulnak az elnöki emelvény előtt elhelyezett asztalhoz. Mindkét jelölt a saját pártjának oldalán lehajtott fővel lesi a bizottság felöl kiszűrődő hangokat, mig azután dr. Kárpáti Károly el nem kiáltja: „Éljen dr. Tóth József, 61 : 39 arányban győztünk!“ Tapsvihar, éljen­zés harsog szavaira, dr. Tóth József felé igyek­szik az egész Egységespárt, hogy megszorítsák az új polgármester kezét.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék