Kiskunfélegyházi Lenin MgTsz Híradó, 1977 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
4. oldal Kommunisták az élen Ismét eltelt egy esztendő. A párttagság összevont taggyűlésen, 1977. február 11-én értékelte az eltelt esztendő munkáját, s megállapította, hogy további eredményeket értünk el politikai, gazdasági és ideológiai területen. A pártvezetőség, az alapszervezetek vezetőségei, a párttagság a Szervezeti Szabályzatnak megfelelően dolgoztak, politikai, szakmai vezetőkészségük és összetételük alkalmas a sokrétű pártmunka magasabb szintű ellátására. A pártvezetőség és az alapszervezetek vezetőségei 1976. évre cselekvési programot dolgoztak ki, a párthatározatokból adódó helyi feladatok végrehajtására. E feladatok széleskörben kerültek ismertetésre és jól mozgósították az egész tagságot a folyamatos végrehajtásra. Az év folyamán rendszeresebbé vált az ellenőrzés, a hibák feltárása, a szükséges intézkedések megtétele. Ennek eredménye, hogy gazdaságunk 1976. évi terve 1975-höz viszonyítva 4%-os termelésnövekedést irányzott elő, ezzel szemben az árbevételi tervüket 1975-höz viszonyítva 17,4%-kal, a halmozott értéket 1,9%-kal teljesítettük túl. A termelésnövekedést a termelékenység fokozásával, korszerűséggel értük el. Az 5 éves terv, 1976. évre tervezett alapvető — gazdaságpolitikai feladatait — kedvező és kedvezőtlen időjárás ellenére — megvalósítottuk. A korszerű nagyüzemi gazdálkodás tartalékainak, adottságainak jobb felhasználásával, az üzem- és munkaszervezés, a vezetés színvonalának további javításával, az ésszerű takarékossággal, a szocialista munkaversenymozgalom kiszélesítésével, jobb munkával értük el a politikai, gazdasági eredményeket. Gazdag tapasztalatokat szerveztünk az V. ötéves terv első évében a gazdasági szabályzókkal kapcsolatban, s ezeket 1977-ben hasznosítani tudjuk. Nagy felelősségérzettel foglalkoztunk a termelési rendszerek, a szakosított állattenyésztési telepek hatékonyságának vizsgálatával és kellően segítettük, szerveztük a háztáji gazdaságok és a szakcsoport eredményes működését. Ezek az eredmények együttesen járultak hozzá a szövetkezeti tagság erkölcsi, anyagi megbecsüléséhez, az élet- és munkakörülmények javulásához, a szocialista életmód megszilárdításához. Ideológiai területen tovább szilárdult a szocialista tudatosság, a szocialista életmód, melyben meghatározó a nagyüzemi gazdálkodás biztonságához való kötődés. A párt-, állami-, tömegszervezeti oktatásában, a szövetkezeti tagság nevelésében, a marxista-leninista eszmék terjesztésében a középtávú oktatási tervünk megvalósítása erősödő szerepet kapott. A párttagok és pártonkívüliek közül mind többen aktívan részt vesznek a közéletben. Mind következetesebben lépünk fel a párt politikájától idegen és téves nézetek, szokások ellen. Javuló színvonalon látjuk el az agitáció és propagandamunkát, a tagság tájékoztatását. (A Szövetkezeti híradó rendszeressége, javuló színvonala is ezt igazolja). A közművelődésben is jó eredményeket sikerült elérni. Termelőszövetkezetünkben a párt szervezeti élete szilárd. A tagkönyvcserére vonatkozó intézkedési tervet jól és maradéktalanul végrehajtottuk. Ezzel tovább szilárdult a párttagság politikai, erkölcsi, cselekvési egysége, fegyelme, a párt politikája melletti kiállás-A pártépítési munkával nem vagyunk elégedettek, itt további javítani valónk van. A pártalapszervezetek átszervezését a városi párt vb. 1976. június 17-i határozataiból reánk eső feladatok végrehajtását, a KB 1976. okt. 26-i határozatából adódó agitációs propagandamunka feladat. A pártmunka politikai, mozgalmi jellegét tovább kell szélesíteni. Folytatni kell a tervszerű pártépítést, a tagfelvételt. Tovább kell javítani a gazdasági munka pártellenőrzését és segítését. Teljesíteni kell a tsz 1977. évi gazdasági tervét, részleteiben is. Ezt várja tőlünk a tsz-tagság és a népgazdaság. E munkához kérjük a kommunista vezetők, a párttagság és a tsz-tagság támogatását. Csáki Imre pv. titkára Megkezdődik földterületeink rendezése Hosszú évek óta húzódó feladat rendezését kezdte meg szövetkezetünk az elmúlt napokban. A nagyüzemi földterület és a beékelődő tanyaingatlanok eredeti állapot szerinti bemérését és egyeztetését végzi el gazdaságunk a városi földhivatallal karöltve. Feltétlenül szükséges ezen munkák elvégzése, mivel a föld, mint szövetkezetünk egyik legfontosabb termelőeszköze, védelmére a következő időszakban kiemelt gondot kívánunk fordítani. Kérünk minden tanyatelekkel rendelkező tagunkat, hogy az eljáró dolgozók munkáját segítsék és a felméréssel kapcsolatos tevékenységet ne tekintsék zaklatásnak, hiszen ez hátrányt tagjainknak nem fog jelenteni, csupán a törvényes állapot végleges tisztázását kívánjuk így elérni. Egészségügyi vetélkedő (Folytatás a 3. oldalról) fordulóban elsőként szereplő csapatunk a minden igényt kielégítő válaszért 5 pontot kapott, de 5 pontot kapott a tizediknek szereplő ÁHV csapata is, kívánalmakat hagyó válaszáért. A kialakult szituációban született pontozás ellen, csapatunk képviseletében Fuszár Károly KISZ-titkár óvást jelentett be, amelyet azonban a zsűri elutasított, mindvégig jó hangulatban, gördülékenyen vezette a vetélkedőt és a tervezett időpontnak megfelelően átadta a szót a zsűrinek. A zsűri rövid tanácskozást tartott, majd dr. Pataki József elnök értékelte a vetélkedőt, hangsúlyozva, hogy az a felölelt ismeretanyagánál fogva, helyezéstől és elért pontszámtól függetlenül versenyzők és vendégek számára egyaránt hasznos volt. A válaszok túlnyomó többsége meg a versenyzők sokrétű ismeretekkel rendelkeznek, ugyanakkor a „fehér foltok” is felszínre kerültek. A zsűri elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik lelkesedésükkel, szorgalmas, hozzáértő munkával szervezték, előkészítették, bonyolították és végig hallgatták az egészségügyi vetélkedőt. Méltató szavai után az I—III. helyezést elérő csapatoknak oklevelet és tárgyjutalmat, a IV. —X. helyezetteknek oklevelet nyújtott át. Befejezésül Tarjányi Dezsőné titkár, a Vöröskereszt városi vezetősége nevében 1—1 szál szegfű és emlékzászló átnyújtása közben fejezte ki elismerését a résztvevőknek. Végezetül a vetélkedő eredménye: I. ÁHV 104, II. Lenin Tsz 103, III. VOLÁN 97, IV. VSZM II. 93, V. Vörös Csillag Tsz 87, VI. HSZ 85, VII. Városi Tanács 81, VIII. Április 4. Művek 76, IX—X. VSZM I és Habselyem V. csapata 75—75 ponttal végzett, az elérhető 125 pontszámmal szemben. Riskó Péter játékvezető győzően bizonyította, hogy Bánfalvi Jánosné Verseny közben a csapat LENIN TSZ HÍRADÓ 4 színtezés alatt a KISZ -szervezet A KISZ szervezeti életének — így a termelőszövetkezetben folyó KISZ- munkának is — fontos időszakában vagyunk. Ezekben a hetekben folynak az 1976/77-es mozgalmi évet lezáró és az elkövetkezendő feladatokat megalapozó taggyűlések és ezzel párhuzamosan történik a KISZ-szervezetünk egészét érintő átszervezés. A városi KISZ bizottságot is megelőzve, némileg előbbre hoztuk az időpontokat. Februárban zajlottak a beszámolók, e hónapban pedig folyamatosan az újjáalakult alapszervezetek vezetőségválasztó taggyűlései. A tapasztalatokról csupán annyit. Átlagos alapszervezeti munkát nagyon nehéz lett volna látványosan értékelni — a realitások talaján maradva. A hiányosságok az éves vállalások teljesítésében, s a megjelenésben mutatkozó érdektelenség a taggyűlések menetére is rányomta bélyegét. A titkárokat dicséri, hogy — legyünk őszinték — a bizony kevés, valóban önállóan kezdeményezett és közösségi szellemet fejlesztő munkából mégis összefüggő és reális beszámolókat állítottak össze. A megjelenő tagság kiegészítésével, építő javaslataival a jövőre vonatkozó segíteniakarásra engedett következtetni. Az átszervezések kapcsán az alapszervezetek területileg lettek szétbontva, mert pl. a segédüzemek nem illettek bele minden tekintetben az alaptevékenységek munkájába, így az idáig működő három alapszervezetből — a pártalapszervekhez igazodva — a következő megosztásban alakultak meg az újak: 1-es alapszervezet: Központi iroda, építők, Bemborozó, virágüzlet. II.-es alapszervezet: Központi major (növénytermesztés) III-as alapszervezet: Szőlő-gyümölcs, erdőgazdaság, kertészet, dohány. Állattenyésztés (fémüzem), Bugac (KISZ-csoport) IV-es alapszervezet: Segédüzemek (lakatos, autójavító, húzózár, kovács). Lehet és kell is változtatni a jelenleg folyó KISZ-élet mozgalmasabbá tételén — aktív kezdeményezéssel, ételtekkel, tettekkel és ami a legfontosabb, mindezek közös megvalósításával —, s így rövidesen kijuthatunk a hullámvölgyből. Olyan szervezetben fogunk tevékenykedni ez Tarjányi Ágoston KISZ-alapszervezeti titkár beszámolót tart az éves munkáról A KISZ-taggyűlés résztvevőinek egy csoportja Menjünk színházba Felhívjuk tagjainkas Állami Déryné Színház kegyelmét, hogy áprilisban a mutatja az „Irma te édes” következő színházi előadó című zenés játékot. Április sok megtekintésére nyílik 12-én az „Akik élni akarlehetőség. Április 1-én, 19 nap” című színművet látómkor a Móra Ferenc Műhatja az érdeklődő közművelődési Központban az lég. után is, amilyenné azt saját munkánkkal alakítjuk. S ha megtaláljuk a vonzóerőt, — ami a KISZ-tagok, s valamennyi, tsz-ünkben dolgozó fiatal jogos igénye és érdeke is — szívesen járunk a közös szervezésű programokra. Juhász Ilona 1—2. szám