Félegyházi Közlöny, 1934 (33. évfolyam, 1-54. szám)

1934-01-07 / 1. szám

2. oldal elbánás és igazságosság elve alapján teljesí­teni kell a kérést, mert Horváth Gergely 8 év óta kifogástalanul látja el ügykörét. Végül 2 szó ellen nagy szótöbbséggel teljesítették Horváth Gergely kérelmét. Dr. Szemerédy Pál és felesége, Sáfrán Erzsé­bet részére 3—3 heti szabadságot engedélyeztek. A vágóhídi gépészi teendőnket továbbra is Almási György, az eddigi gépész látja el, havi 60­0 fizetés és természetbeni járandóságok ja­vadalmazással. Fekete László a fizetés leszállí­tását javasolta, de Tóth Béla, Ágai Márton, dr. Horváth Zoltán, ifj. Ónodi Károly, Lovas Já­nos és ifj. Lajos József felszólalása után egy­hangúlag elfogadták a bizottság javaslatát. A galambosi Gazdakör 100­0 segélyt kért, hogy az un. népházat a jobb időkre átmentse. Dr. Horváth Zoltán, Kovács Dezső és Tóth Károly a segély ellen szólalt fel, dr. Tóth József, Fekete László és dr. Bíró László fel­szólalása után nagy szótöbbséggel megszavaz­ták a 100 P segélyt, amelyet az 1935. évi költségvetésbe felvesznek és eddig a rende­zési alapból előlegezik. Az 1933. évben behajthatatlanná vált 300 P ebadói, 2400 P fedeztetési díjat és 2409­­ iskolaadót töröltek s akinél az ebadó behajt­hatatlan, ott az ebet kiirtatják. Peko Ferenc városi pénztárnok részére 4 heti betegszabadságot engedélyeztek. A szervezési szabályrendelet átdolgozására szakbizottságot küldtek ki, melynek tagjai: dr. Tóth Endre, dr. Sal­ay János,­­dr. Kárpáti Ká­roly, Kovács Dezső, dr. Blau Jenő, dr. Fekete Sándor, dr. Puskás Béla, Frank Miksa, dr. Hoffer József, hivatalból a polgármester és a régi tanácsnak megfelelő előadók. A közgyűlés 5 órakor ért véget. 1933. év számadatai ilyenkor, esztendő elején mindig visszapil­lantást szoktunk tenni az elmúlt évre és fel­sorakoztatjuk azokat az adatokat, amelyek az egyes hatóságok, hivatalok tevékenységéről számolnak be, egyben az összehasonlítás ked­véért mindjárt hozzátesszük (zárójel között) az 1932. év végén lezárt adatokat is. A városházára érkezett ügydarabok száma : közigazgatási ügy 23.016 (19 948), adóügy 19 770 (11.136), árvaszéknél 4467 (3768). A községi bírósághoz érkezett közigazgatási 591 (2157), polgári 390(646), kih­ágási 1223 (1920) ügydarab. Szegénységi bizonyítványt 1300 (1650) esetben adtak ki, de a tiszti orvosi ingyen rendelés és iskolai beiratás céljaira külön kiadott szegénységi bizonyítvány száma 12.000. Az anyakönyvi hivatalhoz érkezett 318 ügydarab és a felügyeleti hatósághoz 46 ügydarabot továbbítottak. Az egyes előadók­hoz kiosztott jegydarabok megoszlása a követ­kező: dr. Ring József pénzügyi tanácsnok 8200, dr. Táby László gazdasági tanácsnok 5800, dr. Tarjányi Béla főjegyző 4850, dr. Fazekas Géza jegyző 4200, dr. Bitó László főügyész 1770, Kanizsai Nagy Imre főmérnök 768. A gazdasági hivatal 93 (100) cselédköny­vet adott ki. Telekkönyvi tulajdonjogi átruhá­zás 1280 (1310) A tankötelesek száma az elemi és polgári iskolákban 7000, tanügyben érkezett 850 ügydarab. A fogyasztási hivatal bevételei: átalány­ban fizetett kereseti adó 73212­­, illetmény­jegyzékkel fizetett bér­­adó 26489­ 