Katolikus Algimnázium, Kisszeben, 1902
Azt mondják, hogy minden élet a halál után mutatja meg valódi nagyságát. Midőn a lélek nincsen már a testhez kötve, hanem szabad szárnyalással megy az örök Bíró ítélőszéke elé, a halál percében a veszteség tudata és a fájdalom érzése akaratlanul is megalkotja lelkünkben annak az embernek képét, jellemének kiváló vonásait, a ki Isten rendelése szerint megszűnt már e földi lét vándorló utasa lenni. És ez a kép adja meg minden életnek tartalmát, ez a kép ismerteti meg velünk, visszamaradottakkal az elköltözőknek igazi jelentőségét, az örökre kialudt életnek maradó vonásait. Ez a kép az elköltözött Wéber Antalról, annak jelleméről nagyon szépet mutat, mert ennek a háznak lelkes vezetője, a gimnáziumnak páratlan buzgalmú igazgatója, az áldozatkészségben példaképünk, a tanítás és nevelés terén kedves emlékű útmutatónk és a jövő küzdelmeire irányítást adó, szeretett főnökünk volt, akinek sorsa egybeforrott hivatásának nehéz kötelmei között a magyar ifjúság nevelésével, a felvidék poliglott lakói között a magyar szellem fejlesztésével és a természettudományoknak őszinte lelkesedésből származó ápolásával. Mert olyan volt ő mint ember, mint tanár, igazgató és szerzetes pap, továbbá mint búvárkodó, hogy mindenki a hálás szív igaz érzésével, a kegyeletnek legőszintébb megnyilatkozásával gondol reá haló poraiban. Működési körének elismerésre méltó módon betöltött hivatalának én lettem örököse, azzá tett Rendkormányunk megtisztelő bizalma és ezt az örökséget arra kívánom felhasználni, hogy tanintézetünk ifjúsága előtt a jólelkű, oly sokat fáradott tanárt és igazgatót jellemezvén, tanulóink lelkébe véssem, örökre szerető szívébe zárjam az ő emlékét. Véber Antal a természet szépségében oly gazdag felvidéknek, a vadregényes Padlónak volt szülöttje. A gyermekkor játékai között itt szívta fogékony lelkébe a természetnek azt az önzetlen és odaadó szeretetét, amely később egyik fővonása volt jellemének, itt csodálta először azt a nagy erőt, amely végtelen fenségével, megragadó bájával Istenhez emeli minden ember gondolatát. Születési évétől 1855-től egész 1872-ig az elemi és középiskolák ritka szorgalmú, igen tehetséges növendéke volt, majd lelkének őszinte vonzódását követve, 1872-ben Rendünk tagjai közé kért és nyert fölvételt. A papi és tanári kettős hivatásra való lelkiismeretes előkészülettel beinult évek után 1878-ban Privigyén kezdette meg működését.