Félegyházi Közlöny, 1937 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

4. XXX''I. ya® — 1- »M» Xiskunfaiegyitaza 1937. január 3 6 fI 2 e t é si a r Pel evre -tngö. egész évre 8 pengő Eg szám ára 12 filler A ngyarliiil ipMóje Leszáll azzlendö csendes alkonya. Az elmúló év nának uíolsó sugarai végig su j hannak azon mezön, amelyen az idő végig­szántott. Feltámad tavasznak lelke: azok az igére- j tek, melyek z Ó év bölcsőiében születtek. í Közülők sokabeteljesedtek. Bennük az élet nek ereje álook valóságává lett; mások ko­rán sírba dők . .. nekik halált jelentett az életre szüleié Az Ó esztendő mégegyszer vé­gigtekint az et tavaszán és fárad; szivével csendesen sítba száll. Felragyog nyárnak érlelő sugara: az élet melegsége m;egyszer áthatja az ó esztendő szivét: homltát arany kalásszal övezi s ke zében az áldsá lett kenyér. Mégegyszer reá­borul a íávos esztendő az arany kalászt ter­mő áidott agyar főidre és szivét elrejti a magyar barázákban ... így nyugodtan meg halni is kész Kibontja szrnyát az ősznek ideje: szárny csapásaira gjmölcsök hullanak az anyaföíd szivére. Az éiepoharában az idő és föld szerel­mének gyöngyi csillognak. Hulló harmat a fá­sult szivekre, rága gyöngyök a letarolt mezőn. Felemeli az fév az élet poharát és mint a távozó köszöii az eljövendő Új esztendőt. Utolsói dóban az Ó év szive. Ennek me- ifgsége. AL'jiW-!. n hat; rr ■ 7,iveket. O't nie- lengeti a csalit tűzhely körül az emberek szivét a szerte! ünnepén. Megáll a Békesség és Jóakarat vermekének bölcsője mellett és ajándékul midazt átadni kész, amit egy egész éven át áldsokból szépen összegyűjtött. . . Mindezek» mindnyájan látjuk, ezeket mind­nyájan éreziik. Sokféle színben mosolygott reánk enne az elmúló évnek lealkonyodó napja, de abart mindnyájan egyet értünk, 1 hogy ezen i magyar földön a mai történelmi J időben mi gyeden egyet vártunk és várunk | még ma is .tőlünk búcsúzó esztendőtől: a I magyar igazig tavaszi kikeletét, a magyar j feltámadás igzság megérielését, a történelmi ! hit erejében elhullott magyar magvetésnek j aranykalászt szökkenését és gazdag aratását, j beteljesedett aagyar reménységnek és a ma I gyár békessé^örömiinnepének felragyogtatását. Ha ezeket ietn tudta meghozni számunkra ! ez az esztenó, ha nem is tudta letenni aján­dékul a mi fezünkbe, mégsem átokkal kisér­jük távozó íján, mert úgy érezzük, hogy mindezekhez közelebb juttatott bennünket. Ennek az ének ez volt a legnagyobb fel­adata, ez vit legnemesebb hivatása és leg­értékesebb íándéka. Akik enrk az esztendőnek az ölelésében születtek, aok számára ebben az ígéretben ragyogott feaz eltűnő időnek tavaszt napja; akik már eben az évben növekedtek, azok életerejét ezel a tudattal növelte, acélozta meg a búcszó esztendő, akik ebben az év ben megfáráták, azoknak küzdelmeik után ennek megnugtató érzésével kötözgette be minden sajg sebét ez az esztendő, akik en­nek az évnc kíséretében szállottak sírjukba, ezt az édesálmot derítette szemükre ez a tovasuhanó, negfáradt év. Most mi i állunk az ó év bezáródó kapu­jánál. Az id temetőjének egyik megásott sír­jánál . . . Hagatjuk tulajdon szivünk dobogá­sát, látjuk tiajdon véreink szeméből könnyek patakzását, Isghalt reménységekből koszorút fonnak az áv sírjából és átveszi az ó esz­tendő végreáeletét: Amit én nem tudtam megadni enrk a népnek, azt mint kötelezett­séget vedd áés munkálkodjatok együtt annak érdekében, ogy minél hamarabb élő való­sággá legye minden itt élő magyarnak az az édes álm melyet én Íme magamma! vi­szek a sima nyugalmába. Szerkeszti: FEUBH JANOS Az ó év megfogja az új