14 P, ás­vány- és szikvíz fogyasztási adó 3857­ 39 P, birság 1702 94 P, borfogyasztási adó 39359 41 P, ebadó 10253 90 P, hatósági hússzék 75 64 P, helypénzdijakból 51131­­68 P, italnérési engedélyilleték 12778 47 P, legelődij 2457 65 P, sörfogyasztási adópótlék 145'99 P, szesz­­fogyasztási adópótlék 1221 '67 P, vegyes be­vételek 68 P, vigalmi adó 1458 71 P, városi ingatlan vagyonátruházási illeték 46423 90 P, kocsmárosok és italmérők borfogyasztási adója 1103 P, fedeztetési díjból 145128 P, akolbér címén 9 80 P, húsfogyasztási adó 60560’13 P, külön kezelt iskolaad­ó 108 39 P.­­ A közpénztárba adó fejében befolyt a múlt­ évben 1,344 076 P 90 J. A gazdaadós védelmi­ rendelet alapján kamatkedvezményben része­sült 153 gazda. A járlatkezelő hivatalban kiadott nagy járlat (ló és szarvasmarha 2 éven felül) 4213 (3639), kis járdát (ló és szarvasmarha 2 éven alul) 2328 (2632), sertés 4359 (3903), juh 5908 (5208), átruházás 17.297 (15.177), irányítás 8600 (84.33), iktatott ügydarab 489 (465). Tűzesetek alkalmából 48 kivonulás történt. Kézbesítőhivatal 307.471 darabot kézbesített. ■*"*-----'miWHUlkOuilM 1934. január 7. A kir járásbíróságnál a főlajstromba iktattak 4676 (4874) ügydarabot, peres ügyek (büntető, végrehajtói és hagyatéki ügydarabok együtte­sen) 4452 (5366), a telekkönyvi hivatalhoz 22.857 (20.820) ügydarab érkezett. A gazda­­adós védelmi rendelet alapján benyújtatott védett birtokká nyilvánítás iránt 954 kérvény, ebből 748 védett birtok, 77 elutasítás, 12 száz holdon felüli védett birtok. Az államrendőrséghez érkezett közigazgatási 12.871 (5370) és kihágás 1 994 (919) ügydarab. A szolgabirósághoz érkezett közigazgatási 7317 (6839) és kihágási 1439 (1034) ügydarab. A kir. adóhivatalhoz érkezett beadványok száma 8840 (5927), az illeték ügyosztályhoz vagyonátruházás 2357 (2160), okirati 1260 (1367), törvénykezési 1456 (1771) és közigaz­gatási 534 (313) ügydarab. Régi szelek szárnyán cím alatt a napokban kerülnek ki könyv alak­ban Csillag József emlékezései, amelyhez Móra Ferenc, a kiváló író és tudós írt előszót. Már maga az előszó nem mindennapi csemege, Móra Ferenc írásai ünnepet jelentenek nem­csak Félegyházán, de az egész országban. A 85 éves szerző a régi Félegyháza emlékeit eleveníti fel s mint külön érdekességet, itt mutatjuk be a zárszónak szánt versét, amelyet e könyv kiadásához írt: Most, hogy az agg kor A h­alálm­esgyét járja, Fáradt testemet meg A sírgödör várja: Nagyközönség! Eléd Tárom fohászaim: Fogadd el jó szivvel Emlékirataim! Nem negédességből írom én azokat, Enyhíteni vélem vel­ük Nyomorúságomat. Sorsom: Itthagyni a földet. Hogy földbe tegyenek. Vágyam: A földön maradtak Boldogok Ugyenek, hírek ! Köszönettel adózunk­­. előfizetőinknek, akiknek száma nag nay után emelkedik. Azért a sok szeretésért és támogatásért, me­lyet Félegyháza város közönsége mapunk iránt tanúsított és tanúsít, mi őszinte köszönetet mondunk, egyben ígéretet teszünk, hogy min­den erőnkkel igyekeztünk és igyekezünk arra rászolgálni. Törekszünk továbbra is, hogy minden héten változatos, tartalmas és min­den helyi eseményről hűen beszámoló tapot adjunk olvasóinknak, előfizetőinknek