Félegyházi Közlöny, 1933 (32. évfolyam, 2-53. szám)
1933-01-08 / 2. szám
6. oldal mert az előirányzott bevételek helyett a tényleges zárószámadási eredmények jóval nagyobb összegeket mutattak föl. Az 1928. évtől kezdődően azonban, amidőn a gazdasági helyzetben a rosszabbodás kezdődött és a bevételek az előirányzott összegeket már nem érték el, a város pénzügyi helyzete lejtőre jutott és mindinkább rosszabbodott. Nem is csoda, mert a város lakosságának túlnyomó részben mezőgazdasággal való foglalkozására tekintettel az eredetileg átengedett általános forgalmi adó, valamint általános kereseti adóból származó jövedelem az 1928. évi 319.671 pengőről az 1929. évben 234 061 pengőre esett vissza, ami majdnem 25 százalékos visszaesést jelent. Még ez is elviselhető lett volna, ha ez a bevétel állandósul, azonban az 1931. évben már az 1929. évi 234.061 pengő jövedelem, illetőleg a 39.671 pengő 166.585 pengőre esett vissza. Tehát a felére. Ez az óriási visszaesés a város háztar-tásában nagymérvű hiányt okozott és annak egyensúlyát föl is borította. A csatolt kimutatásban megadott részletezésből kitűnik, hogy az átengedett jövedelmi forrásokból, tehát az általános forgalmi adóból és az általános kereseti adóból eredő jövedelem a Speyer-kölcsön törlesztési részleteit az 1925. és 1926. években 18, az 1927. évben 29, az 1928. évben 28, az 1929. évben 1 '52, az 1930. évben 16-szorosa volt, ellenben az 1931. évben már ez a jövedelem 108 szorosára esett vissza, tehát már majdnem annyi bruttó jövedelmünk volt, mint amennyi a törlesztési részlet. Az előrelátható rosszabbodásra tekintettel, ez a visszaesés még emelkedni fog. Miután pedig a forgalmi adóból eredő bevétel visszaesését nagy mértékben az okozta, hogy a pénzügyminiszter úr a forgalmi adó alól az egyes kézműiparosokat teljesen kivonta, másrészt pedig számos cikkeknél a fázisrendszerre tért át, a 3500/1932 sz. miniszteri rendelettel pedig a lisztforgalmi adót és váltságot a részesedés alól szintén teljesen kivonta, megokolt, hogy az elmaradt bevételi forrás helyett az állam más bevételi forrásokat engedjen át, vagy pedig nagyobb mérvű államsegélyt adjon. Az államsegély nagyságánál figyelembe volna veendő a város nagy szegénysége és pótadóval való túlterhelése. (Folyt. köv) Anyakönyvi kimutatés december 29 — január 5. Születtek: Mizsei János, Dinnyés Jenő, Vakulya István, Fekete Éva, Fazekas Ilona, Rekedt Mátyás, Törőcsik István, Mészáros József, Ipacs Ilona, Surányi István, Fehér Terézia, Csuka Sándor, Szécsényi László, Pintér Sándor, Poór Gyula, Takács Szilveszter, Törteli Ágoston. Meghaltak: Ficsór József 43 éves, Fricska István 53 éves, özv. Czakó Gáborné 62 éves, Darányi Mátyás 70 éves, özv. Nagy Károlyné 49 éves, Botra Ferenc 2 éves, özv. Szabó Jánosné 44 éves, Bense László 4 hónapos. Beiratkoztak: Nagy János—Rozmán Zsófia, Fricska István —Juhász Varga Piroska, Sárkány László — Virág Rozália, Csáki Károly—Rekedt Nagy Veronika, Német József—Orosz Veronika, Tóth Imre—Szabó Mária, Vakulya János—Kis Ilona, Juhász János—Keserű Veronika. Házasságot kötöttek: Szabó András—Sándor Veronika, Vidéki Géza—László Rozália, Hoslya István—Cser Rozália. Ingstlfinf&ir adás-vétel© Retkes László és neje megvette Rádi András kiskunfélegyházi földingatlanát 400 P-ért. Kiss István és neje megvette Makai Gáspár és neje tiszaújfalusi beltelek ingatlanát 400 P-ért. Kiss István és neje megvette Makai Gáspár és neje tiszaujfalusi föld ingatlanát 600 P-ért. Rádi Imre és Rádi Flórián megvették Törteli Ignác és neje kiskunfélegyházi ház ingatlanát 1000 P-ért. Váradi András és neje megvette Csányi Lászlóné sz. Figura Verona kiskunmajsai földingatlanát 300 P-ért. Újfalusi József megvette Rónai Erzsébet szanki föld ingatlanát 140 P ért. Szalai Imre megvette K. Macska Péter kiskunmajsai föld ingatlanát 410 P-ért. Markovits Manó és neje megvette Kossipos László kiskunmajsai szőlő ingatlanát 70 P-ért. madracokkal és két éjjeliszekrény egy fehér márványlappal. Cím a kiadó- gy hivatalban (Deák Ferenc ucca 2.) Olcsó áron eladó ! Hirdessen a KÖZLÖMY-ben! ! nét keményfa ágy diványbetétes ** Tört aranyat aKÁBÜ a legmagasabb napi árban vesz Fleischmann Imre Órák javítása felelősség mellett! Hivatalos hirdetmények 10823/1932 adó. Hirdetmény Közhíré teszem, hogy Lőrincz László Páka 140 sz. a., Lőrincz Lázár Páka 139 sz. a., Kállai Ferenc Páka 147 sz. a., ifj. Udvari Sándor Páka 215 sz. a. és Csontos Károly Csólyos 207 sz. a. lakos 1932. évi közmunka pótkivetési lajstroma hivatalomhoz megérkezett és az 1933. évi január hó 9 -23. napjáig bezárólag a városi adóhivatalnál közszemlére kitétetett. A pótkivetési lajstrom fenti időben a hivatalos órák alatt megtekinthető, a kivetések elleni jogos felszólamlások a lejárat napjáig a városi adóhivatalhoz beadandók. Kiskunfélegyháza, 1932. december 30. Dr. Csányi Sándor adóügyi tanácsnok 19947/ki. 1932. szám, Hirdetmény Felkérem mindazon polgárokat, aki a nemzeti munkavédelmi szervezetbe akár régebben, vagy újabban beléptek, hogy folyó évi január 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. 