Félegyházi Közlöny, 1936 (35. évfolyam, 1-53. szám)

1936-01-01 / 1. szám

2. oldal Petőfi emlékére... Az a nemzet, amelynek tragikuma, hogy állandóan a múlt emlékein mereng, ma is a múltba omlik. De erre a sorsra jut egy nép akkor is, ha a másik fékevesztett száguldá­sában elfeledkezik történelméről, melynek méhében nemzetté fogant és hagyományairól, amelyek maradandóvá formálták. A mi nemzetünk, ha akadtak is korszakok, amikor magafeledten terméketlen idegen esz­méknek hódolt, mindig visszatért arra az útra, melyet tradíciói és történelmi rendeltetése számára kijelöltek. És ehhez az úthoz tarto­zik nagyjaink emléke is. A mindennapi élet sodrában megvetjük a lábunkat egy percre, hogy kegyelettel áldoz­zunk azok emlékének, akik kitörölhetetlenül bevésték nevüket a magyar történelembe. És az emlékek egyik legszebb megállóhelyéhez érkeztünk el ma. Száztizenkét esztendővel ezelőtt hideg, ha­vas szilveszteri éjjelen egy életet adó asszony és egy kis emberbimbó elkeseredetten har­coltak az irgalmatlan halállal. Hogy a magyar nemzet egyik legnagyobb reménységét va­­júdta akkor egy asszony a világra, azt nem tudta más, csak a Mindenható, aki áldó ke­zével őrködött az anya és gyermeke felett. De meg volt írva a Sors könyvében, hogy ez a meteor úgy száguldjon végig a magyar ég­bolton, hogy nyomában a nemzet jóval gaz­dagabb, az emléke pedig halhatatlan legyen. Ma három embernek gyújtjuk meg az em­lékezés mécsesét: a magyar kunyhóból kinőtt világirodalmi szellemóriásnak, a hazaszeretet lánglelkű apostolának és a legszentebb ma­gyar ügy hős katonájának és mártírjának, há­rom embernek: Petőfi Sándornak. Itt született az Alföldön és ennek az Al­földnek volt a szerelmese utolsó leheletéig. A gyermek nyitott szivével és kiváncsi tágult szemével szívta magába a magyar Alföld éle­tének szépségeit. A puszta ponyvanélküli szi­laj csikójának patadobbanásától, az erdő sza­bad madarainak szerelmes csicsergésétől, a magyar róna kalásztengerének sejtelmes, hang­talan hullámzásától muzsika csendült meg a lelkében és ebben a muzsikában születtek meg azok a dalok, amelyekkel később Isten­adta tehetségével a világot is megajándékozta. Élete a magyar lángész göröngyös, tövises útján vitte végig. De az éhség és a szenve­dés nem tudta meggyötörni. Dalok fakadtak a lelkében, amikor tépett ruhában és cipőben a fagyos országutat rótta, dalba öntötte kínzó éhségét és dalolni tudott akkor is, amikor be­teg tüdejének láza csillogóra fényesítette a szemét. És vándorútja végén úgy vonult be korá­nak finomkodó, nyugati ízléshez alkalmazko­dó költészetébe, mint parfümös szobába a friss, szénaillatú levegő. És bevonult vele a költészetbe: a magyar falu minden szépségé­vel, erényeivel és hibáival, jóságával és szi­­lajságával, örömével és bánatával. Bevitte a költészetbe életét, írt az apjáról és testvéréről, de mindenek fölött rajongó fiút szeretettel az édesanyjáról, akit az ő sze­mében szentté avatott az élet. Mélységes gyengédséggel érezte, mit jelent neki a min­dig megbocsátó édesanya, akit mások csak akkor becsültek meg, amikor a sirkant bo­rult már föléje. Amilyen áhitatos a fiúi szeretetben, olyan fiúi szeretetben, olyan finom lelkületű és fe­hér férfiérzelmeiben is: a szerelemben. Soha, sem azelőtt, sem azóta a magyar irodalom­ban nem