Félegyházi Közlöny, 1937 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

6 fi­z­e­t­é­si a r Pel evre -inge. egész évre 8 pengő Eg szám­ára 12 filler Szerkeszti: FEUBH JANOS 4. XXX''I. ya® — 1- »M» Xiskunfaiegyitaza 1937. január 3 Megjelenik minden vasarnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc ucca 2. (Kossuth ucca sarok) A­ngyark­isl­ip­éje Leszáll az elende csendes alkonya. Az elmúló év nának utolsó sugarai végig su­­­hannak azon mezőn, amelyen az idő végig­szántott. Feltámad tavasznak lelke: azok az igére­­­­tek, melyek 7­0 év bölcsőjében születtek.­­ Közülök soka beteljesedtek. Bennük az élet­nek ereje álmok valóságává lett; mások ko­rán sírba dőlt . .. nekik halált jelentett az életre szüleié Az Ó esztendő mégegyszer vé­gigtekint az et tavaszán és fárad; szivével csendesen sírba száll. Felragyog nyárnak érlelő sugara: az élet melegsége m;egyszer áthatja az ó esztendő szivét; bomb­át arany kalásszal övezi s ke­zében az áldsá lett kenyér. Mégegyszer reá­borul a távos esztendő az arany kalászt ter­mő áldott agyar földre és szivét elrejti a magyar barátokban ... így nyugodtan meg halni is kész Kibontja szrnyát az ősznek ideje: szárny csapásaira gymölcsök hullanak az anyaföld szivére. Az élő poharában az idő és föld szerel­mének gyöngyi csillognak. Hulló harmat a fá­sult szivekre, rága gyöngyök a letarolt mezőn. Felemeli az óév az élet poharát és mint a távozó köszöni az eljövendő Új esztendőt. Utolsói­dóban az Ó év szive. Ennek me­­legsége. AL'jiW-t. n hat; rr ■ 7,iveket. O­t m­e­­lengeti a csalit tűzhely körül az emberek szivét a szerte­ ünnepén. Megáll a Békesség és Jóakarat vermekének bölcsője mellett és ajándékul midazt átadni kész, amit egy egész éven át áldsokból szépen összegyűjtött. . . Mindezek­ mindnyájan látjuk, ezeket mind­nyájan érezn­k. Sokféle színben mosolygott reánk enne az elmúló évnek lealkonyodó napja, de azért mindnyájan egyet értünk,­­ hogy ezen a magyar földön a mai történelmi­­ időben mi gyeden egyet vártunk és várunk­­ még ma is ,tőlünk búcsúzó esztendőtől: a­­ magyar igazig tavaszi kikeletét, a magyar­­ feltámadás igzság megéltelését, a történelmi­­ hit erejében elhullott magyar magvetésnek­­ aranykalászt szökkenését és gazdag aratását, a beteljesedett magyar reménységnek és a ma­­­gyar békesség örömü­nnepének felragyogtatását. Ha ezeket sem­ tudta meghozni számunkra­­ ez az esztend, ha nem is tudta letenni aján­dékul a mi fezünkbe, mégsem átokkal kísér­jük távozó íján, mert úgy érezzük, hogy mindezekhez közelebb juttatott bennünket. Ennek az ének ez volt a legnagyobb fel­adata, ez itt legnemesebb hivatása és leg­értékesebb­jándéka. Akik enek az esztendőnek az ölelésében születtek, aok számára ebben az ígéretben ragyogott fe az eltűnő időnek tavaszi napja; akik már eben az évben növekedtek, azok életerejét ezel a tudattal növelte, acélozta meg a búcszú esztendő, akik ebben az év­ben megfár­ták, azoknak küzdelmeik után ennek megingtató érzésével kötözgette be minden sajt sebét ez az esztendő, akik en­nek az évne kíséretében szállottak sírjukba, ezt az édesálmot derítette szemükre ez a tovasuhanó, megfáradt év. Most mi­­ állunk az ó év bezáródó kapu­jánál. Az id temetőjének egyik megásott sír­jánál . . . Hagatjuk tulajdon szivünk dobogá­sát, látjuk tlajdon véreink szeméből könnyek patakzását, msghalt reménységekből koszorút fonnak az ár sírjából és átveszi az ó esz­tendő végre leletét. Amit én nem tudtam megadni ennk a népnek, azt mint kötelezett­séget vedd ,és munkálkodjatok együtt annak érdekében,­ogy minél hamarabb élő