pedig félévenként két ingyen apróhirdetéssel ad- ,­juk vissza az előfizetési díjat. Minden ház-­­­ban akad valami hirdetni való, tehát na­­gyon jól jön az ingyen apróhirdetés, más­ , részt minden előfizetőnk már szombaton biz-­­­tosan megkapja lapunkat, míg a számon-­­­ként vásárlók közül pl. az újévi számunk-­­­ből is igen soknak nem jutott. Kérjük, hogy továbbra is tiszteljenek meg szeretetükkel és támogatásukkal s szerezzenek lapunk szá­­­­mára uj barátokat, uj előfizetőket, hogy még jobbat és még többet tudjunk adni s ma­gasabbra tudjuk lobogtatni a jobb jövő re­ménységének harcos fáklyáját, hogy annak fényénél egymást támogatva, kézi kézbe fogva„ átlábaljuk a mai nehéz időket. Személyi hír. Dr. Kiss Istvánt, városunk országgyűlési képviselőjét újév napján bará­tainak és tisztelőinek egész tömege kereste fel, hogy jókivonatukat tolmácsolják és bol­dog új évet kívánjanak. Móra Ferenc üdvözlése. Baranyi Tibor főispán, aki nagy tisztelője Móra Ferencnek, Szilveszter napján, vasárnap délelőtt megláto­gatta a betegeskedő írót Boldogasszony­ sugár­úti lakásán. Móra nagy örömmel fogadta a főispánt, aki közel két óra hosszáig volt a ven­dége. A látogatás alatt mindketten elm­ondot­­t­­ák hosszúra nyúlt súlyos betegségük élményeit,­­ a súlyos operáció történetét, amelyen körül-­­ belül egyidőben estek keresztül. A lábadozó­­ Móra Ferenc Szilveszter napján az alábbi leve­­­­let küldte az ugyancsak beteg dr. Somogyi­­ Szilveszter polgármesternek: Kedves Gazdám,­­ tudod, nem szokásom a kántálás, szűrös ember ; létemre nem is forogtam ilyenkor cifra subás előkelőségek közt az udvarodban, de most GYÓGYSZERTÁRBAN KAPHATÓ mérfis csak meg-m­egcsoszogok egy kicsit a küszöbödön. Te is beteg vagy, én is, neked is friss a szemed és hangod, mint nekem — m­a hallottam a főispán úrtól — hát akkor m­ért ne vehetnék arra bátorságot, hogy most egy kicsit leüljek a széked mellé és a tér­dedre teregessem a jókívánságaimat? Kézcsók­kal, öleléssel a tiétek: Móra Ferenc. Móra Ferencet újév napjának délelőttjén testületileg keresték fel és üdvözölték a szegedi újságírók Móra nagy örömmel és szeretettel fogadta kartársait. Szolgálati jubileum Hírt adtunk már ar­ról hogy dr. Erdélyi Lóránd alispán tisztele­­tére 30 éves közszolgálata alkalmából a vár­megye ünnepséget rendez. Ez már a legutóbbi kisgyűlésen is kifejezésre jutott, azonban a vármegye törvényhatósági bizottsága a január 9 én tartandó közgyűlésen fogja külön üdvö­zölni a jubiláns alispánt. Minden előkészüle­tet megtettek ara, hogy az érdemekben gaz­dag alispán ünneplése a megfelelő keretek kö­zött történjen. A törvényhatósági bizottság és a tisztikar üdvözléseinek kifejezésre juttatása után bankett lesz. Újévi tisztelgés. A félegyházi Ügyvédi Kar január elsején d. e. II órakor jelent meg dr Bencsik Géza kir. jb. elnöknél újévi üd­vözletre. Dr. Bencsik Sándor ügyvéd — mint a helybeli ügyvédi kar elnöke — szépen fel­épített beszédben üdvözölte az elnököt s az elnökön keresztül az egész bírói kart és segéd­­személyzetet. Hansúlyozta és kidomborította azt a kollegiális viszonyt, mely a félegyházi ügyvédi és bírói kar között