Katolikus Polgári Leányiskola, Kiskunhalas, 1936
érzésére, hogy van egy jóságos, igazságos, de végtelenül izgalmas mennyei Atya, kinek szeme mindig rajta pihen, — a tudatra, hogy ez a mindig szerető Atya csakó javunkat akarja, akkor már megalapozzuk a vallásos nevelést. Ha nemcsak a testi sportot, hanem méginkább a lelkit — a lemondást, az igénytelenséget, az önfegyelmezést és önmegtagadást, — apró-cseprő dolgokban is — megismertetjük a gyermekkel, kedvre, készségre neveljük annak gyakorlásához, ilyen feladatok elé álltjuk, mindig a magasabb célt tűzve szem elé, akkor már építünk. Nem is hinné az ember, hogy a szépért, jóért, igaziért, mennyire tud lelkesedni a romlatlan lélek! Következetes, egy percig nem lankadó, szeretetteljes ráhatással, bizonyos lelkikészséget nyer a jóra s meggyőződésből mindig jobban vágyódik a nemesebbre, tökéletesebbre. Ha így járunk el, akkor lesz tekintélytiszttelő, engedelmes, kötelességtudó, megalkuvást nem ismerő, de mindig áldozatra kész ifjúságunk, erős a lélekben, nagy a tettekben és halhatatlan az érdemekben. Akkor segítettünk a gyermeknek elérni a földi célt: a boldog, munkás, megelégedett, kis örömökben gazdag életet, megépítettük az égbe vezető hidat, nem tévesztettük szem elől az egy szükségeset! Ebben az értelemben fogjuk fel jó Atyánk, — Fourier szent Péter, a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek alapítójának — eszményi pedagógiáját. Hittel és nagy, rendületlen bizalommal kérjük és reméljük segítő könyörgését súlyos, sok örömmel biztató, de kevés örömet adó nevelő munkánkhoz. Azért esedezünk, legyen szószólónk a mindenkit boldogságra teremtő nagy Isten előtt, hogy minél több drága lelket segíthessünk, vezethessünk az általa már évszázadok előtt kijelölt úton, az egyetlen örök célhoz! M. I. N. D. 4