való­sággá tegye minden itt élő magyarnak az az édes álm melyet én íme magammal vi­szek a sima nyugalmába. Az ó év megfogja az új esztendőnek még gyermek kezét és mint utódját, bemutatja ne­künk. Fogadjuk hittel, élő bizalommal, hosszú tűrésben ékeskedő törhetetlen reménységgel. Mi öntsünk bizalmat az új esztendő szivébe, hogy a bíró magyarság munkatársaként szí­­­­vében hordozza a magyar igazságnak életre törő erejét. Rajzoljuk be az új év szivébe fel­támadáshoz hívott Nagy Magyarországunk cí­m­erét és arcát, hogy az új év ennek hordo­zója legyen az egész világon. Nevezzük el ezt az esztendőt a magyar feltámadás előhír­nökének! Éljünk vele együtt ebben a gondo­latban, neveljük naggyá ebben, erőssé ennek igazságában és ebben a meggyőződésben tán­toríthatatlanná. Ez legyen szemünk fényéves Vezér­eszménkké, fénylő csillagunkká az új esztendő köszöntésénél ezt a gondolatot te­­j­gyük: Elvárjuk tőled, hogy valósághoz köze­lebb vidd azt az örökséget, melyet kötelessé­gedként az ó év reád bízott. Köszöntünk téged Új esztendő, mint a ma­gyar feltámadás előhírnökét! A" A legnagyobb kitüntetés amit egy város a fiának adhat: a díszpolgár­­ság. Az emberek úgy szokták kifejezni vala­mely barátjuk érdek­ét, iránta érzett megtisz-­­­telésüket, hogy címekkel és méltóságokkal ru- i­h­ázzák fel őt. Az id­i­s tüntetések leginkább azokat szokták érni, akik fenn vannak, akik­­ a hatalmat kezükben tartva, előnyöket tudnak­­ nyújtani azoknak, akik a rokonszenvüket ki-­s érdemlik. Ez az oka annak, hogy a hatalmon lévők-­­ nek az ünneplése egy kicsit mindig és sok-­­ szor nagyon is olyan színt ad ezeknek az ün-­­ nepléseknek, amelyektől a magyar ember, kü­- l lönösen pedig ahogy Tápay-Szabó László ne­­­­vezte: „kun-paraszt“ húzódik. Meg kell állapítani, hogy a háborús érde-­­­mek elismerésén kívül nincs a nálunk szoká­sos kitüntetések között még egy, mely annyi megbecsülést, értékelést és tiszteletet fejezne ki, mintha azt, akit kitüntetni akarunk, önma­gunk fölé emeljük. Ha valakit az öntudatos polgárság egy város díszpolgárává választ, kü­lönösen ha az illető a politikai hatalom gya­korlásától már visszavonult, ha valaki már nem tartja kezében a — talán kenyeret és meg­élhetést jelentő — hatalmat, befolyást és súlyt. Ilyenkor annak, hogy esetleg ellenértéket vár , a kitüntető a megtisztelő a megtisztelttől —­­ még a gyanúja sem merülhet fel Ilyen megtisztelésben és kitüntetésben volt része 1936. december 26 án dr. Kiss István kincstári főtanácsosnak, aki két cikluson ke­resztül képviselte városunkat önzetlenül a par­lamentben a város előnyére és a polgárság javára. A város érdekében kifejtett eredmé­nyes munkásság szerény jutalmazása ez a díszpolgári oklevél, amelyet a város vezető­sége küldöttségileg adott át dr. Kiss Istvánnak. Leszögezhetjük, hogy dr. Kiss István való­ban rászolgált erre a kitüntetésre. Elvitatha­­tatlanul tett éspedig sokat tett dr. Kiss István a város polgárainak, a gazdatársadalomnak, egyaránt iparosnak, kereskedőnek és munkás­osztálynak. Az ilyen tények leszögezése most már nem keltheti fel az ellenzéki oldal ré­széről sem azt a vádat, hogy ezzel a hatal­mon lévőnek akarunk hízelegni, mert jelenleg é­r Kiss István sem több, mint egy magas állami pozíciót betöltő főtisztviselő, távol min­den politikai befolyástól. Ezeket a gondolatokat dokumentálta és e tényeket bizonyította az a nagyszámú és min­den közhivatalt, érdekképviseletet és a legtöbb társadalmi alakulatot méltán reprezentáló cso­portja a vezetőknek és a megbízottaknak, amely dr. Kiss Istvánt a díszpolgári diploma