Kiskunfélegyházi Közlöny, 1942. január-július (4. évfolyam, 1-28. szám)
1942-03-28 / 13. szám
1942 március 28 Hármas győzelem! A vasárnap megindult tavaszi bajnoki küzdelmek hármas félegyházi győzelmet hoztak. Mindhárom csapatunk kitett magáért s ha ez többször is megismétlődik, akkor a bajnoki év végén az első 3 helyet félegyházi csapat foglalja el. Az egyes mérkőzésekről szóló tudósításunk a következő: KLE-KMÁV 6:0 (0:0) II. o. bajnoki vezette: Kovács Fényes napsütésben, de szeles, hideg időben délelőtt játszották a mérkőzést a Levente-pályán. Az I. félidőben a KLE játszik szél és nap ellen, minek következtében a KMÁV támad. Csatársora azonban nem tud megbirkózni a KLE védelmével, fölénye mindössze 2 kapufában és a 3 : 1-es szögletarányban csúcsosodik ki. A félidő vége felé a KLE vezet néhány veszélyes támadást. Fordulás után megváltozik a játék képe. A 6. percben Kiri, a 8. percben Szabó I. a 18. percben pedig Iványi lő gólt. A következő percben Jágert (KMÁV) utánrúgásért a játékvezető kiállítja. A KMÁV teljesen visszaesik és 24. percben Szabó 111. lövi a 4. gólt. Utána a KSE 11-eshez jut, amit Kiss kapufának lő. A 37. percben Iványi, majd a 41. percben az előrehúzódott Rádi lövi a további gólokat. KRVSE-KAC 6:0 (6:0) Kecskemét II. o. bajnoki vezette Horváth F. A KRVSE Kecskeméten is féltucat góllal győzte le ellenfelét. A választásnál a KRVSE-nek kedvez a szerencse s a 4. percben Kockás lövi az első dugót. A 8. percben Iványi eredményes. Most egy kisebb gólszünet következik, de a 21. percben Tóth, a 25.-ben Iványi, a 31. percben Kockás majd a 37. percben Palásti lő gólt. A II. félidőben kiütközik a KRVSE-n az edzéshiány, mert — bár ekkor is fölényben játszott — újabb gólt elérni nem tudott. KTE—KTE 3:1 (2:0) Kecskemét II. o. bajnoki vezette Rozsnyay I. Számszerűleg a KTE érte el a leggyengébb eredményt, de viszont neki jutott a legerősebb ellenfél. Kovács fölé lőtt 11 -ese után újabb 11-esből Gulyás szerzi meg a vezetést, amit a félidő vége felé Kovács újabb góllal told meg. A II. félidőben a KTE 2: 1- re szépít, de Fekete II. 11-esből bebiztosítja a győzelmet. Ma KMÁV—KRVSE II. o. bajnoki Kecskeméten KuTE—KSE II. o. bajnoki Kunszentmártonban KTE—SzMÁV II. o. bajnoki Itthon A mai fordulóban a KRVSE újból Kecskemétre utazik, ahol a KMÁV csapata nem fogja különösebb feladat elé állítani. A KRVSE biztosan győz 5—6 gólkülönbséggel. A KSE viszont Kunszentmártonban roppant erős ellenfelet kap. Ha csak az egyik pontot is hazahozza, máris dicsőségére válik. Itthon a KTK az egyik őszi legyőzőjét az SzMÁV-ot látja vendégül. Kezdete pont 7— 4 órakor, rendes helyárak. A bajnokság állása: 1. KRVSE 109 1 :— 55:6 19 2. KTK 107 1 2 29: 12 15 3. CsLE 107 1 2 26: 13 15 4. KuTE 105 — 5 9: 15 10 5. KLE 104 1 5 19:289 6. SzTE 104 — 6 13:208 7. SzMÁV 104 — 6 21 :338 8. KTE 103 1 6 15: 157 9. KAC 103 1 6 6:317 10. KMÁV 101 — 9 14:342 — Gyógyszertárak éjjeli, vasárnap egész napi és ünnepnap délutáni szolgálati beosztása Március 29-én, vasárnap egész nap Thury Andor március 30-tól április 5-ig Pokomándy Endre. Kiskunfélegyháza megyei város HIVATALOS HIRDETMÉNYE) 2990—kr. 1942. sz. Közhírré teszem, hogy az 1885 évi XXIII. t. c. értelmében minden tulajdonos tartozik a földjén keresztül vezető természetes, vagy az 1610—1940 M. E. rendelet alapján ható hatóságilag készített, vagy hatóság tudtával és engedélyével magánosok által az 1940 és 1941 években létesített vízlevezető csatornákat tisztántartani, azokat a felgyülemlett hótól és a jégtől kitakarítani. 2973/adó. 1942. sz. Közhírré teszem, hogy az 1942. évi őstermelői bizonyítványok kiállítása 1942. évi április hó 1-én kezdetét veszi a városi adónyilvántartói hivatalnál a folyó év május hó 31-ig tart. Felhívom tehát azokat a földbirtokosokat, haszonbérlőket, stb. akiknek őstermelői bizonyítványra az 1942. évben is joguk és igényük van, hogy a bizonyítvány kiállítása, átvétele céljából 1942 április hótől május hó 31-ig terjedő időben, a hivatalos órák alatt jelentkezzenek az adónyilvántartói hivatalban. Figyelmeztetem a gazdaközönséget, hogy a hivatal csak május hó 21-ig adja ki a bizonyítványokat s akik e határidő után jelentkeznek, azoknak az igazolványukat csak külön kérelem alapján fogja a hivatal kiállítani. 4552—ki, 1942. 2—2 A m. kir. Közellátási Miniszter 402. 