Kiskunfélegyházi Közlöny, 1942. január-július (4. évfolyam, 1-28. szám)

1942-01-03 / 1. szám

4b évfolyam 1. szám. Ára lO fillér Kiskunfélegyháza, 1942. január 3 Szerként«Mg és kltditthratzll VobüsI könyvByODUla, Bercsényi a. 1. Megjelenik minden szombaton Felelős szerkesztő: dr. Szent-Iványl András Lapunk elODaetéol árai Egész évre S'ZO P, lélévre a*M P, negyedévre 1*30 P KISKUN uotionr A falusi lakosság elhanyagolt helyzetének javításáról, a nyo­morgó falusi szegénység felemeléséről már többször irtunk és örömmel állapítottuk meg, hogy mindezeket a kérdéseket a kormány nagyszabású politikájának tengelyébe állította és a városokon kívül élő lakosság társadalmi, egészségügyi és gazdasági gondozását első­rendű feladatának tekinti. Ma már elismert igazság, hogy a rendszertelen, idejét múlt és műtő hatású jótékonykodás a segítésnek nem megfelelő eszköze, hanem a munkabíró és dolgozni kész, de munka és kereset nélkül tengődő szegénységet a termelő munka rend jébe kell beállítani, azt állandó munkaalka­lomhoz, éltető keresethez és így igazi létfel­tételekhez kell juttatni. A termelést minden munkaerő felhasználásával fokozni kell s ez a többlet-termelés biztosítja az állandó anyagi forrást a messzetekintő szociális tervek meg­valósításához. Ha a jótékonykodás nem is segít meg­oldani a szegénység kérdését, mégis a tár­sadalom odaadó, lelkes közreműködéséi nem lehet, mert az eredményes kormányzati tevé­kenységhez nem elegendők a még oly ala­posan átgondolt törvények és rendeletek és nem elegendő az azok végrehajtására hiva­tott szervek buzgalma sem. A társadalomnak a feladat nemzeti fontosságát fel kell ismerni és el kell vállalni. A társadalmat pedig ter­mészetszerűen csak azok vezethetik, akik az élen állanak, így faluhelyen a pap, tanító, jegyző, orvos, postamester, uradalmi inléző. Közvetlen tapasztalat igazolja azonban, hogy a városon kivül lakó értelmiség igen nehéz helyzetben van, maga is rászorul ked vezőtlen szociális helyzetének javítására, jogos kívánságainak nemcsak meghallgatására, ha­nem teljesítésére is Mert csakis a mai nyo­masztó és tetterejét sorvasztó állapotából való kiemelés esetében lehet arra számítani, hogy az általános szociális politika szolgá­latába sikeresen lehet beállítani. A falu problémája így szorosan össze­függ a falusi értelmiség problémájával. Az első követelmény az egészségügyi. Igen sok vidéken a pap, épen úgy, mint a tanító, a jegyző ügy, mint az orvos, hivatásának egész­ségtelen házban él, különösen a mellékhelyi­ségeket illetően. Az értelmiség részére épen oly szükséges a kiskertakció, mert az élel­mezés terén is leküzdhetetlen nehézségekkel küzdenek. Súlyos gondot jelent a gyermekek neveltetése, iskoláztatása. A falusi értelmiség legnagyobb részben élete végéig a faluhoz van kötve és nincsen reménye arra, hogy felsőbb iskolai székhelyre kerüljön. A haladottabb államokban már felis­merték a falusi lakosság városba tódulásá- nak hátrányait és lehetőleg visszatartják a városon kivül lakókat a városba özönléstől. Erre azonban az egyetlen mód a város és a városon kívüliség közötti nagy színvonal kü­lönbség elenyésztetése. Három év munkája... Az ó és az újeszícndő találkozó­ján megkértük dr. Rozsnyai Béla pol­gármestert, hogy tájékoztasson a múlt munkájáról és a jövő tervéről. Az általános társadalmi, közigaz­gatási, pénzügyi, egészségügyi, szoci­ális és egyéb városunkat érintő kér­désekre adott válaszát körülbelül a kö­vetkezőkben összegezhetjük : Három esztendeje, hogy a város közigazgatásának vezetését átvettem. Uj, szép és tekintélyes állást je­lentett számomra az üy39-es ujesz- tendő. Mégsem túlzók, ha azt mondom, hogy