átadása alkalmával üdvözölte. A díszoklevelet dr. Ring József h. polgár­mester vezetésével a város képviselőtestületé­nek küldöttsége adta át Dr. Ring a város egész polgársága nevében beszélve, kifejtette, hogy nemcsak ő, nemcsak egyesek, nemcsak azok, akik köszönettel tartoznak dr. Kiss Istvánnak, hanem Kiskunfélegyháza város egész egyeteme hálájának és nagyrabecsülésének jelét adta át a díszoklevél jelképében dr. Kiss Istvánnak. Dr. Kiss István városunk díszpolgára — aki így kifejezve — rászolgált a többi dísz­polgárainkhoz viszonyítva erre a megtisztel­tetésre, mert m­íg más díszpolgáraink zseniali­tásuk ragyogásával, vagy az egész nemzet, vagy művészet érdekében kifejlett munkájuk­kal érdemelték ki ezt a nagy kitüntetést, ad­dig ő a város, a polgárság érdekeit hajszolta, ezért küzdött, dolgozott és fáradozott az összes rendelkezésre álló eszközökkel és küzd ma is. Dr. Kiss István meghatódottan köszönetét fejezte ki a nagy kitüntetésért. Kifejtette né­hány tömör szóval, hogy tudja: ez nem ju­talmazás akar lenni, ez nem a babérokon való pihenést jelenti. Ez a kitüntés — mon­dotta — eljegyzett engem annak a nemes és szent hivatásnak, hogyha eddig is dolgoztam városom minden polgáráért, ezután, ha a ren­delkezésre álló eszközök csökkent mennyisége mellett is, de százszoros energiával kell tovább dolgoznom és küzdenem a város és polgárok jólétéért. Erre, mint annyiszor, most is foga­dalmat tesze­k. Dr. Kiss István megkapóan őszinte és min­den félegyházi embert kell, hogy közelről érintő szavait azzal az érzéssel hallgatták a város és testületek küldöttségei, hogy ez az ígé­ret távol minden politikai ellentétektől, őszinte és városunk javára szolgáló további kitartó munkásságnak a kilométerköve, mely szeré­nyen jelzi azt a munkás utat, melyen dr. Kiss István haladt és halad. Bács Vízkereszt napja köszönt ránk január 6-án szerdán, amikor tel­jes lesz a karácsony. Karácsonykor először a jámbor, egyszerű pásztorok vitték el a kisded Jézus elé szívből jövő hódolatát és meleg sze­­retetét az egyszerű népnek. A dolgozó milliók, a szegények ügyeltek fel először a Megváltó, a Szabadító megérkezésére. Jézus életében is sokat emlegeti, szeretettel szolgálja a szegé­nyek ügyét. Azt azonban nem szabad gon­dolnunk, hogy ő csak a szegényeknek, a lelki és testi nincsteleneknek a számára jött el, csak azokkal foglalkozik és csakis tőlük vár hódo­latot. Ő mindenkinek mindene, azért imádást, alázatot vár a pásztorok, a szegények milliói­nak vezetőitől is. Hivatalosak a bölcsek, a ki­rályok is a rászolgához. Majd a napkeleti bölcsek hódolnak a kis Jé­zus, mint király előtt és hívét, nevét és di­csőségét elviszik minden népek közé. Ezért kezdődik e szavakkal a Vízkereszti mise: „Íme jó a mi Urunk és Uralkodónk kezében van a királyi pálca és a hatalom.“ A királyok nyomában pedig megindulnak a kis Jézus királyságának útkészítői, a misszio­náriusok. Országa ezután kezd kiszélesedni, mert eddig csak az angyalok énekelték az új király indulóját: „Dicsőség Istennek, békesség a jóakaratú embereknek!“ — És a kevés szá­mú jóakaratú ember könnyen elfért a betle­hemi szűk barlangban. A jóakaratú pásztorok vissza-visszaosonnak a barlanghoz és viszik egyszerű ajándékaikat. Most megjönnek a napkeleti bölcs királyok. Csak egy kérdés tölti el lelköket: Hol a zsidók újszülött királya? Mert láttuk csillagát napke­leten és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Hiába né­zett rájuk megháborodva udvarával, hiába jöttek zavarba az írástudók, újból feltették a kérdést: Hol vagyon az újszülött király?

Next