Mezőgazdasági Népoktatás, 1942 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1942-01-01 / 1. szám
2 ■ MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁS -n _ 1942. január hő Helyi értékeink megőrzése A múlt ápolásának a jelenben, a nemzet jövője szempontjából kötelező ereje van. Újabban fokozottabb mértékben aknázzák ki nemzetünk történelme folyamán tanúsított erejét, mint a lelkesedés és az akaraterő egyik leghatalmasabb rugóját. Sok szerv intézményesen foglalkozik ezzel a kérdéssel. A történelmet hosszú idő óta tanítják az iskolában. A falukutatás, nemzettanulmányozás mind szélesebb mederben halad. A vizsgálódás kiterjed a nemzet életének, minden kérdésére : a természeti, társadalmi, kulturális, gazdasági megnyilvánulások öszszességére, hogy ezek alapján elinduljon az irányítás, mentés, gyógyítás és nemzetnevelés új szelemű szervezeti munkája. Múzeumok létesítése, szobrok állítása, ereklyék, emléktárgyak megőrzése, a múlt ápolását jelentik a jelen s jövő élet szebb, nemesebb kialakítása céljából. A hazát a szülőföld ismerete nélkül nem lehet elképzelni és csak azon keresztül szerethetjük igazán. Feladatunk tehát az, hogy minél hathatósabb eszközökkel segítsük elő ennek megismertetését. Helyi értékeink megőrzésére egyik eszközünk a világháború hősei és hősi halottai emlékének ápolása. A közösségért élő emberek legméltóbb sírja — Perikies mondása szerint — nemzetünk hálás emlékezetében van. Amelyik nemzet idehelyezi érdemes halottait, a sírt mindig termékennyé teszi. Az élő nemzedéknek eszményivé kell tenni a sírt, hogy az utódok tanítója legyen. A hősi halottaknak szerte az országban méltó emléket emeltek szobrok állításával. Ezeket azonban — bármily kifejezők is — beszédesebbé kell tenni. Ezért tartunk minden év május utolsó vasárnapján „Hősök emlékünnepeit. A hősi halottakon kívül maradandó emléket kell biztosítanunk azoknak is, akik tetteik jutalmául a legnemesebb címet, a nemzetes vitézi címet kapták. Fölemelő cél érdekében dolgozunk, ha a sajtó útján — akár egyszerű füzetként is — megörökítjük községünk vitézeinek hőstetteit. Ki kell emelnünk vitézeink haditényeinek a fiókokban porosodó leírását, hogy eljussanak az iskolába, leventéink kezébe s minden hajlékba. Megérdemlik, mert cselekedetüket izzó hazaszeretet és kötelességtudás vezette. A Vitézi Rend forrása ősmagyar intézmény. Mai alakját 1920-ban nyerte azzal a céllal, hogy a nemzet ne csak saját személyében, hanem utódaiban is jutalmazza azokat, akik a világháborúban és a forradalmak alatt vitézségükkel és nemzeti érzésükkel kitűntek és érdemeik a hazafiasság erényét az utódokban növeli. Ezeknek a vitézeknek világháborús tetteit foglaljuk gyöngyös bokrétába s tegyük a betű szárnyán közkinccsé, nehogy az idő, a feledés elhomályosítsa negyedszázad előtti tetteiket, amellyel mindenkor készek voltak életüket és vérüket áldozni a magyar hazáért és nemzetért. A vitézség így összegyűjtött értékes drágaköveinek nagy nemzetnevelő értéke lesz, mivel térben és időben ők és vitézi tetteik állanak hozzánk legközelebb. Tanítsunk, beszéljünk nemzetünk nagyjairól, hőseiről, de ugyanakkor a világháború magyar hőseinek, magyar községeink és városaink vitézeinek legendás tetteiről se feledkezzünk meg. Ha minden községben, minden városban az iskolások, serdülők, fiatalok és öregek a maguk vitézeiről, hőseiről és hősi hatodairól olvashatnának, nagy erőt jelentene. Testvér, rokon, jóbarát ölelkeznék össze a hazaszeretet élő érzésében, mert azok, akikről szól, legnagyobb részben ma is élő mindennap látott személyek, akik vérünkből valók és községünkbe tartozók. E sorok írója községe 11 vitézének haditetteit állította össze, felsorolta a hősi halottak neveit és könyvalakban közreadta. Ennek a gondolatnak megvalósítását a hatóságok és a sajtó a legmesszebbmenően