14313/ki. 1932. szám. Hirdetmény Felhívom a pályázni szándékozó helybeli cipész és csizmadia iparosokat, hogy a tűzoltóság részére készítendő 15 pár elsőrendű csizmára ajánlatukat zárt borítékban 1933. év január hó 16 án déli 12 óráig az iktatóhivatalban adják be. 19879/ki—1932. szám. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy az 1876. évi XIV. tc. értelmében magándajkaságba (szoptatásra) kiadott gyermekeket nyilvántartásba kell venni. Felhívom tehát mindazokat, akiknél magándajkaságba adott gyermekek vannak, hogy azokat 1933. január 25-ig feltétlenül jelentsék be a városi tisztiorvosi hivatalban. Kiskunfélegyháza, 1933. január 3. Dr. Tóth polgármester Piaci árak 1933.január 5. Dr. Kiss s. k. kir. járásbíró A kiadmány hiteléül: Schmidt kiadó. Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: FEUER ILLÉS Feuer könyvnyomda, Kiskunfélegyháza Tiszta búza Boletta 10 P 1mm 10 80 Rozs . 4'20 Árpa 6 70 Zab 670 Köles 6'-Bab 8'— Kukorica 6 — Csöves kukorica 4'60 Burgonya 4—T— Széna 3—4'Szalma 2'— Álomszalma 1 *50 Korpa 5 — Fehér kenyér kucsa —'40 Félbarna —'32 Barna —'28 Nullás liszt —'40 Főző - 38 Kenyér -'34 Rozs —'28 Mák 1 70 Hízott lúd 1— Hízott kacsa 1— Tyúk —'90 Csirke — '90 Pulyka 070 Hízott sertés 070—0 80 Juh és bárány 0'30 —0'40 Marhahús 0'80—1— Borjúhús 1'20—1'50 Juhhús 0'90 Sertéshús 1'20 Zsír 160 Hás 1'40—1'50 Szalonna (zsírnak) 1 *30 — 1 '40 Tojás darabja —'07 Magló liba párja 7*— 9'— Magló kacsa 4'—5'— Pk. 19.308/1932. sz. Árverési hirdetmény Dr. Fekete Jenő kiskunfélegyházi ügyvéd által képviselt Bakos Pálné végrehajtató kérelmére és javára, valamint a nem kérelmező, de az 1908: XLI. tc. 20. § a értelmében csatlakozónak tekintendő összes zálogjogot szerzett végrehajtatok javára is 367 P 200 összes követelés és járulékai erejéig a kecskeméti kir. járásbíróságnak P. 5930/1925. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 2870 pengő becsértékű ingóságokra a kiskunfélegyházi kir. járásbíróság által fenti szám alatt az árverés elrendeltetvén, annak a fent felsorolt foglaltatok javára végrehajtást szenvedő ellen, nevezett végrehajtást szenvedő lakásán, Tiszaújfalun alsódabasi dűlő 269 tanyaszám alatt leendő megtartására határidőül 1933. január hó 20. napjának d. u. 3 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt sertések, tehenek, borjúk, bűz, árpa s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is fogom adni. Kiskunfélegyháza, 1932. évi december 17. Dr. Tóth Kálmán kir. kir. végrehajtó A kisházi kir. j bíróság mint telekkönyvi hatóság 16199/932. tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Magyar Ált. Takarékpénztár Rt. végrehajtatónak Gulyás Károly és neje, Berta Franciska végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság végrehajtási árverést 300 , tőkekövetelés és jár. behajtása végett a kisházi kir. járásbíróság területén lévő és Kiskunfélegyháza városban fekvő, a kisházi 4324 sz. betétben Az 1. sorsz. 2571/4. sorsz. az Illésházy utcai háznak B 6., 9. szerint Gulyás Károlyné, Berta Franciska nevén álló 1/3 részre 1000 P kikiáltási árban, a Berta Károly haszonélvezeti jogának érintése nélkül, az u. o. 1408 sz. betétben A I. 1—2. sorsz. 11304, 11505. hrsz. a ftalesz dűlőben lévő szántó és szőlőnek a B. 3., 6. szerint Gulyás Károlyné, Berta Franciska nevén álló 1/3 részére 58 P kikiáltási árban, Berta Károly javára bekebelezett haszonélvezeti jog érintése nélkül, az u. o. 7485 sz. betétben A 1- 1. sorsz. 2393/1. hrsz. az Illésházy utcában lévő szántóra 66 P kikiáltási árban elrendelte. Amenynyiben azonban a fentirt szolgalmi joggal terhelten az ingatlanok olyan árban adatnának el, amely a szolgalom tkvi bejegyzését megelőző tehertételek fedezete szempontjából megállapított 1600 P-t meg nem üti, az árverés hatálytalanná válik és az ingatlan a szolgalmi jog fenntartása nélkül újabban elárverezik. Az árverést 1933. évi január hó 28. napján d. e. 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokból a kisházi 4324 sz. betétben foglalt a kikiáltási ár felénél, a többi ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. tc. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Kiskunfélegyháza, 1932. november hó 28. 1933. január 8.