csendült meg a szerelmi érzés mély­ségeinek az a magával ragadó, valósággal apotheózisba emelkedő skálája, mint az ő költészetében. Mást sötétenlátóvá és cinikussá tett volna a bánatnak, csalódásnak és a szen­vedésnek az a szinte szakadatlan sora, mely­­lyel a sors sújtotta, de ő lelkének erkölcsi gazdagságából mindig új reményt, hitet és bi­zalmat tudott meríteni. Ahogy költészetében a szőke Tisza szelíd­sége, szeszélye és hr­ragja eleven valósággá válik, ahogy felcsillan a magyar Alföld cso­dája, a délibáb, ahogy a ragyogó napsütés­ben felhangzik a legelő gulya kolompszava, abban félreismerhetetlenül jelenik meg az Alföld rögéből kisarjadt Petőfi, a magyar és a művész. De ami Petőfit a magyar történelemmel elsősorban egybeforrasztotta, az hazafias köl­tészete, izzó hazaszeretetével és a szabadság iránti rajongásával magával ragadta kortár­sait és nemzedékeket nevel egy évszázad óta. Akit gazdag lelkének forró szeretetével ma­gához ölelt: a magyar jobbágy felszabadulá­sáért, az idegen béklyók széttöréséért és az évszázadok óta elnémított és erőiben lekötött nemzet szabadságáért lángol minden sora. És amikor ezért a szabadságért palotáktól a kunyhókig megmozdul a nemzet, a toll mellé kardot ragad, megválik attól, ami után évekig oly sóvárogva vágyott, a családi élet boldogságától, mert szerelméért kész volt az életét, hazájáért pedig a szerelmét feláldozni. És amit költészetében hirdetett, azt vére hul­lásával pecsételte meg. És ez a Félegyházán fakadt, önmagában is a nemzetreszállt hagyatékában is dúsgaz­dag és a csatatéren lealkonyult kiteljesedett élet 26 év alatt pergett le, amennyi időre az emberiség millióinak az elinduláshoz van szükségük. Neki a halhatatlansághoz volt elég. De azért vetjük csak ezt papírra, hogy em­lékének kegyelettel áldozzunk? Nem! A mai magyar élet ezer viszontagsága között elfá­radt lelkünkbe erőt akarunk meríteni, erőt egy olyan életből, amelyet a szenvedések acéllá edzettek. Petőfit a történelem ítélőszéke csak hódo­lattal illette. Emléke a nagy életnek ragyo­gásában áll előttünk. Az eszmék, amelyekért vérét ontotta, dia­dalmaskodtak, igéi, melyeket örökéletű versei hirdettek, erőt és kitartást öntöttek a csügge­dő lelkekbe akkor, mikor az önkény a sza­badságharc után mégegyszer porig alázni próbálta a nemzetet. Mikor a magyar szó va­rázsát el akarta homályosítani az önkény né­met pattogása, megcsendültek a lelkekben Petőfi zengzetes dalai és a nemzet a kuny­hók bezárt ajtaja mögött, de ha kellett, a börtönök rácsán belül is, büszkén őrizte meg töretlen magyarságát. Ez az őserőből merítő heroszi magyar akarat végül is győzelmeske­­dett. A nemzet ismét szabadon áldozhatott hősei és ideáljai emlékének. Az iskolákban ébredező magyar öntudatok­ban kipirult arcú gyermekek szavalták Petőfi költeményeit és a versek varázslatában ezer új szállal kötődtek magyar hazájukhoz A magyar barázdákból új életerő fakadt és­­ a nemzet duzzadó erővel járta a történelem országútját, míg eljutott a világ megtébolyo­­dásáig. Nem tudom, merjem-e folytatni? Egy dicső magyar korszak apostolának bölcsője helyén a bűntudat félszegségével hallgassak-e, mert a mi sorsunkról van szó, vagy a születési évfordulóján vallomást tegyek Petőfi Sándor­nak, hogy lélekben megkönnyebbülhessünk? Én lehajtott fejjel