fennáll azóta, amióta dr. Bencsik Géza elnöke a félegyházi kir. járásbíróságnak. Mérleget nem mert vonni az elmúlt évről és még kevésbé mert optimista lenni a jövőre vonatkozólag, mert azt látja, hogy mindig kevesebb és kevesebb lesz az a darab kenyér, amely az igazságszolgáltatás egyik pillérjének, a ügyvédeknek jut. Dr. Ben­csik Géza elnök szintén hosszabban válaszolt az üdvözlésre és azon örömének adott kifeje­zést, hogy sikerült megteremteni az ügyvédi és a bírói kar között a harmonikus együtt­működést, mondván, hogy e kölcsönös meg­értésnek a jogkereső közönség veszi csak hasz­nát, m­ert meggyőződhetik róla, hogy ügyvéd és bíró együtt küzd az igazságért, az igazság kiderítéséért. Igyekezett azután eloszlatni a pesszimista hangulatot az ügyvédek között és azon reményének adott kifejezést, hogy a jövő esztendő meg kell, hogy hozza az általános gazdasági krízis enyhülését, ami azután az ügyvédeknek is egy jobb és szebb jövőt kell, hogy hozzon. Halálozás. Mély részvéttel vettük a szo­morú hirt, hogy dr. kövii Ján János barcsi kir. járásbíró, a volt cs. és kir. 26. vadász­zászlóalj tartalékos főhadnagya e hó 2-án meghalt. Pénteken temették nagy részvét mel­let a gödöllői családi kriptába. Nevezettben dr. Homoki Nagy László kir. közjegyző neje fivérét gyászolja. Barom­fikiállitás. A Kecskeméten folyó hó 6 — 7 — 8. napján megtartandó baromfikiál­­litásra Félegyházáról többen állítottak ki sa­ját tenyésztésű baromfiakat, így a Constantí­­num­ baromfitelepe, Kocsis Ferenc, Gál János, Szerepcsényi Sándor, Tarjányi Antal és még több tagja a Félegyházi Baromfitenyésztők Egyesületének. Mint értesülünk, a kiállításra dr. Kiss István országgyűlési képviselő, a Ba­romfitenyésztők Egyesületének díszelnöke ve­zetésével az egyesület tagjai nagyszámban átutaznak. Hirdessen ! A birkózó és Vasutas Sport Égi meg a működését, és Ormos György Magyar gazda lószövetség ez évi már tízéves multit mint az 1933. évi olaszországi és be­csókat. A magyar terjedő idő alatt­i nek beosztási hely­­ek résztvesznek i jogi munkákban ellátásban részesül külföldi csereakció idősebb ifjak véti önálló gazdasággal külföldi csereifjú i­dását vállalják. A kell megtenni-felor­vosítást az érdeklő míves Szövetségné ucca 24. kaphatnak Rövid hírek,­­ jövő szombat-vasút­kozás lesz január látható reggel .— Nagy Imre városi Sándor adóügyi­­ alapján fizetési élere gondozó felügyelőst a városnak. — Ő jogának gyakorlása; képző-int. tanárra s plébános bemutatta évi számadásait. — viselő megfellebbez jegyzéket. — Rádi tanulmányi segélyt hány helyiségén rőt alsótemetőben a H 223 kéve gallyat a Terjék József és tár gyalogjárda kijavítás Lajosné a Fürdő u □ élenként 18 P­ ér alkalmi fuvarok fel — Almási Szabó Já­mesésre kértek egg borbély a szegényt); kötött szerződésének P­iac 1934 Tiszta búza Balett Rozs Árpa Zab Köles Bab Kukorica Csöves kukorica Burgonya új Széna Szalma Alomszalm­a Korpa Fehér kényér Félbarna Barna Nullás liszt Főző Kényér Rozs­mák Hízott lúd Hízott kacsa Tyúk Csirke Pulyka Hízott sertes juh Bárány Marhahús Borjúhús Juhhús Bárányhús Sertéshús Zsír Hás Szalonna­­zsirnoki Tojás Magló liba Magló kacsa

Next