747.1942 szu. rendelete értelmében a konyhahulladékok (kenyérhéj, főzelékmaradvány, zöldségféle, burgonyahéj) összegyűjtését a sertéshizlalás és tenyésztés folytonosságának biztosítása céljából az abraktartományok részbeni pótlása végett elrendelem. Felhívom ezért a város belterületi lakosságát, hogy azok akik saját háztartásukban a konyhahulladékokat felhasználni nem tudják, a város gazdasági hivatalában f. évi március 31 ezirányú bejelentésüket tegyék meg. 5371—kr. 1942. A siketnémák államilag engedélyezett kecskeméti intézete igazgatóságának megkeresése folytán felhívom mindazokat, akiknek tanköteleskorú (a tankötelezettség 6 éves kortól kezdődik) siketnéma gyermekük van, a hivatalos órák alatt legkésőbb f. évi március hó 31-ig a városi főjegyzői hivatalban jelentkezzenek. 1922—kr. 1942. Közhírré teszem, hogy a város tulajdonát képező jászszentlászlói erdőből kitermelt több ezer kéve dorongfával kevert rőzse az erdőben, kitermelési helyén f. évi március hó 29 én (virágvasárnap) d. e. 11 órakor tartandó nyilvános szóbeli árverésen 25 kévés lakásokban árverés alá lesz bocsájtva. Vevő tartozik a megvett rőzse árát az árverést vezető kezeihez nyomban lefizetni és azt 8 napon belül a helyszínről elhordatni. 5801—kr. 1942. Közhírré teszem, hogy az m. kir. közellátási miniszter Bartossik Félixet a 16. kecskeméti kiskunfélegyházi körzetbe szénnagykereskedőül kijelölte. 2125—ki 1942. 3—3 A mezőgazdasági munkálatok zavartalan biztosítása érdekében felhívom a gazdasági munkaadókat és munkásokat, hogy a mezőgazdasági munkásszerződéseiket 1942 március 15-ig okvetlenül kössék meg. Azok a mezőgazdasági munkások, akik a fenti időpontig leszerződni nem tudnak, kötelesek március 31-ig a városi gazdasági munkaközvetítő hivatalnál munkavállalás céljából jelentkezni. A gazdasági munkaadók munkás igénylésüket ugyanott jelentsék be. Az a munkás, aki alapos ok nélkül március 15-ig nem köt szerződést és március 31-ig a munkaközvetítő hivatalban munkára nem jelentkezik, honvédelmi munka címén gazdasági munkálatok kötelező végzésére lesz kirendelve, esetleg alkalmazva lesznek a munkafegyelem biztosítása tárgyában kiadott 4860/1941 M. E. sz. rendeletnek az internáltak katonai vezetés alatt munkára szorítása tekintetében fennálló rendelkezései. 5041-ki. 1942. 31 Közhírré teszem, hogy az 1894 évi XII. tc. 50 § a értelmében a belsőségekben, majorokban, szőlőkben, gyümölcsökben és kertekben lévő fákat és bokrokat a kártékony hernyóktól, hernyófészkektől és lepketojásoktól meg kell tisztítani és az összegyűjtött hernyófészkeket és lepketojásokat el kell égetni. Az irtásoknak lombfakadás előtt meg kell történnie. Figyelmeztetem az érdekelteket, hogy aki az irtást elmulasztja, az 1894 évi XII. tc. 95 §-a értelmében kihágást követ el s nem csak súlyos büntetésnek teszi ki magát, hanem az irtást a hatóság a mulasztó költségére fogja elvégeztetni. 4464-ki. 1942. 2-1 A m. kir. Földmivelésügyi Miniszter ur 71645/1942 sz. u. rendelete alapján közhírré teszem, hogy élő diófát kivágni és tengelyen szállítani, csak hatósági engedéllyel szabad. Az engedélyt a kertészeti felügyelőségtől, tíznél több diófa kivágására és szállítására vonatkozólag pedig a földmivelésügyi minisztériumtól kell kérni. 5139—kr. 1942. A lakosság figyelmét nyomatékosan felhívom a következőkre: 1. Minden katonai szolgálatra behívott személy köteles a személyére szóló élelmezési jegyeit magával vinni és bevonulási helyének katonai parancsnoksága által kijelölt szervnek átadni. 2. Katonai szolgálatra behívott minden ló után tulajdonosa tartozik a honvéd beszerző osztagok által a takarmányozásra meghagyott készletből lovanként kettőszáz kg zabot (szemes tengerit, árpát, zabosbükkönyt vagy egyéb szemestakarmányt) a ló előállításakor magával vinni és azt a katonai hatóságnak a ló visszatartása esetén átadni. Az árát a katonai hatóság megtéríti. 5426 2-1 Közhírré teszem, hogy a város közönségének a tulajdonát képező u. n. .Muszáj a földből a Katona András, Szabó József, Barta József és Fekete János által haszonbérelt területeket, amelyek a katonai lőtér céljaira igénybe vett területrészekkel csökkentek, a város képviselőtestületének 1251/kgy 1942. szv. véghatározata értelmében, nyilvános szóbeli árverésen 1941 okt. 1-től kezdődően 6 gazdasági évre bérbe fogom adni. Az árverés a város gazdasági hivatalában 1942. ápr. 2.-án d. e. 11 órakor lesz megtartva. Kikiáltási haszonbér évenként és holdanként 300 kg búza. Bánatpénz 30 %, melyet árverezni szándékozók az árverést vezető tisztviselő kezéhez lefizetni tartoznak.A haszonbérbeadási feltételek a város gazdasági hivatalában a hivatalos órák alatt megtudhatók. A Szeszfőzdék részére bejelentési ívek kaphatók Vesszősi könyv-, papírkereskedésben.