mindnyájunk nevében vallomást akarok tenni. Mi azt a hazát, amelyért Petőfi az életét feláldozta, elvesztettük. Magyar férfiak száz­ezreinek vérével és halálával sem tudtuk meg­váltani hazánkat. A magyar tradíciók ország­átáról lesodródott a nemzet és csüggedt bé­nultságunkban alig maradt egy maréknyi magyar föld. Az ezeréves határokon belül bábeli zűrza­var keletkezett és a földjét imádó magyar paraszt küszöbét a kertjétől egy országhatár választja el. Ha bölcsője helyéről Petőfi a rónák végtelenje után sóvárgó szemével kö­rülnéz, aggodalommal szorul össze a szívünk, mert a horizont túlnyúlik az új határon és azon most a déli végekről sápadt magyar gyermeket kerget át az idegen rabtartó ostor. Ahol tanult, Selmecen, suttogóra halkult a magyar szó és halála helyén már-már alélt­­ságba merevedik az ottmaradt, üldözött ma­gyarság. Sokat, nagyon sokat veszítettünk, mérhetetlen sötétség borult a magyar égbolt­ra. És én érzem Petőfi vádoló pillantását. De túl a vallomáson felemeljük a fejünket. Ha bűn terhel is, a végső csüggedésre nincs okunk. Odaát a határokon túl a magyar szü­lők bezárkóznak a szobába és már rabságban született gyermeküket így oktatják: „ez a föld magyar volt és magyar lesz, hordjad szi­vedben örökké a háromszínű magyar zászlót és ha magyarságodért megaláznak, viseld el büszkén, míg megvirrad.“ Csukott ablakok mö­gött a szobákat halkan, de dacosan elmon­dott Petőfi versek töltik be. És minden éjfél­kor, amikor amikor a rádión a magyar Him­nusz hangjai csendülnek fel, nagy és kis ma­gyarok szemében megcsillan a könny és imád­ságot suttognak el magyar hazájukért. A tem­plomok orgonáin pedig felbúgnak a hangok, amelyeket csak azok értenek, akikhez szólnak De azoknak új erő és új,hit tölti be a szivét. Idebenn pedig a fojtogató határokon belül dermedt ájultságából felébredt a nemzet. Az ezeréves történelem fuvallata megcsapta az arcunkat és attól magunkhoz tértünk. Az or­­szágunk szűk, a sorsunk pedig kegyetlenül mostoha. A csonkká torzított ország határain túl ágyúcsövek és villogó szuronyok mered­nek felénk A maroknyi megmaradt földre százezrek menekültek, akiket szülőföldjükről kiküldött az idegen korbács. Idegenek taposták ezt a földet, kifosztottak és magunkra hagytak. Szinte számkivetettjei vagyunk a világnak. De Petőfi népe a szenvedésekben csak megedződhetik. Azokat a nemzeteket, ame­lyek széttépték ezt az országot, mer a ki­sebbségeket féltették tőlünk, tetemre hívom ide, megtépett portánkra, ahol ma velünk az egész nemzet Petrovics István fia emlékének áldozik, Petrovics István fiának, aki szent ra­jongással szerette ezt a hazát és aki minden­­emlékével a mienk. A történelmi és emberi igazság mellettünk van. Mi tudjuk és akik a pusztulásba akartak kergetni, érzik, hogy ezer esztendő kötelékét a hatalmi gőg tartósan el nem tépheti. Eltoljuk magunktól a kalácsot, amit csonka országunk népének kínálnak, mert mi nem alkuszunk. Vezekelünk. Ha kell, maradunk számkive­tettek és esszük a száraz keserű kenyeret, de a Kárpátok országának egyetlen talpalatínyi földjéről sem mondunk le. A magyar élet ös­vényén még sok az útkereszteződés és a ma­gyar éjszaka még sötét. De nekünk világíta­nak a múlt örökmécsesei és mi előre megyünk addig, amíg az éjt a magyar hajnalderengés váltja fel. Magyar