esztendőnek még gyermek kezét és mmt utódját, bemutatja ne­künk. Fogadjuk hittel, élő bizalommal, hosszú tűrésben ékeskedő törhetetlen reménységgel. Mi öntsünk bizalmat az új esztendő szivébe, hogy a bízó magyarság munkatársaként szí- j vében hordozza a magyar igazságnak életre törő erejét. Rajzoljuk be az új év szivébe fel­támadáshoz hívott Nagy Magyarországunk ci inerét és arcát, hogy az új ev ennek hordo­zója legyen az egész világon. Nevezzük el ezt az esztendőt a magyar feltámadás előhír­nökének! Éljünk vele együtt ebben a gondo latban, neveljük naggyá ebben, erőssé ennek igazságában és ebben a meggyőződésben tán­toríthatatlanná, Ez legyen szemünk fényévéi Vezér eszménkké, fénylő csillagunkká az új esztendő köszöntésénél ezt a gondolatot te- j gyük: Elvárjuk tőled, hogy valósághoz köze­lebb vidd azt az örökséget, melyet kötelessé­gedként az ó év reád bízott. Köszöntünk téged Új esztendő, mint a ma­gyar feltámadás előhírnökét! A' A legnagyobb kitüntetés amit egy város a fiának adhat: a díszpolgár- ság. Az emberek úgy szokták kifejezni vala­mely barátjuk érden öt, iránta érzett megtisz- j telésüket, hogy címekkel és méltóságokkal ru- ! lrázzák fel őt. Az ih i ^tüntetések leginkább azokat szokták érni, akik fenn vannak, akik j a hatalmat kezükben tartva, előnyöket tudnak I nyújtani azoknak, akik a rokonszenvüket ki- j érdemlik. Ez az oka annak, hogy a hatalmon lévők- j nek az ünneplése egy kicsit mindig és sok- j szór nagyon is olyan színt ad ezeknek az ün- j nepléseknek, amelyektől a magyar ember, kii- J lönösen pedig ahogy Tápay-Szabó László ne- j vezte: „kun-paraszt“ húzódik. Meg kell állapíiani, hogy a háborús érdé- \ mek elismerésén kívül nincs a nálunk szoká­sos kitüntetések között még egy, mely annyi megbecsülést, értékelést és tiszteletet fejezne ki, mintha azt, akit kitüntetni akarunk, önma­gunk fölé emeljük. Ha valakit az öntudatos polgáiság egy város díszpolgárává választ, kü­lönösen ha az illető a politikai hatalom gya­korlásától már visszavonult, ha valaki már nem tartja kezében a — talán kenyeret és meg­élhetést jelentő — hatalmat, befolyást és súlyt. Ilyenkor annak, hogy esetleg ellenértékét vár ; a kitüntető a megtisztelő a megtisztelttől — J még a gyanúja sem merülhet fel Ilyen megtiszteiésben és kitüntetésben volt része 1936. december 26 án dr. Kiss István kincstári főtanácsosnak, aki két cikluson ke­resztül képviselte városunkat önzetlenül a par­lamentben a város előnyére és a polgárság javára. A város érdekében kifejteit eredmé­nyes munkásság szerény jutalmazása ez a díszpolgári oklevél, amelyet a város vezető sége küldöttségileg adott át dr. Kiss Istvánnak. Leszögezhetjük, hogy dr. Kiss István való­ban rászolgált erre a kitüntetésre. Elvitatha- tatlanul tett éspedig sokat tett dr. Kiss István a város polgárainak, a g02datársadalomnak, egyaránt iparosnak, kereskedőnek és munkás­osztálynak. Az ilyen tények leszögezése most már nem keltheti fel az ellenzéki oldal ré széről sem azt a vádat, hogy ezzel a hatal mon lévőnek akarunk hízelegni, mert jelenleg clr Kiss István sem több, mint egy magas állami pozíciót betöltő főtisztviselő, távol min­den politikai befolyástól. Ezeket a gondolatokat dokumentálta és e tényeket bizonyította az a nagyszámú és min­den közhivatalt, érdekképviseletet és a legtöbb társadalmi alakulatot méltán reprezentáló cso­portja a vezetőknek és a megbízottaknak, amely dr. Kiss Istvánt a díszpolgári diploma átadása alkalmával üdvözölte. Megjelenik minden vasarnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc ucca 2. (Kossuth ucca sarok) A