Mezőgazdasági Népoktatás, 1941 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1941-01-01 / 1. szám
1941. január hó. MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁSt mutatnk mindazon teendőkre is, amelyekkel ezek orvosolhatók lennének. Lapunk terjedelméhez mérten ezen számunkban csak a „Tanulóanyag és a beiskolázás” kérdésével foglalkozunk. Népoktatásunk alaptörvénye az 1868. XXXVIII. t. c. valamint az 1921. XXX. t. c. az iskoláztatási kötelezettségre vonatkozólag úgy intézkedik, hogy mindazon tanulók, akik a 12. életévüket betöltötték, ill. akik az elemi népiskola VI. osztályát bevégezték és más tanintézetben (sem iparos sem kereskedő tanonciskolában) nem folytatják tanulmányaikat, a 15. életévük betöltéséig — ahol mezőgazdasági népiskola működik — oda kötelesek járni. Ennek a rendelkezésnek természetes következménye hogy az iskoláink tanulóanyaga nemcsak a szülők foglalkozását, de még inkább a tanulók előképzettségét illetőleg igen vegyes volt, így lett azután sok mezőgazdasági népiskola — különösen a városiak — gyűjtőhelye a többi iskolán átrostált, a további tanulást nem kedvelő, sőt az iskolát kerülő selejtes anyagnak. Lehetett-e ilyen csak néhány gazdagyermeket felmutató, az analfabétától a VI. osztály képzettséggel bíró vegyes tanulóanyagtól a heti két félnapos oktatás mellett eredményt várni ?! Bizony sok szaktanító energiájának tekintélyes részét — különösen a nagy létszámú osztályokban — a fegyelmezésbe ölte bele és sokszor hiába! Inkább a javítóintézetek, mint a mezőgazdasági népiskolák szerepét töltötték be ezek ! Ne is csodálkozzunk tehát azon, ha a jobbérzésű, komolyan gondolkozó gazdaszülők nem szívesen adták ebbe a környezetbe gyermekeiket, ahol meggyőződésük szerint „nem sok jót és hasznosat, csak kapálni gyomlálni és ásni tanulnak“. Tanúja voltam az alábbi idevágó jellemző esetnek : Egy szülő beállít a gyermekével és előadja, hogy miután nem tanult és a 12 évet is betötötte, a kisegítő iskolából azzal küldték el, hogy az „ismétlőbe“ írassa be. „Pedig szegényke — mondja az anya — komolyan megígérte, hogy ezután szorgalmas lesz, csak ezután ne kelljen ide járnia.“ Miután felvilágosítottuk, hogy az újabb rendelkezések alapján csak a VI. osztályt végzetteket vehetjük fel s ezt írásban is adtuk, nagy boldogan és hálálkodva távozott el. Ezen szülők előtt nem is örvendett valami nagy népszerűségnek az „ismétlő iskola“. Vonzást azon szülők és tanulók számára gyakorolt, akik annak örültek, hogy a 12 év betöltése után megszabadultak a mindennapi iskoláztatás gondja, ill. kötelezettsége alól. Ezek egy része is alig, hogy megmelegedett, követelődző lett a másik félnapot illetőleg. Szervezeti hibák az okai annak, hogy éppen a gazdák idegenkedtek iskoláinktól. A szaktanítóságot nem is érheti e téren a mulasztás vádja, mert minden alkalmat megragadott arra, hogy illetékesek előtt rámutasson azokra a hátrányokra, amelyet iskolánkra az oda nem való elemek és a vegyes képzettségű tanulók jelentettek. Hányszor kértünk, kilincseltünk és nyújtottunk át memorandumokat a tanulóanyag szelektálása ügyében ? Mindhiába, a mi iskolánk maradt továbbra is az az egyedüli iskolatípus, ahol nem a végzettség, hanem az életkor alapján történt a felvétel. Az 1940. XX. t. c. életbeléptetésével kapcsolatban különösen ott, ahol a VII. osztályokat már felállították, nagy tömegekhez szokott szemeink megdöbbenve állapítoták meg, hogy padsoraink — amelyek az előző években oly tömöttek voltak, nagyon is megritkultak. Feltűnőbb volt ez természetesen a városokban lévő iskoláinknál, ahol nemcsak a VI. osztálynál kevesebb végzettséggel bíró tanulók maradtak le, hanem mindazok, akiknek a földhöz semmi köze nincs, sőt egyes túlbuzgó elemi iskolai kartársunk közreműködése révén gazdagyermekek is. Természetes tehát az is, hogy éppen ezen iskolák vezetői húzták meg elsőnek az elnéptelenedés vészharangját. Nem látom azonban a helyzetet olyan kétségbeejtőnek még a városi iskoláknál sem, mert igaz ugyan, hogy az idén s talán a jövő tanévben is számban megcsappanunk, de ezt csak átmenetinek tartom. Elsősorban a városokban úgy az állam, mint a felekezeti iskolák is, egymás között versenyezve igyekeztek sokszor igen csekély tanulólétszám mellett a VII.—VIII. osztályokat felállítani, ill. azo-