földön esett el Petőfi Sándor és mi nem nyugszunk addig, míg újra magyar föld­ben nem pihen. Ngy Filléres megbízási szolgálatot rendsze­resít a posta. Január­­­tól kezdve a m. kir. posta úgynezett filléres postai megbízási szol­gálatot rendszeresít az azonos összegekről szóló, de egyenként 5 pengőt meg­haladó nyugtákon alapuló követelések beszedésére. A postahivatalok a filléres megbízási forga­lomban csakis a saját belső kézbesítési ke­rületükben lakó címzettek tartozásainak be­szedését vállalják. A megbízó (hitelező) által egyidőben a postahivatalnak beszedés végett megküldött nyugták csak azonos és egyenként 5 pengőt meg nem haladó összegről szólhatnak. Az egyszerre feladott nyugták darabszáma 5- nél kevesebb nem lehet, de egy adós ré­szére egy és ugyanazon megbízáshoz egynél több nyugta is csatolható. A posta a nyug­ták beváltását csak a hónap 2 ika és 8 ika közötti időben és legfeljebb kétszer kísérli meg. Meghatározott napon, vagy 8 ika után történő bemutatásra a posta megbízást nem fogad el. Az ilymódon bemutatott, de be nem váltott nyugtákat a posta úgy kezeli, mintha azok kézbesíhetetlenek volnának és visszajut­tatja a megbízóhoz. A filléres megbízás foga­natosításáért a beváltott nyugták után dara­bonként 14 fillér beszedési díjat, a be nem nem váltott nyugták után nyugtánként 6 fil­lér bemutatási díjat számít a posta. A befolyt összeget postautalványon küldi meg a posta a megbízó címére. FMHMÖZ­ÖNY 1936. január 1. 1935. és Ilyenkor, észtős lantást szoktunk sorakoztatjuk azt egyes ható ágok számolnak be, eg­yéért mindjárt­­ az 1934. év végi A városházára közigazgatási üga­tárhoz 21667 (2) végzés tulajdon székhez 6230 (53 igazgatási kihágó igazgatási: 246­­ hágási 1820 (13 bizonyítványt 155 de a tiszti orvosi beiratás céljára bi­zonyítvány szám: adóhivatal kiadó. Az anyakönyvi hi hatóságtól 26­­36, darab. A ga­zdaság könyvet és Cserédóügyben a g­­n­ogdarabot intézet A tiszti orvosi be teget gyógykezeltek elleni védőoltást­­ végeztek. A kézb 351,083 (351,560) 7000 (6789) szere­­koiaköteles ügyber tára. A testnevelés darabot intézett el. 54 szakképzett, 16 ma, vendéglő)­és 1 A szegénygondé 7200 P, egyéb adó állandó segélyt kap kívül 200 család é­venkint kenyeret, s tárlatkezelő hivat­ala és szarvasmarh­ 2762 (2411), sertés sertés félé­­i alul (7627), át , . házát 9269 (9468/­­kta. Az államrendőr, tási 2620 (2530) ügydarab. A kir. adóhivat 1 1235 (12450). II darabot intéztek el. A kir. járásbírósé­gak 3658 (4368) fi­zeseti ügydarabot, [ telekkönyvi hivatali­ ügydarab, amelyet Ezek a statisztika ják magukba az ö ügyeinek számát, s számunkban folytat] 280 lélekkel sza­kága. Az egész év végén közöltük az í szerű adatait s most lünk az egész­ év Ezek szerint ők 19. hivatalban 990 szt jelentettek be, tehá Az előző év adataiv­­aztal látjuk, hogy lényeges eltérés, mi történt, feltűnően ezt. 1934 ben 593 halála 117-tel több a hal, száma 40. — Beírat házasságot kötött 2­ beiratkozott 410 pá­pát, tehát itt is csők kétezer félegyl­met kapott. A ké­tes­i karácsonyra közkegyelem kitérjél tag elkövetett vétsé. Félegyházán 2088 v­rás, mert a tavassza­l előválasztások alkat­a szavazatszedői, '• “ *■ közigazgatási k, a 2088 nemszavazó hagyásokat, amelyek­ról szóltak. Most az a 2088 nemszavazó gős büntetéstől.

Next