díszoklevelet dr. Ring József h. polgár­mester vezetésével a város képviselőtestületé­nek küldöttsége adta át Dr. Ring a város egész polgársága nevében beszélve, kifejtette, hogy nemcsak ő, nemcsak egyesek, nemcsak azok, akik köszönettel tartoznak dr. Kiss Istvánnak, hanem Kiskunfélegyháza város egész egyeteme hálájának és nagyrabecsülésének jelét adta át a díszoklevél jelképében dr. Kiss Istvánnak. Dr. Kiss István városunk díszpolgára — aki így kifejezve — rászolgált a többi dísz­polgárainkhoz viszonyítva erre a megtisztel­tetésre, mert rnig más díszpolgáraink zseniali­tásuk ragyogásával, vagy az egész nemzet, vagy művészet érdekében kifejlett munkájuk­kal érdemelték ki ezt a nagy kitüntetést, ad­dig ő a város, a polgárság érdekeit hajszolta, ezért küzdött, dolgozott és fáradozott az összes rendelkezésre álló eszközökkel és küzd ma is. Dr. Kiss István meghatódotian köszönetéi fejezte ki a nagy kitüntetésért. Kifejtette né­hány tömör szóval, hogy tudja: ez nem ju­talmazás akar lenni, ez nem a babérokon való pihenést jelenti. Ez a kitüntés — mon­dotta — eljegyzett engem annak a nemes és szent hivatásnak, hogyha eddig is dolgoztam városom minden polgáráért, ezután, ha a ren­delkezésre álló eszközök csökkent mennyisége mellett is, de százszoros energiával keit tovább dolgoznom és küzdenem a város és polgárok jólétéért. Erre, mint annyiszor, most is foga­dalmat teszt R. Dr. Kiss István megkapóan őszinte és min­den félegyházi embert kell, hogy közelről érintő szavait azzal az érzéssel hallgatták a város és testületek küldöttségei, hogy ez az Ígé­ret távol minden politikai ellentétektől, őszinte és városunk javára szolgáló további kitartó munkásságnak a kilométerköve, mely szeré­nyen jelzi azt a munkás utat, melyen dr. Kiss István haladt és halad. —ács Vízkereszt napja köszönt ránk január 6-án szerdán, amikor tel­jes lesz a karácsony. Karácsonykor először a jámbor, egyszerű pásztorok vittek el a kisded Jézus elé szívből jövő hódolatát és meleg sze- retetét az egyszerű népnek. A dolgozó milliók, a szegények ügyeltek fel először a Megváltó, a Szabadító megérkezésére. Jézus életében is sokat emlegeti, szeretettel szolgálja a szegé­nyek ügyét. Azt azonban nem szabad gon­dolnunk, hogy O csak a szegényeknek, a lelki és testi nincsteleneknek a számára jött el, csak azokkal foglalkozik és csakis tőlük vár hódo­latot. Ö mindenkinek mindene, azért imádást, alázatot vár a pásztorok, a szegények milliói­nak vezetőitől is. Hivatalosak a bölcsek, a ki­rályok is a jászolyához. Majd a napkeleti bölcsek hódolnak a kis Jé­zus, mint király előtt és híréi, nevét és di­csőségét elviszik minden népek közé. Ezért kezdődik e szavakkal a Vízkereszti mise: „íme jó a mi Urunk és Uralkodón« kezében van a királyi pálca és a hatalom.“ A királyok nyomában pedig megindulnak a kis Jézus királyságának útkészilői, a misszio­náriusok. Országa ezután kezd kiszélesedni, mert eddig csak az angyalok énekeilék az új király indulóját: „Dicsőség Istennek, békesség a jóakaratú embereknek!“ — És a kevés szá mű jóakaratú ember könnyen elfért a betle­hemi szűk barlangban. A jóakaratú pásztorok vissza-vísszaosonnak a barlanghoz és viszik egyszerű ajándékaikat. Most megjönnek a napkeleti bölcs királyok. Csak egy kérdés tölti el leiköket: Hol a zsidók újszülött királya? Mert láttuk csillagát napke­leten és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Hiába né­zett rájuk megháborodva udvarával, hiába jötték zavnrha az írástudók, újból feltették a kérdési: Hol vagyon az újszülött király?

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék