Mezőgazdasági Népoktatás, 1939 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁS 1939. január hó. 2 számának szaporításával, mint a legcélravezetőbb eszközzel akarja megvalósítani. Az emlékezésünk útját reflektorként világítja meg egy nekünk kétszeresen varázslatos név : Komárom. Itt az örömtől szinte megdöbbenve állunk meg, mint a gyermek, aki lázas vágyakozással várt karácsonyi ajándékát látja maga előtt a csillagszórók fényében. 1938. Soha nem lesz magyar szív melyben ne élne a te neved a boldog emlékezés koszorújától övezve, mert amit megtagadott tőlünk 20 elődöd, te elhoztad , visszaadtál letépett testünkből, meggyógyítottál sok sebet és lelkünkbe vésted azt a most már szilárd alapra építhető reményt, hogy Komárom és a Felvidék hazatérése csak kezdő eseménye az ezeréves magyar jog teljes érvényesülésének ! Komárom nekünk nem csak egy darab történelmet jelent, hanem kedves múltúnk, melyhez szorosan kapcsolódunk státusunk azon sok tekintélyes tagja által, akik ebben a városban a „csallóközi Alma Mater“ karjaiban készültek elő nemes és küzdelmes hivatásukra. Megilletődött tisztelettel és és együttérző szívvel éltük át mi is az ő vágyaikat, melyek már szerették volna ledöntve látni a régi fészekbe való visszatérés tiltó sorompóit és velük együtt hittünk, hogy ez minél előbb valóra válik. Most, hogy beteljesült, osztatlan örömmel állunk a négy korosztály mellé és bizonyára megengedik nekünk, hogy lélekben kísérőjük legyünk a Dunahídon való átkelésnél és olyan szeretettel üdvözöljük a „Vág-Duna, Ekeli-csatorna, Gadóci-dűlő, és a Komáromi rét“ ismeretlen rögeit, mintha mi is éreztük és élveztük volna a „csallóközi Alma Mater“ szerető ölelését. Végére értünk az útnak, megpihentünk annak ránk nézve nevezetesebb stációjánál, életre keltek bennünk újra az emlékek, a vágyak, remények — és most már megfogjuk a búcsúzó kezet, hogy ráhajoljunk arra forró, őszinte, mély hálaadással. Mindenért, ami betöltötte az évünket: az erőért, a munkakedvért, a természet adományaiért, az előbbrejutás eszközeiért, a magyarságunk örömeiért... az újévet pedig kezdjük meg. Hittel. Higyjük, hogy ez az év is az adományok új sorozatát nyitja meg számunkra : ad időt a nemes, munkás életre; ad kötelességet, melynek terhe nélkül üresek, szegények lennének napjaink s nem nyílna ránk öröm soha ; megajándékoz tehetséggel, mely a tiszta, öntudatos munka impulzusa ; erővel, mely mindenre megedz s bármit hoz ez az év, nem sötétül el a lelkünk. Kezdjük meg az évet reménnyel. Hosszú idő ez, vihar és napsugár, szerencse és baj jár rajta, de bízzunk és minden cselekedetünknek az legyen az indítója : jobb lesz, mint a „volt“, sikerülni kell, az új év új élet lesz. Szeretetre is nagy szükségünk van! Nincs olyan életforma, melyben szeretet nélkül is egész emberek lehetnénk, s ha csak egy évnek a programjából ezt kifelejtenénk, ennek hideg sötétsége elkísérne bennünket az utolsó napunkig. Szeressük tanítványainkat, munkatársainkat, munkánkat, így lesz életünknek az 1939-es szakasza tartalmas s minden jóban, szépben gazdag. Erős és szent akarattal induljunk el az ismeretlen jövő titokzatos útjain, kívánalmakkal, melyeket önmagunk és a gazdasági szaktanítói kar állít elénk. Önzetlenség, odaadás, lelkesedés, ügybuzgalom legyen napjaink programja ez évben is. Adjuk minden erőnket az eddig kitűzött cél szolgálatába : a ránk bízott néprétegeket a biztosabb boldogulás útjára vezetni. Könnyítsük egymás munkáját a kortársi jóviszony fenntartásával, szeretettel, kölcsönös érdeklődéssel ! A szakadatlan létharcban együttes erővel küzdjünk a jövőben is, hogy ha majd ismét válunk, megelégedettebbek legyünk legalább egy árnyalattal és azzal a meggyőződéssel és boldog tudattal halgassuk a szilveszteri harangszó búcsúzó hangját: hit, remény, szeretet és erős akarattal átszőtt életévünk közelebb vitt bennünket ahhoz a célhoz, melyet egyszerűen így nevezünk — boldogság. Kiskunfélegyháza Béky Gabriella.