az 1942-es újesztendőben sokkal boldogabbnak érzem magamat, mint három évvel előbb. Ismeretlen idegen toltam s azért--—"á.vílvtw Cl<.MIUlíl*-. .líouggtil, ÖV4 ellenszenvvel kellett megküzdenem. Mi­nél inkább éreztem becsületes jószán­dékomat, minél inkább tudatában vol­tam annak, hogy az önkormányzati tisztviselő első perctől kezdve össze kell, hogy forrjon a vezetésére bízottak­kal, annál inkább fájt, ha ennek ne­hezen leküzdhető akadályait láttam. Most úgy érzem, hogy a kölcsö­nös bizalom jellemzi azt a közös mun­kát, amelyet közvetlen munkatársaim­mal együtt végzünk. Nem közömbös az, — sőt leg­többször a város életére tragikusan vagy felemelőleg kiható — hogy a vezető tisztviselők, valamint azok és a város társadalma között meg van-e a szükséges összhang és az egy cél felé való törekvés. Boldogan állíthatom, hogy a város­házáról, sőt a képviselőtestületből is kipusztult a személyi és politikai ellen­tét. A közgyűlési terem már nem indoko­latlan személyi és a napi politika által irányított szócsaták helye, mert a tagok hazafias érzéstől áthatott egységes vá­rosi politika szolgálatában fejtik ki működésűket. A közigazgatás zavartalan menetét, valamint a közönség kifogástalan ki­szolgálását megnehezíti elsősorban a különleges és háborús állapotokkal járó napról-napra szaporodó sok új feladat megoldása, több tisztviselő tartós meg­betegedése, tisztviselők katonai szol­gálata, valamint az, hogy a megürese­dett állások betöltésére még mindig nem kaptunk engedélyt, pedig a fel­szaporodott munka kifogástalan elvég­elvégzésére sem a fogalmazási, sem a kezelő személyzet nem elég. Legtöbb panaszra a kötött anyag gazdálkodás­sal kapcsolatos adminisztráció ad okot. Itt két — rendes munkahelyéről elvont — tisztviselőn kivül havi 40—50 pen­gős fizetéssel ideiglenes alkalmazottak dolgoznak és látják el naponta több száz ember igényét. Szükség volna több rendes fizetéssel alkalmazott ko­moly férfi munkaerőre. A város közismerten leromlott anyagi helyzetét sem takarékoskodás­sal, sem ügyeskedéssel nem lehet má­ról-holnapra teljesen megoldani. Az első,—1940. évre készített költ­ségvetésem 943 százalékos pótadó­szükségletével komoly felháborodást keltett nemcsak városunkban, hanem a vagyonfelügyeleti hatóságoknál is. A célt elértük, mert úgy a napi sajtó, mint a közigazgatási szakirodalom fog­lalkozott példátlan anyagi leromlásunk­kal, amelyet ez a költségvetés lénye­gileg reális alapokon tüntetett fel. Be kellett látni minden vonalon tarthatatlan helyzetünket. A miniszterközi bizottság pótadónk százalékát már 1940. évtől 120 szá­zalékra szorította le, a hiány fedezé­sére pedig évről-évre magasabb állam­segélyt folyósított. 1939. év kezdetén 1.247.000 P — ma is fennálló — Speyer kölcsö- nön felül 1.512.600 P összegű rövid lejáratú váltó és egyéb kölcsön terhelt. Ebből három év alatt 665.000 pengőt törlesztettünk. Az 1939. esztendőt 98.000 P számadási hiánnyal kezdtük, az 1941. évet pedig szerény számítás szerint is 250.000 P számadási felesleggel fog­juk zárni, ami annyit jelent, hogy a kölcsönök törlesztésén kivül 350.000 pengővel javult háztartási helyzetünk. Időközben a kormány 300.000 pengős kamatmentes kölcsönt bocsáj- tott a város rendelkezésére, de ennek beszámításával is több mint 700000 pengős a három évi gazdálkodásának eredménye. A meglevő bajokhoz képest nem sok, de megnyugtató, hogy nehéz vi­szonyok között, az árak, az illetmények és nyugdíjak emelkedése mellett, pót­adó emelése nélkül számolhatunk be helyzetünk javulásáról. Alkotni nem sokat tudtunk, mert ebben gyenge pénzügyi helyzetünkön

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék